A brit gyógyszergyártók egymilló dollárt kaptak az Egyesült Államoktól

Az amerikai kormány egymilliárd dollárral támogatja a brit AstraZeneca gyógyszergyártót az új koronavírus elleni vakcina kifejlesztésében - jelentette be az amerikai emberi erőforrások és egészségügy minisztériuma csütörtökön.

A brit gyógyszergyártók egymilló dollárt kaptak az Egyesült Államoktól

Alex Azar, az amerikai minisztérium vezetője közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozta: "Trump elnök stratégiájának egyik eleme, hogy az amerikaiak a lehető leggyorsabban jussanak oltóanyaghoz annak érdekében, hogy biztonságosan lehessen újraindítani az országot, és vissza lehessen térni a normális élethez".
   
A tárcavezető emlékeztetett arra is, hogy a kormányzat több, oltóanyag kifejlesztésével kísérletező laboratóriumot is támogat. Ezeket a kísérleteket Azar ígéreteseknek nevezte.
   
Közben Andrew Cuomo New York állam kormányzója bejelentette: az állam területén tovább csökkent az újonnan diagnosztizált vírusfertőzöttek száma, de még mindig túl korai lenne kijelenteni, hogy az oktatási intézmények az ősszel újranyithatják kapuikat. A kormányzó elmondta, hogy megkezdik a vírus terjedésnek követésére használt módszerek alkalmazását.
    

Kaliforniában egyre több helyen - a megyék kétharmadában - megkezdődött a hétköznapi élet óvatos újraindítása. Sacramentóban, San Diegóban, Santa Barbarában újranyitottak az éttermek, a kávézók és a kisebb üzletek. Negyven megyében az újraindítás második szakaszára készülnek.
   
A déli Louisianában ugyanakkor - elsősorban New Orleans városában és környékén - újra ugrásszerűen megnőtt a regisztrált vírusfertőzöttek száma.
   
New Jerseyben a kormányzó hivatala bejelentette: az államban 15 százalék fölé emelkedett a munkanélküliség, 1992 óta nem voltak ennyien munka nélkül ebben a keleti parti tagállamban. Steve Mnuchin pénzügyminiszter egy csütörtöki televíziós interjújában jelezte is, hogy valószínűleg szükség lesz egy újabb gazdaságélénkítő csomagra. Ugyanakkor Larry Kudlow, a Fehér Ház gazdasági főtanácsadója elzárkózott attól, hogy a munkanélküliek helyzetének könnyítésére kiterjesszék a munkanélküliségi segély folyósításának időtartamát. Mint mondta: ez nem ösztönözné az embereket arra, hogy ismét munkába álljanak.
   
A munkaügyi minisztérium csütörtökön hozta nyilvánosságra a munkanélküliségre vonatkozó újabb adatokat. Ezekből kiderült, hogy a múlt csütörtök óta további 2,4 millióval bővült a munka nélkül maradtak tábora, s jelenleg már 38,6 millió azon amerikaiak száma, akik munkanélküli segélyt kértek.

Hozzászólások

Észak-Macedóniában meghosszabbították a szükségállapotot

Észak-Macedónia két héttel meghosszabbította a szükségállapotot, a többi nyugat-balkáni ország pedig tovább enyhít az intézkedéseken.
2020. 05. 31. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Olaszország az egész világ előtt újranyitja határait

Olaszország június 3-tól az EU-tagállamaiból és Nagy Britanniából érkezők, június 15-től pedig az összes többi beutazó előtt megnyitja határait, miközben az óvintézkedések értelmében továbbra sem engedélyezett a kongresszusok rendezése, valamint a büféreggeli sem.
2020. 05. 31. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szlovéniában hivatalosan is véget ért a járvány

Május 31-én Szlovéniában adminisztratív értelemben is véget ér a koronavírus-járvány - írta a helyi sajtó szombaton.
2020. 05. 31. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lengyelországban újból látogathatók a labdarúgó mérkőzések

Lengyelországban június 19-től újból látogathatók lesznek a labdarúgó mérkőzések, a stadionokban viszont a férőhelyeknek csak 25 százalékát lehet betölteni, és be kell tartani az egészségügyi szabályokat - közölte pénteki sajtóértekezleten Mateusz Morawiecki kormányfő.
2020. 05. 31. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Washington észak-koreai és kínai személyek ellen emelt vádat

Washington észak-koreai és kínai személyek ellen emelt vádat csütörtökön. Az amerikai igazságügyi minisztérium az amerikai szankciós törvények kijátszásával, pénzmosással és banki csalásokkal vádolta meg
2020. 05. 31. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Enyhén javult a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban

Az előző havi nyolc éves mélyponthoz képest javult kissé a fogyasztói hangulat májusban az Egyesült Államokban, azonban továbbra is mély fogyasztói aggodalomról árulkodik a Michingan Egyetem felmérése.
2020. 05. 31. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre nagyobb a nyomás a brit kormányon

A legnagyobb turisztikai cégek és a parlament részéről is egyre nagyobb nyomás nehezedik a brit kormányra annak érdekében, hogy a külföldről beutazókra júniustól tervezett karanténelőírás ne lépjen életbe.
2020. 05. 31. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

A járványveszély továbbra sem múlt el

A koronavírus-járvány elleni védekezés eddig sikeres volt, de a járványveszély nem múlt el, ezért fenn kell tartani a járványügyi készültséget - mondta a kormányszóvivő szombaton, a közösségi oldalán közzétett Kormányinfó Plusz tájékoztatón.
2020. 05. 31. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Újraindul a brit versenysport

Újraindul a jövő héten a koronavírus-járvány miatt hónapok óta szünetelő brit professzionális versenysport, köztük az első osztályú angol labdarúgó-bajnokság, a Premier League, amelynek sok mérkőzését most első ízben ingyen közvetítik a brit televíziós állomások.
2020. 05. 30. 23:50
Megosztás:
Hozzászólások:

Boszniában megszűnik a szükségállapot, Észak-Macedóniában hosszabbítás várható

Bosznia-Hercegovina egész területén megszűnik a szükségállapot vasárnap, míg az észak-macedón illetékesek szombaton döntenek arról, hogy meghosszabbítsák-e a rendkívüli intézkedések hatályát.
2020. 05. 30. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újraindul az SZTE radiológiai klinika

A professzionális orvostechnológiai és betegbiztonsági elvárásoknak is megfelelő új képalkotó diagnosztikai eszközparkot, a régió legkorszerűbb MR-centrumát és új betegirányítási rendszert alakítottak ki a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) június 1-jével újrainduló radiológiai klinikáján - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény az MTI-t.
2020. 05. 30. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Olaszországban június 3-tól feloldják a tartományok közötti utazási korlátozást

Az olasz kormány a koronavírus-járvány miatti intézkedések oldásának korábbi ütemezéséhez tartja magát, és június 3-tól engedélyezi a tartományok közötti szabad mozgást az egészségügyi miniszter péntek esti közlése szerint.
2020. 05. 30. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Washington megszünteti kapcsolatait a WHO-val

Washington megszünteti minden kapcsolatát az Egészségügyi Világszervezettel (WHO), valamint a kínai jogsértés miatt visszavonja Hongkong különleges kereskedelmi státusát - jelentette be az amerikai elnök a Fehér Ház Rózsakertjében pénteken.
2020. 05. 30. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

58 ezerre emelkedett a fertőzöttek száma Belgiumban

A koronavírus-járvány terjedésének folyamatos és jelentős lassulása mellett 58 061-re emelkedett az igazolt fertőzöttek száma Belgiumban, a vírussal összefüggő betegség miatt kórházban ápoltak száma ezer alá csökkent. Hollandia az új esetek egy hetes stagnálásáról adott hírt pénteken.
2020. 05. 29. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szerényen nőtt Horvátország gazdasága

A horvát bruttó hazai termék (GDP) 0,4 százalékkal nőtt az első negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva, a leglassabban az elmúlt hat évben - közölte első gyorsbecslése alapján a horvát statisztikai hivatal pénteken.
2020. 05. 29. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Spanyolországban június 15-től igényelhető a létfenntartáshoz szükséges alapjövedelem

Spanyolországban június 15-től igényelhető a létfenntartáshoz szükséges alapjövedelem (IMV), amelynek bevezetéséről pénteki ülésén döntött a kormány.
2020. 05. 29. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

65 százalékos Vlagyimir Putyin támogatottsága

A május elején mért 61-ről a múlt hétre 65 százalékra emelkedett azoknak az oroszoknak az aránya, akik pozitívan viszonyulnak Vlagyimir Putyin elnöki tevékenységéhez - derült ki a VCIOM orosz állami közvélemény-kutató intézet pénteken nyilvánosságra hozott felméréséből.
2020. 05. 29. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy veszteségekkel zártak az európai piacok

Nagy indexveszteséggel fejezték be a hét utolsó napját az európai értékpapírpiacok.
2020. 05. 29. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyes indexekkel indult a kereskedés az amerikai tőzsdéken

Vegyes indexekkel indult a kereskedés pénteken az amerikai értékpapírpiacokon az előző napi veszteségek után.
2020. 05. 29. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

1,75 százalékra csökkentette az irányadó kamatot a Román Nemzeti Bank

A Román Nemzeti Bank igazgatótanácsa pénteki monetáris politikai ülésén 25 bázisponttal, 1,75 százalékra csökkentette a román alapkamatot.
2020. 05. 29. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások: