A Vértesi Erőmű hitelek és veszteségek nélkül folytathatja működését

A Vértesi Erőmű (VÉRT) a hétfőn született csődegyezség jogerőre emelkedésével hitelek és veszteségek nélkül folytathatja működését, miután 12,5 milliárd forinttal csökkennek a cég kötelezettségei - közölte Baji Csaba, a Vértesi Erőmű Zrt.-t birtokló Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) vezérigazgatója hétfőn az MTI-vel.

Az MVM-nek mint biztosított hitelezőnek a VÉRT azzal a négymilliárd forinttal tartozik 2014 végéig, amit hitelként kapott a mostani csődegyezségben vállalt 5,6 milliárd forint kifizetéséhez. A csődegyezséget a biztosított hitelezők 100 százaléka, a nem biztosított hitelezők 90 százaléka fogadta el. A nem biztosított hitelezők, többek között a pernyertes áramkereskedők közel 18 milliárd forint követelését a csődegyezség alapján a VÉRT 30 százalékon elégíti ki, azaz ekkora hányadot kapnak meg azok, akiknek valamilyen módon tartozik az erőműtársaság - mondta Baji Csaba.

 

Egy kisebb áramkereskedő nem fogadta el a csődegyezséget, de mivel ez kényszeregyezség, így a megállapodás erre a hitelezőre is kötelező érvényű lesz az egyezség bírósági határozattal jogerőre emelkedését követően. A vezérigazgató emlékeztetett arra, hogy a Kapolyi László nevével fémjelzett System Consultinggal kötött - mintegy 10 milliárd forint értékű - áramvásárlási megállapodás vezetett ahhoz, hogy a Vértesi Erőműnek csődvédelmet kellett kérnie. Hozzáfűzte: az MVM erős, sikeres társaság, van forrása leánycégének hitelezésére. A bányát a korábbi terveknek megfelelően 2012. december 31-én zárják be, az erőmű pedig 2014. december 31-ig termel.

 

A társaság továbbra is kapja a felhasználók által megfizetett "szénfillért", amiből a VÉRT-nek 6,7 milliárd bevétele van, de ez az összeg 2013-ig csökken. Ugyanakkor ezt az összeget csak a bányabezárás költségeire fordíthatják - magyarázta Baji Csaba. A tulajdonosok által jóváhagyott reorganizációs terv szerint a továbbiakban a tavalyi 9,5 petajoule helyett 6 petajoule áram termelését tervezik. Az ezer főt foglalkoztató erőműtársaság menedzsmentje a már bejelentett 200 fős létszámleépítéshez képest továbbiakkal nem számol, hacsak a gazdasági környezet nem változik drasztikusan - hangsúlyozta az MTI kérdésére Baji Csaba.

 

Elmondta azt is, hogy a csődegyezség során sikerült kedvezőbb feltételeket elérni a VÉRT beszállítóinál. Az MVM vezérigazgatója emlékeztet arra, hogy egy korábbi kormányhatározat alapján biztosítani kellet a tulajdonosnak a VÉRT működését, ami a gyakorlatban havi egymilliárd forintot jelentette. Utoljára tavaly júliusban fizették ki ezt az összeget, azóta pedig - a recesszió ellenére - a társaság közel nullszaldós gazdálkodással működik. Baji Csaba sikernek nevezte a csődegyezséget, mert megmaradnak a munkahelyek, és elhárult a veszély a Oroszlány és Bokod távhőszolgáltatásának megszűnése elől.

 

Így elkerülték, hogy a térségben válság alakuljon ki. Az MVM vezérigazgatója hangsúlyozta: a továbbiakban a VÉRT nullszaldós gazdálkodást folytathat, és a dolgozók felkészülhetnek arra, ha 2014 után a tevékenység megváltozik. Baji Csaba hozzátette: kifejezetten jó az együttműködés a szakszervezetekkel, és ez így volt a csődvédelem időszaka alatt is. A vezérigazgató közlése szerint nincs peres ügye a VÉRT-nek, mert a System Consultinggal kötött megegyezés nyomán a VÉRT által áramkereskedőkkel kötött szerződések nem teljesítése miatt indított választott bírósági eljárások lezárultak.

 

A pert indítók ugyanis a hitelezői körbe kerültek, így a csődegyezséggel ezek a problémák is megoldódtak - mondta Baji Csaba. Egyetlen peres félnek, a cseh CEZ-nek fizetett a VÉRT, amire - korábbi tájékoztatás szerint - soron kívül 1,9 milliárd forintot kapott az állami költségvetésből. A K and H Bank a VÉRT korszerűsítési (retrofit) programjára nyújtott 7,2 milliárd forint hitel mögött állami garancia volt. Ezt a bank lehívta, így a csődegyezségben már a magyar állam képviseletében az adóhivatal vett részt.

 

A vezérigazgató a Vértesi Erőmű gazdaságos működésének alapjait firtató kérdésre azt válaszolta az MTI-nek, hogy a veszteségeket jelentős mértékben ellensúlyozza a szénfillér, a mérsékelt termelés, a biomasszával való áramtermelés kötelező átvételi rendszerben történő támogatása, valamint az, hogy az eddigiektől eltérően a VÉRT rendszerszintű szolgáltatást is végez a villamosenergia-rendszer egyensúlyának fenntartására. A VÉRT 850 gigawattóra termeléséből 240 gigawattóra a kötelező átvételi rendszerben a piaci árnál magasabban átvett villamos energia. Kérdésre válaszolva a vezérigazgató közölte: van érdeklődés a Vértesi Erőmű iránt. Külföldi befektetők jelentkeztek be a felszámolás hírére, hogy szelektív hulladékégetésre használnák a telephelyet, vagy megvásárolnák magát az erőművet.

 

Ezek a külföldi befektetők, akiknek részben van magyarországi érdekeltségük is, az esetleges felszámolás hírére jelentkeztek, és tartják velük a kapcsolatot - mondta az MVM vezérigazgatója. Az MVM vezérigazgatója közölte, hogy a szombati földrengés hírére a 66 bányászt azonnal felhozták a tárnákból, bár nem voltak veszélyben, és az MVM felajánlotta segítségét a helyi önkormányzatoknak a helyreállításban. Baji Csaba beszámolt arról is, hogy a zagytározókat már korábban minden szempontból teljesen "feltérképezték", és kifogást nem találtak. A földrengés utáni vizsgálat után is ellenőrizték ezek állapotát - tette hozzá.


Blahalouisiana, Hiperkarma, Parno Graszt, Punnany Massif, Quimby és 30Y – megérkeztek a Művészetek Völgye 2027 első fellépői

A 36. Művészetek Völgye 2027. július 23. és augusztus 1. között ismét tíz napra megtölti zenével, művészettel és közösségi élményekkel Kapolcsot, Taliándörögdöt és Vigántpetendet.
2026. 11. 04. 14:00
Megosztás:

S&P Global: lassult az euróövezet gazdasági teljesítménye októberben

Négyhavi mélypontra lassult az euróövezetben a magánszektor gazdasági teljesítményének növekedése a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének (BMI) szerdán közzétett végleges értékei alapján.
2026. 11. 04. 13:30
Megosztás:

Itt a következmény: jövőre az átutalások 80 százaléka illetékmentessé válik

A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását. A magánszemélyek ezzel a 150 ezer forint feletti utalásnál 450 forintot spórolnak. Miközben az egyedi forintátutalások közel 55 százaléka a háztartásokhoz köthető, ezek a forgalom teljes összegének csak mintegy 4 százalékát adják.
2026. 11. 04. 13:00
Megosztás:

A TRON megelőzte az Ethereumot: új vezető az USDT piacán

Fordulat történt a legnagyobb stabilcoin körüli versenyben: a TRON 2026 harmadik negyedévében az átlagos USDT-állomány alapján megelőzte az Ethereumot. A hálózat átlagos stabilcoin-állománya 92,25 milliárd dollárra emelkedett, miközben az átutalások összértéke elérte a 2180 milliárd dollárt. A látványos forgalom mellett azonban a bevételek csökkentek, így a negyedév egyszerre szólt terjeszkedésről és olcsóbb hálózathasználatról.
2026. 11. 04. 12:30
Megosztás:

Itt a következmény: jövőre az átutalások 80 százaléka illetékmentessé válik

A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását. A magánszemélyek ezzel a 150 ezer forint feletti utalásnál 450 forintot spórolnak. Miközben az egyedi forintátutalások közel 55 százaléka a háztartásokhoz köthető, ezek a forgalom teljes összegének csak mintegy 4 százalékát adják.
2026. 11. 04. 12:00
Megosztás:

A Triumph törökbálinti központját vásárolta meg a Gestor

A Gestor Csoport megvásárolta a Triumph International törökbálinti logisztikai és irodaközpontját, és hosszú távú, 10 éves bérleti szerződést kötött a vállalattal. A svájci fehérneműgyártó a mintegy 3300 négyzetméteres ingatlanban bérlőként folytatja működését.
2026. 11. 04. 11:30
Megosztás:

Milliárdos forgalom a stabilcoin-kártyákon: hová kerül a pénzünk?

Egy érintés a terminálnál, jóváhagyott fizetés a telefonon: a stabilcoin-kártyák használata hétköznapi élménynek tűnik. A háttérben azonban digitális dollárok, devizaváltások, fedezetek és pénzügyi közvetítők összetett rendszere dolgozik.
2026. 11. 04. 11:00
Megosztás:

Az erős makrogazdasági adatok tolták felfelé az amerikai hozamokat kedden

A munkaerőpiaci adatok és a kedvező gyártói megrendelések egyaránt az amerikai gazdaság erejét mutatták, ami a hozamok emelkedésének irányába hatott.
2026. 11. 04. 10:30
Megosztás:

Makrogazdasági szempontból csendes napon csúsztak lejjebb a nyugat-európai indexek

A hétfői emelkedést követően tegnap lefelé vették az irányt a vezető nyugat-európai indexek. A STOXX 600 0,6%-kal, a DAX és a CAC 40 0,4%-kal, az FTSE 100 1,1%-kal csökkent.
2026. 11. 04. 10:00
Megosztás:

Zcash az élen, PUMP a nyomában: öt kriptó, öt történet a rali mögött

Tíz százalék feletti ugrás, egymilliárd dollárt meghaladó forgalom, közelgő hálózati frissítés és bevételből finanszírozott tokenvásárlások: izgalmas mezőnyt hozott a kriptopiac nyerteseinek legfrissebb listája. A Zcash, a Pump.fun, a LayerZero, az SPX6900 és a Venice Token emelkedése azonban öt különböző történetet takar — és nem mindegyik mögött található friss, bizonyítható híresemény.
2026. 11. 04. 09:30
Megosztás:

Jelentős demokrata győzelem látszik a reggeli órákban

A félidős választási eredményekre várva kedden is vegyesen zártak az amerikai indexek. A Nasdaq Composite 0,8%-kal, az S&P 500 pedig 0,4%-kal emelkedett, miközben a Dow Jones 0,4%-kal gyengült.
2026. 11. 04. 09:00
Megosztás:

Trump kész együttműködni a demokratákkal

Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a keddi félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal - jelentette a Reuters hírügynökség az elnök a The New York Times című lapnak adott keddi interjúja alapján.
2026. 11. 04. 08:30
Megosztás:

A pedagógusok szerint elmarad a béremelés mértéke a kampányban ígértektől

Emelkedik az oktatásra fordítandó összeg a jövő évi költségvetés tervezete szerint, de a nevelést-oktatást közvetlenül segítő dolgozók béremelésének mértéke elmarad attól, amit a választási kampányban ígért a Tisza Párt - nyilatkozta Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke az MTI-nek.
2026. 11. 04. 07:30
Megosztás:

Ismét nő a madárinfluenza kockázata: kiemelten fontos a járványvédelem

A vadmadarak őszi vonulásával fokozódik a madárinfluenza baromfiállományokba történő behurcolásának kockázata, amit a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumában egyre több pozitív vadmadár minta is jelez. A Nébih felhívja valamennyi baromfitartó figyelmét, hogy a járványvédelmi előírásokat az ország teljes területén szigorúan és következetesen be kell tartani, a magas kockázatúnak minősített járásokban pedig további szigorúbb intézkedések is érvényben vannak.
2026. 11. 04. 07:00
Megosztás:

Jövő augusztusban indulhat a termelés az új orosházi chipsgyárban

Jövő augusztusban a tervek szerint elindul a termelés az új orosházi chipsgyárban, az első évben 40 ezer tonna burgonya- és legfeljebb tízezer tonna kukoricachipset állítanak elő - nyilatkozta az MTI-nek a török Dogus Cay vállalkozás igazgatótanácsának tagja kedden Orosházán.
2026. 11. 04. 06:30
Megosztás:

Még több uniós támogatás érkezhetne Magyarországra

Hivatalba lépése óta a kormány rendkívül jelentős előrelépéseket tett hazánk társadalmi, gazdasági és környezeti állapotának javítása érdekében. A további előrelépést is megkönnyítené, ha Magyarország is támogatná az ETS2 bevezetését, amely a közlekedésre és az épületfűtésre is kiterjesztené a szén-dioxid-kibocsátás árazását. Erre hívta fel Magyar Péter miniszterelnök figyelmét öt hazai civil szervezet.
2026. 11. 04. 06:00
Megosztás:

December 24-e munkaszüneti nap lett - mi lesz az ünnepi forgalommal?

Nem kell attól tartani, hogy december 24. munkaszüneti nappá nyilvánítása bármilyen kiesést okozna az ünnepi forgalomban - közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) kedden az MTI-vel arra reagálva, hogy már idén munkaszüneti nap lesz december 24., miután az Országgyűlés egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát.
2026. 11. 04. 05:30
Megosztás:

Ki tartsa el a magyar nyugdíjasokat? Országos kutatási eredmények

A magyar felnőttek véleménye szerint az egyénnek éppúgy felelőssége, hogy gondoskodjon nyugdíjas éveiről, mint az államnak. Sokak szerint az idősek gyermekeire, unokáira is komoly feladat hárul, viszont csak kevesen számítanak arra, hogy saját utódaik anyagilag fogják segíteni őket. A Pénztárszövetség friss, országos kutatásából az is kiderül, hogy nőtt a nyugdíjcélú előtakarékoskodók aránya, viszont a magyarok fele továbbra is aggodalommal gondol időskori anyagi helyzetére.
2026. 11. 04. 05:00
Megosztás:

Az árrésstop várható kivezetése csak az első lépés: a hazai zöldség-gyümölcs ágazat számára az áfacsökkentés is kulcskérdés

Az árrésstop várható kivezetése, a kiskereskedelmi különadó változása és a plázastop esetleges feloldása együttesen alakíthatja át a magyar élelmiszer-kiskereskedelmet. Ezek az intézkedések a hazai termelőkre és beszállítókra is hatással lesznek: bár az árrésstop megszüntetése hozzájárul a normál versenypiaci működéshez, a hazai tulajdonú üzletláncok további nehézségekkel szembesülhetnek. A DélKerTÉSZ szerint a hazai zöldség-gyümölcs ágazat versenyképességének erősítéséhez az áfacsökkentésre is szükség lenne.
2026. 11. 04. 04:30
Megosztás:

Az Otthon Start már lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik

Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.
2026. 11. 04. 04:00
Megosztás: