A Jeremie programokban tavaly 75,22 milliárd forintot helyeztek ki

A Jeremie programok révén tavaly összesen 75,22 milliárd forintot helyeztek ki a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások számára, ebből mintegy 64 milliárd forint európai uniós forrás volt - mondta Vingelman József, az MV-Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. vezérigazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Közölte: 2010-ben a Jeremie programok révén 39,43 milliárd forint visszatérítendő forrást kaptak a magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások. Az MV-Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. tavaly 269 közvetítői szerződést kötött, ebből a Gazdasági Operatív Program (GOP) keretében 181-et, a Közép-Magyarország Operatív Program (KMOP) során 88-at. Garamvölgyi Balázs üzleti vezérigazgató-helyettes elmondta, hogy a Jeremie kockázati tőke program keretében 2010-2011 során 63 pozitív befektetési döntést hoztak, ennek alapján eddig 45 befektetés valósult meg, 12,2 milliárd forint kockázati tőke befektetést hajtottak végre. Az MV-Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. Magyarországon a Jeremie programok forráskezelő szervezete.

 

Az Európai Bizottság kezdeményezésére a 2007-2013-as időszakban a strukturális alapok egy részét a tagországok pénzügyi programokra fordíthatják, amelyek keretében visszatérítendő finanszírozási támogatásokat hirdettek meg. Ezeknek a kezdeményezéseknek egyik formája a Jeremie (Joint European Resources for Micro to Medium Enterprises) program néven ismert projekt. A magyar állam ezeknek a finanszírozási programoknak az itthoni működtetésére hozta létre 2007-ben az MV-Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt-t (MV Zrt.) 2 milliárd forint saját tőkével.

 

A ztr. 100 százalékban állami tulajdonban áll, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) csoport tagja, működése során az irányító hatósági feladatokat a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) látja el. Az MV Zrt. feladata, hogy visszatérítendő jellegű uniós támogatásokat közvetítsen a hazai mikro-, kis- és középvállalkozásoknak, ezek célja a kkv-k számára nyújtott hitelállomány növelése, a kkv-k hitelfelvételi lehetőségeinek javítása, a befektetett kockázati tőke volumenének növelése. A programokra allokált forrás összesen mintegy 230 milliárd forint 2013 végéig, a teljes összeget 2015. december 31-ig lehet felhasználni.

 

A 2007-es alapítás óta az MV Zrt. a következő programcsoportokat indította el, így a refinanszírozott hitelprogramokat (köztük az Új Széchenyi Hitel, a Kombinált Mikrohitel, Új Széchenyi kkv Hitelprogramokat), a kezességvállalási/hitelgarancia programokat és a kockázati tőke programot. A refinanszírozott hitelprogramok között a legjelentősebb - több mint 33 milliárd forint összegű kihelyezéssel - az "Új Széchenyi Hitel Program", amely maximum 50 millió forint összegű, maximum 9 százalékos éves kamattal és 10 éves futamidővel rendelkező beruházási és beruházáshoz, tevékenység-bővítéshez kapcsolódó forgóeszközhitelek felvételét teszi lehetővé mikro- és kisvállalkozások számára.

 

Az Új Széchenyi Hitel nagyon népszerű egész Magyarország területén, hiszen olyan mikro-, illetve kisvállalkozások elindításához ad esélyt és fejlesztéséhez nyújt támogatást, amelyek hagyományos banki módszerekkel egyáltalán nem, vagy nem kívánt mértékben lennének csak finanszírozhatóak - mondta a vezérigazgató. Vingelman József kifejtette: előnyös támogatási forma a kkv-k számára az Új Széchenyi Terv keretében 2011 elején meghirdetett "Kombinált Mikrohitel Program", amelyet azzal a céllal indítottak el, hogy a legkisebb vállalkozások számára az elnyerhető, vissza nem térítendő pályázati források mellé kedvező hitellehetőség (visszatérítendő támogatásként) álljon rendelkezésre.

 

A vezérigazgató elmondta: az Új Széchenyi Kombinált Mikrohitel Program keretében tavaly összesen 1.129 ügyletben 4,76 milliárd forint visszatérítendő forrást kaptak a mikrovállalkozások és a kkv-k, és legalább ekkora vissza nem térítendő támogatáshoz jutottak, ebből együttesen mintegy 11 milliárd forint összegű beruházás valósult meg. Garamvölgyi Balázs kitért arra is, hogy újabb 28,5 milliárd forint tőketámogatáshoz juthatnak a korai, illetve növekedési fázisban lévő, innovatív hazai mikro-, kis- és középvállalkozások, miután elindították a Jeremie kockázati tőke program újabb szakaszát. A pályázati felhívás az első negyedév végén jelenik meg, a magánbefektetői forrásokkal együtt minimum 41 milliárd forint áll majd rendelkezésre a Közös Magvető Alap és a Közös Növekedési Alap kockázati tőke befektetéseire. (MTI)

Újabb segítség a kukoricatermelőknek

Nyilvánosak a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ), a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VSZT), valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) posztregisztrációs fajtakísérleteinek legújabb eredményei, amelyek objektív információkkal, adatokkal segítik a gazdálkodókat - tájékoztatott a három szervezet közös közleményben, amelyet szerdán juttattak el az MTI-hez.
2026. 01. 14. 17:00
Megosztás:

A NAV a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A kriptoeszköz-szolgáltatóknak 2026. január 1-jétől az úgynevezett Directive on Administrative Cooperation 8 - DAC8 uniós irányelv-módosítás életbe lépése előírja a kriptoeszköz-ügyletekre vonatkozó adatok gyűjtését és tagállamok közötti megosztását. Ezért a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a honlapján ad segítséget a kötelező adminisztráció teljesítéséhez - tudatta a NAV az MTI-vel szerdán.
2026. 01. 14. 16:30
Megosztás:

Megalakul a közmédia választási irodája

A közmédia a 2026. április 12-re kitűzött országgyűlési képviselő-választásra tekintettel megalakítja a Közmédia Választási Irodát. Az iroda feladata annak felügyelete, hogy a közmédia valamennyi médiatartalom-szolgáltatása a kampány és a választások ideje alatt is megfeleljen a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek és a Közszolgálati Kódex előírásainak - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.
2026. 01. 14. 16:00
Megosztás:

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

Egyhangúlag szavazta meg az alapkamat szinten tartását a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa decemberben - olvasható a jegybank honlapján szerdán közzétett jegyzőkönyvben.
2026. 01. 14. 15:30
Megosztás:

A vártnál is többen élnek a MÁVPlusz okoskedvezménnyel

A vártnál is többen élnek a MÁVPlusz alkalmazáson az okoskedvezménnyel, már az első egy hónapban több mint 850 ezer alkalommal választották az utasok ezt a lehetőséget, és ezzel mintegy 140 millió forintot spóroltak - írta Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója szerdán a közösségi oldalán.
2026. 01. 14. 15:00
Megosztás:

Új vezérigazgató a Continental Dohányipari Zrt. élé

2026. január 1-jén Magyari Zoltán eddigi vezérigazgató-helyettes vette át a Continental Dohányipari Zrt. irányítását Füzi Csabától, aki 2005 júniusa óta látta el a vállalat vezérigazgatói feladatait. Az új vezető az elődje által kijelölt irányt követve a kiszámítható fejlődést és a működési hatékonyság növelését tekinti elsődleges feladatának, alkalmazkodva az erősen szabályozott dohánypiaci környezet változásaihoz.
2026. 01. 14. 14:30
Megosztás:

Kína versenyfelügyeleti vizsgálatot indított a Trip.com ellen

A kínai piacfelügyeleti hatóság vizsgálatot indított a Trip.com Group Limited online utazási vállalat ellen a versenyjogi szabályok feltételezett megsértése miatt - közölte szerdán a kínai állami piacfelügyeleti hivatal (SAMR).
2026. 01. 14. 14:00
Megosztás:

Fordulat a lakásáraknál, új pályára áll a piac 2026-ban

A Duna House Barométer legújabb kiadása szerint 2025 utolsó negyedévében fordulat következett be a lakáspiacon: az árak korrekcióba léptek, a kereslet árérzékenyebbé vált, miközben a finanszírozási oldal rekordközeli aktivitást mutatott.
2026. 01. 14. 13:30
Megosztás:

Czomba Sándor: újabb mélyponton az álláskeresők száma

A rendszerváltozás óta a legalacsonyabb álláskeresői létszámot regisztrálta a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat tavaly decemberben.
2026. 01. 14. 13:00
Megosztás:

Az idei tél próbára teszi az ingatlanüzemeltetőket is?

2026 januárja olyan havazást hozott, amit évek óta nem láttunk: az országot szinte percek alatt belepte hó. Amíg az autósok a dugóban álltak, a városban csúszóssá váltak az utak, elkezdődött a hólapátolás és a jégmentesítés. A nagyobb épületekben pedig egy láthatatlan gépezet kapcsolt magasabb fokozatba, hogy a bent lévők semmit se érezzenek a hirtelen jött havazásból. Flück Róbert, az ICON Real Estate Management üzemeltetési igazgatójával beszélgettünk.
2026. 01. 14. 12:30
Megosztás:

2025 volt a harmadik legmelegebb év

A feljegyzések kezdete óta 2025 volt a harmadik legmelegebb év globálisan, mindössze 0,01 Celsius-fokkal volt hűvösebb, mint 2023, és 0,13 Celsius fokkal volt hűvösebb, mint az eddig legmelegebb év, 2024 - közölte az Európai Unió klímaváltozást figyelő szolgálata, a berlini székhelyű Copernicus (C3S) szerdán. A C3S adatbázisa 1950-ig nyúlik vissza.
2026. 01. 14. 12:00
Megosztás:

Egyesül a Genomate Health és az Oncompass Medicine

Új fejezet kezdődik Magyarország úttörő precíziós onkológiai vállalata, az Oncompass Medicine életében: a cég mostantól az amerikai Genomate Health része. Ez az akvizíció két magyar alapítású rákkutató vállalatot egyesít, létrehozva egy nemzetközi vállalatot, amely mind az Egyesült Államokban, mind Magyarországon jelen van.
2026. 01. 14. 11:30
Megosztás:

Már közel huszonnégy milliós hitelre is elég lehet a minimálbér

Ma már akár minimálbérrel is közel 24 millió forint lakáshitel vehető fel Magyarországon, ha pusztán a jövedelemarányos törlesztés szabályait vesszük figyelembe. A minimálbér-emelés, az szja-mentesség és a fix 3 százalékos Otthon Start hitel látványosan, 37 százalékkal kitolta a hitelfelvételi lehetőségeket – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Az átlagbérrel pedig akár egy 55 millió forintos lakás is megvásárolható hitellel.
2026. 01. 14. 11:00
Megosztás:

A magyar energiapolitika három pillére a napenergia, az atomenergia és az energiatárolás

Miközben egyesek bilincsekről, feljelentésekről és politikai pánikról posztolnak, van egy kérdés, ami valójában eldönti Magyarország és Európa következő évtizedeit: honnan lesz áram? - vetette fel szerdai Facebook-bejegyzésében Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára.
2026. 01. 14. 10:30
Megosztás:

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

Az Omoda és testvérmárkája, a Jaecoo példátlanul dimamikus magyarországi terjeszkedéséről számolt be importőre, a Genius Automotive Kft., a kínai Chery Group két autómárkája 15 hónap alatt 1,7 százalékos részt szerzett az új személyautók magyarországi piacán.
2026. 01. 14. 10:00
Megosztás:

Miért teljesíthet jobban az Ethereum a Bitcoinnál 2026-ban?

Az Ethereum hosszú évek óta árnyékban mozog a Bitcoin mögött, ám 2026 lehet az az év, amikor ez megváltozik. Egyre több piaci és on-chain jel utal arra, hogy az ETH végre felülteljesítheti a piac vezető kriptovalutáját, amit szabályozási változások, tőkepiaci átrendeződés és erősödő fundamentumok is támogatnak.
2026. 01. 14. 09:30
Megosztás:

Vegyesen mozgott a forint szerda reggel

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 01. 14. 09:00
Megosztás:

Választás 2026 - Várják a Jelentkezőket a szavazatszámláló bizottságokba

Várják a jelentkezéseket a helyi választási irodák az április 12-ei országgyűlési választás szavazatszámláló bizottságaiba.
2026. 01. 14. 08:30
Megosztás:

Az Egyesült Államok megszünteti a szomáliai állampolgárok átmeneti védelmét

Az Egyesült Államok megszünteti a szomáliai állampolgárok átmeneti védelmét - közölte Kristi Noem belbiztonsági miniszter kedden.
2026. 01. 14. 08:00
Megosztás:

2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

Aktivitási rekord jellemezte a lakáshitelezési piacot 2025-ben, a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot, ami 48 százalékkal haladja meg az előző év szintjét - közölte a Duna House kedden az MTI-vel.
2026. 01. 14. 07:30
Megosztás: