A Leier új kihívást talált a környezetbarát járművek forgalmazásában

A győri székhelyű Leier elkötelezett a környezetvédelem mellett, ezért a fejlesztések és beruházások is ennek tükrében zajlanak. A cégcsoport a kor igényeihez maximálisan igazodva felismerte, hogy az egyre szigorodó környezetvédelmi előírások miatt lépést kell tartani a járműiparra jellemző gyors innovációval is, éppen ezért 1 éve megalakult a vállalatcsoport legújabb leányvállalata, a Leier Eco-Line Kft. Bár hazánkban még szokatlan az elektromos járművek használata, mégis egyre több az olyan rendezvény, ahol a vásárlók a Leiernek köszönhetően kipróbálhatják az alternatív hajtású járműveket - olvasható a vállalat sajtóközleményében.

Napjainkban a növekvő energiaárak mellett egyre inkább előtérbe kerül, ezáltal nagyobb hangsúlyt kap a zöld gondolkodás kérdése. A lehetőségek folyamatos keresésének köszönhetően az osztrák Leier vállalatcsoportot sokrétű tevékenység és széles termékportfólió jellemzi. „Meggyőződésem, hogy a jövő az elektromos járműveké, különösképp a városi közlekedésben.” – nyilatkozta Michael Leier, a társaság vezetője. Az alternatív megoldások megismertetésének és elfogadtatásának jelentősége egyre növekszik, hiszen az Európai Bizottság által, az új Fehér Könyvben megfogalmazott közlekedéspolitika szerint „A városi közlekedésben a „hagyományos tüzelőanyaggal működő” gépjárművek használatát 2030-ig felére kell csökkenteni, 2050-re pedig teljesen ki kell küszöbölni”. Ez a tény pedig csak tovább erősíti az alternatív megoldások létjogosultságát.

 

A környezetbarát járművek forgalmazására létrejött Leier Eco-Line Kft. jelenleg elektromos rollereket, kerékpárokat, mozgássérült kocsikat, sőt 80 km/h végsebességű nagyrobogókat forgalmaz. A cégcsoport vezetője az eladáson és bérbeadáson túl azonban egy másik opciót is elképzelhetőnek tart. „Ha úgy tetszik, hátsó gondolatom az értékesítés mellett, hogy Magyarországon akár az elektromos járművek gyártásában is van üzleti lehetőség.” – mondta el Michael Leier.

 

A Leier Eco-Line üzletág termékek mindegyike jól felszerelt, könnyen kezelhető, komfortos, stílusos, gazdaságosan használható, és mindemellett környezetkímélő. Az összecsukható villanykerékpár révén, amely a csomagtartóban is elfér, kiküszöbölhetőek a városi parkolás nehézségei is. Ezeket a közlekedési eszközöket egyre több eseményen is ki lehet kipróbálni, hiszen sokaknak „szokni” kell ezt az alternatív megoldást. Erre példa a május elején megrendezett Lotus Retro Veteránautó Szépségverseny is, ahol a vállalat termékei igen nagy érdeklődésre tartottak számot. A Leier Eco-Line termékek folyamatosan megtekinthetők és kipróbálhatóak a győri bemutatóteremben.

 

 

Az elektromos járművek fenntartási költségeiről elmondható, hogy üzemeltetésük rendkívül olcsó, az elektromos kerékpárok és robogók használatával megspórolható a folyamatosan dráguló üzemanyag, a kötelező felelősségbiztosítás, a parkolási díj, de még az olyan szervizköltségek is, mint pl. az olajcsere. Az elektromos autóknál nem kell számolni sem a regisztrációs adóval, sem a cégautó adóval, de a kötelező felelősségbiztosítás és a teljesítményadó terén is a legalacsonyabb kategóriába sorolhatók ezen járművek. Végül, de nem utolsósorban, egy-egy töltéshez szükséges elektromos áram költsége töredéke a hagyományos üzemanyagárakhoz viszonyítva. Az innovatív kerékpár 50 km, míg a robogó akár 80 km megtételére is alkalmas egyetlen töltéssel.

 

Az állami támogatásokat tekintve a nyugat-európai országok jó példával szolgálhatnak Magyarország számára. Az elektromos járművek térnyerése felgyorsulhat olyan állami, önkormányzati vagy áramszolgáltatók által nyújtott támogatások hatására, amelyek révén a vásárlók kedvező áron, vonzóbb feltételekkel juthatnak környezetbarát járművekhez. Azonban a kedvezményes parkolási lehetőségek szintén vonzóvá tehetik a zöld közlekedési eszközök vásárlását. Ilyen kezdeményezésre itthon is találunk példát, Kecskeméten 50 %-kal olcsóbban, míg Hódmezővásárhelyen ingyen parkolhatnak a hibrid- és villanyautók.

 

Magyarországon elsőként, Győr belvárosában, Borkai Zsolt polgármester és a Leier jóvoltából a nyári hónapoktól kezdve elektromos robogókon és kerékpárokon teljesítenek szolgálatot a városi rendőrök. Ez a motorizáció nagyban növeli munkájuk hatékonyságát, hiszen a járművekkel megnő az adott idő alatt bejárható területek nagysága, és ami ugyanilyen fontos, mindez teljesen környezetbarát módon valósul meg.


Rekordmélységbe süllyedt Donald Trump támogatottsága

A Financial Times vasárnap ismertetett friss felmérése szerint rekordmélységbe süllyedt Donald Trump amerikai elnök támogatottsága.
2026. 09. 06. 22:00
Megosztás:

Exit poll: az AfD kaphatja a legtöbb szavazatot Szász-Anhaltban

A szélsőjobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) párt kaphatta a legtöbb szavazatot a kelet-németországi Szász-Anhalt tartományban vasárnap tartott választásokon az ARD és ZDF közszolgálati televízió urnazárás után közzétett exit poll-felmérései szerint.
2026. 09. 06. 21:00
Megosztás:

Sok orvos elhagyta Izraelt az elmúlt három évben

Mintegy ezernégyszáz orvos hagyta el Izraelt három év alatt - derül ki a Tel-avivi Egyetemen készült, vasárnap nyilvánosságra hozott tanulmányból.
2026. 09. 06. 20:00
Megosztás:

Versenyalapú ügynökségi modellre vált az MTÜ-cégcsoport

A turizmusirányítás versenyalapú ügynökségi "partnerpool" kialakításába kezdett, amely a közpénzek észszerű és költséghatékony felhasználását is biztosítja - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szombaton közleményben az MTI-vel.
2026. 09. 06. 19:00
Megosztás:

Az államháztartás központi alrendszeréről, a fogyasztói árakról és az ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten

Az államháztartás központi alrendszerének augusztus végi helyzetéről, a fogyasztói árak augusztusi alakulásáról és a júliusi ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten.
2026. 09. 06. 18:00
Megosztás:

Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 147 747,91 ponton zárt, 1,94 százalékkal alacsonyabban, mint az előző héten.
2026. 09. 06. 17:00
Megosztás:

Kérdésessé válhat a kiskereskedelmi különadó jövője a Niveus szerint

Kérdésessé válhat hosszabb távon a kiskereskedelmi különadó jövője a Niveus szerint - tudatta az üzleti tanácsadó cég az MTI-vel vasárnap.
2026. 09. 06. 15:00
Megosztás:

Így alakult a gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus végén

Vegyesen alakult a belföldi gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus utolsó hetében az előző év azonos időszakához viszonyítva - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összesítésben.
2026. 09. 06. 14:00
Megosztás:

LIGA: az orvoskamara újra valódi alkupozíciót kap

Azzal, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) újra visszakapja közhatalmi státuszát, valódi alkupozíciót és felhatalmazást kap - közölte a LIGA Szakszervezetek arra reagálva, hogy a kormány visszaállítaná a kötelező orvoskamarai tagságot és visszaadná a MOK jogosítványait.
2026. 09. 06. 13:00
Megosztás:

Garlinghouse betalált: az XRP Ledger megmutatja, mennyire lassú még mindig a hagyományos pénzügy

A Ripple vezérigazgatója, Brad Garlinghouse újra reflektorfénybe állította a hagyományos pénzügyi rendszer egyik legnagyobb ellentmondását: miközben az AI, az önvezető autók és a műholdas internet elképesztő sebességgel fejlődnek, hatalmas értékek globális mozgatása még mindig gyakran heteket vagy hónapokat igényel.
2026. 09. 06. 11:00
Megosztás:

Új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt

Szakítva az eddigi társelnöki rendszerrel új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) - közölte a párt frissen megválasztott elnöke szombaton az MTI-vel.
2026. 09. 06. 10:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőttek a német feldolgozóipari megrendelések

A német feldolgozóipar új megrendeléseinek volumene júliusban a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt az előző hónaphoz képest, a bővülés azonban szinte teljes egészében a nagy értékű megrendeléseknek volt köszönhető - közölte pénteken a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
2026. 09. 06. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter kitüntetést és jutalmat javasol a paksi védekezésben résztvevőknek

Kitüntetést és jutalmat javasol a miniszterelnök a paksi védekezésben résztvevőknek.
2026. 09. 06. 08:00
Megosztás:

Közel 3 százalékkal csökkent a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja

A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. Ugyanakkor a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte a kárráfordítási kiadásokat, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026. 09. 06. 07:00
Megosztás:

500 segélycsomagot osztott ki Nepálban a Baptista Szeretetszolgálat

Ötszáz segélycsomagot osztott ki Nepálban a magyar Baptista Szeretetszolgálat humanitárius csapata, amely helyi és amerikai partnerekkel napok óta a katasztrófa sújtotta térségben dolgozik - tájékoztatta a szervezet vasárnap az MTI-t.
2026. 09. 06. 06:00
Megosztás:

A Nébih szezonális ellenőrzés-sorozata is véget ért a nyárral – az eredmények kedvező tapasztalatokat hoztak

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a kormányhivatalok a nyár folyamán ellenőrizték a szezonhoz kapcsolódó termékeket és célterületeket. A húskészítmény- és fagylalt-, illetve jégkrém-előállítók ellenőrzése döntően jó eredményeket hozott. Hasonlóan kedvező tapasztalatokat szereztek összességében a dinnyetermesztők és -árusítók, a zöldség- és gyümölcsárusok, továbbá az alkoholos italok és a tábori étkeztetés ellenőrzése során is. Ugyanakkor több esetben volt szükség hatósági intézkedésre: több tonna élelmiszer kivonása, bírságok kiszabása és tevékenységkorlátozás is történt.
2026. 09. 06. 06:00
Megosztás:

Török bankot helyezett szankció alá az Egyesült Államok

Egy török bankot helyezett szankció alá Irán számára végzett pénzügyi szolgáltatások miatt az Egyesült Államok pénteken.
2026. 09. 06. 05:00
Megosztás:

15 év után ébredt fel egy Bitcoin-tárca: 120 dollárból több mint 3 millió lett

Újabb, éveken át érintetlen Bitcoin-tárcák mozdultak meg, amelyek tulajdonosai hatalmas árfolyamnyereséget érhettek el. A Galaxy Research adatai szerint augusztus 29. és szeptember 4. között legalább négy régi tárcából összesen 202,84 BTC-t mozgattak meg, jelenlegi értéken mintegy 15,7 millió dollárt.
2026. 09. 06. 04:00
Megosztás:

Interpol-körözés alatt álló magyar állampolgárt fogtak el Újvidéken

Nemzetközi körözés alatt álló magyar állampolgárt fogott el a szerb rendőrség Újvidéken - közölte a szerb belügyminisztérium szombaton.
2026. 09. 06. 03:00
Megosztás:

A „föld alatt” tornáztatja az agyat egy magyar projekt

Szeptemberben, az Alzheimer-világhónap apropóján különösen aktuális arról beszélni, hogyan tarthatjuk aktívan az agyunkat a hétköznapokban is. Erre ad egy szokatlan választ a Zeniiith: egy agytorna-projekt, amely a budapesti kisföldalatti és metrómegállókra épített egy videó-sorozatot.
2026. 09. 06. 02:30
Megosztás: