A dollár a mi pénzünk, és az Önök problémája!

"A dollár a mi pénzünk - és az Önök problémája". Ezt a John Connallyhoz, Nixon hajdani pénzügyminiszteréhez fűződő mondást idézte a párizsi Le Monde, amely azt vizsgálta, miként alakul az amerikai valuta szerepe a világválság nyomán.

A zöldhasú ma is a pénzügyi műveletek vezető pénzneme és a központi bankok tartalékainak domináns eleme. A Nemzetközi Fizetések Bankja egy 2007-es, három évre vonatkozó felmérése szerint a pénzváltási tranzakciók piacán (napi 3200 milliárd dollár) az amerikai valuta 86,3 százalékot képviselt.

 

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) adatai szerint 2009 első negyedévében az amerikai valuta aránya 65 százalék volt jegybankok bankok valutatartalékaiban, az euróé 25,9 százalék.

 

A zöldhasú értékcsökkenése azonban aggasztóvá tette a világ szemében a dollártól való függőséget. A dollár árfolyamingadozásai elsősorban Kínát nyugtalanítják. Szeptember végén Kína dollártartalékai 2 272,6 milliárdra rúgtak és Kína az Egyesült Államok első számú hitelezője: a július végi adatok szerint 800,5 milliárd dollár értékű amerikai kincstárjeggyel rendelkezik.

 

A kínaiak áprilisban, a G20 országainak csúcsértekezlete előtt vetették fel egy olyan "új tartalékpénz" gondolatát, amely "nem kapcsolódna egyes országokhoz" és azok belső ügyeihez. Javasolták, hogy a Különleges Lehívási Jogok (SDR) - az IMF elszámolási egysége - töltse be ezt a szerepet.

 

Júniusban Dmitrij Medvegyev orosz elnök is melléjük állt, összefogva a brazil és indiai vezetőkkel. Az ENSZ október 6-án sürgetett olyan megoldást, amely véget vetne "Egyesült Államok kiváltságainak, amelyeket a dollár túlsúlya révén élvez", és amelyek lehetővé teszik számára külső deficitjének finanszírozását.

 

Az amerikai központi bank szerepét betöltő FED elnöke, Ben Bernanke október 1-jén maga is úgy vélekedett, hogy bár "nincs azonnali kockázat a dollár számára", mostani státuszának megőrzése "viszonylag hosszabb idő alatt" kérdésessé válhat. A képviselőház pénzügyi bizottsága előtt Bernanke kifejtette:. "Ha nem csinálunk rendet (odahaza), veszélybe kerülhet a dollár, és vele együtt a hosszú távú pénzügyi stabilitás".

 

Fudzsi Hirohisza japán pénzügyminiszter október 27-én úgy nyilatkozott, hogy a dollár szilárd maradt és ezért természetes, hogy Japán számára tartalékvaluta lesz ezután is. "Világos, hogy még mindig a világ legerősebb valutája" - mondta Fudzsi. Kína után Japán rendelkezik a legnagyobb valutatartalékkal, és ennek zöme dollárban van.

 

Jelenleg egyetlen igazán megalapozott világméretű kezdeményezés sincs a dollár trónfosztására, de a dollárban kereskedő országok által regionális pénzügyi uniók létrehozására tett kísérletek siker esetén kikezdhetik a zöldhasú uralmát. Az úgynevezett "bolivári alternatívá" jegyében tömörült latin-amerikai országok (ALBA) és Ecuador áprilisban elfogadtak egy közös regionális elszámolási rendszert, amelynek keretében kezdetben csak az államközi elszámolásokra szolgáló - egységes pénz (sucre) jönne létre. A tervek szerint 2010-ben életbe lépő integráció célja Hugo Chávez venezuelai elnök megfogalmazása szerint felszámolni a térségben "a dollár diktatúráját".

 

Hat Öböl-ország a maga részéről nyolc évvel ezelőtt határozta el pénzügyi unió létrehozását. A khaleeji nevű közös pénz forgalomba hozatalát 2010. január 1-re tűzték ki. 2009 júniusában négyen közülük - Szaúd-Arábia, Bahrein, Kuvait és Katar - külön megállapodást írtak alá egy pénzügyi unióról, a két másik tag kilépett a projektből: Omán már 2007-ben, az Egyesült Arab Emírségek pedig májusban.

 

Betölthet-e már nemzetközi tartalékpénz-szerepet az európai egységes valuta, az euró? 2008 áprilisában közzétett tanulmányában az amerikai országos gazdasági kutatóintézet (NBER) annak a véleménynek adott hangot, hogy az euró az elkövetkező tizenöt évben "túlszárnyalhatja a dollárt legfőbb nemzetközi tartalékvalutaként". Ezt azonban Európa egyáltalán nem akarja. Az Európai Központi Bank (EKB) nem szeretné elveszteni ellenőrzését az euró pénzforgalma fölött azzal, hogy nemzetközivé teszi. Jean-Claude Trichet, az intézmény elnöke október 8-án leszögezte: "Mindig azt hangsúlyoztuk, hogy nem folytatunk kampányt az euró nemzetközi használatáért". Ráadásul a most is erős euró tovább erősödne, fékezve az exportcégek versenyképességét.

 

Ami a versenytársként gyakran emlegetett jüant illeti, a kínai valuta nem konvertibilis. Ehhez előbb liberalizálni kellene a kínai pénzváltó rendszert és fejleszteni kellene az ország pénzügyi piacait. A jüan ebből következő felértékelődése egyébként ugyancsak veszélyeztetné az ország exportját, amely pedig életfontosságú a kínai gazdaság számára. Igazi versenytárs hiányában így került előtérbe az SDR használata - ez azonban egy elszámolási egység, amely olyan valutakosárra támaszkodik, amelynek a dollár is része.

 

Az IMF által kibocsátott SDR nem helyettesítheti a dollárt - szögezte le október 13-án Christian Noyer, a francia jegybank kormányzója. A bankár üdvözölte a kosárban szereplő több valuta bevonásával kiegyensúlyozottabbá váló rendszer gondolatát, de hangsúlyozta, hogy "az SDR-t csak a központi bankok közötti elszámolásokban használják, ami azért nem éppen kényelmes".

 

A Le Monde végül Richard Coopert, a Harvard egyetem közgazdászát idézi. "A dollár minden bizonnyal még sok évig, és a következő évtizedben egész biztosan a vezető nemzetközi valuta marad. Úgy tűnik, egyetlen másik valuta sem képes túlszárnyalni. Az euró nemzetközi használata várhatóan nőni fog, de a kibocsátók és a pénzpiacok korlátozott száma miatt nem lehet arra számítani, hogy megelőzi a dollárt. Egy gyorsan fejlődő világgazdaságban pedig mindkettő számára van hely." Vagyis ha vitatják is szerepét, a dollár nincs veszélyben - vonta le a következtetést párizsi Le Monde.


Kapitány István: elrendelték a nyomozást a Kisfaludy-program ügyében

Elrendelték a nyomozást a Kisfaludy-program ügyében tett, 475 milliárd forintot érintő feljelentés nyomán - közölte a gazdasági és energetikai miniszter kedden a Facebook-oldalán.
2026. 11. 03. 17:30
Megosztás:

Tombol az influenza Horvátországban, késik az oltóanyag

Horvátországban már két halálos áldozata van az idei influenzaszezonnak, miközben a vírus elleni vakcinák még nem érkeztek meg az országba. A horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) 420 ezer adag oltóanyagot rendelt, de a szállítás pontos időpontja egyelőre nem ismert - közölte a Jutarnji List című horvát napilap.
2026. 11. 03. 17:00
Megosztás:

Minisztérium: nyomozás indult a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt

Költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a LOGOSZ Alapítvány ügyében, miután a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium feljelentést tett - közölte tárca kedden az MTI-vel.
2026. 11. 03. 16:30
Megosztás:

Új gyűjtőállomást épít Vecsés mellett a Mol

A Mol 5,5 milliárd forintos beruházással új gyűjtőállomást épít Vecsés térségében, ahonnan a vállalat hazai kőolajtermelésének mintegy 30 százaléka származik - közölte a társaság az MTI-vel kedden.
2026. 11. 03. 16:00
Megosztás:

A legjobb online kaszinók Magyarországon

Rajongsz az online játékokért? Fedezd fel a legjobb magyarországi online kaszinót bemutató válogatásunkat! Élvezd a biztonságos, izgalmas játékot, a nagyszerű bónuszokat, a legnépszerűbb játékokat és a valódi pénznyeremények lehetőségét.
2026. 11. 03. 15:57
Megosztás:

Így mozgathatja meg az aranyat, az olajat és a Bitcoint az amerikai választás

Az amerikai félidős választások hatása messze túlmutathat a részvénypiacokon: a Kongresszus új összetétele az amerikai gazdaság- és költségvetési politika kilátásain keresztül az arany, a kőolaj, a dollár és akár a kriptoeszközök piacán is éreztetheti hatását. Az XTB elemzői azt vizsgálták, hogyan reagálhatnak ezek az eszközök a különböző választási forgatókönyvekre, és mely tényezők lehetnek meghatározók a novemberi szavazást követő időszakban.
2026. 11. 03. 15:30
Megosztás:

Megválasztotta Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlament

A képviselők megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek az Országgyűlés keddi ülésén.
2026. 11. 03. 15:00
Megosztás:

Nagyot javított az LG: 55,9 százalékkal nőtt a kilenchavi üzemi nyereség

Az LG Electronics 2026 első kilenc hónapjában az árbevételénél jóval gyorsabban növelte üzemi eredményét. A háztartásigép- és járműipari üzletág stabil teljesítménye mellett a televíziós tevékenység javulása is támogatta a jövedelmezőséget, miközben a mesterséges intelligenciát kiszolgáló adatközpontok hűtése egyre jelentősebb növekedési lehetőséget kínál a vállalatnak.
2026. 11. 03. 14:30
Megosztás:

Hongkongi dollár stabilcoin érkezhet a Solanára – nagybanki háttérrel

A Standard Chartered banki hátterével működő Anchorpoint a Solana hálózatára is kiterjesztené hongkongi dollárhoz kötött stabilcoinját, a HKDAP-t.
2026. 11. 03. 14:00
Megosztás:

Újabb szolgáltatással bővült a NAV Pénztárgép Portálja

Már az online pénztárgépek és taxaméterek üzemeltetésével kapcsolatos változások is bejelenthetők a NAV Pénztárgép Portálján, amely egyre több ügyintézést tesz lehetővé külön nyomtatványkitöltő program nélkül - hívta fel a figyelmet keddi közleményében Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
2026. 11. 03. 13:30
Megosztás:

Sztrájkba léptek a cseh közszolgálati tévé és rádió dolgozói

Sztrájkba léptek éjfélkor a cseh közszolgálati televízió és rádió dolgozói, hogy így tiltakozzanak a a közszolgálati médiumok finanszírozási rendszerének kormánykoalíciós módosítási terve ellen.
2026. 11. 03. 13:00
Megosztás:

Az AI percek alatt elvégzi a munkát, mégis egyre többet dolgozunk miatta

Egy magyar vállalkozó felesége már a szakértőtől kért segítséget, amiért férje hajnal kettőig mesterséges intelligenciával dolgozott. Az eset jól érzékelteti az AI egyik különös ellentmondását: miközben bizonyos feladatok órák helyett percek alatt elvégezhetők, a munkanap sokaknál mégsem rövidül. A Boston Consulting Group 2025-ös kutatása szerint az AI-val időt megtakarító válaszadók 54 százaléka újabb feladatokra fordítja a felszabaduló kapacitást. Tóth Tamás, az AI Workshop vezető szakértője szerint a korábban megvalósíthatatlannak tűnő fejlesztések olyan sikerélményt adhatnak, hogy a vállalkozók nehezen hagyják abba a munkát.
2026. 11. 03. 12:30
Megosztás:

Kinek a CSOK Plusz, kinek a Wekerle Plusz - nem mindegy, hogy mikor és melyiket választják a fiatalok

A Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsön megjelenésével ismét érdemes összehasonlítani az államilag támogatott lakáshiteleket, különösen azoknak a fiataloknak, akik családalapítás előtt állnak. Bár az új konstrukció egyik legnagyobb előnye, hogy nem feltétel hozzá a házasság és a gyermekvállalás, a gyermeket tervező házaspárok számára a CSOK Plusz továbbra is jelentős pénzügyi előnyöket kínálhat.
2026. 11. 03. 12:00
Megosztás:

Tízéves mélyponton a fluktuáció: kivárnak a felmondással a munkavállalók

Tízéves mélypontra csökkent a munkahelyi fluktuáció Magyarországon, de nem a növekvő munkavállalói elégedettség, hanem a gazdasági bizonytalanság miatt. A dolgozók egyre kevésbé mernek munkahelyet váltani, miközben a munkaerőpiac kettészakad: egyes vállalatok létszámot csökkentenek, mások külföldi munkavállalókkal enyhítik a munkaerőhiányt – derül ki a HR-Evolution legfrissebb országos fluktuációkutatásából.
2026. 11. 03. 11:30
Megosztás:

Kismértékben mérséklődtek az amerikai hosszú hozamok, míg Európában alig volt változás

Az amerikai állampapírpiacon vegyes mozgások voltak megfigyelhetők, miközben a befektetők a hét során érkező fontos makrogazdasági adatokra, vállalati gyorsjelentésekre és a közelgő amerikai félidős választásokra készültek.
2026. 11. 03. 11:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a főbb tengerentúli indexek

Az amerikai részvénypiacokon folytatódott a szektorrotáció, a technológiai részvények gyengélkedése miatt a Nasdaq és az S&P 500 csökkent, miközben a Dow Jones emelkedni tudott tegnap. Bár a kereskedés során kezdetben még emelkedtek az indexek, a nap végére a befektetők tovább csökkentették kitettségüket a mesterséges intelligenciához kapcsolódó részvényekben. A technológiai szektort több vállalati hír is nyomás alatt tartotta.
2026. 11. 03. 10:30
Megosztás:

Egy kriptó kilőtt, négy kapaszkodik: mi történik a nyertesek mögött?

A Pieverse több mint 14 százalékos ugrással húzott el a mezőnytől, miközben a TRON, a JUST és a World Liberty Financial nagyjából 2 százalékot erősödött. A Filecoin már 0,37 százalékos plusszal is felkerült a a napi toplistára, hiszen a többi kripto árfolyama pirosban van az elmúlt 24 órát elemezve. Öt zöld sor, öt különböző történet: mesterséges intelligencia, digitális dollárok, tokenégetés és egy újratervezett adattárolási üzlet.
2026. 11. 03. 10:00
Megosztás:

Emelkedtek tegnap a főbb európai indexek

Emelkedéssel kezdték a hetet az európai részvénypiacok, a STOXX 600 0,4%-kal erősödött, ezzel nyolchetes csúcsra emelkedett. A befektetői hangulatot javította, hogy az Egyesült Államok és Irán között újabb diplomáciai egyeztetések körvonalazódtak, ami enyhítette a közel-keleti konfliktus további eszkalációjával kapcsolatos félelmeket.
2026. 11. 03. 09:30
Megosztás:

Több mint 40 éve töretlen a tőzsdei sikersorozat az amerikai félidős választások után – 2026-ban is folytatódhat?

Az elmúlt négy évtizedben minden amerikai félidős kongresszusi választást követő évben emelkedett az S&P 500 részvényindex. A történelmi adatok alapján a november 3-i választás után is kedvező időszak következhet a részvénypiacokon, az emelkedő olajárak, a magas kötvényhozamok és a technológiai szektor bizonytalanságai azonban ezúttal komoly kockázatot jelenthetnek.
2026. 11. 03. 09:00
Megosztás:

Gyengült a forint kedd reggelre

Gyengült a forint jegyzése kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő estihez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 03. 08:30
Megosztás: