A korábbi töredékére esett a Deutsche Telekom vesztesége

A szélessávú internet, vezetékes telefon és mobiltelefon szolgáltatásokat nyújtó Deutsche Telekom (DT) csökkentette veszteségét a tavalyi negyedik negyedévben mobil előfizetők számának növekedésének köszönhetően az Egyesült Államokban és mérsékelte a vezetékes telefon előfizetések számának csökkenési ütemét is belföldi piacán, Németországban.

Negyedik negyedévi vesztesége 3 millió euró lett, szemben az előző év negyedik negyedévi 730 millió euróval. Bevétele fél százalékot meghaladó mértékben emelkedett a negyedik negyedévben 16,2 milliárd euróra, tükrözve belföldi piacának kedvező fejleményeit.

 

A DT éves adózott eredménye 353 millió euró lett, 76 százalékkal alacsonyabb a 2008-as 1,5 milliárdnál. Érékesítési árbevétele 5 százalékkal 64,6 milliárd euróra emelkedett 61,6 milliárdról. Az idei évre vonatkozó adózás előtti eredmény előrejelzését 20 milliárd euró körülire mérsékelte a korábbi 20,7 milliárdról. A konszern költségcsökkentési programjának folytatásával 2012-ig 4,2 milliárd eurót kíván lefaragni kiadásaiból.

 

2006 óta a DT már 5,9 milliárd euróval csökkentette kiadásait. A DT részvényenként legalább 70 eurócent osztalék kifizetése mellett kötelezte el magát 2012-ig. Az idén részvényenként 78 eurócentes osztalék kifizetésére tesz javaslatot a vezetőség a közgyűlésnek. A DT évente 3,4 milliárd eurót fordít osztalékfizetésre 2012-ig. Németországban a bevétel 3,7 százalékkal 25,4 milliárd euróra csökkent.

 

A vezetékes telefon előfizetések csökkenését ellentételezte a T-Mobile mobiltelefon szolgáltatónál elért növekedés. Emelkedett a szélessávú internet előfizetések és az internetes tévé szolgáltatás előfizetések száma is. Egyesült Államokbeli érdekeltségénél csökkent a bevétel, de emelkedett az előfizetők száma és bővült a szélessávú internet hálózat is.

 

A T-Mobile USA erős versenynek volt kitéve a Verizon, az AT&T és a Sprint részéről. Bevétele 1,6 százalékkal 21,5 milliárd euróra, adózás előtti eredménye 4,5 százalékkal 5,9 milliárd euróra csökkent. Előfizetői száma egymillióval 33,8 millióra emelkedett, ebből a negyedik negyedévben 371 ezerrel. A görög pénzügyi válság helyi érdekeltsége, a Hellenic Telecommunications Organization SA (OTE) révén 500 millió euró veszteséget okozott a DT-nek.

 

Az OTE konszolidálása 5,4 milliárd euróval járult hozzá negyedéves forgalmához és 2 milliárd euróval adózás előtti eredményéhez. Az érdekeltség tőkeértékének 30 százalékát azonban a pénzügyi válság miatt le kellett írnia a német anyavállalatnak. (MTI)

A mesterséges intelligencia vált a globális digitális gazdaság fő hajtóerejévé

Az AI (mesterséges intelligencia) vált a globális digitális gazdaság fő hajtóerejévé, amely egyszerre formálja át az üzleti szoftvereket, a keresést és a tartalomfogyasztást - írta friss elemzése alapján a Deloitte az MTI-nek csütörtökön eljuttatott tájékoztatásában.
2026. 02. 06. 07:00
Megosztás:

Motorosok segítik az új KRESZ-szabályok finomhangolását

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) széleskörű szakmai egyeztetések keretében tekinti át az új KRESZ tervezetét, valamint az arra beérkező észrevételeket. Csütörtökön motoros szakértőkkel, szakmai és érdekképviseleti szervezetekkel, szakújságírókkal, valamint tartalomkészítőkkel folytatódott a közlekedési szabályok finomhangolása - közölte az ÉKM az MTI-vel.
2026. 02. 06. 06:30
Megosztás:

Magyar innováció segíti az aszály elleni küzdelmet a mezőgazdaságban

Az öntözés hatékonyságát jelentősen növelő innovatív eszközt mutat be a nagyközönségnek az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletága és szakmai partnere, a Mezőgépgyártók Országos Szövetsége (MEGOSZ) a 32. Fegyver, horgászat, vadászat (FeHoVa) kiállításon február 5. és 8. között. Az öntözőcső-fektető gép segít hatékony választ adni a klímaváltozás és az egyre gyakoribb aszály okozta kihívásokra az erdőgazdálkodásban és a mezőgazdaságban, miközben hozzájárul a vízkészletek fenntarthatóbb felhasználásához.
2026. 02. 06. 06:00
Megosztás:

Milyen Európa-politikája lehet az új holland kormánynak?

A három, kormányzásra készülő holland párt múlt héten ismertette koalíciós megállapodását.
2026. 02. 06. 05:30
Megosztás:

Átláthatóbbá válnak a kötvények módosítására vonatkozó szabályok

Február 14-én lép életbe az a jogszabálymódosítás, amely egyértelmű kereteket ad a kötvények módosítására vonatkozóan. A még a tavalyi év végén elfogadott törvényjavaslat több ponton is lényegesen bővíti a Tpt. kötvényekre vonatkozó rendelkezéseit, ezáltal könnyebbé válik a kibocsátók számára a hitelviszony átstrukturálása és kiszámíthatóbb eljárást tesz lehetővé a piaci szereplők számára. A kötvények módosítására vonatkozóan bevezetett új szabályokat Boros György, a DLA Piper Hungary finanszírozási csoportjának szenior ügyvédje ismerteti.
2026. 02. 06. 05:00
Megosztás:

Az első adag beton kiöntésével megkezdődött a Paks II. Atomerőmű alapozása

2026. február 5-én az első adag beton alaptestbe öntésével a Paks II. Atomerőmű építési területén ünnepélyes keretek között megkezdődött az 5. blokk reaktorépületének alapozása. A VVER-1200 típusú, orosz nyomott vizes reaktorokkal megvalósuló atomerőmű generáltervezője a generálkivitelezője az Roszatom Állami Vállalat Mérnöki részlege, az Atomstroyexport vállalat. Az eseményen jelen volt Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója, Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere, valamint Alekszej Lihacsov, a Roszatom Állami Vállalat vezérigazgatója. A Paks II. Atomerőmű lesz az első olyan atomerőmű az Európai Unió területén, amely orosz VVER-1200-as III+ generációs reaktorokkal működik majd.
2026. 02. 06. 04:30
Megosztás:

Berobbant a budapesti újlakás-kínálat, de még csak most jön a java

Tavaly az év második felében is erős számokat produkált a budapesti újépítésű lakások piaca, így az egész évben összesen 8700 lakást adtak el – derül ki az OTP Ingatlanpont friss elemzéséből. Az adatbázis szerint 2026-ban várhatóan meglódul a kínálat is, mivel az ősszel indult Otthon Start hitelprogram miatt egyre több új nagy projekt indul. Ugyanakkor a jogszabályban rögzített maximális vételár ezen a piacon akár érdemben vissza is foghatja a további drágulást.
2026. 02. 06. 04:00
Megosztás:

Bács-Kiskun vármegyében is megjelent a madárinfluenza

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Bács-Kiskun vármegyében egy pecsenyekacsa telepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta; az érintett állományok felszámolása folyamatban van - tájékoztatta a hivatal csütörtökön az MTI-t.
2026. 02. 06. 03:30
Megosztás:

Csekély volt az érdeklődés a nyugdíjpénz ingatlancélú felhasználására: ekkora összeget igényeltek a tagok

Az önkéntes nyugdíjpénztári tagok átlagosan 2 millió forint összeget igényeltek lakáscélra a pénztáraktól. A tagoknak jellemzően az 5-6 százaléka kért kifizetést. A legnépszerűbb cél a lakásfelújítás volt – derült ki a GRANTIS szakértői által készített körképből, amely a válaszadó pénztárak adatait tartalmazza.
2026. 02. 06. 03:00
Megosztás:

Az átlagosnál enyhébb idő várható a hétvégén is

Folytatódik az átlagosnál enyhébb, de jellemzően erősen felhős, többfelé csapadékos idő a hétvégén is. A hőmérséklet szombatra kissé visszaesik és a csúcsérték napközben jellemzően 5-11 Celsius-fok között alakul majd, éjszakánként pedig néhol gyenge fagy is lehet. Az északnyugati, északi szél vasárnap többfelé lesz élénk, olykor erős - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
2026. 02. 06. 02:30
Megosztás:

Az altatókról és a fájdalomcsillapítókról való leszokás módszere

Az altatókról és a fájdalomcsillapítókról való leszoktatást könnyítenék meg az SZTE gyermekorvosai. Innováció és klinikai tapasztalat találkozása hozott rangos elismerést az SZTE-n: Dr. Pásztor Pál és kutatócsoportja Innovációs Díjat és Proof of Concept támogatást nyert a gyermekintenzív ellátást új alapokra helyező DoseLearn projekttel.
2026. 02. 06. 02:00
Megosztás:

Hogyan lehet több a nyugdíjad? Nyugdíj kalkulátor 2026

Sokan csak találgatnak, hogyan is számítják ki pontosan az öregségi nyugdíj összegét Magyarországon.
2026. 02. 06. 01:30
Megosztás:

Készpénzt tartasz otthon nagy mennyiségben? Bajban vagy, a matracpénz most nagyon bűzlik...

Bár a 2023-as sokk után az infláció 2024-ben és 2025-ben is egyszámjegyűre mérséklődött, a készpénzben tartott megtakarítások csendes értékvesztése nem állt meg. A biztonságérzet hamis illúziója miatt - a digitális megoldások térnyerése ellenére - a magyar háztartások a legfrissebb adatok szerint még mindig több mint 7300 milliárd forintot tartanak készpénzben.
2026. 02. 06. 01:00
Megosztás:

Árzuhanás a sertéshús árában az ALDI-nál – ennyivel fizetsz kevesebbet!

Megállíthatatlannak tűnik az árcsökkenés: az ALDI idén már ötödik alkalommal vágja vissza tartósan a friss sertéshúsok fogyasztói árát. A diszkontlánc ismét lép, és ezúttal is a magyar háztartások pénztárcája jár jól – a mindennapi főzés alapanyagai most még elérhetőbbek lettek.
2026. 02. 06. 00:30
Megosztás:

Mennyi alvásra van valóban szüksége a szervezetednek? Számold ki most kalkulátorral!

Az alvás az egyik legfontosabb, mégis leginkább alábecsült biológiai szükséglet. Nem csupán a fáradtság megszüntetéséről van szó: az alvás alapvetően meghatározza az anyagcserét, az idegrendszer működését, az immunválaszt és a hormonális egyensúlyt. Ennek ellenére sokan nem tudják pontosan megmondani, mennyi alvásra lenne valóban szükségük.
2026. 02. 06. 00:01
Megosztás:

Nem lepte meg az EKB-t a cél alatti infláció

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak is megfelelően ismét 2,00%-on hagyta a betéti rátát. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,40%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,15%-on maradt. A döntés ismételten egyöntetű volt.
2026. 02. 05. 23:30
Megosztás:

A Qualcomm negyedéves profitja csökkent, bevétele nőtt

Az amerikai Qualcomm Inc., a világ egyik legnagyobb félvezetőket, processzorokat és telekommunikációs eszközöket gyártó cége 6 százalékos nyereségcsökkenésről és 5 százalékos bevételnövekedésről jelentett az első pénzügyi negyedéve után.
2026. 02. 05. 23:00
Megosztás:

Révész Máriusz: program indul az élhetőbb településekért

Kísérleti jelleggel nyolc helyen indít programot az élhetőbb településekért az aktív Magyarországért felelős államtitkárság - jelentette be Révész Máriusz államtitkár csütörtökön Edelényben, a témában tartott konferencián.
2026. 02. 05. 22:30
Megosztás:

450 új munkahely jön létre a kínai Evoring 39 milliárd forintos beruházása nyomán Jászfényszarun

Az Evoring Precision Manufacturing kínai autóipari beszállító 39 milliárd forintos új beruházása nyomán 450 munkahely jön létre Jászfényszarun, ami ráadásul tovább erősíti Magyarország éllovas pozícióját az elektromos autóipari átállásban - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a helyszínen.
2026. 02. 05. 22:00
Megosztás:

Erősödött a forint estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 02. 05. 21:30
Megosztás: