A britek háromnegyede korlátozná a bevándorlást

A briteknek több mint a háromnegyede pártolja a bevándorlás korlátozását, és több mint a felük drasztikus mértékű csökkentést szeretne a kedden nyilvánosságra hozott legújabb országos felmérés adatai szerint.

Az átfogó közvélemény-kutatás a BBC televízió kedd este műsorra tűzött, a bevándorlás hátterét boncolgató programjának központi témája. A BBC által kedd hajnalban előzetesen ismertetett részletek szerint a megkérdezettek 77 százaléka mondta azt, hogy a bevándorlók számának csökkenését kívánja.

 

Ez az arány beállította a 30 éve minden év elején elvégzett hasonló vizsgálatok 2008-ban elért eddigi rekordját. A felmérésbe bevont brit választók 56 százaléka ráadásul a bevándorlás "nagyon nagy mértékű" visszaszorítását szeretné. Az e válaszlehetőséget bejelölők aránya most volt a legmagasabb e közvélemény-kutatás három évtizedes történetében.

 

Arra a kérdésre, hogy a bevándorlás jó vagy rossz hatást gyakorol-e a brit gazdaságra, 47 százalék vélekedett úgy, hogy a hatás negatív, 31 százalék szerint ugyanakkor a brit gazdaságnak előnye származik a külföldi munkaerő beáramlásából. A hatást kedvezőnek gondolók fele is azonban e véleménye ellenére a bevándorlás korlátozását szeretné.

 

A keddi BBC-műsor megszólaltatja az ellenzéki brit Munkáspárt egyik legtekintélyesebb veterán politikusát, Jack Straw volt belügy- és külügyminisztert, aki kijelentette: a Labour vezette előző brit kormány elhibázta a bevándorlás kezelését, és ezt ő "mélységesen" sajnálja, mert "az ilyen mértékű" tévedések aláássák a kormányba vetett bizalmat. Straw nem először ad hangot e véleményének. A politikus néhány hete egy lapinterjúban "látványos hibának" minősítette, hogy a Munkáspárt vezette korabeli brit kormány az EU-szabályok által lehetővé tett átmeneti korlátozások nélkül beengedte Nagy-Britanniába a közép- és kelet-európai új uniós tagállamok munkavállalóit a 2004-es bővítés után.

 

A brit kormány annak idején évi 5-13 ezer keleti EU-munkavállaló nagy-britanniai betelepülésével számolt, ám a 2004-es bővítés után voltak olyan évek, amikor 200 ezernél többen érkeztek Kelet-Európából.

 

Nagy-Britanniában - főleg a román és a bolgár állampolgárokkal szemben érvényesített korlátozások január 1-jei lejártával - egyre élesebb bel- és főleg külpolitikai vitatémává válik az uniós társállamokból érkezők bevándorlásának szabályozása. A Konzervatív Párt vezette brit kormánykoalíció az elmúlt hetekben sorra jelentette be a szigorítási terveket, amelyek közül több az újév első napján életbe is lépett. A uniós országokból érkezők például nagy-britanniai tartózkodásuk első három hónapjában mostantól nem igényelhetnek munkanélkülieknek járó szociális juttatásokat, és a három hónap leteltével is legfeljebb hat hónapig kérhetnek ilyen jellegű támogatást. A korlátozások egy részét a kormánykoalícióban részes Liberális Demokraták is éles bírálatokkal illették.

 

A brit kormány az EU-bevándorlókra vonatkozó szigorítási intézkedések miatt az utóbbi hetekben komoly konfliktusba keveredett Andor László foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős EU-biztossal is, akinek többszöri bíráló nyilatkozatait éles ellenkritikával fogadták brit politikusok.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

David Cameron konzervatív párti brit miniszterelnök a BBC televíziónak adott hétvégi évindító nyilatkozatában kijelentette: az Európai Unió alapítói sem számolhattak olyan mértékű "népvándorlással", amilyen az EU kelet-európai bővítése után nyugat felé megindult. Cameron szerint ezért szükséges az unión belüli munkaerőmozgás szabályozásának átalakítása. A brit miniszterelnök a BBC-interjúban nem erősítette meg, de nem is cáfolta azokat a brit sajtóértesüléseket, amelyek szerint a Konzervatív Párt 75 ezerben szabná meg a külföldi EU-állampolgárok nagy-britanniai bevándorlásának éves kvótáját.


Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Egyre kevesebb a regisztrált álláskeresők száma

Hónapról hónapra kevesebb a regisztrált álláskereső Magyarországon, számuk a tavaly júniusi mélypont óta már több mint 120 ezerrel csökkent a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai szerint - jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a tárca által csütörtökön az MTI-hez eljutatott közleményben.
2021. 08. 26. 15:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Fenntartható-e az összeszerelő Magyarország?

Az alacsony bérek politikájával Magyarország jelentős nemzetközi versenyelőnyt épített ki magának. Hirdetjük, hogy kiváló befektetési lehetőségeket kínálunk, rugalmas munkaerőpiaccal, alacsony munkaerő-költségek mellett, érdemes itt fejleszteni, beruházni. Vajon belülről nézve, nekünk is ez lenne a tartós, legjobb út?
2021. 08. 25. 16:00
Megosztás: