A Mol az idén is a pénzügyi stabilitás megtartására összpontosít
A csoport mérete nő, a külső környezet kisebb javulásának eredményeként javuló eredményekkel számol a Mol 2010-ben. A 2009-re kitűzött célt, a pénzügyi stabilitást és a nettó eladósodottság csökkentését a válság ellenére elérte a társaság. Ezt a fegyelmezett költséggazdálkodás és a csökkentett szigorú beruházási program tette lehetővé - fűzte hozzá a vezérigazgató-helyettes.
A működési pénzáramlás (cash-flow) 19 százalékkal emelkedett egy év alatt. A kőolajtermelésben a jövedelmezőség relatíve csökkent, de a finomítói tevékenységben lényegében nulla körül volt a profit. Molnár József emlékeztetett arra, hogy Európában a finomítók jelentős része veszteségesen működött 2009-ben. A Mol hétfőn tette közzé a nemzetközi számviteli szabvány (IFRS) szerint készült 2009. évi konszolidált gyorsjelentését, amely szerint a nettó nyereség 38,1 milliárd forintra, 72 százalékkal csökkent az egyszeri tételek nélkül.
A nettó profit az egyszeri tételeket is figyelembe véve 27 százalékkal 103,9 milliárd forintra csökkent. Az üzemi szintű nyereség, az egyszeri tételek nélkül számolva a nettó profitnál kisebb mértékben, 13 százalékkal 168,1 milliárd forintra mérséklődött. Ugyanakkor a készpénztermelő képességet mutató kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti nyereség (EBITDA) - szintén az egyszeri tételek nélkül - 9 százalékkal nőtt.