A Nikkei 225 vezetésével esésben az ázsiai részvénypiacok

A japán részvénypiac vezetésével csökkennek az ázsiai indexek, miután csalódást keltő makrogazdasági adatok láttak napvilágot a japán gazdaság felől. A részvények mérséklődése mögött az amerikai gazdaság második negyedéves teljesítménye miatti aggodalmak, és a Fed egyik regionális vezetőjének profitrealizálást kiváltó nyilatkozata áll.

Japánban június folyamán a munkanélküliségi ráta nem várt módon hét hónapos csúcsára 5,2 százalékról 5,3 százalékra emelkedett, míg a fogyasztói kiadások mindössze 0,5 százalékkal emelkedtek. A munkanélküliségi adatok mellett szintén meglepetést okozott az ipari termelés júniusi 1,5 százalékos visszaesése is, a májusi 0,1 százalékos emelkedés után. A várakozások 0,2 százalékos bővülésre számítottak.

 

A szigetországban a feldolgozóipari aktivitás júliusban négy hónapja a legkisebb mértékű bővülést mutatja, miután a Nomura/JMMA japán feldolgozóipari beszerzőmenedzser index értéke 52,8 pontra csökkent a júniusban mért 53,9 pontról. A friss élelmiszerek nélkül számolt infláció csökkenése a múlt hónapban már második hónapja mérséklődik, a fogyasztói árak éves szinten 1 százalékkal csökkentek a májusban mért 1,2 százalékos visszaesés után, miután az erős jen miatt drágult az import.

 

A Nikkei 225 index 1,39 százalékkal 9561,58 pontra csökkent pénteken. A Sony és a Nissan Motor kedvező gyorsjelentése sem tudta ellensúlyozni a gazdaság felől érkező kellemetlen adatokat. Az erősödő jen szintén az index csökkenését segítette elő, a dollár jegyzése 87 jen alá csökkent.

 

Dél-Koreában a Kospi index 0,6 százalékkal 1760 pontra csökkent, míg Ausztráliában az S&P/ASX 200 index 0,57 százalékkal 4.498,30 pontra mérséklődött. Hong Kong-ban a Hang Seng index a kereskedés első felének végén 0,5 százalékos visszaesésben tartózkodott. Kínában a Shanghai Composite index 1 százalékos mínuszban van. Indiában Sensex index 0,2 százalékos mérséklődést mutat, mután a Hero Honda Motor első pénzügyi negyedéves eredménye elmaradt a várakozásoktól.


Változékony, gyakran szeles idő várható a jövő héten

Változékony, gyakran szeles idő várható a jövő héten, de a kánikula nem tér vissza, a hőmérséklet csúcsértéke általában 30 Celsius-fok körül alakul és a hajnalok is frissítőek lesznek. A sok napsütést olykor felhőzet zavarja, de zápor, zivatar inkább csak a hét elején fordulhat elő - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 07. 05. 17:00
Megosztás:

Sulyok Tamás: a tizenhetedik alkotmánymódosítás javaslata nincs összhangban a jogállamisággal

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.
2026. 07. 05. 16:00
Megosztás:

Szakmai kerekasztalokon egyeztetnek az egészségügy megújításáról

Szakmai kerekasztalokon, az ágazati szereplőkkel egyeztetve újítaná meg az egészségügyet az Egészségügyi Minisztérium. A tárca célja valódi párbeszédet építeni az ágazati szereplőkkel, és együtt kialakítani azokat a prioritásokat, amelyek mentén hatékonyabb, gyorsabb és kiszámíthatóbb működés valósulhat meg az egészségügy kulcsterületein - írta az egészségügyi miniszter a Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 07. 05. 15:00
Megosztás:

Érvénytelen lett a népszavazás Szlovákiában az alacsony részvétel miatt

Az alacsony - mindössze 16 százalékos - részvételi arány miatt érvénytelen lett a szombaton Szlovákiában tartott népszavazás - jelentette be a választásokért és a pártok finanszírozásának ellenőrzéséért felelős állami bizottság vasárnap.
2026. 07. 05. 14:00
Megosztás:

Növekvő forgalom mellett csúcsot döntött a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt heti záráshoz képest 2,35 százalékkal emelkedve 143 072,29 pontos történelmi csúcsra jutott pénteken.
2026. 07. 05. 13:00
Megosztás:

A Revolut kivezeti az USDT-t: kemény döntés elé kerülnek az európai ügyfelek

A Revolut megkezdte ügyfelei értesítését a Tether USDT fokozatos kivezetéséről. A MiCA-szabályozáshoz kapcsolódó intézkedés értelmében először a vásárlásokat és a befizetéseket állítják le, augusztus végén pedig a megmaradt USDT-egyenlegeket automatikusan hagyományos pénzre válthatják. Az ügyfeleknek így rövid időn belül dönteniük kell arról, hogy eladják, kiutalják vagy más eszközre cserélik stabilcoinjaikat.
2026. 07. 05. 12:00
Megosztás:

Trump kriptomilliárdja: a befektetők buktak, ő mégis nyert

Donald Trump több mint egymilliárd dolláros nyereséget érhetett el a kriptopiacból, miközben saját memecoinjának befektetői közül sokan komoly veszteségeket szenvedtek el. A különbség az üzleti modellben rejlik: az amerikai elnök bevételeinek jelentős része nem az árfolyam-emelkedésből, hanem tokenértékesítésekből, licencdíjakból és tranzakciós bevételekből származott.
2026. 07. 05. 11:00
Megosztás:

A Toyota erősítette vezető helyét a magyarországi újautó-piacon

A Toyota megerősítette vezető helyét a magyarországi újautó-piacon 2026 első félévében, a japán márka 9929 jármű eladásával 12,9 százalékra növelte piaci részesedését - tájékoztatta a Toyota Central Europe közleményben az MTI-t.
2026. 07. 05. 10:00
Megosztás:

Javult Európa levegőminősége

Javult Európa levegőminősége: folyamatosan csökken a főbb légszennyező anyagok kibocsátása az évtizedek óta tartó környezetvédelmi politikáknak, a technológiai fejlődésnek, valamint a tisztább ipari és közlekedési rendszereknek köszönhetően - állapította meg a Copernicus Légkör-megfigyelő Szolgálat (CAMS) a tavalyi európai levegőminőségről szóló éves értékelő jelentésében.
2026. 07. 05. 09:00
Megosztás:

Vitézy Dávid: az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki az autópálya-koncesszornak

Az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki az autópálya-koncesszornak, ami "brutális, felfoghatatlan" szám - hangsúlyozta a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.
2026. 07. 05. 08:05
Megosztás:

Turi Attila, az MMA elnöke nyílt levélben válaszolt Krasznahorkai László írónak

A Nemzet Művésze díj elfogadása egyszerre szimbolikus jelentőségű és nagyon is valóságos üzenettel bíró lépés lenne a "gyöngeségeinken való felülemelkedéshez", annak a jótékony jelzése, hogy nincs olyan ellentét, kifogás, akadály vagy dühödt értetlenség, amelyet ne lehetne a közjó érdekében leküzd- írta Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke Krasznahorkai Lászlónak címzett nyílt válaszlevelében.
2026. 07. 05. 07:00
Megosztás:

Több nagyvárosban is korlátozzák a plakáthelyek számát

Budapesthez hasonlóan több nagyvárosban is újraszabályozzák, korlátozzák a közterületi hirdetéseket, a plakáthelyek számát.
2026. 07. 05. 06:00
Megosztás:

Merkely Béla: célunk, hogy a Semmelweis Egyetem a legszűkebb világelithez tartozzon

Az a célunk, hogy a rangsorokban is oda írjuk fel egyetemünket, ahová a presztízse, színvonala szerint már most tartozik: a legszűkebb világelitbe - jelentette ki a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karának diplomaátadó és orvosdoktor-avatási ünnepségén Merkely Béla, az intézmény rektora szombaton Budapesten.
2026. 07. 05. 05:00
Megosztás:

A MOHU téves feltételezésre alapozva tartja fenn a marcali közszolgáltató hulladék-előkezelő tevékenységének felfüggesztését

Téves feltételezésre alapozva tartja fenn a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. az MTKSZ Marcali és Térsége Közszolgáltató (MTKSZ) Nonprofit Kft. hulladék-előkezelést végző telephelyének működését felfüggesztő döntését, amely miatt a marcali közszolgáltató csütörtök óta demonstrál - írta Krajczár Ibolya, az MTKSZ ügyvezetője szombaton az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 07. 05. 04:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 27. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 07. 05. 03:00
Megosztás:

Elfogadták a törvényt! A 13. és a 14. havi nyugdíj így jár

Tizenharmadik és tizennegyedik havi nyugdíj: mutatjuk, ki jogosult a két pluszjuttatásra.
2026. 07. 05. 02:00
Megosztás:

Gázóra leolvasás és fizetés - így fizetsz ha diktálsz, vagy ha havi átalányban vagy

A gázszámla összegét nemcsak az határozza meg, hogy mennyi földgázt használunk el. Legalább ennyire fontos, hogy havi diktálás, egyenletes részszámlázás – közismert nevén havi átalány – vagy hőmérsékletfüggő részszámlázás alapján kapjuk-e a számlákat.
2026. 07. 05. 01:00
Megosztás:

Magyar Péter: szigorúbb szabályok fognak vonatkozni az alkotmányos intézmények vezetőire

Az alkotmánymódosítás véleményezésének javaslatait figyelembe véve a kormány szigorúbb szabályokat alkotott az alkotmányos intézmények vezetői esetében - mondta el a miniszterelnök szombaton.
2026. 07. 04. 22:00
Megosztás:

Magyar diákvállalkozás Európa legjobbjai között

A Diákvállalkozások Országos Versenyének győzteseként a nyíregyházi RECAF csapata képviseli Magyarországot a GEN-E 2026 európai döntőjén, amely Európa legnagyobb fiatal vállalkozói fesztiválja és a Junior Achievement Europe éves vállalkozói bajnoksága. A rangos nemzetközi eseményt 2026. július 7-9. között Rigában rendezik meg, ahol közel 40 ország legtehetségesebb diákvállalkozói mérik össze tudásukat.
2026. 07. 04. 20:30
Megosztás:

Együttes ülést tarthat ősszel a cseh és a magyar kormány

Együttes ülést tarthat ősszel a cseh és a magyar kormány - mondta Petr Macinka cseh külügyminiszter cseh újságíróknak pénteken Budapesten, miután tárgyalásokat folytatott Orbán Anita külügyminiszterrel.
2026. 07. 04. 19:30
Megosztás: