A home office lerombolja a lojalitást?

Egy évvel ezelőtt került a figyelem középpontjába a home office, és most a nyitás után megint egyre többet beszélünk róla. Nemes-Nagy Szilvia, a Performia Hungary Kft. ügyvezető-tulajdonosa, vezetési és toborzási szakértő szerint a járvány előtti években leginkább az a tendencia volt megfigyelhető, hogy az igazán jó szakemberek nehezen váltottak munkahelyet, akár egy kedvezőbb ajánlat ellenére is. Azonban a 2020-as járvány megjelenésével a bizonytalan helyzetben bevezetett home office működési forma, vagyis a fizikai eltávolodás a munkahelytől, illetve a munkatársi kapcsolatok lazulása ezzel ellentétes tendenciákat jeleznek, hiszen bátrabban váltanak munkahelyet most azok is, akik eddig kivártak.

A home office lerombolja a lojalitást?

A home office a kialakult vírushelyzet előtt is létező munkaforma volt, például 2018-ban a KSH adatai szerint már 144 ezer volt a távmunkában foglalkoztatottak száma. 2021. elején tovább nőtt ez a szám: februárban 482 ezer főt, a foglalkoztatottak 11%-át érintette, csaknem négyszer annyit, mint három évvel korábban.

„Ha a nagyobb cégeket - mint a multinacionális cégek – vizsgáljuk, ahol egész irodaházak ürültek ki, akkor megfigyelhetjük, hogy az egy számítógéppel és egy telefonnal is elvégezhető munkafolyamatok egyszerűen megoldhatóak voltak a munkavállalók és a munkaadók számára otthonról.

Természetesen a cégnek is könnyebb volt így betartatni az egészségügyi előírásokat, ami gazdaságilag is kedvezőbb volt a multik számára. Bizonyos munkaköröknél, embertípusoknál vagy élezthelyzeteknél ez az otthoni munkavégzési forma működhet jól -  vagy ott, ahol ez az egyetlen lehetőség - de hogy válogatás nélkül, széles körben általánossá váljon, annak a tapasztalatok alapján megkérdőjelezhető a hosszútávú sikeressége. ” – fejtette ki a vezetési és toborzási szakértő.

A munkahelyi csapatmunkára szintén nagy hatással volt ez a változás. Kezdetben nem ritkán még többet is dolgoztak az emberek otthonról, mint amennyit az irodában szoktak, viszont a munkahelyi kapcsolatok hiánya, a megnövekedett feladatok és a nehezebb kommunikáció miatt mára már elfáradtak, így az otthoni munkavégzés lendülete mostanra mérséklődni látszik.

Mennyi pénzt kellene keresnem, ha rendesen megfizetnének? ITT kiszámolhatod!

Az elmúlt egy év távlatában a munkavállalók bármennyire is pozitívumként élték meg ezt a helyzetet, az otthoni körülmények miatt már nem ugyanazzal a lelkesedéssel, kitartással és precizitással végzik el feladataikat.

„A munkavállalók, a jó szakemberek olyan alacsony érzelmi szintre kerültek a csoportkohézió hiányában, hogy lecsökkent bennük a lojalitás, ami által könnyebben mérlegelnek egy új álláslehetőséget, vonzóbbá válhat számukra egy új munkahely, és mérhető módon rontja a produktivitást.” – mondja az ügyvezető-tulajdonos.

Hosszútávon ez az otthoni munkavégzés a munkáltató szempontjából is negatívan hatott a cégek működésére: a munka automatikussá vált, nem voltak jól mérhetőek az eredmények és egyes munkafolyamatok lassultak, a munkatársak pedig úgy érezhetik, mindegy ki a munkáltató, aki az elvégzett feladatért fizet. Így azok a cégek, akik hosszútávon nem szeretnék a home office munkaformát bevezetni az általános működési keretek közé, már a nyitás előtt elkezdték a visszarendeződést.

Érdekes látni, hogy néhány esetben az emberek annyira hozzászoktak az otthoni munkavégzéshez, hogy nehezen térnek vissza az irodai környezetbe. Ők azok, akik érthető módon nem vágynak vissza egy olyan csapatba vagy munkakörbe, ahol nem kapnak kiszámíthatóságot és egyértelmű kommunikációt. Ennek következtében munkaadói oldalról is jelentős költségekkel járhat az, ha elveszítünk jó szakembereket, akik most bátrabban váltanak munkahelyet, mert eddig kivártak. A jó munkaerő pótlása, keresése, a potenciális jelöltek interjúztatása, betanítása és kifizetése hatalmas nehézséget és kockázatot jelent a jelenlegi helyzetben. Számítani kell rá, hogy ténylegesen komoly elvándorlás lesz a munkaerő piacon, ami  hatalmas kihívás elé állítja majd a cégek HR területeit a toborzás terén, ami gazdaságilag is kedvezőtlenül érintheti a vállalkozásokat.

„Véleményem szerint a home office nem jó megoldás hosszútávon sem a munkadó, sem pedig a munkavállaló számára. Hiszen a magasszintű termeléshez, a jó csapatmunkához elengedhetetlen, hogy rendszeresen találkozzanak egymással a kollégák és részt vegyenek a csapatmeetingeken. Nagyon fontos a személyes irodai jelenlét és kommunikáció, illetve az eddigi vagy új célok, tervek megfogalmazása, amibe a vezetők bevonják a munkatársakat is. Ez fogja javítani a munkamorált, a csapat dinamikáját és így növelhető az elköteleződés is. A visszarendeződéshez óriási jelentősége lehet annak, hogy a vezetők jól felkészültek legyenek és újraépítsék a csapatukat.”- vallja Nemes-Nagy Szilvia, vezetési és toborzási szakértő.

Hozzászólások

Szoftverrobotok csökkenthetik a súlyos munkaerőhiányt

A koronavírus-járvány lecsengésével szinte az összes szektorban rendkívül pozitívak a kilátások, ugyanakkor a cégek életét napjainkban a munkaerőhiány nehezíti meg. Ma már viszont sok olyan pozíció létezik, ami nagyon egyszerűen kiváltható szoftverrobotok alkalmazásával. Szőnyi András, a Mortoff üzletfejlesztési vezetője arról beszélt, hogy a technológia különböző applikációk használatában, fájlok konvertálásában, adatfeldolgozásban és komplex riportok generálásában is a vállalatok hasznára válhat úgy, hogy a már meglévő munkatársakkal kreatívabb feladatokat tudnak végeztetni.
2021. 06. 18. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedett a munkanélküliek száma az USA-ban

Másfél hónapja először emelkedett az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban a múlt héten, jóllehet számos bizonyíték mutatja, hogy a gazdaság és a munkaerőpiac stabilan lábal kifelé a világjárvány által okozott recesszióból.
2021. 06. 17. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mi akadályoz meg minket abban, hogy ráleljünk az álommunkára?

Természetesnek vehető, hogy a COVID 19 okozta gazdasági sokkok miatt a politikusok és a szakértők, de az eddig kevésbé érdeklődők is nagyobb figyelmet szentelnek a munkaerő-piaci számok és folyamatok alakulásának, hiszen ez alapján lehet megítélni, hogyan teljesít majd a gazdaság, mennyire kerülnek veszélybe ágazatok, munkahelyek. Ezért mindenkinek hasznos lehet végiggondolni, hogy mi áll az adatok mögött, hogyan lehet helyesen megközelíteni, vagy éppen (félre)értelmezni (szándékosan vagy véletlenül) az adott kérdést.
2021. 06. 17. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Menekülteknek biztosít munkalehetőséget az IKEA

Menekülteknek biztosít munkalehetőséget az IKEA Az IKEA hosszú évek óta támogatja az egyenlőséget, a sokszínűséget és a befogadást. Idén az áruház migránsokkal foglalkozó non-profit egyesületekkel együttműködve olyan munkavállalói képességfejlesztő programokat indított, amelyek segítik a menekülteket a munkavégzéshez szükséges képességek fejlesztésében, munkatapasztalat-szerzésben és az új környezetbe való beilleszkedésben. A cél, hogy felkészítsék őket a jövőbeli munkavégzésre, és az új közösségekben való aktív részvételre. A program részeként az IKEA munkalehetőséget is kínál a jelentkezők számára. Magyarországon a Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület segítségével indították el a kezdeményezést.
2021. 06. 17. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megérkezett a munkaerő-piac Tindere: elrajtolt a Pozi

Négy rövid videó, pár alapinformáció megadása és már mehet is a jelentkezés a kiszemelt állásra – ennyire egyszerű és gyors lehet az álláskeresés az itthon egyedülállónak számító Pozi mobilalkalmazással. A megoldás a vállalkozások számára is nagy előnyöket tartogat, hiszen akár egy hét alatt lebonyolítható a toborzási folyamat az applikáció segítségével.
2021. 06. 16. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult a foglalkoztatottság Nagy-Britanniában

A brit statisztikai hivatal (ONS) keddi ismertetése szerint rekordütemben, csaknem 200 ezerrel nőtt májusban a fizetett állásokban dolgozó alkalmazotti állomány létszáma Nagy-Britanniában, elsősorban a koronavírus-járvány megfékezését szolgáló korlátozások jelentős enyhítése nyomán. Az alkalmazotti létszám ugyanakkor még így is több mint félmillióval elmarad a járvány előtti szinttől.
2021. 06. 16. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A diákmunkával szerzett jövedelem is adóköteles

A nyári munkát vállaló diákok a közteherviselés szempontjából felnőttnek számítanak, bejelentésükre, adózásukra - a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével - ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalókra - hívta fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-nek küldött közleményben.
2021. 06. 15. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megújul a munkavédelmi hatóság eszközparkja

Korszerű eszközöket szerez be, és így hatékonyabb ellenőrzéseket folytathat le a munkavédelmi hatóság a munkavállalók egészségének megőrzése érdekében - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szombaton az MTI-vel.
2021. 06. 12. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Digitális toborzási trend és átrendeződött online munkaerő piac

A magyar HR-szakma óriási technológiai változáson ment keresztül az elmúlt 1,5 évben. A megváltozott toborzási rendszerek és álláskeresési szokások, a megújult elvárások és a vállalati toborzási verseny kiéleződése, a vírushelyzet miatt folyamatosan változó munkaerő piaci áramlások digitális átállásra kényszerítették a piaci szereplőket. Az Interspeedia toborzó szoftver specialistája és a Performia Hungary Kft. ügyvezető-tulajdonosa, Nemes-Nagy Szilvia a megváltozott toborzási kihívásokat érintő kérdéseket járta körbe azzal kapcsolatban, hogyan legyenek versenyképesek a cégek, átalakítva eddigi toborzási szokásaikat a digitális szemyélzetfelvételi folyamatokra.
2021. 06. 12. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kulcsszerepet kap a gazdaság újraindításában a diákfoglalkoztatás

Idén nyáron nem csupán az idénymunkák, hanem a járvány visszaszorítása nyomán újranyitó vendéglátó- és szálláshelyek, a visszatérő rendezvények, illetve a kereskedelmi szektorban működő cégek is jelentős plusz munkaerőt fognak igényelni, amelynek kielégítésében kiemelt szerep jut a diákmunkának – jelzi előre a Trenkwalder.
2021. 06. 11. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A robotok nem elveszik a munkánkat, hanem új munkalehetőségeket hoznak létre

A digitális transzformáció megállíthatatlan folyamat, ezért egyetlen cég sem engedheti meg magának, hogy félvállról vegye a mesterséges intelligencia alkalmazását. Szekrényi Péter Pedro célálmodó szerint óriási tévhit, hogy a robotok elveszik a munkánkat, mert az általuk elvégzett feladatok helyett újak jönnek létre, ám az egyelőre megjósolhatatlan, milyen új állások lesznek majd az elkövetkező évtizedekben. Az Amtech tulajdonosa személyes küldetésének tekinti, hogy beszéljen a változásról és annak következményeiről a vállalatoknak, mert ha ezeket megértik, akkor nem fognak többé félni a jövőtől.
2021. 06. 11. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mi a sikeres karrierváltás titka a szakértők szerint?

A pályaváltás összetett kihívás, sikeresen véghez vinni pedig különösen nehéz feladat. A karrierváltáson gondolkozókban kételyek, félelmek merülhetnek fel, viszont tudatos tervezéssel és döntéshozatallal lényegesen nagyobb az esélyünk, hogy a számukra megfelelő hivatást megtaláljuk. A folyamat során felmerülő nehézségeket és lehetséges megoldásokat járta körül a Profession.hu Az Emberi Oldal kezdeményezésének konferenciája. A projekt szoros együttműködésben zajlik a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Munkaerőpiaci Szolgáltató Központjával, akik ingyenes, személyre szabott támogatást nyújtanak a karrierváltóknak mind szakmai, mind önismereti téren.
2021. 06. 11. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Felpöröghet idén a diákok foglalkoztatása

A vendéglátásban és turizmusban minden korábbinál több diákot foglalkoztathatnak idén nyáron, de megjelent az igény a munkát vállaló tanulók iránt a magán-egészségügyi szolgáltatók részéről is. A Work Force HR szolgáltatóhoz tartozó Job Force Iskolaszövetkezet az idén várható nagyobb kereslet minél gördülékenyebb kiszolgálása érdekében digitalizálta az adminisztrációt, így akár egy napon belül munkába állhatnak a fiatalok.
2021. 06. 08. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Optimizmus övezi a munkaerőpiac harmadik negyedévét

A ManpowerGroup munkaerőpiaci előrejelzése 8 százalékos létszámbővítési mutatót tartalmaz a harmadik negyedévre, ez a munkaerőpiaci bővítési szándék olyan magas szintjét mutatja, amilyen legutóbb 2019 első negyedévében volt.
2021. 06. 08. 08:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Felmérés: Nem a fizetés a legfontosabb a pályakezdőknek

A munkahely kiválasztásánál a legfontosabb szempont a kellemes munkahelyi légkör, amit a karrierlehetőség, valamint a munka-magánélet egyensúlya követ - tájékoztatta a Szerencsejáték Zrt. kutatása eredményeiről hétfőn az MTI-t.
2021. 06. 08. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Miért éri meg diákmunkást alkalmazni ahelyett, hogy túlóráztatjuk a kollégáinkat?

Nyáron, az iskolai időszak végével a diákok nagy része munkalehetőség után néz, hogy abból finanszírozhassa meg a nyaralását, szórakozását vagy éppen a következő szemeszter tandíját. De miért éri meg a munkáltatóknak diákokat alkalmazni, pár hónapra betanítani őket, ha kis túlórával a főállású kollégák is el tudják végezni a szükséges plusz munkát?
2021. 06. 07. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a munkanélküliség Csehországban

Májusban 3,9 százalékra csökkent a munkanélküliség Csehországban az áprilisi 4,1 százalékról, a ráta az egy évvel korábbit 0,3 százalékponttal haladta meg - közölte a cseh munkaügyi hivatal hétfőn.
2021. 06. 07. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lassan többet ér két szakma, mint egy diploma

A diploma ma már nem garancia a magasabb fizetésre, és egyre több olyan helyzettel kerülhetünk szembe, ahol többet ér két szakma, mint egy felsőfokú papír. A járványidőszak is rávilágított, hogy előny, ha ott lapul a zsebünkben egy aduász szakma, ami vészhelyzetben segít a felszínen maradni. A karrierváltás nem feltétlenül függ az életkortól, és előbb-utóbb mindenkit elérhet a kiégés, vagy valamilyen oknál fogva váltásra kényszerülhet. Íme Ildikó, Viktória és Koppány története arról, hogy 40 felett is megéri váltani, vagy fiatalon több szakmát kitanulni.
2021. 06. 07. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Bevételi csúcsra számít a Work Force

Bár tavaly is jó évet zárt, az idén 10 milliárd forintot meghaladó bevételi csúcsot vár a Work Force munkaerő-kölcsönző és -közvetítő társaság.
2021. 06. 07. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Munkaügyi tájékoztatókkal segítik a nyáron dolgozó diákokat

A munkát vállaló diákok kiszolgáltatottabbak a több tapasztalattal, jártassággal rendelkező felnőtteknél - erre hívta fel a figyelmet a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár. Bodó Sándor az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében tudatta, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium a fiatalok biztonságáért idén is közzétette a diákmunkára vonatkozó munkavédelmi és munkaügyi tájékoztatóit.
2021. 06. 07. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások: