A higiénia kerül a középpontba az újranyitás után a vendéglátásban

Elkészült az ország újranyitási-ütemterve, ami a magyar kormány tájékoztatása szerint, akkor fog érvénybe lépni, ha elértük a kettőmillió-ötszázezer koronavírus elleni oltóanyaggal beoltott ember számát. Ezt a pillanatot már sokan várják, és egy biztos: a tisztaság és a higiénia jelentősége az eddigiektől lényegesen fontosabb lesz.

A higiénia kerül a középpontba az újranyitás után a vendéglátásban

A kifogástalan tisztaságnak a gasztronómiában magától értetődőnek kell lennie. Az optimális tisztítás a tökéletes utolsó simítások döntő előfeltételei a magas színvonalú vendéglátásnak. A szakértők azt jósolják, hogy mostantól a vendégek is jobban fognak figyelni arra, hogy tényleg olyan helyet válasszanak, ahol a nem kell félni a Covid-vírus terjedésétől.

Ma már mindenki tudja, hogy az új típusú koronavírus cseppfertőzéssel terjed, megszoktuk a maszkokat, sőt biztonsággal viseljük. Amikor az éttermek már újra nyitva lehetnek fő feladat marad a vírus elleni védekezés. A biztonsági előírásokat épp úgy be kell tartani a konyhán, mint a vendégtérben. Bár a vendéglátásban a HACCP(1)-rendszerek eddig is pontosan szabályozták a higiéniai követelmények kialakítását, hogy a fertőzések veszélye minimalizálódjon, ezek betartása manapság kiemelt jelentőséggel bír. A cél, hogy a keresztszennyeződés kockázatát is a lehető legalacsonyabb legyen, így megakadályozható, hogy a baktériumok, mikroorganizmusok vagy más nem kívánatos anyagok jussanak ételről ételre, emberről ételre vagy eszközről ételre. A SARS-CoV-2 koronavírus magas hőmérséklettel ártalmatlanná tehető, ezért is fontos az megfelelően, rendszeresen tisztán tartott környezet a vendéglátóhelyeken.

A tisztaság, mint alapkövetelmény

„Napjainkban a higiénia és a tisztaság elsődleges szemponttá vált. Így lesz ez akkor is, amikor majd újra beülünk egy étterembe, vagy elmegyünk egy szállodába. Erre a jogosan elvárt tisztaságra adnak választ a piacon megtalálható kifejezetten „Hygiene” programmal ellátott gépek” - mondta Huber Anikó, a Mielemed MPM Kft. kereskedelmi és pénzügyi vezetője. Az elmúlt hónapokat sok szálloda, vendéglátó egység arra használta ki, hogy elvégezzék az egyébként is szükséges felújításokat, lecseréljék a gépparkot.

Aki tudott fejlesztett, hogy higiénikus körülményeket biztosítson a vendégeknek

„Nagyon nehéz helyzetben vannak most ezek a vállalkozások. Az aktív működésből sok idő kiesett, de mi segítséget tudunk nekik nyújtani a fejlesztésekben, hogy az újranyitásnál lépést tudjanak tartani a magasabb higiéniai elvárásokkal. Minden esetben felmérjük az ügyfél igényeit, a hely adottságait, így egyedi javaslatot tudunk tenni a korszerűsítésre. Jelenleg is több nagy szállodával, étteremmel folytatunk tárgyalást, akiknek fontos, hogy vendégeiknek ezen a területen is a magas minőséget nyújtsanak” - tette hozzá a kereskedelmi vezető, aki azt is elárulta, pályázati, lízing és hitelügyintézésben is tudnak segíteni, és nem csak a turisztikai szektornak, hanem az egészségügynek is.

A szakértő szerint a Miele gépek precizitása hosszú évek fejlesztésének köszönhetően garantálja az alacsony áram és vízfelhasználást, ezzel is védve környezetünket, és biztosítja az alacsony üzemeltetési költségeket. „Bizonyos gépek egy-egy munkafolyamatot teljesen kiválthatnak, ami nagyon széles körű lehet. A megbízható működésnek köszönhetően ezekkel a készülékekkel hosszútávra lehet tervezni” - mondta Huber Anikó. Ami az újranyitást illeti: Ausztriában például el kellett halasztani a kávézók, éttermek és bárok teraszainak, eredetileg március 27-re tervezett nyitását, mert a koronavírus-fertőzések száma újra emelkedett.

Magyarországon a napokban jelent meg a védelmi intézkedések meghosszabbításáról, valamint a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának első fokozatáról szóló rendelet. A jelenleg ismert és érvényben lévő védelmi intézkedéseket április 8-ig fenntartja az operatív törzs javaslatára a kormány. Azaz nem változnak - többek között - a kötelező maszkhasználat szabályai, és ami eddig zárva volt, az továbbra is zárva marad


Garlinghouse betalált: az XRP Ledger megmutatja, mennyire lassú még mindig a hagyományos pénzügy

A Ripple vezérigazgatója, Brad Garlinghouse újra reflektorfénybe állította a hagyományos pénzügyi rendszer egyik legnagyobb ellentmondását: miközben az AI, az önvezető autók és a műholdas internet elképesztő sebességgel fejlődnek, hatalmas értékek globális mozgatása még mindig gyakran heteket vagy hónapokat igényel.
2026. 09. 06. 11:00
Megosztás:

Új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt

Szakítva az eddigi társelnöki rendszerrel új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) - közölte a párt frissen megválasztott elnöke szombaton az MTI-vel.
2026. 09. 06. 10:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőttek a német feldolgozóipari megrendelések

A német feldolgozóipar új megrendeléseinek volumene júliusban a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt az előző hónaphoz képest, a bővülés azonban szinte teljes egészében a nagy értékű megrendeléseknek volt köszönhető - közölte pénteken a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
2026. 09. 06. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter kitüntetést és jutalmat javasol a paksi védekezésben résztvevőknek

Kitüntetést és jutalmat javasol a miniszterelnök a paksi védekezésben résztvevőknek.
2026. 09. 06. 08:00
Megosztás:

Közel 3 százalékkal csökkent a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja

A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. Ugyanakkor a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte a kárráfordítási kiadásokat, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026. 09. 06. 07:00
Megosztás:

A Nébih szezonális ellenőrzés-sorozata is véget ért a nyárral – az eredmények kedvező tapasztalatokat hoztak

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a kormányhivatalok a nyár folyamán ellenőrizték a szezonhoz kapcsolódó termékeket és célterületeket. A húskészítmény- és fagylalt-, illetve jégkrém-előállítók ellenőrzése döntően jó eredményeket hozott. Hasonlóan kedvező tapasztalatokat szereztek összességében a dinnyetermesztők és -árusítók, a zöldség- és gyümölcsárusok, továbbá az alkoholos italok és a tábori étkeztetés ellenőrzése során is. Ugyanakkor több esetben volt szükség hatósági intézkedésre: több tonna élelmiszer kivonása, bírságok kiszabása és tevékenységkorlátozás is történt.
2026. 09. 06. 06:00
Megosztás:

Török bankot helyezett szankció alá az Egyesült Államok

Egy török bankot helyezett szankció alá Irán számára végzett pénzügyi szolgáltatások miatt az Egyesült Államok pénteken.
2026. 09. 06. 05:00
Megosztás:

15 év után ébredt fel egy Bitcoin-tárca: 120 dollárból több mint 3 millió lett

Újabb, éveken át érintetlen Bitcoin-tárcák mozdultak meg, amelyek tulajdonosai hatalmas árfolyamnyereséget érhettek el. A Galaxy Research adatai szerint augusztus 29. és szeptember 4. között legalább négy régi tárcából összesen 202,84 BTC-t mozgattak meg, jelenlegi értéken mintegy 15,7 millió dollárt.
2026. 09. 06. 04:00
Megosztás:

Interpol-körözés alatt álló magyar állampolgárt fogtak el Újvidéken

Nemzetközi körözés alatt álló magyar állampolgárt fogott el a szerb rendőrség Újvidéken - közölte a szerb belügyminisztérium szombaton.
2026. 09. 06. 03:00
Megosztás:

A „föld alatt” tornáztatja az agyat egy magyar projekt

Szeptemberben, az Alzheimer-világhónap apropóján különösen aktuális arról beszélni, hogyan tarthatjuk aktívan az agyunkat a hétköznapokban is. Erre ad egy szokatlan választ a Zeniiith: egy agytorna-projekt, amely a budapesti kisföldalatti és metrómegállókra épített egy videó-sorozatot.
2026. 09. 06. 02:30
Megosztás:

Ha Ön 1945–1970 között született, akkor van oka a félelemre

Az 1945 és 1970 között születettek 2026-ban 55–81 évesek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy valamennyiük beteg vagy közvetlen veszélyben van. Az életkor előrehaladásával azonban több súlyos betegség, baleset és pénzügyi visszaélés kockázata emelkedik.
2026. 09. 06. 02:00
Megosztás:

Itt az időpont! Így vezeti be az EUR-ot Magyarország

Hosszú évek óta először már nem csupán távoli lehetőségként beszélnek a magyar euróról: a kormány konkrét céldátumot jelölt meg a felzárkózásra.
2026. 09. 06. 01:00
Megosztás:

Vállalkozást vezet? Ezt nagyon fontos tudnia!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke tájékoztató füzetet adott ki az egyik legelterjedtebb versenyjogi jogsértésről, a viszonteladási árak megkötéséről. A viszonteladási árak megkötése csökkenti a versenyt a kereskedők között, mesterségesen magasan tartja az árakat, melynek végső soron a fogyasztók látják kárát. A GVH elnökének célja, hogy felhívja a beszállítók figyelmét a problémás gyakorlatokra, és részletesen bemutassa, hogyan alakítható ki jogkövető magatartás. A tájékoztató segítséget nyújt azon kereskedők számára is, akik ilyen ármegkötésekkel találják szembe magukat beszállítóikkal való tárgyalásaik során. A GVH a vállalkozások aktív támogatása érdekében megküldte a tájékoztatót az országos, illetve a megyei kereskedelmi és iparkamaráknak.
2026. 09. 06. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 36. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 05. 23:00
Megosztás:

Nyomoz a rendőrség a Gondosóra program miatt

Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Gondosóra programmal kapcsolatban - közölte pénteken a Telex megkeresésére válaszolva a BRFK.
2026. 09. 05. 22:00
Megosztás:

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi a dohány- és kaszinókoncessziókét

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi majd a dohány- és kaszinókoncessziókét - derült ki magyar Péter szombati Facebook-bejegyzéséből.
2026. 09. 05. 21:00
Megosztás:

Több ezren tüntettek Zágrábban az illegális hulladéklerakás miatt

Több tízezren vonultak utcára szombaton Zágrábban a Horvátországban illegálisan lerakott több tízezer tonna, részben veszélyes hulladék miatt, az érintett területek azonnali kármentesítését és a felelősök megállapítását követelve.
2026. 09. 05. 20:00
Megosztás:

Fákat döntött ki, ágakat szakított le az erős szél több vármegyében

Szombat délutánig az erős szél miatt több vármegyében autókra, épületekre és vezetékekre dőlt fák, illetve leszakadt faágak eltávolításához kérték a tűzoltók segítségét - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
2026. 09. 05. 19:00
Megosztás:

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám programban

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám gazdaságfejlesztési programban, amelyben közel nyolcszáz magyar vállalkozás juthat egyenként 10 millió forint fejlesztési forráshoz – közölte a gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán szombaton.
2026. 09. 05. 18:00
Megosztás:

Október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között

Idén a megszokottnál tovább, október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója szombaton Facebook-oldalán.
2026. 09. 05. 17:10
Megosztás: