A járvány ellenére is eredményes évet zárt az Erste Bank

Az Erste Bank 22,9 milliárd forint adózás utáni nyereséggel zárta a 2020-as évet. Az eredményt a koronavírus-járvány gazdasági hatásai miatt megképzett tartalék csökkentette, míg a működési bevételek tovább bővültek. A lakossági ügyfélvagyon év végén 20 százalékkal, míg a teljes banki ügyfélbetét állomány csaknem 25 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

A járvány ellenére is eredményes évet zárt az Erste Bank

Nyomot hagyott az Erste Bank 2020-as számain a koronavírus-járvány. Tavaly a pénzintézet működési bevételei – a nemzetközi könyvviteli szabványok szerint (IFRS) készített kimutatás alapján – a korábbinál kisebb mértékben, 3,6 százalékkal bővültek a moratóriumhoz kapcsolódó veszteségek levonása után. Ezen belül a nettó kamatbevételek 8,6 százalékkal, a díj- és jutalékbevételek pedig 3,9 százalékkal emelkedtek, a kereskedési és konverziós bevétel azonban 20,6 százalékkal csökkent. A pénzintézet működési eredménye 1,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a költségoldalon az amortizáció növekedett a legjobban a beruházások felfutása miatt. Mindezek eredőjeként a költség/bevétel arány tavaly év végére 48,5 százalékra nőtt az egy évvel korábbi 47,3 százalékról. A romlást jelentős részben a fent említett koronavírus miatt elszámolt bevételcsökkentő tételek okozták – mondta el Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója a pénzintézet 2020-as eredményeit bemutató online sajtótájékoztatóján.


Az NPL-ráta a 2019 végi 2,5 százalékról 3,1 százalékra nőtt. A bank számít arra, hogy idén, a moratórium második ütemének kifutásával tovább emelkedhet a nem teljesítő hitelek aránya, ugyanakkor bíztató, hogy a lakosság oltási lefedettsége folyamatosan nő, a tavalyi GDP-csökkenéssel szemben idén a gazdaság jelentős növekedésére lehet számítani, valamint nem indult el fizetésképtelenségi hullám. A prudens banki gyakorlatnak megfelelően az Erste is megképezte a járvány várható negatív hatásainak kezeléséhez szükséges tartalékot. A pénzügyi eszközök értékvesztése 27,4 milliárd forinttal rontotta a teljesítményt. Ennek megfelelően az Erste adózás utáni eredménye csaknem 37,5 milliárd forinttal maradt el a tavalyitól: a bank 22,9 milliárd forint nyereséggel zárta a 2020-as évet.


Az ügyfélhitelek állománya december végén 12,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, ami részben a moratórium következménye. Az új hitelek kihelyezése lassult, összességében 16 százalékkal maradt el a 2019-es teljesítménytől – tette hozzá Jelasity Radován.

Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!


A lakossági területen az új kihelyezések értéke 3 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, ezen belül az első negyedév még 83 százalékos bővülést mutatott éves összevetésben, míg a második negyedévben a növekedés üteme 30 százalékra lassult, a harmadik negyedév viszont 37 százalékos, a negyedik negyedév pedig 20 százalékos visszaesést hozott – ismertette Harmati László, a pénzintézet lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettese. A jelzáloghiteleknél az újonnan folyósított hitelek értéke 11 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A kihelyezés gyorsabb bővülése egy 23 százalékkal erősebb első három hónap, egy 4 százalékos lassulást jelentő második negyedév, illetve egy 18 százalékos bővülést hozó harmadik három hónap és egy 31 százalékos gyarapodást felmutató negyedik negyedév eredménye. A jelzáloghitelek állománya év végén 5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.


A fogyasztási típusú kölcsönöknél a Babaváró hitel nagyrészt kompenzálta a személyi kölcsönöknél tapasztalt elmaradást a folyósításban. Míg a személyi kölcsönök esetében az új kihelyezés 36 százalékkal csökkent tavaly az egy évvel korábbival összevetve, addig a Babaváró hitelből 33 százalékkal folyósított többet az Erste, mint 2019-ben. A lakossági hitelezést egyértelműen a Babaváró hitel húzza. A Babaváró a fogyasztási hitelek esetében az új kihelyezések 55 százalékát adta és az év során a folyósítások volumene sem csökkent.


A kisvállalkozók hitelfelvételére nagyobb hatással volt a koronavírus. A mikrovállalkozásoknál az új kihelyezés 18 százalékkal esett vissza, a hitelállomány ugyanakkor 17 százalékkal haladta meg év végén az egy évvel korábbit.


A magyarországi Erste-csoport által kezelt lakossági ügyfélvagyon – befektetés és betét – egy év alatt 20 százalékkal, 3675 milliárd forintra nőtt, ezen belül a befektetések aránya 59 százalék volt 2020 végén. A lakossági fogyasztás visszaesése miatt keletkezett megtakarítások a korábbiaknál nagyobb arányban áramlottak értékpapír-befektetésbe.


Az elmúlt évet jellemző extrém volatilitás hatására az ügyfelek részéről megnőtt az érdeklődés a kockázatok diverzifikálása iránt. Ebben az Erste két terméke is komoly segítséget jelentett a befektetők számára: az Erste Future Befektetési Programmal a rendszeres befizetéseknek köszönhetően az év során kiegyenlített hozamot tudtak elérni az ügyfelek. A másik az úgynevezett cost averaging alapok, amelyekből hármat hozott létre az Erste az év során. Ezek az alapok folyamatos vásárlásokkal valósítják meg a hosszú távú stratégiához illeszkedő befektetési politikát – mondta Cselovszki Róbert, az Erste Befektetési Zrt. elnök-vezérigazgatója.


A vállalati üzletágban az új kihelyezések volumene tavaly 31 százalékkal csökkent 2019-hez képest, a hitelállomány azonban még így is 7 százalékkal bővült egy év alatt és elérte a 802 milliárd forintot. Az Erste az NHP Hajrá programban 2020 végéig 100 milliárd forint értékben kötött hitel- vagy lízingszerződést. A bank a Nemzeti Kötvényprogramban is aktívan vesz részt, kilenc jegyzést bonyolított összesen 22 milliárd forint értékben. A vállalati hitelállomány továbbra is jó minőségűnek mutatkozik, az NPL ráta 3,6 százalék, amiben ugyan a törlesztési moratórium hatása is benne volt, de a moratóriumban részt vevő cégek aránya már csak 30 százalék. Az Erste vállalati ügyfelei likviditási szempontból is felkészültek a pandémiás helyzettel járó gazdasági nehézségekre: a vállalati betétállomány tavaly 36 százalékkal nőtt – tette hozzá Szabados Richárd, a bank vállalati üzletágának vezetője.


A nagyvállalatok és önkormányzatok hitelállománya egy év alatt 6 százalékkal csökkent, míg az új hitelek volumene 38 százalékkal maradt el a 2019-es eredménytől. A kereskedelmi célú ingatlanoknál a hitelállomány 10 százalékkal volt magasabb év végén, mint egy évvel korábban, míg a kihelyezés 47 százalékkal esett vissza 2019-hez képest. A kis- és középvállalkozásoknál (kkv) a hitelállomány egy év alatt 15 százalékkal gyarapodott, az új kihelyezés azonban 3 százalékkal csökkent. A kkv-szegmens esetében az ügyfél-elégedettségi mutatóban továbbra is piacvezető az Erste.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Világörökségi hatástanulmány készül a Gellért-hegyi siklóhoz

Az UNESCO előírásainak megfelelő, komplex világörökségi hatásvizsgálat készül a Gellért-hegyi sikló tervezéséhez kapcsolódóan. A vizsgálat célja a megvalósuló beruházásnak a világörökségi helyszín kiemelkedő egyetemes értékeire gyakorolt hatásainak felmérése és további örökségvédelmi javaslatok megfogalmazása. A felméréshez kapcsolódóan olyan látványképek is készülnek, amelyek bemutatják, hogy a legfontosabb fővárosi turisztikai látványpontokból hogyan fog látszódni a felvonó. A Gellért-hegyi sikló új, kiemelkedő turisztikai célpontként segíti Budapest idegenforgalmának újjáélesztését, emellett teljesen kiváltja majd a Gellért-hegy közútjait megterhelő turistabusz-forgalmat. Ezáltal hozzájárul a levegőminőség javulásához és a városrész élhetőbbé válásához.
2021. 08. 26. 13:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Jelentősen nőtt a Rába nyeresége

elentősen, 239,5 százalékkal 1,5 milliárd forintra nőtt a Rába Járműipari Holding Nyrt. adózás utáni nyeresége a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest - közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerda este.
2021. 08. 26. 06:30
Megosztás:

Távközlési szuperholdingot hoz létre a magyar állam és a 4iG

Együttműködési megállapodást kötött Mager Andrea, az Antenna Hungária Zrt. (AH Zrt.) tulajdonosi jogait gyakorló nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter és a 4iG Nyrt. (4iG) - tájékoztatta az informatikai cég szerdán az MTI-t.
2021. 08. 26. 06:00
Megosztás:

A legjobb támogatás, amiről még nem hallottál

A magyar munkáltatók számára elérhető a lehetőség, hogy egészségpénztári keretek között célzott szolgáltatások révén támogassák munkavállalóikat, könnyítve ezzel az egészségmegőrzéshez és a családi kiadásokhoz kapcsolódó terheiken. Bár a hazai cégek már 2019-től választhatják ezt a kedvező adózású támogatási formát, egyelőre még nem terjedt el széles körben – hívja fel a figyelmet az OTP Egészségpénztár.
2021. 08. 25. 14:00
Megosztás:

Az MNB szeptemberben méri fel a kamatemelések eredményeit

A monetáris tanács a szeptemberi inflációs jelentés ismeretében értékeli átfogóan a kamatemelési ciklus eredményeit és azonosítja az inflációs kilátásokat övező kockázatokat - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa a keddi kamatdöntés indoklásában.
2021. 08. 24. 23:00
Megosztás:

Javította a cseh gazdasági prognózist a prágai pénzügyminisztérium

Javította a cseh gazdasági előrejelzését a prágai pénzügyminisztérium. A kedden nyilvánosságra hozott új előrejelzése szerint az idén 3,2 százalékkal fog emelkedni a bruttó hazai termék (GDP) Csehországban, míg áprilisban a tárca 3,1 százalékos növekedést várt.
2021. 08. 24. 22:00
Megosztás:

Tovább terjeszkedik az AutoWallis

Újbudán, a Kopaszi-gát közelében vásárolt 18 ezer négyzetméteres ingatlant az AutoWallis, amelyen több márkának is helyet adó multimárkás gépjármű kereskedő- és szolgáltató központ fejlesztését tervezi a társaság.
2021. 08. 24. 11:00
Megosztás:

A Rába 20 százaléka a Széchenyi István Egyetemért Alapítványhoz kerül

A Rába Járműipari Holding Nyrt. részvényeinek 20 százaléka a Széchenyi István Egyetemért Alapítványhoz kerül ingyenesen a Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt.-től, az alapítvány közérdekű céljainak megvalósítása érdekében - közölte a járműgyártó vállalat hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2021. 08. 24. 07:00
Megosztás:

Áttöri az álomhatárt a Magyar Termék, új hazai márkát vezet be a SPAR

2021 végére eléri a 200-at a Magyar Termék védjegyeket használó hazai gyártók száma – mondta Benedek Eszter, a védjegyrendszert működtető nonprofit cég vezetője az idén először meghirdetett Hazai Termékek Hónapja sajtótájékoztatóján. A kampányt támogató SPAR Magyarország augusztustól SPAR HAZAI. SZERETEM márkanéven hagyományos magyar ízvilágú élelmiszereket kínál boltjaiban, az Irinyi Terv Élelmiszeripari Beszállítófejlesztési Programjának keretében pedig már 30-nál több csatlakozó gyártócéggel működik együtt.
2021. 08. 24. 01:00
Megosztás:

Ősztől újra törlesztene a még moratóriumban lévők nagy többsége

Pozitív, jövőközpontú és a problémák megoldására irányuló kommunikációt várnak a pénzügyi szolgáltatójuktól a lakossági ügyfelek a koronavírus-járvány okozta új környezetben – derül ki a CIB Bank nemrégiben a saját ügyfélkörében elvégzett online kutatásából. Az immár második alkalommal elvégzett felmérés alapján a válaszadók legnagyobb félelme változatlanul az, hogy egy családtagjuk elkapja a koronavírust, miközben az anyagi biztonságért inkább a fiatalabb, az egészségéért pedig az idősebb generáció aggódik jobban. A CIB Bank még hitelmoratóriumban lévő lakossági ügyfeleinek többsége szeptember után inkább már újra törlesztene.
2021. 08. 23. 23:00
Megosztás:

Forinterősödéssel indult a hét

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfő kora reggel a péntek esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 23. 08:00
Megosztás:

A Continental egy zseniális ötlettel rukkolt elő

Continental akár jövőre megkezdheti a műanyag palackok újrahasznosítását a gumiabroncs-gyártás során, már rendelkezésére áll az ehhez szükséges technológia, amelyet az OTIZ Oriental Industries (Suzhou) Ltd.-vel közösen fejlesztett ki - ismertette a társaság közleményében.
2021. 08. 22. 10:00
Megosztás:

800 új légiutaskísérőt vesz fel még idén a Wizz Air

A Wizz Air korábban nem tapasztalt méretű nemzetközi toborzásba kezd, amelynek célja 800 új légiutaskísérő felvétele még ebben az évben - jelentette be közleményében a légitársaság, amelyet csütörtökön juttatott el az MTI-nek.
2021. 08. 20. 06:00
Megosztás:

Nőtt az ANY Biztonsági Nyomda árbevétele

Az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. 22,4 milliárd forint konszolidált nettó árbevételt ért el az első fél évben, csaknem 73 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában; nettó eredménye 2,19 milliárd forintot tett ki, 1,88 milliárd forinttal, 627,5 százalékkal nőtt a tavalyi első fél évhez képest - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2021. 08. 20. 05:00
Megosztás:

Az Északi Áramlat-2 már idén szállíthat gázt

A még épülő Északi Áramlat-2 gázvezeték a várakozások szerint már az idén 5,6 millió köbméter gázt szállíthat Németországba - közölte csütörtökön a Gazprom orosz gázipari vállalat.
2021. 08. 20. 01:00
Megosztás: