A hazai részvénypiacot sem kímélte a koronavírus

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 842,51 pontos, 1,94 százalékos csökkenéssel, 42 679,40 ponton zárt csütörtökön.

A hazai részvénypiacot sem kímélte a koronavírus

A részvénypiac forgalma 14,5 milliárd forint volt, valamennyi vezető részvény gyengült az előző napi záráshoz képest.
   
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője elmondta, hogy a koronavírus miatti félelmek határozták meg a részvénypiaci mozgásokat mind itthon, mind a nemzetközi piacokon. Jelentős, 3 százalék körüli, bizonyos piacokon ennél is nagyobb esések voltak. A senior elemző szerint a következő napokban is a járványról érkező hírek befolyásolhatják majd a hangulatot. Úgy tűnik, a piac nagyon pesszimista szcenáriókat - akár egy globális járvány kialakulását - kezdett árazni. Az elmúlt hónapok jelentős emelkedését követően most mindenki profitot realizál, illetve eladásokkal reagál. Ez remélhetőleg megfordul majd, de ennek egyelőre nincs jele - tette hozzá.
    

A Mol árfolyama 62 forinttal, 2,46 százalékkal 2458 forintra csökkent, 1,9 milliárd forintos forgalomban.
    

Az OTP-részvények ára 220 forinttal, 1,51 százalékkal 14 350 forintra esett, forgalmuk 9,4 milliárd forintot tett ki.

Tőzsde – értesz hozzá? - Tőzsdei, értékpapírpiaci ismeretek felmérő kalkulátor
    

A Magyar Telekom 6 forinttal, 1,41 százalékkal 419 forintra gyengült, forgalma 128,8 millió forint volt.
   
A Richter-papírok árfolyama 140 forinttal, 2,07 százalékkal 6635 forintra csökkent, forgalmuk 2,5 milliárd forintot ért el.
    

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3401,25 ponton zárt csütörtökön, ez 85,14 pontos, 2,44 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Hozzászólások

A koronavírus nem akadályozza a mezőgazdasági munkákat

A mezőgazdasági munkavégzést a koronavírus okozta helyzet semmilyen körülmények között nem akadályozza - jelentette ki a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke szombaton az M1 aktuális csatornán.
2020. 03. 29. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem kell megbénulniuk a cégeknek járvány idején

A koronavírus-járvány és az azzal járó korlátozások új kihívások elé állították a gazdaság szereplőit: miként tudják meghozni azokat a döntéseket, amelyek a vállalkozások működtetéséhez létfontosságúak? Elég csak a jelenleg is aktuális beszámoló-elfogadásra, az aláírásra jogosultak kinevezésére vagy az alapító okirat módosítására gondolni, amelyekhez taggyűlés tartása, a képviseletre jogosultak aláírása, illetve ügyvédi képviselet szükséges. Milyen lehetőségek állnak rendelkezésre, ha a személyes találkozás nem megoldható vagy a postai szolgáltatások nem elérhetőek? A Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal szakértői összegyűjtötték a megoldásokat.
2020. 03. 29. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hétfőtől kórházparancsnokok segítik a kórházak működését

Orbán Viktor miniszterelnök pénteki bejelentésének megfelelően hétfőtől minden kórházban kórházparancsnok segíti az intézmény működését és az egészségügyi készletek védelmét - közölte a Koronavírus Sajtóközpont szombaton az MTI-vel.
2020. 03. 29. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az adóvégrehajtások szünetelnek, de adót fizetni továbbra is kell

A 2020. március 24-én hatályba lépett kormányrendeletben a kormány kibővítette a veszélyhelyzeti intézkedések körét, és előírta, hogy az adóhatóság előtt folyamatban levő végrehajtási eljárások a veszélyhelyzet megszűnését követő 15. napig szünetelnek. A vállalkozások azonban nem mentesülnek az adó önkéntes megfizetése alól.
2020. 03. 29. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Sokan vállalnak áthidaló munkát a járvány idejére

A koronavírus-járvány kezdete óta százszorosára nőtt az érdeklődés egy-egy betöltetlen kereskedelmi, szállítási vagy raktározási pozíció iránt; a jelentkezők többsége csak átmenetileg helyezkedne el ezekben a munkakörökben, például azért, mert eredeti foglalkoztatójuk leállásra kényszerült és nem tud bért fizetni - olvasható a Magyar Nemzet szombati lapszámában.
2020. 03. 29. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Faggyal kezdődhet az április

Jelentős fagy várható a jövő héten - hívta fel a figyelmet az Országos Meteorológiai Szolgálat szombaton.
2020. 03. 29. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elmarad a Budapesti Tavaszi Fesztivál

Nem tartják meg az április és 3. és 19. közötti időszakra tervezett 40. Budapesti Tavaszi Fesztivált (BTF) a koronavírus okozta nemzetközi egészségügyi veszélyhelyzet miatt.
2020. 03. 29. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Valaki elvitte a rekordnyereményt!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 13. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2020. 03. 28. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyors segítség a gazdálkodóknak

Átlagosan egy héten belül elbírálja és utalja a rendszeres mezőgazdasági támogatások előfinanszírozására igényelt hiteleket a Takarékbank, mert az ország élelmiszer-ellátásának biztosítása az egyik legfontosabb feladat a koronavírus-járvány idején.
2020. 03. 28. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Romániában 24 ezer embert bírságoltak meg a kijárási korlátozások megszegése miatt

Romániában csaknem 24 ezer embert bírságoltak meg az elmúlt három napban a katonai rendelettel bevezetett kijárási korlátozások megszegése miatt; a kirótt bírságok összege meghaladja a 31,41 millió lejt (2,19 milliárd forint) - közölte szombaton a stratégiai kommunikációs törzs.
2020. 03. 28. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ne felejtse el átállítani az órákat!

Vasárnap kezdődik a nyári időszámítás, az órákat éjjel 2 órakor 3 órára kell állítani. Az óraátállítás miatt változik egyes tömegközlekedési járatok menetrendje.
2020. 03. 28. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem vizsgálta Magyarország adósosztályzatát a Moody's

Nem vizsgálta Magyarország államadós-besorolását a Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő a péntekre kitűzött időpontban, így nem jelentett be módosítást a Baa3 szintű osztályzatra, sem annak stabil kilátására
2020. 03. 28. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A koronavírus alapvetően forgatta fel a toborzási piacot

A vállalatok fele teljesen beszüntette toborzási tevékenységét, ugyanakkor egyes piaci szegmensekben a korábbi igények növekedésére is találni példát – áll a Trenkwalder munkaerőpiaci áttekintésében. A munkaerő-közvetítő és -kölcsönző társaság várakozásai szerint a most tapasztalható válság mély, de viszonylag rövid (három-hat hónapos) lefutású lesz.
2020. 03. 28. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ingyen utazhatnak az egészségügyi dolgozók

Ingyen utazhatnak az egészségügyi dolgozók a helyközi közösségi közlekedésben - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára az operatív törzs szombati online sajtótájékoztatóján.
2020. 03. 28. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csaknem hatszázezer a fertőzöttek száma a világban

Világszerte 597 335-en fertőződtek meg az új koronavírussal, a halottak száma 27 365, a gyógyultaké pedig 131 712 - tájékoztatott honlapján a Johns Hopkins Egyetem.
2020. 03. 28. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Március 9-14. között 57 milliárd forintot hagytunk ott a hiper-, szupermarketekben és drogáriákban

A COVID-19 koronavírus kirobbanásának hetében (10. hét) a magyarok 98%-a már hallott a járványról, és 10-ből hatan már a fertőzés megjelenése előtt aggódtak miatta. A veszélyhelyzet kihirdetése előtt még csupán 11% kezdte el a járványkamra feltöltését, derült ki a Nielsen 800 fő bevonásával készült reprezentatív, országos felméréséből. A rendkívüli helyzetre adott fogyasztói reakció egy hét alatt 57 milliárdos forgalmat generált a kiskereskedelmi láncok szkennelt adatai alapján, ez közel 50 százalékos értékbeli emelkedés az előző év azonos időszakához képest. A 11. hét nyertese a háztartási papíráru, azon belül a vécépapír volt, amelyből mintegy 150%-al több fogyott, közel 1,8 milliárd forint értékben.
2020. 03. 28. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így érvényesíthetik a cégek a járulékfizetési kedvezményeket

A kormány által bejelentett adó és járulékfizetési kedvezmények érvényesítéséhez a főtevékenységgel kapcsolatos árbevételi kritériumokat is teljesíteni kell a vállalkozásoknak – hívja fel a figyelmet az EY.
2020. 03. 28. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Emirates kilenc teherszállító repülőt küld Magyarországra április közepéig

A légi teherszállításra szakosodott Emirates SkyCargo minden eszközzel segíti a legfontosabb árukészletek szállítását szerte a világon. Márciustól áprilisig összesen 9 SkyCargo teherszállító gép érkezik Magyarországra, amelyek főként elektronikai felszereléseket, illetve a járványhelyzettel kapcsolatos rakományt szállítanak majd.
2020. 03. 28. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rövidített nyitvatartással várják ügyfeleiket a bankok

A kijárási korlátozás alatt a Magyar Bankszövetség azt javasolja tagjainak, hogy fiókjaikban és kirendeltségeiken az ügyfélfogadási napokon délután 15 óráig fogadják ügyfeleiket, a szövetség a korábbiaknál rövidebb nyitvatartás bevezetését a Magyar Nemzeti Bank (MNB) iránymutatásával összhangban fogalmazta meg - közölte a Magyar Bankszövetség pénteken az MTI-vel.
2020. 03. 28. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több könyvtár is házhoz viszi a könyveket az időseknek

Házhoz viszi a könyveket az időseknek és a mozgásukban korlátozottaknak az ország több bibliotékája. Könyvtárosok online mesét olvasnak a négy fal közé szorult gyerekeknek, az otthon maradt felnőtteknek pedig könyvtári podcastokat ajánl a könyvtárak.hu.
2020. 03. 28. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások: