A Mérték tervezheti az állatkerti Pannon Parkot
2015. 12. 28. 22:00
A Fővárosi Állat- és Növénykert által a Pannon Park tervezésére kiírt gyorsított meghívásos pályázatot egyetlen ajánlattevőként a Mérték Építészeti Stúdió Kft. nyerte - az eredmény a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
A munka becsült ellenértéke nettó 500 millió forint volt, a Mérték ajánlatában nettó 498,5 millió forint szerepelt. A nyertes tervező cég megnevezte az alvállalkozóit is. Így közreműködő lesz a Körös-Consult Kft. 11 százalékos, a Gall és Társai Építésziroda Kft. 15 százalékos, míg a Galápagos Bio-Art Stúdió Bt. 11 százalékos részarányban.
A Pannon Park egy közel 20 hektáros fedett terület lesz az állatkerthez csatolt volt Vidámpark területén, a beruházást korábbi közlés szerint a kormány 25 milliárd forinttal támogatja.
A Városliget megújulásához szervesen kapcsolódó projekt több ütemből áll, várhatóan 2018-2019-ben készül el. A Pannon Park központi létesítménye egy úgynevezett biodóm lesz.
A hatalmas csarnokban buja növényzet és gazdag állatvilág, lényegében egy fedett park és közösségi tér várja a látogatókat. A biodómhoz Közép-Európa legnagyobb és legkorszerűbb akváriuma, valamint tágas kifutók csatlakoznak majd. A Pannon Park a Kárpát-medence múltbéli, évmilliókkal ezelőtti élővilágát igyekszik felidézni.
(MTI)
Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is
Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
Javult a magyarok egészségértése
Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere
A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint
Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten
Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből
Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?
Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot
Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése
Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél
Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.