A bankszektor vezette az európai piacok emelkedését

A nyugat-európai értéktőzsdék szerdán visszatértek az utóbbi másfél havi hullámvasutazás emelkedő szakaszára. A keddi javulás elsősorban a bankrészvényeknek köszönhető, amelyek drágultak az amerikai JPMorgan Chase bankcsoport vártnál jobb eredményei nyomán.

Az olaj- és nyersanyagipari papírok azonban csak 0,8 százalék körül javultak kiigazításban, miután kedden átlagosan 4,3 százalékkal visszaestek. Ez arra vall, hogy a befektetők továbbra is hisznek a Goldman Sachs bankház kedden megjelent előrejelzésének: a nyersanyagárakban nem lehet megbízni, elsősorban az amerikai és a japán gazdasági növekedés várható lassulása és az alapkamatok fokozatos emelése miatt.

 

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,2 százalékos javulással kezdett, és előzetes adat szerint 0,73 százalékos napi többlettel 1.135,46 ponton végzett. Előzőleg, hétfőn és kedden összesen 1,84 százalékkal került alacsonyabbra. A március közepi, több mint három és fél havi mélypontokról a fő mutatók nagyjából 6 százalékkal ötheti csúcsra emelkedtek múlt péntekig, egyre lassuló ütemben. Ezt az utóbbi kétnapi visszaesés nem tette semmissé, ám némileg átrendezte a sorokat.

 

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 szerdán 45,97 pontos, 0,77 százalékos előrelépéssel 6.010,44 ponton zárt. A frankfurti DAX-30 75,06 pontos, 1,06 százalékos plusszal 7.177,97 ponton végzett.  Párizsban a CAC-40 29,63 ponttal, 0,75 százalékkal 4.006,23 pontra emelkedett.

 

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj szerda reggel 80 centtel, estefelé 1,36 dollárral volt drágább a keddi zárónál, hordónként (159 liter) 122,28 dollárnál tartott. Hétfő hajnalban még újabb több mint két és féléves csúcsra, 127,02 dollárra hágott az ára - ennél drágább utoljára 2008. augusztus elsején volt -, utána két napig esett. A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate (WTI) referenciafajta hordója 59 centet nyert, 106,84 dollárra nőtt.

 

Szerdán óvatos kiigazítással emelkedett a kőolaj szabadpiaci ára is, miután kedden - a túlárazás keresletet rontó következményeire szóló elemzői figyelmeztetések nyomán - egy időre vége szakadni látszott a világgazdasági növekedésre, az észak-afrikai és közel-keleti lázongásra és az atomenergia borúsabb jövőjére alapozott, hetek óta tartó árfelhajtó spekulációnak. A kiigazítás a Brentnél egyelőre 1,02 százalékos a keddi, 120 dolláros napi mélyponthoz képest, miután a Brent ára addig 5,5 százalékot vesztett a hétfő hajnali csúcshoz képest.

 

Az értéktőzsdék nyitásakor az euró 1,4514 dollár volt vételi oldalon a londoni bankközi devizapiacon, az értéktőzsdék zárása után 1,4474 dollárnál tartott, 0,0002 dollárral olcsóbban a kedd estinél, 8,26 százalékkal magasabban, mint az év végén. Az euró este 1,2937 svájci frank volt, ez 0,0047 frankkal kevesebb a keddi későinél, 3,57 százalékkal erősebb az év véginél.

 

Az euró szerdán is tartotta a frontot a dollárral szemben arra meggyőződésre, hogy az EKB szigorítási ciklusba kezdett. Habár az EKB elnöke a múlt csütörtöki, negyed pontos emelést követő sajtóértekezletén bizonytalanságban hagyta a közönséget a szigorítás ütemezése felől, az EKB igazgatótanácsának egyik tagja szerdán megerősítette, hogy további emelések várhatók. Segített az is, hogy a szerdai, általános tőzsdei emelkedés széles körben javította a kockázatosabb, nagyobb hozamú eszközök keresletét. Az euró szerdai csúcsa 1,4521 dollár volt - nem sokkal több a keddi, 1,4519 dolláros napközi csúcsánál -, de mindenesetre új rekord tavaly január 14-e óta. Az idei mélypontja eddig 1,2874 dollár volt - egyszersmind négyhavi mélypont -, január 9-én.

 

Az arany unciánként (31,1 gramm) 1.458,95 dollár volt szerdán későn azonnali szállításra Londonban, drágább a kedd esti 1.449,58 dollárnál. Kétnapi zuhanás után az arany ára is emelkedett szerdán, a fém- és nyersanyagpiacok megszilárdulásával együtt. Hétfőn korán az arany ára még új történelmi rekordot ért el 1.476,25 dolláron azonnalra Londonban. Ötödik napja döntött új és új csúcsot. A tavalyi évet 28,32 százalékkal drágábban végezte, mint 2009-et, ez volt a legjobb éves teljesítménye 2007 óta. (MTI)


Így alakult a gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus végén

Vegyesen alakult a belföldi gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus utolsó hetében az előző év azonos időszakához viszonyítva - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összesítésben.
2026. 09. 06. 14:00
Megosztás:

LIGA: az orvoskamara újra valódi alkupozíciót kap

Azzal, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) újra visszakapja közhatalmi státuszát, valódi alkupozíciót és felhatalmazást kap - közölte a LIGA Szakszervezetek arra reagálva, hogy a kormány visszaállítaná a kötelező orvoskamarai tagságot és visszaadná a MOK jogosítványait.
2026. 09. 06. 13:00
Megosztás:

Garlinghouse betalált: az XRP Ledger megmutatja, mennyire lassú még mindig a hagyományos pénzügy

A Ripple vezérigazgatója, Brad Garlinghouse újra reflektorfénybe állította a hagyományos pénzügyi rendszer egyik legnagyobb ellentmondását: miközben az AI, az önvezető autók és a műholdas internet elképesztő sebességgel fejlődnek, hatalmas értékek globális mozgatása még mindig gyakran heteket vagy hónapokat igényel.
2026. 09. 06. 11:00
Megosztás:

Új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt

Szakítva az eddigi társelnöki rendszerrel új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) - közölte a párt frissen megválasztott elnöke szombaton az MTI-vel.
2026. 09. 06. 10:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőttek a német feldolgozóipari megrendelések

A német feldolgozóipar új megrendeléseinek volumene júliusban a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt az előző hónaphoz képest, a bővülés azonban szinte teljes egészében a nagy értékű megrendeléseknek volt köszönhető - közölte pénteken a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
2026. 09. 06. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter kitüntetést és jutalmat javasol a paksi védekezésben résztvevőknek

Kitüntetést és jutalmat javasol a miniszterelnök a paksi védekezésben résztvevőknek.
2026. 09. 06. 08:00
Megosztás:

Közel 3 százalékkal csökkent a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja

A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. Ugyanakkor a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte a kárráfordítási kiadásokat, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026. 09. 06. 07:00
Megosztás:

A Nébih szezonális ellenőrzés-sorozata is véget ért a nyárral – az eredmények kedvező tapasztalatokat hoztak

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a kormányhivatalok a nyár folyamán ellenőrizték a szezonhoz kapcsolódó termékeket és célterületeket. A húskészítmény- és fagylalt-, illetve jégkrém-előállítók ellenőrzése döntően jó eredményeket hozott. Hasonlóan kedvező tapasztalatokat szereztek összességében a dinnyetermesztők és -árusítók, a zöldség- és gyümölcsárusok, továbbá az alkoholos italok és a tábori étkeztetés ellenőrzése során is. Ugyanakkor több esetben volt szükség hatósági intézkedésre: több tonna élelmiszer kivonása, bírságok kiszabása és tevékenységkorlátozás is történt.
2026. 09. 06. 06:00
Megosztás:

Török bankot helyezett szankció alá az Egyesült Államok

Egy török bankot helyezett szankció alá Irán számára végzett pénzügyi szolgáltatások miatt az Egyesült Államok pénteken.
2026. 09. 06. 05:00
Megosztás:

15 év után ébredt fel egy Bitcoin-tárca: 120 dollárból több mint 3 millió lett

Újabb, éveken át érintetlen Bitcoin-tárcák mozdultak meg, amelyek tulajdonosai hatalmas árfolyamnyereséget érhettek el. A Galaxy Research adatai szerint augusztus 29. és szeptember 4. között legalább négy régi tárcából összesen 202,84 BTC-t mozgattak meg, jelenlegi értéken mintegy 15,7 millió dollárt.
2026. 09. 06. 04:00
Megosztás:

Interpol-körözés alatt álló magyar állampolgárt fogtak el Újvidéken

Nemzetközi körözés alatt álló magyar állampolgárt fogott el a szerb rendőrség Újvidéken - közölte a szerb belügyminisztérium szombaton.
2026. 09. 06. 03:00
Megosztás:

A „föld alatt” tornáztatja az agyat egy magyar projekt

Szeptemberben, az Alzheimer-világhónap apropóján különösen aktuális arról beszélni, hogyan tarthatjuk aktívan az agyunkat a hétköznapokban is. Erre ad egy szokatlan választ a Zeniiith: egy agytorna-projekt, amely a budapesti kisföldalatti és metrómegállókra épített egy videó-sorozatot.
2026. 09. 06. 02:30
Megosztás:

Ha Ön 1945–1970 között született, akkor van oka a félelemre

Az 1945 és 1970 között születettek 2026-ban 55–81 évesek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy valamennyiük beteg vagy közvetlen veszélyben van. Az életkor előrehaladásával azonban több súlyos betegség, baleset és pénzügyi visszaélés kockázata emelkedik.
2026. 09. 06. 02:00
Megosztás:

Itt az időpont! Így vezeti be az EUR-ot Magyarország

Hosszú évek óta először már nem csupán távoli lehetőségként beszélnek a magyar euróról: a kormány konkrét céldátumot jelölt meg a felzárkózásra.
2026. 09. 06. 01:00
Megosztás:

Vállalkozást vezet? Ezt nagyon fontos tudnia!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke tájékoztató füzetet adott ki az egyik legelterjedtebb versenyjogi jogsértésről, a viszonteladási árak megkötéséről. A viszonteladási árak megkötése csökkenti a versenyt a kereskedők között, mesterségesen magasan tartja az árakat, melynek végső soron a fogyasztók látják kárát. A GVH elnökének célja, hogy felhívja a beszállítók figyelmét a problémás gyakorlatokra, és részletesen bemutassa, hogyan alakítható ki jogkövető magatartás. A tájékoztató segítséget nyújt azon kereskedők számára is, akik ilyen ármegkötésekkel találják szembe magukat beszállítóikkal való tárgyalásaik során. A GVH a vállalkozások aktív támogatása érdekében megküldte a tájékoztatót az országos, illetve a megyei kereskedelmi és iparkamaráknak.
2026. 09. 06. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 36. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 05. 23:00
Megosztás:

Nyomoz a rendőrség a Gondosóra program miatt

Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Gondosóra programmal kapcsolatban - közölte pénteken a Telex megkeresésére válaszolva a BRFK.
2026. 09. 05. 22:00
Megosztás:

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi a dohány- és kaszinókoncessziókét

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi majd a dohány- és kaszinókoncessziókét - derült ki magyar Péter szombati Facebook-bejegyzéséből.
2026. 09. 05. 21:00
Megosztás:

Több ezren tüntettek Zágrábban az illegális hulladéklerakás miatt

Több tízezren vonultak utcára szombaton Zágrábban a Horvátországban illegálisan lerakott több tízezer tonna, részben veszélyes hulladék miatt, az érintett területek azonnali kármentesítését és a felelősök megállapítását követelve.
2026. 09. 05. 20:00
Megosztás:

Fákat döntött ki, ágakat szakított le az erős szél több vármegyében

Szombat délutánig az erős szél miatt több vármegyében autókra, épületekre és vezetékekre dőlt fák, illetve leszakadt faágak eltávolításához kérték a tűzoltók segítségét - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
2026. 09. 05. 19:00
Megosztás: