A Kopint-Tárki idén 2,9 százalékos növekedést vár

A Kopint-Tárki 2,9 százalékra módosította idei növekedési előrejelzését a korábban prognosztizált 3 százalékról, jövőre a korábban közöltnél árnyalatnyival alacsonyabb, 2,4 százalékos bruttó hazai termék (GDP) emelkedéssel számol.

A Kopint-Tárki Zrt.-nek a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) támogatásával készült friss konjunktúrajelentését bemutató szerdai sajtótájékoztatón Ádám Zoltán, a társaság ügyvezető igazgatója kiemelte: az ipar a növekedés húzóereje marad idén és jövőre is, mellette a szolgáltatási szektor is hozzájárul a GDP növekedéséhez. Felhasználási oldalon a fogyasztás és a kedvező ipari teljesítményhez kapcsolódó nettó export is jelentősen hozzájárult a GDP növekedéséhez - tette hozzá.    

 

 Ádám Zoltán elmondta: az építőipar termelése inkább visszaesik, ami megkérdőjelezi a növekedés fenntarthatóságát hosszabb távon. Kedvező adat ugyanakkor, hogy bővült az alkalmazottak száma, ami nemcsak a közfoglalkoztatásnak köszönhető, hanem a magánszférának is.     

 

Az infláció élénkülni látszik, az október-novemberi adatok kissé meghaladták a várakozásokat - mondta a Kopint-Tárki ügyvezetője. Az intézet nulla százalékos éves átlagos inflációt vár 2015-re, szemben a korábbi deflációs jóslatokkal, míg jövőre 1,6 százalékos inflációt prognosztizálnak, ami némi gyorsulást jelez, de továbbra is a jegybank 3 százalékos célja alatt van.     

 

Érdekes módon nagyon óvatosak a háztartások, miközben nő a reálkereset, a fogyasztási kiadások nem bővülnek ennek megfelelő mértékben - jegyezte meg.     

 

Az idei év legnagyobb csalódását a beruházások jelentik - mondta Ádám Zoltán. Miközben az állami beruházások "tartják magukat", a magánszektor beruházásai negatív tartományba fordultak. Ugyanakkor előnyös, hogy továbbra is "impresszívek" az export és az import volumenindexei.     

 

Az államháztartás továbbra is stabil helyzetben van, aminek egyik fő oka, hogy jelentősen növekedtek az adóbevételek éves alapon, ami lehetővé teszi a 2,4 százalékos GDP-arányos hiánycél elérését - emelte ki Ádám Zoltán. Jövőre a hivatalos hiánycélnál magasabb, 2,2 százalékos államháztartási hiányt prognosztizálnak az intézet szakértői, azonban nem kizárt, hogy sikerül elérni a 2 százalékot - jegyezte meg.     

 

Az államadósság szintje "lassan araszol lefelé", 75,5, jövőre 74,5 százalékos GDP-arányos szintet prognosztizál az intézet - ismertette Ádám Zoltán.    

 

 Nagy Katalin, a Kopint-Tárki vezető kutatója a világgazdasági trendekről szólva elmondta: növekedtek a lefelé mutató kockázatok. Hiányzik a kínai növekedés húzóereje, ahol - bár továbbra is 6 százalék körüli a gazdasági bővülés - tartósnak ígérkezik a lassulás és a szerkezetátalakulási folyamatok is fékezik a növekedést - vélekedett.     

 

A főbb kockázatok közül az egyik legfontosabb az alacsony olajár, ami jövőre is megmarad az intézet szerint. Ez lefelé húzza az olajexportáló országok növekedési kilátásait és visszaveti az energiaszektor beruházásait - mondta. Várhatóan egyre inkább nő a kereslet-kínálat közötti egyensúlyhiány, nem lesz jelentős keresleti növekedés a világpiacon - hívta fel a figyelmet a Kopint-Tárki vezető kutatója.     

 

Szerinte a világgazdasági kockázatok másik fontos eleme az amerikai monetáris politika alakulása. A piac biztosra veszi, hogy kamatemelésről határoz az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerda délutáni kamatdöntő ülésén. Hozzátette: vélekedésük szerint nem lesz nagy lépés, az a fontos, hogyan magyarázzák a döntés, lehet-e látni egy hosszabb kamatemelési pályát vagy nem.   

 

 Az Európai Központi Bank (EKB) expanzív monetáris politikája "meghozta első gyümölcsét", élénkül a hitelezés az euróövezetben. Idén itt 1,5, jövőre 1,7 százalékos GDP-növekedést vár a Kopint-Tárki, azonban a beruházásoknál még nem következett be áttörő élénkülés, ami stabilizálhatná a növekedést - tette hozzá.     

 

Nagy Katalin kitért arra, hogy a magyar gazdaság szempontjából kiemelten fontos német konjunktúra továbbra is az egyik legrobosztusabb Európában, jövőre itt 2 százalék körüli növekedést prognosztizál az intézet. A bővülés alapvetően a belső kereslet, valamint az import növekedésén alapul, azonban "nem jó hír", hogy a német ipar, ezen belül a gépjárműgyártás kezdi megérezni a Volkswagen-botrány következményeit - mutatott rá a Kopint-Tárki vezető kutatója.  (MTI)

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: