A jó makroadatok ellenére sem tudott emelkedni Amerika

A pozitív nyitás ellenére veszteséggel zártak az amerikai részvénypiacok a szerdai kereskedés során, ugyanis a vártnál jobb amerikai makroadatokat továbbra is ellensúlyozni tudta a Görögországgal szembeni aggodalmak.

A Dow Jones ipari átlag index 33,45 ponttal, 0,26 százalékkal 12.598,55 pontra csökkent. Az S&P 500 index 5,86 pontot, 0,44 százalékot veszített értékéből, így 1324,80 ponton zárt. A Nasdaq Composite mutató 19,72 ponttal, 0,68 százalékkal 2874,04 pontra esett. Ilyen alacsony szinten az indexek fenruár eleje óta nem zártak.

 

Dow Jones ipari átlag index

 

Jó hangulatban indult a kereskedés a megkezdett ingatlan építések alakulásáról szóló adat, valamint a vártnál jobban bővülő ipari termelésnek köszönhetően, azonban később a nap folyamán ismét a Görögország jövőjével kapcsolatos félelmek kerekedtek felül. A tegnapi napon Görögországban hivatalosan is bejelentették, hogy június 17-én új választások lesznek.

 

S&P 500 index

 

Az amerikai kereskedelmi minisztérium szerdai közlése szerint a megkezdett lakóingatlan-építések szezonális hatásoktól megtisztított, egy évre kivetített száma áprilisban 2,6 százalékkal 717 ezer egységre emelkedett a felülvizsgált márciusi 699 ezer egységről. Elemzők 690 ezer egységre számítottak áprilisra vonatkozóan. Áprilisban 1,1 százalékkal emelkedett az amerikai ipari termelés - közölte az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdán. Ekkora mértékű emelkedésre december óta nem volt példa, az előzetes elemzői várakozások 0,7 százalékos növekedésre számítottak.

 

Nasdaq Composite index

 

Az eurózónával kapcsolatos félelmeket jól illusztrálják a meredeken megugró kötvényhozamok. A 10 éves spanyol államkötvény hozamszintje 6,5 százalékig emelkedett, mielőtt visszatért volna 6,3 százalékra, míg az olasz hozam elérte a 6 százalékot, mielőtt 5,8 százalékra enyhült volna.

 

A vállalati hírek közül kiemelkedik, hogy a Facebook az IPO orán felkínált részényeinek darabszámát jelentősen megemeli, amely így a várakozások szerint elérheti a 421,2 millió darabot, szemben a korábban várt 337,4 millió darabbal. Ez azt jelenti, hogy a cég közel 16 milliárd dollárra tehet szert a tranzakcióból, ami rekord lenne az interentes szektorban. A JC Penny kiskereskedelmi vállalat árfolyama közel 20 százalékkal esett, miután a várntál sokkalta nagyobb veszteségről számolt be az első negyedévre vonatkozóan, emellett a vállalat felfüggeszti az osztalékfizetést is. A Deere árfolyama annak ellenére esett 3,2 százalékkal, hogy a vállalat negyedéves eredménye felülmúlta az elemzői várakozásokat, sőt még az előrejelzésén is javított.

 

A júniusi szállítású amerika könnyűolaj (WTI) árfolyama 1,17 dollárral 92,81 dollárra csökkent hordónként, míg a juniusi szállítású arany jegyzése 20,50 dollárral 1635,60 dollárra esett unciánként, ilyen alacsony szinten tavaly július óta nem tartózkodott.

A legdrágább adótervezési hibák a választási héten

A választások közeledtével a vállalatok gyakran kivárnak, de pont így követik el a legnagyobb költségű adótervezési hibákat. A Niveus tapasztalatai szerint most különösen fontos a beruházások és pénzügyi struktúrák időben történő felülvizsgálata.
2026. 04. 06. 08:00
Megosztás:

Magyarország megerősíti a Török Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának védelmét

Elrendeltük a Török Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának megerősített katonai ellenőrzését és védelmét - jelentette be a miniszterelnök vasárnap délután, a Védelmi Tanács ülését követően a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.
2026. 04. 06. 07:00
Megosztás:

Különleges ásványok és családi programok a 33. Lelkes Ásványbörzén

Háromezer négyzetméteren kétszáz hazai és külföldi kiállítóval, ritka ásványokkal és családi programokkal várják az érdeklődőket a 33. Lelkes Ásványbörzén április második hétvégéjén, április 11-én és 12-én a Lurdy Házban.
2026. 04. 06. 06:00
Megosztás:

A szerb katonai hírszerzés hónapok óta gyanította, hogy szabotázsra készülnek a Török Áramlat gázvezetéknél

Hónapok óta jelezte a szerb katonai hírszerzés, hogy szabotázsakció készülhet a gázinfrastruktúra ellen, ám a figyelmeztetéseket eddig fenntartásokkal fogadta az államvezetés - jelentette ki Djuro Jovanic, a szerb katonai biztonsági ügynökség (VBA) igazgatója vasárnap Belgrádban.
2026. 04. 06. 05:00
Megosztás:

Magyarország megerősíti a Török Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának védelmét

Elrendeltük a Török Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának megerősített katonai ellenőrzését és védelmét - jelentette be a miniszterelnök vasárnap délután, a Védelmi Tanács ülését követően a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.
2026. 04. 06. 04:00
Megosztás:

Megnyílt a megújult Citadella - ingyenes programokkal várják az érdeklődőket

Megnyílt a budapesti Gellért-hegyen a megújult Citadella a nagyközönség előtt húsvétvasárnap kora délután, az alkalomból két napon keresztül ingyenes programokkal várják az érdeklődőket.
2026. 04. 06. 03:00
Megosztás:

Most se nyertél a lottón? Lerántjuk a magyar lottó titok leplét

Újra mindenki ugyanarról beszél: az ötöslottó főnyereménye már 6,5 milliárd forint, és ezzel ismét az ország egyik legnagyobb „mi lenne, ha…” álmodozását indította be. Egyetlen szelvény, öt helyes szám, és az ember élete egyik pillanatról a másikra teljesen megváltozhat.
2026. 04. 06. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj-sokk Magyarországon: így forgatta fel az életünket az 1997-es nyugdíjreform

Sok magyar ma is csak annyit tud a nyugdíjrendszerről, hogy „egyszer majd kapok valamit az államtól”. A valóság azonban ennél sokkal bonyolultabb – és őszintén szólva sokkal nyugtalanítóbb is. Az 1997-es nyugdíjreform ugyanis nem pusztán néhány jogszabály átírását jelentette, hanem gyökeresen átalakította azt, ahogyan a magyarok időskori megélhetéséről gondolkodni kellett.
2026. 04. 06. 01:00
Megosztás:

Levélszavazatok - soha nem történt még ilyen a magyar választásokon

Miközben az RMDSZ-hez köthető hálózatok intenzíven gyűjtik a levélszavazatokat Erdélyben, egyre több – jellemzően Tisza Pártra szavazó – külhoni magyar dönt úgy, hogy inkább saját maga juttatja el a voksát Magyarországra. Többen is azt mondták: nem sajnálják sem az időt, sem az utazást, ha így biztosak lehetnek abban, hogy a szavazatuk valóban oda kerül, ahová szánták - értesült a Telex.hu.
2026. 04. 06. 00:10
Megosztás:

Vihar előtti csend az Ethereum piacán? Az ETH árfolyama nagy elmozdulás előtt állhat

Az Ethereum árfolyama jelenleg látszólag nyugodt, de a felszín alatt egyre erősebb feszültség épül. Miután az ETH a korábbi, 3000 dollár körüli szintekről jelentősen visszahúzódott, most egy kulcsfontosságú ársávban stabilizálódik. A kereskedők és elemzők szerint ez az időszak könnyen egy nagyobb kitörés – vagy akár újabb gyengülés – előszobája lehet. A következő hetekben eldőlhet, hogy a vevők valóban átveszik-e az irányítást, vagy az Ethereum ismét elakad az ellenállási zónák alatt.
2026. 04. 05. 23:00
Megosztás:

Magyar fejlesztés javíthatja az állatjólétet és a hatékonyságot a tejtermelő gazdaságokban

Magyar fejlesztésű, mesterséges intelligenciával támogatott szolgáltatás javíthatja az állatjólétet és a működtetés hatékonyságát a tejtermelő gazdaságokban – közölte az MTI-vel az Adutrade Farm Kft.
2026. 04. 05. 21:00
Megosztás:

Húsvéthétfőn lecsap a hidegfront Magyarországra

Húsvéthétfőn erős széllel hidegfront érkezik és lehűlés kezdődik, a hőmérséklet csúcsértéke a hét közepén már csak 10 és 15 Celsius-fok között alakul, és visszatérnek a hajnali fagyok. A szél egész héten élénk, olykor erős lesz, a hét végén pedig megnő a csapadék esélye is - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 04. 05. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 14. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 04. 05. 19:00
Megosztás:

A vasárnapi az év eddigi legmelegebb napja

Ebben az évben vasárnap melegedett első alkalommal nagy területen 20 Celsius-fok fölé a levegő hőmérséklete - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 04. 05. 18:00
Megosztás:

Már minden huszadik azonnali fizetés a qvik rendszerén keresztül fut

Száz forintból négy már valamilyen qvik fizetésen keresztül kerül a számlánkra az azonnali fizetési rendszeren belül – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Az elmúlt év elején – teszi hozzá – a fizetési kérelem, a negyedik negyedévben a QR-kódos fizetés robbant, ami azt bizonyítja, hogy a qvik végérvényesen kilépett a kísérleti fázisból, és a hazai fizetési rendszer érdemi részévé vált.
2026. 04. 05. 17:00
Megosztás:

Orbán Viktor rendkívüli védelmi tanácsot hívott össze

Orbán Viktor miniszterelnök rendkívüli védelmi tanácsot hívott össze vasárnap délutánra, miután telefonon beszélt Aleksandar Vucic szerb elnökkel.
2026. 04. 05. 16:00
Megosztás:

Ittas vezetés esetén a biztosítás is elvész

Ha egy ittas sofőr balesetet okoz, nem csupán a jogosítványát veszítheti el, hanem a biztosítási fedezetet is - hívta fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő portál vasárnap az MTI-nek küldött közleményében, utalva arra, hogy tavaly a húsvéti ünnepek alatt a rendőrség által ellenőrzött járművezetők közül 450 vezetett ittasan, 258 sofőr ellen büntetőeljárás is indult az alkoholszint mértéke miatt.
2026. 04. 05. 15:00
Megosztás:

DeFi DAO-k átalakulásban: válságkezelés, tokenomika és a decentralizáció valódi próbája Bevezető

A decentralizált pénzügyek (DeFi) világa újabb fordulóponthoz érkezett: a legnagyobb DAO-k egyszerre próbálják kezelni a biztonsági kockázatokat, finomhangolni irányítási modelljeiket, és alkalmazkodni a gyorsan változó piaci környezethez. Az elmúlt hét eseményei azt mutatják, hogy a decentralizáció eszméje mellett egyre nagyobb hangsúlyt kap a hatékonyság, a fenntarthatóság és a valós piaci működőképesség is.
2026. 04. 05. 14:00
Megosztás:

Érzékelhető az AI-használat üzleti haszna, viszont a cégek fele még mindig lemaradásban van

A hazai cégek érzékelik az AI-ban rejlő üzleti lehetőségeket, a bevezetéshez azonban sok esetben még több eligazodásra és gyakorlati kapaszkodóra van szükség. A még kiváró vállalatok közel harmada úgy véli, hogy nem ismeri eléggé a piacon elérhető, számára releváns AI-megoldásokat - derül ki a Profession.hu friss, céges tapasztalatokat vizsgáló kutatásából.
2026. 04. 05. 13:00
Megosztás:

A Goldman Sachs szerint közel van a Bitcoin árfolyam mélypontja

Az elmúlt hónapok korrekciója alaposan megtépázta a kriptopiac hangulatát, és a Bitcoin árfolyama is komoly nyomás alá került. A befektetők egy része továbbra is kivár, mások viszont már azt figyelik, hogy vajon közel lehet-e a mostani lejtmenet vége.
2026. 04. 05. 12:00
Megosztás: