A gyorsuló régiós infláció nem akadálya a kamatcsökkentéseknek

A felzárkózó európai térség gazdaságaiban gyorsult ugyan az infláció az elmúlt hónapban, ezt azonban jórészt időleges hatások okozták, és a maginflációs szinten mutatkozó nyomás továbbra is gyenge, így a célszintek feletti, teljes kosárra számolt inflációs ráták önmagukban nem jelentenek komoly kamatcsökkentési akadályt a térségi jegybankok számára - vélekedtek pénteki helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.

z egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőcég, a Capital Economics közgazdászai a közép- és kelet-európai térség ezen a héten közzétett júniusi inflációs számsorai alapján összeállított elemzésükben felidézik, hogy az infláció Lengyelországban emelkedett a legmeredekebben júniusban: a tizenkét havi lengyel inflációs ráta 4,3 százalék volt a májusban mért 3,6 százalék után. Csehországban 3,2 százalékról 3,5 százalékra, Magyarországon 5,3 százalékról 5,6 százalékra gyorsult az éves összevetésű infláció az elmúlt hónapban.
    

A Capital Economics elemzői szerint jóllehet az infláció gyorsulása "az utolsó dolog, amire most a felzárkózó Európának szüksége van", a "jó hír" azonban az, hogy a jelenség minden bizonnyal átmeneti. A múlt havi gyorsulás zömét ugyanis az élelmiszerkomponens esetében belépő negatív éves bázishatás okozta, mivel a térségi élelmiszerárak tavaly júniusban "szokatlanul meredeken" zuhantak, valószínűleg a súlyos megbetegedéseket okozó nyugat-európai kólifertőzések keltette akkori fogyasztói riadalom miatt.
    

Lengyelországban emellett az idei labdarúgó Európa-bajnokság is hozzájárult az élelmiszerárak múlt havi növekedéséhez.
    

A torna által az élelmiszerinflációra gyakorolt pontos hatást "nehéz kibogozni", de annak alapján, hogy a lengyel és a magyar élelmiszerárak egymással rendszerint szoros szinkronban mozognak, a júniusban tapasztalt széttartásból az számítható ki, hogy az Euro-2012 hozzávetőleg 0,4 százalékpontot adott hozzá a tizenkét havi lengyel inflációs rátához - áll a Capital Economics pénteki londoni elemzésében.
    

A ház előrejelzése szerint ezeknek az átmeneti felhajtóerőknek a várható elenyészése mellett az energiahordozók árinflációjának enyhülése is segíti majd a térségi inflációs ütemek lassulását a következő hónapokban.
    

A Capital Economics közgazdászai szerint már az is érezhetően átszűrődik a felzárkózó európai gazdaságok inflációs ütemeibe, hogy a nyersolaj világpiaci ára az áprilisi 120 dolláros hordónkénti átlagról mára 100 dollár környékéig süllyedt.
    

A cég elemzői közölték: saját előrejelzésük az, hogy a nyersolajárak még az idén 85 dollárig esnek tovább, de még ha a jelenlegi szinten maradnának, a közép- és kelet-európai energia-árinfláció akkor is jelentősen enyhülne az év hátralévő szakaszában.
    

Mindezek alapján a Capital Economics szakértői arra a következtetésre jutottak pénteki elemzésükben, hogy bár a térségben a célszintek felett járnak a teljes kosárra számolt inflációs ütemek, ez azonban önmagában nem akadálya a pénzügypolitikai lazításnak.
    

Hasonlóan vélekedtek Magyarország esetében más nagy londoni házak is, amelyek a héten ismertetett júniusi magyar inflációs adatsor utáni kommentárjaikban egyöntetűen azt jósolták, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) további kamatpályáját nem az infláció, hanem a kockázati környezet fogja meghatározni.
    

Az adatismertetés utáni értékelésükben a JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni elemzőrészlegének közgazdászai közölték: fenntartják azt a véleményüket, hogy az MNB monetáris tanácsa a pénzügypolitikai enyhítéssel megvárja a forinteszközöket terhelő kockázati felárak tartós csökkenését. A ház szerint azonban ennek bekövetkezése valószínűtlen az IMF/EU-megállapodás megkötése előtt.
    

A cég alapeseti előrejelzése jelenleg az, hogy az első MNB-kamatcsökkentés októberben lesz, és a magyar jegybank összesen 1,00 százalékponttal csökkenti jelenleg 7,00 százalékos alapkamatát. A JP Morgan londoni közgazdászai azzal számolnak, hogy az MNB-alapkamat 2012 végéig 6,50 százalékra, 2013 végéig 6,00 százalékra csökken. (MTI)


Akár milliós összeg is a zsebben maradhat – most érdemes elővenni a régi személyi kölcsönöket

Egyre erősödik a személyi kölcsönök iránti kereslet a Netrisknél. Az év első hét hónapjában az igényelt hitelösszeg átlagosan közel 2,8 millió forint volt, miközben az érdeklődők több mint fele legfeljebb havi 50 ezer forintos törlesztőrészlettel számolt. A személyi kölcsönök iránti kereslet felfutása a jegybanki adatokkal is összhangban van: a teljes piac is jelentős bővülést mutat, amiben fontos szerepet játszik a reálbérek emelkedése. A Netrisk arra is felhívja a figyelmet, hogy most érdemes elővenni a régi személyi kölcsönöket is, hiszen akár milliós összeg is maradhat a zsebekben. A legkedvezőbb kamatok 10 százalék alá kerültek, a hitelkiváltással pedig akár közel egymillió forint is megtakarítható.
2026. 08. 31. 15:00
Megosztás:

Százezres kiadás az iskolakezdés

Az iskolakezdés továbbra is az év egyik legnagyobb családi kiadása: egy átlagos magyar háztartás 107 539 forintot fordít a tanévkezdésre, gyermekenként pedig 66 928 forinttal számol - derül ki a PwC friss kutatásából.
2026. 08. 31. 14:00
Megosztás:

A MEKH kiírta a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázatot

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kiírta a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázatot. A benyújtási határidő október 30-a.
2026. 08. 31. 13:00
Megosztás:

Lefordultak az amerikai részvényindexek pénteken az erősödő kamatemelési várakozások közepette

Zárásra kisebb mínuszba csúsztak a vezető tengerentúli részvényindexek, a Dow alig néhány százalékpontos csökkenést mutatott, míg az S&P 0,3, a Nasdaq Composite pedig 0,5%-kal került lejjebb.
2026. 08. 31. 12:00
Megosztás:

Emelkedtek pénteken a főbb európai részvényindexek

Emelkedéssel zárták a pénteki kereskedést a fontosabb részvényindexek Nyugat-Európában: a Stoxx600 0,5%-kal lépett feljebb, a DAX 0,8%-ot, a CAC40 0,9%-ot ugrott, míg a FTSE100 0,3%-ot erősödött.
2026. 08. 31. 11:00
Megosztás:

Várat még magára a valódi fordulat a munkaerőpiacon

A foglalkoztatottság hosszabb távon egyre kevésbé mennyiségi, mint minőségi kérdés lesz.
2026. 08. 31. 10:00
Megosztás:

IMF: a stabilcoinok megingathatják a feltörekvő országok monetáris önállóságát

A stabilcoinok olcsóbbá és gyorsabbá tehetik a nemzetközi pénzmozgást, de az IMF szerint ugyanez a technológia komoly kockázatokat is hordozhat a feltörekvő gazdaságok számára. Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója arra figyelmeztetett, hogy a dollárhoz kötött stabilcoinok felgyorsíthatják a helyi devizák kiszorulását, megnehezíthetik a tőkemozgások ellenőrzését, és közvetve az állami bevételekre is nyomást gyakorolhatnak.
2026. 08. 31. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter: a kormány mindent megtesz az állami vagyon visszaszerzéséért és a felelősök megbüntetéséért

Az állami vagyon visszaszerzésével kapcsolatos vizsgálatok és büntetőeljárások rövidítése érdekében helyezett kilátásba jogszabálymódosítást a miniszterelnök vasárnap. Magyar Péter Facebook-bejegyzésében azt írta, a kormánynál jobban senki nem szeretné a vagyon visszaszerzését és a felelősök megbüntetését, de a jogállami keretekre továbbra is ügyelni kell, mert csak úgy lehet hiteles a folyamat.
2026. 08. 31. 07:00
Megosztás:

Doktoranduszokra is kiterjesztik az egyetemi startup programot

Új programot indít a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) a doktoranduszoknak: a Hungarian Startup University (HSUP) Doctorate projekt részleteit a DOSZFeszten mutatták be szombaton Debrecenben.
2026. 08. 31. 06:00
Megosztás:

Venezuelai elnök: negyed évszázadra szól az amerikai-venezuelai kőolaj-megállapodás

Negyed évszázadra szól az Egyesült Államok és Venezuela között megkötött olajkitermelésről szóló megállapodás, amely a tulajdonosi jogokat és a készletek feletti rendelkezés jogát is venezuelai állam kezében hagyja – derül ki az egyezség hétvégén nyilvánosságra hozott részleteiből.
2026. 08. 31. 05:00
Megosztás:

2,8 milliárd dolláros Bitcoin-profitban a Strategy – Saylor újabb vásárlásra készül?

Michael Saylor vállalata, a Strategy ismét jelentős papírnyereségben van, miután a Bitcoin árfolyamának emelkedése jóval a bekerülési érték fölé hajtotta a cég hatalmas kriptovagyonának értékét.
2026. 08. 31. 04:00
Megosztás:

Izland továbbra is az EU egyik legközelebbi partnere marad

Izland továbbra is az Európai Unió egyik legközelebbi és legmegbízhatóbb partnere marad, egyebek mellett az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belül - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke, miután üzenetet váltott Kristrun Frostadottir izlandi miniszterelnökkel vasárnap.
2026. 08. 31. 03:00
Megosztás:

Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás:

Akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Programra

A Wekerle Lakásépítési Programra a hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudunk fordítani, ehhez banki és piaci társfinanszírozással akár további források is társulhatnak, így összesen akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap.
2026. 08. 30. 23:00
Megosztás:

Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember elején

Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 30. 22:00
Megosztás:

Vége lehet a titkolózásnak a fizetések körül

Egy EU-s irányelv alapján a munkavállalók tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről, valamint a bérezés és az előrelépés szempontjairól.
2026. 08. 30. 21:00
Megosztás:

Év végéig teljes tisztújítást tart a KDNP

Év végéig meg kell történnie a teljes tisztújításnak a Kereszténydemokrata Néppártban (KDNP) a helyi szervezetektől a pártvezetésig - erről a Lakitelken tartott országos választmányon döntöttek a küldöttek vasárnap. A párt decemberre teljesen megújulhat.
2026. 08. 30. 20:00
Megosztás:

13 százalékot ugrott a Metaplanet: amerikai Bitcoin-kincstárat építene

A japán Metaplanet részvényei 13,1 százalékkal emelkedtek, miután a vállalat bejelentette, hogy Bitcoinra épülő kincstári stratégiáját az Egyesült Államokra is kiterjesztené.
2026. 08. 30. 19:00
Megosztás:

Szeptember 1-jétől visszatér a megszokott rend Budapesten

Szeptember 1-jétől ismét az eredeti munkarend szerint működnek a fővárosi cégek, miután helyreállt az energiaellátás, a korlátozásokat megszüntetik - közölte a főpolgármester vasárnap reggeli Facebook-bejegyzésében.
2026. 08. 30. 18:00
Megosztás:

Itt az Otthon Start újabb brutális hatása: már az új lakossági hitelek több mint felét támogatja az állam

Az év első felében megkötött hitelszerződések összegének több mint a feléhez kapcsolódott állami támogatás, miközben egy évvel korábban még 23 százalékot sem ért el ez az arány – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A nagy ugrás oka egyértelműen az Otthon Start hitel iránti hatalmas kereslet.
2026. 08. 30. 17:00
Megosztás: