A Fidesznek a kétharmados többség ellenére szűk gazdasági mozgástere lesz

Bár a Fidesznek kétharmados többsége van a magyar parlamentben, Orbán Viktor jövendő kormányának gazdaságilag meglehetősen szűk lesz a mozgástere, mivel az ország a Nemzetközi Valutaalap (IMF) "szigorú felügyelete" alatt áll, ugyanakkor a jövendő új miniszterelnök meg akar szabadulni a nemzetközi pénzügyi intézmény "diktátumától" - ezt a gondolatot fejtik ki a keddi román napilapok. (MTI)

Az Evenimentul Zilei úgy véli: Orbán Viktornak gazdasági értelemben "meg van kötve a keze", hiszen a kétharmados parlamenti többség ellenére szűk lesz a mozgástere gazdasági és szociális téren. Ezzel kapcsolatosan ugyanakkor magát Orbánt idézi, miszerint a jövendő kormány közös asztalhoz ül majd az IMF-fel, de nem fogadja el, hogy a szervezet diktáljon.

 

A lap magyar elemzőkre hivatkozva írja: a majdani kormányfőnek nehéz küldetéssel kell majd megbirkóznia gazdasági téren, mivel azok az ígéretei, amelyek az adócsökkentés és a munkahelyteremtés révén remélt gazdasági növekedésre vonatkoznak, megvalósíthatatlanok lesznek Brüsszel beleegyezése nélkül. Ugyanez a lap megszólaltatja Frunda Györgyöt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szenátorát, aki úgy véli: a két ország kormánya között várhatóan jobb kapcsolat épül ki, mint amilyen Bukarest és a korábbi szocialista kabinet között létezett.

 

A szenátor emlékeztet, hogy a Fidesz, a kormányzó román Demokrata Liberális Párt (PD-L) és az RMDSZ ugyanannak az európai politikai családnak a tagjai, azonos politikai-ideológiai elveket vallanak. Frunda szerint megvan az esélye annak is, hogy a kettős állampolgárság megadására vonatkozó kampányígéretek valóra váljanak. Hozzáfűzi azonban: ezt a problémát pragmatikus és analitikus szellemben, nem pedig érzelmi alapon kell megvitatni Budapest és Bukarest között.

 

Az Adevarul csaknem két teljes újságoldalt szentel - elsősorban tudósítást - a magyarországi választási eredményeknek, beszámol Orbán Viktor előző napon elhangzott megnyilatkozásairól, más politikusok nyilatkozatairól és a külföldi lapokban megjelent, illetve Magyarországon is találgatások tárgyává vált jövendő "kormánynévsorról".

Egyetlen kommentáló elem maga a cím, amely szerint Orbán Viktor meg akar szabadulni az IMF "diktátumától".

Vámháború és geopolitikai feszültség rázta meg a kriptovaluta piacot

A hét pénzügyi piaci nyitása komor hangulatban telt a kriptoszektor számára. A globális geopolitikai feszültségek és az új gazdaságpolitikai bejelentések hatására a befektetők gyorsan kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak, ami azonnal lecsapódott a digitális eszközök árfolyamában. A hétvégi pozitív lendület rövid életűnek bizonyult: a makrogazdasági bizonytalanság ismét rátelepedett a piacra.
2026. 02. 23. 22:30
Megosztás:

Lengyelország és Norvégia fokozná védelmi együttműködését

Lengyelország és Norvégia fokozná védelmi együttműködését, egyebek mellett a lengyel drónvédelmi rendszer kiépítése terén - jelentette be Donald Tusk lengyel kormányfő hétfőn a délkelet-lengyelországi Deba-Lipa gyakorlótéren, a Jonas Gahr Störe norvég kormányfővel közösen tartott sajtóértekezleten.
2026. 02. 23. 22:00
Megosztás:

A Bitwise CIO-ja 4 kulcsfontosságú kriptót nevezett meg 2026-ra

A digitális eszközpiac érettségi szintje új szakaszba léphet 2026-ban – legalábbis a Bitwise vezető befektetési szakembere szerint. Matt Hougan, a Bitwise Asset Management CIO-ja négy olyan kriptovalutát nevezett meg, amelyek szerinte strukturális alappillérei lehetnek a 2026-os piaci ciklus hátralévő részének. Nem spekulatív altcoinokról, hanem intézményi szinten is releváns infrastruktúrákról beszél.
2026. 02. 23. 21:30
Megosztás:

A héten elkészül a Vác-Balassagyarmat vasútvonal felújítása

A héten elkészül a Vác és Balassagyarmat közötti vonal felújítása, a kedvezőtlen időjárás miatti kényszerszünet nagy részét sikerült behozni - olvasható a MÁV Csoport vezérigazgatójának hétfői közleményében.
2026. 02. 23. 21:00
Megosztás:

Jelentősen drágult a gyümölcs Szerbiában

Szerbiában tavaly 68,2 százalékkal emelkedett a gyümölcs ára az előző évhez képest - közölte az ország statisztikai hivatala.
2026. 02. 23. 20:00
Megosztás:

Márciusban indul az idei lakásbiztosítási kampány

Március 1-jén kezdődik az idei lakásbiztosítási kampányban az egy hónapig tartó felmondási időszak, amely lehetőséget ad a lakásbiztosítások felülvizsgálatára, aktualizálására - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) hétfőn az MTI-vel.
2026. 02. 23. 19:30
Megosztás:

A Wizz Air rendszerei a hét közepén tervezett karbantartás miatt átmenetileg leállnak

A Wizz Air a héten szerda éjjel és csütörtök reggel között átmenetileg szünetelteti a foglalási és digitális ügyfélszolgálati rendszereinek elérhetőségét, mivel a légitársaság ütemezett karbantartást hajt végre - közölte a Wizz Air hétfőn az MTI-vel.
2026. 02. 23. 19:00
Megosztás:

Új országigazgató a JYSK Magyarország élén

2026. március 1-jétől új országigazgató irányítja a JYSK magyarországi működését: Szűcs Tamás veszi át a pozíciót Szimeiszter Sándortól, aki regionális vezetői szerepkörben folytatja munkáját a vállalatnál, több ország működéséért felelve.
2026. 02. 23. 18:00
Megosztás:

Az okospénz a Bittensor (TAO) tokent vásárolja – A blokklánc már most árulkodik

A kriptopiacon gyakran a hangos bejelentések viszik a prímet, de az igazán jelentős tőke sokszor csendben mozog. A legfrissebb elemzések szerint a Bittensor (TAO) esetében éppen ez történik: az intézményi befektetők látványos PR nélkül, on-chain adatokkal igazolható módon építenek pozíciót. A kérdés már nem az, hogy történik-e felhalmozás – hanem az, hogy mit jelent ez az árfolyam jövőjére nézve.
2026. 02. 23. 17:30
Megosztás:

SPB: a kötvénypiacokon 2026-ban elsősorban dolláros és eurós papírokba érdemes fektetni - van, amelyik 20%-os hozampotenciált is kínál

2026-ban továbbra is erős volatilitás várható a tőkepiacokon, ezért a kötvénypiacokon érdemes lehet olyan vállalati kötvényeket vagy állampapírokat választani, melyek befektetésre ajánlott hitelminősítéssel és jó likviditással rendelkeznek. Továbbra is előnyben részesítjük azokat a hosszú lejáratú vállalati kötvényeket, amelyek kibocsátói várhatóan egy esetleges recessziós környezetben is fenntarthatóan és profitábilisan működnek - mondja Beschenbacher Kornél, az SPB Befektetési Zrt. privátbanki igazgató helyettese, aki szerint a kötvénypiacokon az idei évben – a korábbiakhoz hasonlóan – elsősorban az amerikai dollárban és euróban denominált papírokba érdemes fektetni. A kötvények esetében nem feltétlenül kell a lejáratig való tartásban gondolkodni, azonban több olyan eszköz is azonosítható, amelynek lejáratig való tartása kifizetődőbb lehet - hangsúlyozza a szakember.
2026. 02. 23. 17:00
Megosztás:

Negyedik egymást követő évben kapnak eredményrészesedést a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár dolgozói

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetése a 2025-ös lezárt üzleti évre vonatkozóan bruttó 500 000 forint összegű eredményrészesedés kifizetéséről döntött a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár munkavállalói számára. Az egyszeri juttatás kifizetésére a márciusi munkabérrel együtt, április elején kerül sor.
2026. 02. 23. 16:30
Megosztás:

Cáparoham volt most vasárnap az RTL-en: ilyen befektetésre a 9 évad alatt még nem volt példa

A Cápák között befektetői igazi aranyhalra találtak vasárnap az RTL-en – a Jójegy nevű edukációs startupra négyen is ráharaptak. A vállalkozásért kisebb küzdelem, úgymond cáparoham is kialakult, végül olyan formában történt a befektetés, amire a magyar üzleti show-műsor 9 évada alatt még soha nem volt példa.
2026. 02. 23. 16:00
Megosztás:

2026 a tudatos építkezés éve lehet a kékgalléros szektorban

A 2025-ös év a fizikai munkaerőpiacon nem a látványos bővülésről, hanem a stabilitás megőrzéséről szólt. Az új belépők kiválasztásánál egyre inkább a tényleges kompetenciák és a gyakorlati tapasztalat került előtérbe, miközben elsősorban a meglévő állomány megtartására koncentráltak a cégek a WHC Csoport tavalyi éves elemzése alapján. A szakértők szerint 2026 egyik legfontosabb kifejezése a tudatos humántőke-menedzsment lesz a fizikai munkaerőpiacon.
2026. 02. 23. 15:30
Megosztás:

Az okostelefon az elmúlt 20 év legnagyobb hatású innovációja

A Bosch kutatásában résztvevők szerint az okostelefon az elmúlt két évtized legjelentősebb innovációja. Az innováció egy összetett ökoszisztéma eredménye, ahol az oktatás, a kutatás és az ipar szinergiájára van szükség. A felmérés rámutat, Magyarország az innovációkban a gyártásra fókuszál, míg globálisan az IT és a telekommunikáció hangsúlyos.
2026. 02. 23. 15:00
Megosztás:

Rugalmasság a pénztárcádban - De milyen áron?

A pénzügyi rugalmasság nem egyszerűen annyit jelent, hogy van némi félretett pénzünk: elsősorban arról szól, hogy képesek vagyunk alkalmazkodni a változó körülményekhez anélkül, hogy felborulna a mindennapi életünk egyensúlya. Ide tartozik az is, hogy ismerjük és értjük a rendelkezésre álló pénzügyi lehetőségeket, és tudatosan választunk közülük.
2026. 02. 23. 14:48
Megosztás:

Jelentősen csökkent az infláció, kamatcsökkentési ciklus indulhat, miközben szárnyal az arany

Megjelent az MBH Bank Bónusz Podcast legújabb epizódja, amely két nagy jelentőségű témát, a közelgő jegybanki kamatdöntést, valamint az aranypiac látványos emelkedését járja körül az MBH Bank vezető szakértőinek segítségével.
2026. 02. 23. 14:30
Megosztás:

Feltöltő kártyás mobilt használsz? Nézd meg jól, mert jobban járhatsz előfizetőssel

A feltöltőkártyás ügyfelek 22 százalékának mobilköltése eléri azt a szintet, amelynél már érdemes lehet egy kényelmesebb, havidíjas előfizetésre váltani – világít rá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss elemzése. A tanulmány rámutat arra is, hogy a feltöltőkártyát használók még ma is viszonylag széles körben rendelkeznek hagyományos mobilkészülékkel.
2026. 02. 23. 14:00
Megosztás:

Saját tulajdon, stabil működés, erősebb vidék – 3 milliárd forintos keretösszegű Szolgáltatóipar-fejlesztési Program indul

A magyar kkv-k megerősítése érdekében a kormány arról döntött, hogy 2026 februárjában elindítja a 3 milliárd forintos keretösszegű Szolgáltatóipar-fejlesztési Programot (SZFP).
2026. 02. 23. 13:30
Megosztás:

Vitalik Buterin: az AI mentheti meg a DAO-kat? Új javaslat az Ethereum társalapítójától

Mesterséges intelligencia szavazna helyettünk a decentralizált szervezetekben? Vitalik Buterin szerint az AI-alapú személyes asszisztensek forradalmasíthatják a DAO-k (decentralizált autonóm szervezetek) működését, csökkentve az alacsony részvételt és a hatalmi koncentrációt. Az Ethereum társalapítója úgy véli: a jövő decentralizált irányítása nemcsak blokkláncra, hanem intelligens algoritmusokra is épülhet.
2026. 02. 23. 13:00
Megosztás:

0,3 százalékra lassult az OECD-országok gazdasági növekedése év végén

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagországainak GDP-je 0,3 százalékkal nőtt átlagosan a tavalyi negyedik negyedévben, ami lassulás a harmadik negyedévi 0,4 százalékos bővüléshez képest - áll a párizsi székhelyű szervezet honlapján.
2026. 02. 23. 12:30
Megosztás: