A jegybank jól látta az inflációt

Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke szerint a szerdán publikált márciusi inflációs adat megegyezett a jegybanki szakértők várakozásával.

Az MNB elnöke ezt szerdán este, a Budapesti Corvinus Egyetemen mondta, hozzátéve: a januári-februári adatok alapján a vártnál erősebben gyorsult az infláció az idei év elején. Ennek oka elsősorban az volt, hogy az áfa-emelés az előzetesen vártnál nagyobb mértékben begyűrűzött az árak alakulásába, emellett jelentősen hatottak olyan költségsokkok, mint az olaj, vagy a mezőgazdasági termékek árának alakulása - tette hozzá. Simor András elmondta: az indirekt adók közvetlen hatásainak kifutásával, és ezeknek a költségsokkoknak a lecsengésével 2013 elején elérhető az inflációs cél, feltéve, hogy újabb állami adóemeléseket nem léptetnek életbe.

 

Az MNB szakértői az idén a gazdaság alakulását tekintve stagnálást, 2013-ban pedig visszafogott gazdasági növekedést prognosztizálnak - említette meg az elnök. Kiemelte, hogy a mostani körülmények között, főleg az ország magas devizaadóssága miatt monetáris lazításra nincs lehetőség. Kérdésekre válaszolva elmondta: az MNB 2001 óta azon az állásponton van, hogy az országban minél előbb be kellene vezetni az eurót, ez több szempontból is Magyarország érdeke.

 

Ezt azonban csak úgy szabadna meglépni, hogy Magyarország tartósan és kellő biztonsággal meg tudjon felelni az euró bevezetéséhez szükséges feltételeknek, a maastrichti kritériumoknak - tette hozzá. Az a válságban egyértelművé vált, hogy azok az országok, amelyek csak a belépéskor, és rövid ideig, "neccesen" tudják csak teljesíteni az eurózónába való belépés előfeltételeit, nagy árat fizetnek érte - húzta alá Simor András. (MTI)


Kerozinsokk 2026: Végigsöpör a budapesti turizmuson a Hormuzi-válság dominóhatása?

Az AUCTORIS friss stratégiai jelentése szerint a geopolitikai feszültségek, az emelkedő üzemanyagárak, a légitársasági költségnyomás és az utazói bizonytalanság dominóhatása a következő hónapokban Budapest turizmusát és vendéglátását is elérheti. A dokumentum nem összeomlással számol, hanem egy fokozatosan kibontakozó, kezelhető, de komoly felkészülést igénylő átrendeződéssel.
2026. 05. 22. 05:30
Megosztás:

Bizalmi vagyonkezelés: ne öntsük ki a fürdővízzel a gyereket

A kormány szigorítaná a bizalmi vagyonkezelés adóelőnyeit, de magát a jogi eszközt megtartaná. Az igazi kérdés: hogyan lehet úgy kiszűrni az adótrükközést, hogy közben ne csapja agyon a szabályozás azokat a családi konstrukciókat is, amelyek valóban a generációváltást vagy a vagyon hosszú távú megőrzését szolgálják? Dr. Horváth Balázs az SQN Trust Bizalmi Vagyonkezelő Zrt. igazgatósági tagja szerint a kérdés sokkal összetettebb, mint sejtenénk.
2026. 05. 22. 05:00
Megosztás:

Már most közel harmadával magasabb a nyári előfoglaltság a magyar szálláshelyeken, mint tavaly ilyenkor

A 2026-os nyári szezon előtt jelentősen erősebb foglaltsági szinttel indulnak a magyarországi szálláshelyek, mint egy évvel korábban. A június–augusztusi időszakra vonatkozó átlagos előfoglaltság országosan 31,5%-kal magasabb, mint 2025 ugyanezen pontján volt. A növekedés különösen Budapesten látványos, ahol az idei nyárra vonatkozó előfoglaltság 65,5%-kal haladja meg a tavalyi szintet, miközben az ország többi részén stabilabb, 13,3%-os emelkedés látszik derül ki a SabeeApp friss reprezentatív adatelemzéséből.
2026. 05. 22. 04:30
Megosztás:

Kevesebb kidobott étel, több tudatos döntés – Okos technológiával az élelmiszerhulladék ellen

Az élelmiszerhulladék nemcsak az otthonokban jelent problémát: a szállodákban, az éttermekben és a közétkeztetésben is napi hatalmas mennyiségű étel kerül a kukába. Ez egyrészt környezetvédelmi gond, másrészt komoly anyagi veszteség a cégeknek. A pazarlás megelőzéséért dolgozott a VIMOSZ aktív részvételével a Wasteless konzorcium, amely a mesterséges intelligencia tudását is alkalmazva ad használható eszközöket a megoldáshoz.
2026. 05. 22. 04:00
Megosztás:

Vendégmunkás-stop június 1-jén: Valóban mozgósítható a 400 ezres magyar tartalék?

A tízéves rekordot döntő, 4,8%-os munkanélküliség, a június 1-jén életbe lépő vendégmunkás-tilalom és az AI-vezérelt toborzási megtorpanás olyan „tökéletes vihart” kavar a magyar munkaerőpiacon, amelyre a hagyományos modellek már önmagukban nem adnak választ. A Gig Economy Report 2026 adatai szerint miközben a vállalati oldalon egyre nehezebb a hosszú távú elköteleződés megvalósítása, a magyar munkavállalók tömegei már a rugalmas piactér-modellben látják a biztonságot.
2026. 05. 22. 03:30
Megosztás:

A hiteligénylők is jól járnak a bérek emelkedésével

A nettó átlagkereset 546 000 forint volt 2026 márciusában, a nettó kereset mediánértéke pedig 432 100 forintot tett ki a KSH friss adatai alapján. Az átlagbér akár a legnagyobb összegű személyi kölcsön felvételéhez is elég lehet, a mediánbért keresőknek azonban kompromisszumot kell kötniük, ha nagyobb összegű szabad felhasználású hitelt szeretnének felvenni - írja közleményében a Bank360.hu.
2026. 05. 22. 03:00
Megosztás:

Saját jogú nyugellátás és hozzátartozói nyugellátás: a magyar nyugdíjrendszer egyik legfontosabb alapfogalma

A magyar nyugdíjrendszerben kevés olyan fogalom van, amely első olvasásra ennyire száraznak, jogszabályszerűnek és távolinak tűnik, mégis ennyire közvetlenül érinti az emberek életét. A „saját jogú nyugellátás és a hozzátartozói nyugellátás” kifejezés valójában nem pusztán egy törvényi meghatározás: mögötte évtizedek munkája, járulékfizetése, családi sorsok, megélhetési biztonság és sokszor a túlélő hozzátartozók anyagi védelme áll.
2026. 05. 22. 02:00
Megosztás:

Sokkoló áramdíj-emelkedés terheli a magyar vállalkozásokat

Akár háromszázmilliárdos többletköltséget okozhat a jelenlegi rendszer az iparnak és a logisztikai szektornak.
2026. 05. 22. 01:30
Megosztás:

Nyugdíjtitkok a paragrafusok mögé bújva: ezért nem csak a befizetés számít

A nyugdíjrendszerről szóló törvényi szövegek elsőre száraznak és nehezen emészthetőnek tűnhetnek, pedig nagyon is húsba vágó kérdésekről beszélnek. Ki garantálja a nyugdíjak kifizetését? Mitől függ az összeg? Mi történik akkor, ha valaki magánnyugdíjpénztári tag is volt? A szabályok mögött egy egész élet munkájának pénzügyi lenyomata rajzolódik ki.
2026. 05. 22. 01:00
Megosztás:

Lemondott a Horvát Olimpiai Bizottság elnöke

Csütörtökön lemondott Zlatko Matesa, a Horvát Olimpiai Bizottság elnöke, miután korrupciógyanús ügyek sora rázta meg a horvát sportéletet az utóbbi időben.
2026. 05. 22. 00:30
Megosztás:

A spanyol kormány erősíti az erdőtüzek elleni védekezést

A spanyol kormány fokozza az erdőtüzek elleni védekezést az erőforrások bővítésével, az intézmények közti koordináció javításával és a lakosság tudatosságának növelésével - hangsúlyozta Pedro Sánchez miniszterelnök csütörtökön Torrejón de Ardozban, a katonaság vészhelyzeti egységének központjában, miután találkozott az operatív egységek vezetővel.
2026. 05. 22. 00:05
Megosztás:

Forsthoffer Ágnes a parlamenti kapcsolatok élénkítéséről állapodott meg a Szejm elnökével

A lengyel-magyar parlamenti diplomáciai kapcsolatok és együttműködés élénkítéséről állapodott meg az Országgyűlés elnöke a lengyel Szejm elnökével.
2026. 05. 21. 23:30
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 21. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 05. 21. 23:00
Megosztás:

Nőtt az EU népessége, de továbbra is több a halálozások, mint a születések száma

Az Európai Unió népessége 2025 elején elérte a 451 millió főt, ami mintegy egymillióval több az egy évvel korábbinál, ugyanakkor az unió társadalma tovább öregszik, a természetes népességfogyás pedig tartós maradt - derült ki EU statisztikai hivatalának csütörtökön közzétett demográfiai felméréséből.
2026. 05. 21. 22:30
Megosztás:

Teherán kiterjesztette ellenőrzését a Hormuzi-szoros felett

Irán jelentősen kiterjesztette katonai ellenőrzését a Hormuzi-szoros térségére, és a tengeri útvonalon áthaladó összes hajó számára kötelezővé tette az előzetes engedélykérést - közölte csütörtökön a brit közszolgálati média (BBC).
2026. 05. 21. 21:30
Megosztás:

Lemondott a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége elnöke

Lemondott a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) elnöki tisztségéről Somlyai Zoltán, a szövetség működésének folytonosságát az alapszabálynak megfelelően a novemberi tisztújító közgyűlésig a két alelnök, Juszkó Anita és Kovács Balázs együttesen biztosítja - közölte az érdekképviselet csütörtökön az MTI-vel.
2026. 05. 21. 21:00
Megosztás:

Tízéves magyar-olasz erdőhelyreállítási projekt zárul az idén

Látható eredményt hozott az iparszerű fakitermelés nyomainak felszámolására 2017-ben indult, mintegy 2000 hektárnyi magyar és olasz nemzeti parki erdőt érintő, 8 millió eurós uniós támogatásból megvalósított tízéves projekt - ismertette Fidlóczky József projektvezető csütörtökön a projekt magyarországi helyszínén, Barangon tartott sajtótájékoztatón.
2026. 05. 21. 20:30
Megosztás:

Idén is díjazták a legjobb konferencia és wellness szállodákat

Kiosztották a kiemelkedő színvonalú magyarországi konferencia és wellness szállodákat, illetve rendezvényhelyszíneket elismerő Aranynap-díjakat csütörtökön Budapesten - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 05. 21. 20:00
Megosztás:

Megnyílt a Mercedes-Benz Studio Budapest programsorozat

Megnyílt csütörtökön a Mercedes-Benz Studio Budapest programsorozat, a 140 éves német autógyártó mostantól több mint három hónapon át fővárosi és balatoni helyszíneken a prémium márka innovációit, designját és életstílusát bemutató élményekre hívja a látogatókat, hogy a Mercedes-Benz világát az autón túl is megtapasztalják.
2026. 05. 21. 19:00
Megosztás:

Csökkent a BUX csütörtök este

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 827,76 pontos, 0,63 százalékos csökkenéssel 130 632,44 ponton zárt csütörtökön.
2026. 05. 21. 18:30
Megosztás: