Kutatás: A gazdasági bűnözés helyzete Magyarországon és világszerte

A gazdasági bűnözés továbbra is komoly kihívást jelent a vállalatok számára világszerte – derül ki a PwC kétévente végzett globális és magyar gazdasági bűnözést feltérképező kutatásából. A felmérés szerint Magyarországon a gazdasági bűncselekmények előfordulása kis mértékben, 1%-kal csökkent a legutóbbi eredményekhez képest, míg az elmúlt hét évet nézve a visszaélések előfordulása 5%-os csökkenést mutat. A gazdasági bűnözés a kutatás alapján nemcsak hazánkban, de a régióban (1%-os csökkenés) és globálisan (5%-os csökkenés) is visszaesett. A számok azonban valójában aggasztó tendenciára hívják fel a figyelmet: a gazdasági bűnözés jelentős változáson megy át, amellyel a felderítési és ellenőrzési programok nem képesek lépést tartani.

 „A jelentősen változó gazdasági és technológiai környezetben, új üzleti modellek megjelenésével együtt a visszaéléseknek is egyre bonyolultabb és sokrétűbb formájára kell számítanunk. A magyarországi eredmények a globális és régiós eredményeknél is optimistább képet festenek a visszaélések előfordulásáról. Ez arra vezethető vissza, hogy a vállalatok bizonyos esetekben nincsenek is tisztában az őket ért támadásokkal, illetve sok esetben túlzott bizalommal vannak a lefektetett kontrollkörnyezetük megfelelőségével kapcsolatban” – hangsúlyozza Hurton Tibor, a PwC Magyarország csalásfelderítéssel foglalkozó csoportjának menedzsere.

 

Magyarországon az öt leggyakrabban előforduló gazdasági bűncselekmény a hűtlen kezelés (46%), a korrupció és vesztegetés (38%), az adócsalás (21%), a számítógépes bűnözés (17%), valamint a közbeszerzési csalások (17%). Hazánkban hagyományosan a hűtlen kezelés a gazdasági bűncselekmények legelterjedtebb formája, azonban ez egyben a legkönnyebben felderíthető gazdasági bűncselekmény is, így nem meglepő, hogy évek óta listavezető.

A csalásokért főként belső (46%) és csak kisebb részben külső elkövetők tehetők felelőssé (33%). A régiós válaszok összesítése alapján a potenciális belső elkövető jellemzően 31-40 év közötti, diplomás férfi, aki már 3-5 éve dolgozik a vállalatnál junior vagy középvezetői szinten. A külső elkövetők pedig jellemzően a vevők vagy a fogyasztók közül kerülnek ki.

 

 

Számítógépes bűnözés

 

A gazdasági bűncselekményt elszenvedő magyarországi válaszadók csak kevesebb, mint egyötöde (17%) nyilatkozott úgy, hogy számítógépes bűnözés áldozata lett. Ez kevesebb mint a régiós átlag ( 22%) és messze alulmarad a globális átlagtól (32%), így feltételezhetjük, hogy a magyar cégek egy része tudtán kívül válhatott számítógépes bűncselekmény áldozatává.

A felmérés egyik legfontosabb tanulsága a számítógépes bűnözés megítélésében bekövetkezett változás, miszerint ez már nemcsak az informatikát érintő, hanem a szélesebb üzleti tevékenységre is kiterjedő alapvető probléma. A gyors technológiai változás következtében ugyanis az ilyen jellegű bűncselekmények kockázata már nem csupán a számítógépekre terjednek ki, hanem a mobil és a felhőhöz kapcsolódó digitális eszközökre is. Ennek ellenére Magyarországon a válaszadók 55%-a véli úgy, hogy a számítógépes bűnözés kockázata változatlan. A PwC szakértői szerint ez azt a veszélyt hordozza magában, hogy a magyar vállalatok alábecsülik a számítógépes bűnözés fenyegetéseit, ugyanakkor a megkérdezett vállalatok felét már legalább 50 000 dollár vagy ezt meghaladó veszteség érte.

 

„A válaszadók egybehangzó véleménye szerint a vállalatoknak a pénzügyi veszteség mellett egyéb járulékos kára is keletkezik, például az üzletmenet megzavarásából, a korrekciós intézkedésekből, a nyomozati és megelőzési tevékenységből, a bírságok kiszabásából és a perköltségekből adódóan. Nem beszélve a morálra és a vállalat jó hírnevére gyakorolt negatív hatásról, amely jelentősen és hosszú távon befolyásolja az üzleti teljesítményt. Ezek a károk természetesen nem mindig számszerűsíthetők, és idővel messze túlnőhetnek a rövid távú pénzügyi veszteségen”- teszi hozzá Polacsek Csaba, a PwC Magyarország pénzügyi és tranzakciós csoportjának igazgatója.


Felderítési módszerek

 

Pozitív eredmény az elmúlt évekhez képest, hogy egyre több csalásra derül fény a különböző megoldások segítségével. A magyarországi válaszadók 42%-a mondta, hogy a cégénél bekövetkezett csalást vállalati ellenőrzési mechanizmus segítségével leplezték le (a régióban ez az arány 54%, míg globálisan 47%). Azonban így is minden ötödik csalás (21%) oly módon derül ki, amelyre a vállalat vezetésének nincs hatása.

 

 „A visszaélések gyors felderítése kulcsfontosságú a vállalatokat esetlegesen ért veszteségek minimalizálása érdekében. A technológiai fejlődéssel együtt a vállalatok rendelkezésére állnak új eszközök is a visszaélések felderítésére és a kockázatok csökkentésére. Ilyenek lehetnek a kockázat alapú átvilágítások, fókuszált visszaélés és korrupciós kockázatvizsgálatok, intelligens megfigyelő rendszerek, anonim bejelentéseket kezelő rendszerek valamint az átfogó visszaélés-megelőző rendszerek” – magyarázza Polacsek Csaba.

 

Etikai és megfelelési programok

 

Szintén pozitív tendencia, hogy a felmérésben résztvevők 81%-a rendelkezik formális etikai és megfelelési programmal, ami többnyire megegyezik a régiós és a globális átlaggal (82%). A megkérdezettek 76% továbbá úgy véli, hogy etikai kódexük lefedi a kulcsfontosságú kockázati és szabályozási területeket. 88%-uk szerint a vállalati értékeket világosan megfogalmazták és a munkavállalók ismerik azokat. A vállalatok 60%-a rendszeres oktatást is tart etikai kódexével kapcsolatban. Ez a viszonylag magas arány némi optimizmusra adhat okot.

 

„Compliance területen azonban még mindig van hova fejlődniük a vállalatoknak. Érdemes szem előtt tartani, hogy a compliance funkció ugyan nem termel profitot, de a vállalatot fenyegető kockázatok felmérésén és kezelésén keresztül képes azt megóvni a nagyobb veszteségektől. A compliance vállalaton belüli sikerességéhez nagymértékben hozzájárul, ha a munkavállalók minél szélesebb körét bevonják már a megvalósítás fázisában” – mondja Hurton Tibor. 

Tovább terjeszkedik az Express One tulajdonosa, az Osztrák Posta Magyarországon

Bővíti magyarországi jelenlétét az Osztrák Posta Csoport: a Sameday Hungary márkanéven ismert csomaglogisztikai szolgáltató, a Delivery Solutions Zrt. részvényeinek 100 százalékát felvásárolják. Az akvizíciót követően a Sameday beolvad az Osztrák Posta leányvállalatába, az Express One Hungary Kft.-be.
2026. 01. 12. 23:30
Megosztás:

Rekordérdeklődés a kedvezőbb feltételekkel újraindult KKV Technológia Plusz forgóeszközhitel iránt

A mai naptól kedvezőbb feltételekkel érhető el a GINOP Plusz-1.4.3-24 KKV Technológia Plusz Hitelprogram részeként a „B” forgóeszköz komponens, amely az indulás első napján már a rendelkezésre álló keretösszeget meghaladó érdeklődést váltott ki a vállalkozások körében.
2026. 01. 12. 22:30
Megosztás:

Melyik a legjobb kriptovaluta átutalásokhoz 2026-ban? Digitap ($TAP) vs. XRP

A <a href="https://presale.digitap.app?&utm_campaign=jan&utm_content=com&utm_medium=pr&utm_source=prof-pr&utm_term=2741a" target="_blank">Digitap ($TAP)</a> kezd előnyt szerezni az XRP-vel szemben 2026-ban, mivel a stabilcoinok nyerik meg az átutalási versenyt. Bár az XRP volt az első, a valódi győztesek azok az alkalmazások, amelyek a stabilcoin infrastruktúrát az idei évben a hagyományos bankoláshoz hasonló élménnyé formálják.
2026. 01. 12. 22:00
Megosztás:

Hajózási zárlatot rendeltek el kishajókra, vízi sporteszközökre, csónakokra

Hajózási zárlatot rendeltek el kishajókra, vízi sporteszközökre, csónakokra - tette közzé hétfőn a police.hu.
2026. 01. 12. 21:30
Megosztás:

Mától emelt nyugdíj érkezik

Vállaltuk, és meg is csináljuk: mától emelt nyugdíj érkezik - mondta Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán hétfőn közzétett videójában.
2026. 01. 12. 21:00
Megosztás:

JPMorgan: A stabilcoin nem veszély, hanem lehetőség – Vita a kriptopénzek hozama körül

A stabilcoinok eddig csendes kiszolgálói voltak a kriptopiac működésének – most azonban a pénzügyi rendszer jövőjéről szóló politikai és gazdasági vita középpontjába kerültek. Az amerikai kisbankok attól tartanak, hogy a tokenizált dollár elszívja a megtakarításokat, míg a JPMorgan szerint a stabilcoin inkább eszköz, mint veszély. De vajon valóban pénzügyi stabilitásról van szó – vagy csak a banki modellek védelméről?
2026. 01. 12. 20:30
Megosztás:

Legjobb kriptovaluta előértékesítés: Ez a 3 token elegendő az offshore banki hozzáféréshez

Az offshore bankolás, a határokon átnyúló fizetések és a pénzügyi adatvédelem iránti igény ismét előtérbe került, ahogy a szabályozás egyre szigorodik, a <a href="https://www.thebanker.com/content/c5f0a131-fa01-485f-a402-5b638a1e6272" target="_blank">bankok pedig növekvő akadályokat</a> gördítenek az ügyfelek elé. A számlabezárások számának növekedésével és a hagyományos pénzügyi szolgáltatók iránti elégedetlenség erősödésével a befektetők egyre inkább alternatív coinokhoz fordulnak, amelyek offshore hozzáférést kínálnak – mind a megtérülési potenciál, mind a portfólióvédelem érdekében.
2026. 01. 12. 20:00
Megosztás:

Tavaly csökkentek a Mercedes-Benz Group járműeladásai

A Mercedes-Benz Group 2025-ben 2,16 millió személyautót és kisteherjárművet értékesített világszerte, ami éves összevetésben 10 százalékos visszaesést jelent - derül ki a társaság honlapján közzétett éves értékesítési beszámolóból. A negyedik negyedév ugyanakkor az év legerősebb időszaka volt, 558 400 darabos kiszállítással.
2026. 01. 12. 19:30
Megosztás:

Az XRP árfolyamának emelkedése közepette az XRP staking platformok új vagyonnövekedési megoldásokat vezetnek be.

A kriptopiac 2026-os általános fellendülésével számos mainstream kriptoeszköz kivételesen jól teljesített az utóbbi időben. Az adatok azt mutatják, hogy a főbb kriptovaluták, köztük a Bitcoin és az Ethereum, folytatják emelkedő trendjüket, miközben az XRP ára is fenntartotta emelkedő lendületét, rövid időre áttörte a 2,40 dolláros szintet, és jelentős figyelmet kapott a megnövekedett piaci aktivitás közepette.
2026. 01. 12. 19:00
Megosztás:

Orosz miniszterelnök-helyettes: teljesítette a hadiipar az állami megrendeléseket

Maradéktalanul teljesítették az orosz hadiipari vállalatok az állami védelmi megrendeléseket, különös tekintettel a "különleges hadművelet" feladataihoz szükséges fegyverekre és katonai technológiákra - jelentette ki Gyenyisz Manturov orosz első miniszterelnök-helyettes a Vlagyimir Putyin elnöknek hétfőn Moszkvában tett jelentése során.
2026. 01. 12. 18:30
Megosztás:

2025-ben az előző évi rekordját is megdöntötte a turizmus

Kiemelkedő eredménynek nevezte, hogy egy 10 milliós ország kétszer annyi vendéget fogadott, mint amennyien az országban élnek.
2026. 01. 12. 18:00
Megosztás:

India új szintre emeli a kriptoszigorítást – élő azonosítással és szigorúbb KYC-vel csapnak le a visszaélésekre

India ismét határozott lépést tett a kriptovaluta-piac szabályozása felé: januártól a kriptotőzsdéknek élő azonosítással, részletes helymeghatározással és szigorú ügyfél-átvilágítással (KYC) kell működniük. A cél egyértelmű: visszaszorítani a pénzmosást, a terrorizmus finanszírozását és más illegális tranzakciókat. A döntés egy korszakhatárt jelenthet nemcsak Indiában, hanem világszerte – különösen a feltörekvő piacokon.
2026. 01. 12. 17:30
Megosztás:

Olcsóbb lesz a magyar friss csirkehús

Folytatja év eleji árcsökkentési programját a Lidl Magyarország: január 13-tól jelentősen mérsékli számos friss csirkehús termékének árát. Az áruházlánc januári árcsökkentési sorozatának újabb állomásaként a magyar forrásból származó friss csirkehúsok tartósan kedvezőbb áron kerülnek az üzletek polcaira, így a vásárlók a mindennapi bevásárlás során kedvezőbb áron juthatnak hozzá ezekhez az alapvető termékekhez.
2026. 01. 12. 17:00
Megosztás:

Kétgyermekes családoknál a januári adóváltozások kitermelik egy 25 milliós Otthon Start törlesztőjét

A 2026 januárjától életbe lépett adóváltozások érezhetően javítják azon kétgyermekes családok lakáshitel-felvételi lehetőségeit, akik az első otthonuk megvásárlását tervezik és az édesanya 40 év alatti. A money.hu számításai szerint egy ilyen mediánkeresetű, kétgyermekes család esetében a személyi jövedelemadó-mentesség és a megemelt családi adókedvezmény együttes hatása havi több mint 120 ezer forintos nettó jövedelem növekedést eredményezhet. Ez az összeg önmagában akár egy 25 millió forintos, fix kamatozású Otthon Start lakáshitel havi törlesztőrészletét is fedezheti.
2026. 01. 12. 16:30
Megosztás:

Felbomlott a Zcash fejlesztői csapata – új céget alapítanak a magánszféra védelmében

Komoly változás rázta meg a Zcash ökoszisztémát: a projekt mögött álló kulcsfejlesztők kiléptek az Electric Coin Company (ECC) kötelékéből, és egy új vállalatot alapítanak. A döntés hátterében éles nézeteltérések állnak a Zcash irányításáért felelős nonprofit szervezet, a Bootstrap Board működésével kapcsolatban. Bár a fejlesztők távoznak, a Zcash protokoll változatlan marad – a decentralizált adatvédelemért folytatott küldetésük azonban új keretek között folytatódik.
2026. 01. 12. 16:00
Megosztás:

7 milliárdos számlagyárra csapott le a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) lezárta a nyomozást annak a budapesti bűnszervezetnek az ügyében, amely támogatásokkal, fiktív számlákkal és hitelekkel csaknem 7 milliárd forintot csalt el; az ügy vádemelési javaslattal az ügyészség asztalán van.
2026. 01. 12. 15:00
Megosztás:

Milliók lakhatási célra: a napokban kell erről döntést hoznia a dolgozóknak és a munkaadóknak

Az év elején két olyan lakhatási támogatási forma is fókuszba kerül a munkavállalóknál és munkáltatóknál, amelyeknél a jogosultság önmagában még nem elég: időben kell dönteni és lépni. Az egyik a közszolgálatban dolgozók otthonteremtési támogatása, a másik pedig a 35 év alattiaknak adható munkáltatói lakhatási támogatás. Mindkettő komoly pénzügyi segítséget jelenthet, mégis sok érintett csak most szembesül azzal, hogy határidőkön és munkáltatói döntéseken múlik, valóban élni tud-e a lehetőséggel - hívja fel a figyelmet az ingatlan.com összeállítása.
2026. 01. 12. 14:30
Megosztás:

Ethereum új irányt vesz: Vitalik Buterin decentralizált jövőt választ a gyors nyereség helyett

Miközben a legtöbb kriptovaluta projekt a kockázati tőkések (VC-k) elvárásaihoz igazodik, az Ethereum alapítója, Vitalik Buterin más utat választ. Legutóbbi megjegyzéseiben világossá tette: az Ethereum nem a divatos irányzatokat követi, hanem a decentralizáció alapértéke mellett teszi le a voksát – még akkor is, ha ez lassabb, rögösebb út. Cikkünkben részletesen bemutatjuk, miért ütközik Buterin víziója a jelenlegi piaci trendekkel, és hogyan próbálja az Ethereum megőrizni függetlenségét a centralizációval szemben.
2026. 01. 12. 14:00
Megosztás:

Benzines, használt, 3,9 millióért – így terveznek autót venni a középkorú magyarok

A következő egy évben a középkorúak táborában tízből négyen terveznek autóvásárlást a K&H biztos jövő kutatás szerint, amely a 30–59 évesek körében vizsgálta egyebek mellett a közlekedésről alkotott véleményt is. A személyautó-vásárlást fontolgató 42 százalék közül azonban csak 8 százalék mondja ezt biztosra. Az autóvásárlást tervezők háromnegyede inkább használt jármű mellett döntene, 27 százalék venne új autót. 47 százalékuk benzines autót választana, míg hibridben 15 százalék, tisztán elektromosban pedig csak 5 százalék gondolkodik. Átlagosan 3,9 millió forintot szánnának a következő autójukra, ami enyhe visszalépés az egy évvel korábbi 4,1 millió forinthoz képest.
2026. 01. 12. 13:30
Megosztás:

Így nőtt Románia külkereskedelmi mérleghiánya

Novemberben 2,260 milliárd euró volt Románia külkereskedelmi mérleghiánya. Az export értéke 8,372 milliárd euró volt, 0,1 százalékkal kevesebb, mint 2024 novemberében, az import 5,3 százalékkal 10,633 milliárd euróra csökkent. Ezzel 29,770 milliárd euróra nőtt Románia tizenegyhavi külkereskedelmi mérleghiánya - közölte hétfőn az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 01. 12. 13:00
Megosztás: