A Napnál hárommilliószor fényesebb magányos csillag ragyog a Tarantula-ködben
A felfedezésről az Astronomy and Astrophysics című szaklapban jelenik meg tanulmány. Az "égi pók" a Nagy Magellán-felhőben található. Ebben a gigantikus kozmikus gázfelhőben a Tejútrendszer környezetének legintenzívebb csillagképződési folyamata zajlik - olvasható a PhysOrg (http://www.physorg.com) tudományos hírportálon. A VFTS 682 katalógusjelű csillagot, amely a Tarantula-köd centrumában, az R136-os jelű csillaghalmaz közelében helyezkedik el, már korábban észlelték, és kezdettől fiatal, forró és rendkívüli fényes csillagnak tartották.
Azt viszont, hogy mennyire fényes, csak a legújabb, a VLT segítségével elvégzett kutatások derítették ki, ugyanis a csillag által kibocsátott energia javarészét elnyelték és szétszórták a porfelhők. A nemzetközi kutatócsoport a teleszkóp FLAMES spektrográfja segítségével elemezte a magányos csillag által kibocsátott fényt. Mint kiderült, a VFTS 682, a Napnál hárommilliószor fényesebb, az ismert legfényesebb csillagok közé tartozik. A vizsgálatok azt is kiderítették, hogy a Napnál 150-szer nagyobb tömeggel rendelkezik. Ilyen masszív csillagokat eddig kizárólag a csillaghalmazok zsúfolt centrumában találtak, a VFTS 682 viszont magányosan áll. Előfordulhat azonban, hogy a VFTS 682 magányossága csupán látszólagos, hiszen a csillaghalmazban több hasonló "szupersztár" is ragyog.
"A csillaghalmaz közepén felfedeztük a VFTS 682 ikertestvérét" - jegyezte meg Paco Najarro spanyol asztronómus, a kutatócsoport tagja. Hozzátette: meglehet, hogy a VFTS 682 jelű csillagot társai kilökték. Ismertek más "szökevény" csillagok, de azok mind kisebbek, az is kérdéses, hogy egy ilyen masszív csillagot hogyan képesek társai kilökni gravitációs kölcsönhatások révén. A csillag nem csupán nagyon fényes, hanem igen forró is, a felületén a hőmérséklet meghaladja az 50 ezer Celsius-fokot. Az ilyen rendkívüli tulajdonságokkal rendelkező csillagok rövid életüket többnyire szupernóvaként fejezik be, de sokkal drámaibb is lehet a vég: hosszú gammakitörés, az ősrobbanás óta a világegyetem legfényesebb jelensége adhatja hírül halálukat.
A szupernóva a Napnál nagyobb tömegű csillag végső, nagy robbanása, amelynek során a csillag ledobja a külső rétegét, hidrogénnel, héliummal és nehezebb elemekkel telítve környezetét. A kidobott anyag általában gömb alakban tágul, miközben egyre ritkább lesz. Ha a szupernóva-robbanás közeli por- vagy gázködöt nyom össze, ott megindíthatja újabb csillagok kialakulását, és nehezebb elemekkel szennyezheti azt a ködöt.
