A TEBÉSZ szerint bűzlik valami a Genesis Energy tőkeemelése körül

Tőkebefektetési csalás gyanúja is felmerülhet a Genesis Energy Befektetési Nyrt. legutóbbi, apporttal történt zártkörű tőkeemelésével kapcsolatban - erre a következtetésre jutott vizsgálata alapjána a Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetségének (TEBÉSZ).

Az érdekvédelmi szervezet szerdán arról tájékoztatta az MTI-t, hogy egy kisrészvényesi bejelentésre kezdte el vizsgálni a Budapesti Értéktőzsde "B" kategóriájában jegyzett Genesis Energy Nyrt. 2010. április 19-ei közgyűlésén elfogadott, apporttal történt tőkeemelését.

 

Vizsgálatuk szerint a tőzsdei cégbe egy zrt.-én keresztül olyan bányavásárlási lehetőséget apportáltak 10 milliárd forint körüli értéken, amelyről tudniuk kellett, hogy az már nem realizálható. A Genesis Energy április 19-i közgyűlése összesen 21,58 milliárd forint értékű zártkőrű tőkeemelésről döntött. A tőkeemeléssel a cégbe beszállt négy dél-afrikai és egy svájci bejegyzésű bányaipari vállalat.

 

A befektetők magyarországi érdekeltségeiket, valamint azok által birtokolt eszközöket, kutatási és bányászati jogokat, meddőhányót apportáltak ellenértékként a cégbe. A Genesis Energy az új befektetőkkel egyben profilt is szándékozik váltani, miután az idén júliusban felhagyott a napelemgyártással. A bányászati és ércfeldolgozói új tevékenység bevezetésének alapját a rudabányai telep és eszközeinek megszerzése jelentené, a kitermelhető ércvagyon megvásárlásának elmaradásával azonban a társaság egész léte válik kérdésessé a TEBÉSZ szerint.

 

A TEBÉSZ kizárólag a nyilvánosan hozzáférhető adatokra épülő szakértői vizsgálata feltárta, hogy az apport legfontosabb eleménél, a Rudagipsz-Mix Zrt.-nél a Hasit Hungária Kft.-vel kötött, a rudabányai bányatelepre vonatkozó adás-vételi szerződést említ a befektetési ajánlat. A Hasit Hungária Kft. azonban már hónapokkal a Genesis közgyűlés előtt felszámolás alá került, ezt azonban a befektetési ajánlatban elhallgatták.

 

A bányacéget 2009. december 24-e óta irányító felszámoló azt közölte a TEBÉSZ-szel, hogy a szerződéstől már korábban elállt a vételár megfizetésének elmaradása miatt. Egyébként pedig hónapok óta senki sem folytat kitermelést a bányában. Az érdekvédelmi szervezet szerint félrevezető információnak minősül a Magyar Fejlesztési Bankkal kötött 1 milliárd forintos hitelre vonatkozó utalás is, mivel a bank a hitel ígérvényt az adásvétel elmaradása miatt már korábban visszavonta.

 

A TEBÉSZ a rendelkezésére álló dokumentumok alapján úgy véli, a társaság vezetésének már a befektetési ajánlat összeállítása és a tőkeemelést kimondó közgyűlés előtt tudatában kellett lennie a bányavásárlási lehetőséggel kecsegtető apport kiüresedéséről, azt mégis elhallgatta a részvényesek elől, így felvetődhet a tőkebefektetési csalás gyanúja is.

 

Az ügy kapcsán a TEBÉSZ kiemeli az apportot ellenjegyző könyvvizsgáló jogi fellelőségét, akit éppen a hasonló esetek elkerülése érdekében utasít a jogszabály az apportok alapos ellenőrzésére. A TEBÉSZ közölte azt is, hogy a birtokában lévő adatokat és dokumentumokat átadja a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének, hogy az hatósági eszközeivel felderíthesse az eset minden részletét.

 

A Genesis Energy Nyrt. a legutóbbi tőzsdei gyorsjelentése szerint 2010 első félévét 611 millió forint mérleg szerinti veszteséggel zárta, nettó árbevétele mindössze 12 ezer forintot tett ki. Egy évvel korábban még 662 millió forint volt az árbevétele. Az áprilisi tőkeemelést a cégbíróság 2010. július 15-én bejegyezte, e szerint a társaság alaptőkéje 26,248 milliárd forint.

 

A Genesis Energy részvényeinek kereskedését szerdán 13 órától a nap hátralévő részére felfüggesztették a Budapesti Értéktőzsdén. A tőzsde rendkívüli tájékoztatás közzétételére kötelezte a kibocsátót. A papírra 364 forinton született az utolsó kötés, 9 forinttal, 2,54 százalékkal magasabban az előző napi záróáránál. Az elmúlt egy évben a részvény legmagasabb árfolyama 727 forint, a legalacsonyabb 308 forint volt.


Csökkentek a fejlett piaci hozamok az előző napok emelkedése után a Fed kormányzójának galamb hangvételű nyilatkozatát és Trump elnök békülékeny megnyilvánulását követően

Az amerikai állampapírpiacon az előző napok emelkedését követően Christopher Waller Fed-kormányzó nyilatkozatának hatására a teljes hozamgörbén mérséklődtek a hozamok: a 10 éves amerikai állampapír hozama több mint 3 bázisponttal 4,76%-ra, míg a Fed várható lépéseire különösen érzékeny 2 éves hozam több mint 5 bázisponttal 4,33%-ra csökkent.
2026. 09. 04. 11:00
Megosztás:

Solana Payment Channels: több mint 1 millió fizetés másodpercenként az AI-agenteknek

A Solana új Payment Channels megoldással gyorsítaná fel az AI-agentek és digitális szolgáltatások közötti mikrofizetéseket. A Solana Foundation tesztje szerint az új rendszer több mint 1 millió fizetést tudott kezelni másodpercenként, miközben az Alibaba Cloud már induláskor partnerként csatlakozott a kezdeményezéshez. A technológia célja nem egyszerűen a blokklánc-tranzakciók felgyorsítása, hanem egy olyan fizetési infrastruktúra kialakítása, amely gépi sebességgel működő mesterséges intelligencia-rendszereket is ki tud szolgálni.
2026. 09. 04. 10:30
Megosztás:

A csökkenő kamatemelési várakozásoknak köszönhetően emelkedtek a főbb amerikai részvényindexek

Az amerikai részvénypiacok jelentős emelkedéssel zártak, miután Christopher Waller Fed-kormányzó nyilatkozatában jelezte, hogy a két hét múlva esedékes kamatdöntő ülésen a kamatok változatlanul hagyását támogatná.
2026. 09. 04. 10:00
Megosztás:

Emelkedtek az európai részvényindexek, miközben Trump kijelentése és az enyhülő amerikai kamatemelési várakozások javították a hangulatot

Emelkedtek tegnap az európai részvénypiacok a STOXX 600 index 0,5%-kal került feljebb. A befektetői hangulatot továbbra is a közel-keleti konfliktus alakulása határozta meg, ugyanakkor enyhítette a bizonytalanságot Donald Trump azon kijelentése, miszerint a konfliktus várhatóan nem húzódik el hosszabb ideig.
2026. 09. 04. 09:30
Megosztás:

Erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 09. 04. 09:00
Megosztás:

Hyperliquid új irányt nyit: engedélyhez kötött perpetual piacok jöhetnek

A Hyperliquid újabb fontos lépést tesz az intézményi és szabályozottabb kereskedési modellek felé: a HIP-3* javaslat lehetővé tenné, hogy egyes perpetual piacokhoz csak előzetesen jóváhagyott tárcák férjenek hozzá. A változás ugyanakkor nem jelenti azt, hogy maga a Hyperliquid zárttá válna, és a jelenlegi nyílt piacokat sem alakítanák át automatikusan korlátozott hozzáférésűvé. A fejlesztés legfontosabb újdonsága éppen az, hogy az egyes piacok üzemeltetői maguk dönthetnének arról, nyitott vagy engedélyezett kereskedési modellt alkalmaznak.
2026. 09. 04. 08:30
Megosztás:

Marketing tanácsadás: miért nem a több hirdetés a megoldás a legtöbb vállalkozás számára?

Ha egy vállalkozás növekedése megtorpan, az első reakció gyakran ugyanaz: emeljük meg a marketingkeretet. Több Google Ads, több Facebook-hirdetés, több kampány – hátha ismét beindulnak az értékesítések. A valóság azonban ennél jóval összetettebb. A legtöbb esetben nem az a probléma, hogy túl kevés pénz jut marketingre, hanem az, hogy a meglévő eszközök nem összehangoltan működnek. Hiába érkezik több látogató a weboldalra, ha közben rossz a felhasználói élmény, hiányos a mérési rendszer, vagy egyszerűen nem azokhoz jutnak el az üzenetek, akikből később ügyfél lehetne. A digitális marketing ma már nem különálló kampányokból áll. Egy olyan ökoszisztéma, ahol a keresőoptimalizálás, a fizetett hirdetések, az analitika, a weboldal, a tartalommarketing és az automatizáció egymásra épül. Ha ezek közül akár egy is hibásan működik, az az egész rendszer teljesítményére hatással lehet.
2026. 09. 04. 08:00
Megosztás:

A Tron megelőzte az Ethereumot: 94 milliárd dollárnyi USDT fut a hálózaton

A Tron átvette a vezetést az Ethereumtól a Tether USDT stabilcoin hálózati kínálatában, miután a Tron blokkláncon forgalomban lévő USDT mennyisége megközelítette a 94 milliárd dollárt. A fejlemény nem azt jelenti, hogy a Tron minden szempontból maga mögé utasította az Ethereumot, ugyanakkor jól mutatja, hogy a stabilcoin-tranzakciók és a digitális dollárforgalom területén egyre nagyobb szerepet tölt be.
2026. 09. 04. 07:30
Megosztás:

Szeptemberben megnyílnak a pénztárcák: tízből hét vásárló komolyan költ a szezonváltásra

Az őszi leárazások és akciók messze a legerősebb ösztönzői a nyár utáni vásárlásnak, ez az egyik tanulsága az Etele Plaza friss, vásárlói körében végzett online felmérésének. A szezonváltás ugyanakkor komoly kiadással is járhat, sokan jelentősebb összeget különítenek el az őszi beszerzésekre. A többség vásárlóereje lényegében nem változott a tavalyihoz képest, a kuponos események pedig elsősorban a már korábban tervezett vásárlásokat mozdítják elő.
2026. 09. 04. 07:00
Megosztás:

Már 2030 előtt elkezdhetik a termelést az első új szélerőművek

Elképzelhető, hogy már 2030 előtt elkezdik az áramtermelést az első új szélerőművek, de a héten kiírt pályázat arra ad lehetőséget a befektetőknek, hogy 2032-ig fejezzék be a projekteket - mondta a Gazdasági és Energetikai Minisztérium (GEM) energetikáért felelős államtitkára csütörtökön sajtóbeszélgetésen.
2026. 09. 04. 06:30
Megosztás:

A papírtérképektől az adatvezérelt működésig: merre tart a közúti árufuvarozás?

Navigáció, telematika, digitális tachográfok – ami harminc évvel ezelőtt még manuálisan, analóg módon vagy papíron működött, mára digitalizálódott. A közúti árufuvarozás még az 1990-es években is nagyrészt a járművezetők tapasztalatára és hozzávetőleges becslésekre támaszkodott. Az útvonalak és a forgalmi viszonyok kiszámíthatatlanok voltak, a határokon túli üzemanyagárakról csak megközelítő információk álltak rendelkezésre, a valutaváltás készpénzben történt. Nem rögzítették rendszeresen a járművezetők és a teherautók mozgását, illetve a rendkívüli eseményeket, és arra sem volt lehetőség, hogy a diszpécserek közvetlenül kapcsolatba lépjenek az úton lévő sofőrökkel. Mindez ma már nehezen elképzelhető. Egy dolog azonban nem változott: ha technikai probléma merül fel, az ügyfeleknek teljes körű támogatásra és gyors segítségre van szükségük – a fuvarozásban éppúgy, mint más ágazatokban.
2026. 09. 04. 05:30
Megosztás:

Bizonytalanság idején az utazási csomagok nyertek: mérleg a régió 2026-os nyári utazásairól

A 2026-os nyári szezon rekordmagas előfoglalásokon alapuló, ígéretes kezdet után a február végi közel-keleti konfliktus kitörése miatt komoly átrendeződésen ment keresztül. Az INVIA adatai és a Travelplanet.pl, illetve Wakacje.pl portálok nyári szezonra vonatkozó foglalási statisztikái alapján a közép-európai utazási piac bizonyította rugalmasságát: a leginkább érintett desztinációk gyorsan stabilizálódtak, az utazási csomagok iránti kereslet pedig összességében erős maradt.
2026. 09. 04. 05:00
Megosztás:

Nem mentek el nyaralni a kölcsönfelvevők, taroltak a lakáshitelek és a személyi kölcsönök

A nyár második hónapja is rendkívül erős keresletet hozott a lakossági hiteleknél, alig látszik nyoma a szabadságolási szezonnak. A júliusi számok alapján a BiztosDöntés.hu szakértői szerint lakáshiteleknél már augusztus végére sikerülhetett túlszárnyalni a bankoknak a 2025-ös, teljes évi szerződéses összeget, és szeptember végére ugyanez lehet a helyzet a személyi kölcsönöknél is.
2026. 09. 04. 04:30
Megosztás:

Júliusban is dübörgött a magyarországi hitelpiac

Júliusban is kiemelkedően magas, közel 255 milliárd forintos összeget ért el az újonnan kötött lakáshitelek szerződéses összege – derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss adataiból. Ezzel a lakáshitelpiac első héthavi kihelyezése megközelítette az 1 832 milliárd forintot, ami a teljes tavalyi év eredményének már több mint 93%-át teszi ki. Ezzel egyidőben a személyi hitelek piaca is tovább hasított, elvégre a júliusi kihelyezés is meghaladta a 150 milliárd forintot – írja közleményében a Bank360.
2026. 09. 04. 04:00
Megosztás:

Felülvizsgálja a 4iG minősítését a Scope Ratings

A Scope Ratings felülvizsgálja a 4iG Nyrt. minősítését esetleges lemínősítés céljából - jelentette be szerdán a Scope a honlapján.
2026. 09. 04. 03:30
Megosztás:

Mennyibe kerül a lakhatásunk? Kiderült, hány magyar jön ki nehezen a bevételeiből

Az Európai Unióban 2025-ben a háztartások 7,7%-a fordította elkölthető jövedelmének több mint 40 százalékát lakhatásra, az ő költségeik mondhatók definíció szerint kifeszítettnek – derül ki az Eurostat friss adatából. Magyarországon ugyanez az arány mindössze 5,3 százalék, vagyis az uniós átlag alatt volt tavaly, ami vélhetően annak az eredménye, hogy a lakhatási költségek emelkedése nem tartott lépést a bérnövekedéssel – derül ki az OTP Ingatlanpont elemzéséből.
2026. 09. 04. 03:00
Megosztás:

Kérdésessé válhat a kiskereskedelmi különadó jövője

A módosított 2026-os költségvetésben több mint 65 milliárd forinttal csökkentette a kormány a kiskereskedelmi adóból várt bevételt. A Niveus szerint azonban nemcsak az idei bevétel alakulása érdekes: a közelmúltbeli adóváltozások, az uniós eljárás és Magyarország korábbi vállalása miatt hosszabb távon maga a kiskereskedelmi különadó jövője is kérdésessé válhat. Emellett jelentősen visszavágták a társasági adóból várt bevételt, miközben a pénzügyi szektortól közel 200 milliárd forinttal többet várnak.
2026. 09. 04. 02:30
Megosztás:

Megszűnhet a rezsicsökkentés? Itt egy új javaslat!

A rezsicsökkentés megszüntetését, az ebből származó megtakarítás visszaosztását, egy igazságosabb rendszert javasol a Levegő Munkacsoport, az erről szóló elképzeléseiket levélben ismertették Kapitány István gazdaság és energetikai miniszterrel - közölte a civil szervezet csütörtökön az MTI-vel.
2026. 09. 04. 02:00
Megosztás:

Használt autópiac: mit visznek most nagyon?

Augusztusban a DataHouse adatai szerint 12 980 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami 30 százalékos bővülést jelent a tavaly augusztusi 9 974-es mennyiséghez képest. Az erős forint egész nyáron töretlen lendületet biztosított a behozatalnak: az elmúlt három hónapban több mint 43 ezer használt autó érkezett az országba, ami 37 százalékkal múlta felül a tavaly nyári forgalmat.
2026. 09. 04. 01:30
Megosztás:

Megszűnik a Messenger üzenetküldés - a Facebook döntött!

Sok felhasználó egyik napról a másikra szembesült azzal, hogy az addig megszokott Messenger-felület eltűnt, nem engedte bejelentkezni, vagy egyszerűen egy másik oldalra irányította át. A Facebook anyavállalata, a Meta ugyanis több, egymást követő döntéssel is korlátozta, majd bizonyos eszközökön teljesen megszüntette a Messenger működését.
2026. 09. 04. 01:00
Megosztás: