A koronavírus-járvány utáni válságból a fenntarthatóságon és a digitalizáción keresztül vezet a kiút

A koronavírus-járvány szinte minden szinten próbára tette a világ társadalmainak életét, hiszen egyik pillanatról a másikra változott meg a mindennapi életünk: a közösségi érintkezés lehetőségei, a munkahelyek és az oktatás működése, a munkahelyek száma és az egészségügyi rendszerek stabilitása. Az országok működéséhez egyik napról a másikra kellett átállniuk az embereknek egy digitálisabb működésre. Mostanra a világ nagy része többé-kevésbé megtanult a járványhelyzettel együtt élni, a pandémia lecsengése után pedig elkezdődhet majd az újraépítkezés. A kérdés azonban az, hogy a járvány után az országok és a vállalatok visszatérnek a régi berendezkedéshez és szabályokhoz, vagy kialakítanak egy tudatosabb világrendet. A kutatások szerint a járvány utáni válságból való kilábaláshoz a fenntarthatóság és a digitalizáció lehet a kulcs.

A koronavírus-járvány utáni válságból a fenntarthatóságon és a digitalizáción keresztül vezet a kiút

A szakemberek előrejelzései szerint hosszú távon a társadalmak feladata lesz, hogy felkészüljenek a koronavírushoz hasonló krízisekre, hiszen a környezetkárosodás és az éghajlatváltozás miatt várhatóan gyakoribbá és súlyosabbá válnak a hasonló sokkhatások. Az ilyen kihívásokkal közösségként úgy küzdhetünk meg, ha az egyéni és vállalati szintű döntéseink támogatják egy kiszámíthatóbb, fenntarthatóbb jövő építését: a koronavírus a rombolással most egy új lehetőséget és utat adott arra, hogy az országok fenntartható módon építsék vissza az életüket.

Az Európai Bizottság egyértelműen megfogalmazta, hogy a közös cél egy zöld, digitális és alkalmazkodóképes Európa létrehozása. A szervezet a környezetvédelmi és éghajlat-politikai megfontolásokat helyezve a középpontba már korábban javaslatot tett az az The European Green Deal-ben egy hosszú távú fenntarthatósági átállásra. Ez az átállás azért is fontos, mert az European Environment Agency Healthy environment, healthy lives (Egészséges környezet, egészséges élet) című jelentése szerint Európában nyolcból egy haláleset a rossz minőségű környezetnek tulajdonítható.

A környezet életminőségre gyakorolt hatása mellett pedig a befektetői hozzáállás is azt mutatja, hogy a befektetők egyre inkább a fenntartható beruházásokra helyezik a hangsúlyt. Az egyik legjobb példája ennek a Blackrock, a világ legnagyobb alapkezelője, amely igazgatója, Larry Fink azt mondta, „a klímaváltozás a vállalatok hosszútávú stratégiájában meghatározó tényező. A tudatosság gyorsan változik, és úgy vélem, a pénzügyek fundamentális újratervezésének szélén állunk”.

„A fenntarthatósági stratégia a közeljövőben a vállalatok életének is szerves részévé kell válnia, amelyet egy digitális stratégiának kell támogatnia. A digitalizáció adja meg azt a reakciókészséget és információs adatgyűjtési lehetőséget, mellyel lokális vagy globális válságokban tudunk alkalmazkodni a környezeti változásokhoz, a fenntarthatóság pedig megadja a hosszú távú strukturális újragondolás lehetőségét a begyűjtött adatok alapján. Ha értjük, hogy mi történik körülöttünk és tudjuk azt is, hogy merre kell haladnunk, akkor tudunk megfelelő döntéseket hozni az életünkben és a szervezeteinkben” – mondta Szücs-Winkler Róbert, a denxpert EHS&S software Kft. vezetője.

Ám a fenntarthatósági és digitális stratégiát megalkotni és implementálni egy vállalat életébe nem mindig egyszerű feladat, a cégek könnyen elveszettnek érezhetik magukat a nemzetközi és a hazai szabályok útvesztőjében. Magyarországon a magyar tulajdonban lévő denxpert EHS&S software Kft. célja, hogy segítsen a vállalatoknak kiigazodni ebben a labirintusban.

„A denxpert EHS&S software Kft.-nél az a célunk, hogy az adminisztratív terhek csökkentésével és a megfelelő információ megfelelő helyre juttatásával segítsünk a vállalatoknak a versenyképességük növelésében, valamint, hogy mindenkinek elérhető áron magas minőségű szoftvereket biztosítsunk a környezet-munkavédelem és a fenntarthatóság területén. A mostani megoldások a nemzetközi piacon drágák és lassan bevezethetőek, így a mai gyors világban már nem versenyképesek és a jövőben a fenntarthatósági teljesítmény lesz a piacképesség egyik legnagyobb mozgatórugója. Hiszünk abban, hogy felelős döntéseket csak megfelelő adatokkal és folyamatokkal tudnak a cégek meghozni és célunk, hogy ezt mindenkinek elérhetővé tegyük a következő években” – tette hozzá Szücs-Winkler Róbert.

A hazai piacon piacvezető denxpert EHS&S software Kft. nemzetközi terjeszkedésbe kezdett, amikor felismerte, a jelen válság mekkora igényt teremtett nemzetközi szinten a megoldásaikra. A vállalatnak egy éve csak a környező országokban voltak ügyfelei, de mára Indiától Franciaországig használják szoftvereiket, és az amerikai kontinensen is több potenciális ügyféllel tárgyalnak. A denxpert EHS&S software Kft. ügyfele a legnagyobb hazai cégek közül például a MOL, az Elmű, a Telekom és az E.ON is, nemzetközi szinten pedig a Coca Cola és a Bosch referenciáival is büszkélkedhet a vállalat.

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

A dolgozók harmada home office-ban marad, az IT-védekezést is ehhez kell igazítani

Év végére globálisan az alkalmazottak csaknem harmada távmunkában végzi el a feladatait, arányuk pedig a közeljövőben sem csökken jelentősen. Ez arra kényszeríti a szervezeteket, hogy legalább öt, egyes szektorokban akár tíz évvel is előrehozzák a digitális átalakítási terveiket. Ennek megfelelően a vállalatoknak az IT rendszereik védelmét is ehhez kell igazítani, s erre tekintettel kell kialakítani — hívja fel a figyelmet a Maxvalor Hungary, a dán Heimdal Security magyarországi forgalmazója.
2021. 08. 25. 13:00
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás:

Nőtt a világ acéltermelése

Nőtt a világ acéltermelése júliusban és az idei első hét hónapban az egy évvel korábbihoz képest a nemzetközi acélipari szövetség, a The World Steel Association (WSA) szerint.
2021. 08. 24. 21:00
Megosztás:

Diákok fejlesztettek digitális tanulási eszközöket krónikus beteg gyerekeknek

Interaktív nyelvtanuló applikációjával a Fazekas Gimnázium diákjaiból álló csapat nyerte meg a Morgan Stanley budapesti központja által idén először megrendezett Code to Give hackathont. A vállalat felhívására diákok, pályakezdők és tapasztalt szakemberek jelentkeztek, hogy a Morgan Stanley informatikusaival együttműködve, az Amigos a gyerekekért Alapítvány partnereként innovatív tanulási eszközöket fejlesszenek krónikus betegség miatt hosszabb kórházi kezelésre szoruló gyerekek és tinédzserek számára.
2021. 08. 24. 15:00
Megosztás:

Felfelé javította a német GDP-növekedést a Destatis

Előző becsléséhez képest felfelé javította a második negyedévi német GDP-növekedési adatait a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentésében.
2021. 08. 24. 09:00
Megosztás:

Pénzügyi tudatosságra nevel egy új magyar applikáció

Világviszonylatban is egyedülálló az a magyar fejlesztésű applikáció, amelyet két pénzügyi szakember apuka alkotott meg, hogy segítsenek vele megalapozni a gyerekek pénzhez való viszonyát.
2021. 08. 23. 18:00
Megosztás:

Ukrajnában lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése

Ukrajnában júliusban lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése éves összevetésben, ugyanakkor gyorsult havi szinten.
2021. 08. 23. 13:00
Megosztás:

Egyre többen veszik online az iskolaszereket

Jelentősen nőtt az idén az iskolaszerek online eladása az Extreme Digital adatai alapján.
2021. 08. 21. 10:00
Megosztás:

46 éve nem volt ilyen magas a német termelői infláció

1975 óta nem emelkedtek olyan ütemben a termelői árak Németországban, mint júliusban; ez erősítheti az inflációs aggodalmakat.
2021. 08. 20. 12:00
Megosztás:

Veszített lendületéből a feldolgozóipar a philadelphiai körzetben

Az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult a feldolgozóipar bővülése az Egyesült Államok harmadik legnagyobb, közép-atlanti térségében augusztusban.
2021. 08. 20. 07:00
Megosztás:

Ilyen még nem volt: 11%-kal több bevétellel terveznek a vállalkozások

Rekord magas árbevétel-növekedéssel számolnak a következő egy évben a hazai kkv-k. A K&H bizalmi index kutatás 17 éves történetének legmagasabb pénzügyi várakozása szerint átlagosan 11 százalékkal több árbevétellel és 6 százalékkal nagyobb profittal terveznek az előttünk álló egy évre a vállalkozások.
2021. 08. 19. 08:00
Megosztás:

A munka jövője: automatizáció

A Universal Robots a robotikai piac egyik úttörője az olyan szabályozások kidolgozásában, melyek a kobotok, az automatizáció, valamint a biztonságos munkavégzés feltételeit teremtik meg. A cég évek óta arra törekszik, hogy világszerte szabályozza a robotok működését és a munkáltatók számára, úgynevezett együttműködő robotok biztosításával segítse a munkavégzést.
2021. 08. 19. 07:30
Megosztás:

Rendkívüli tanácskozást tartanak a NATO-külügyminiszterek

A NATO-tagállamok külügyminiszterei rendkívüli tanácskozást tartanak videokonferencia keretében pénteken, az afganisztáni tálib hatalomátvétellel kapcsolatban.
2021. 08. 19. 03:00
Megosztás:

Júniusban fellendült a félvezetők globális eladása

Nőtt a félvezetők globális eladásából származó bevétel júniusban havi és éves szinten egyaránt a világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szövetség, a SIA szerint.
2021. 08. 18. 21:00
Megosztás:

A delta variáns miatt lassul a gazdasági növekedés

A japán export erősödés elkezdett lassulni júliusban, miután a növekvő fertőzés számok miatt a Kínába és az Európába irányuló szállítások is csökkentek.
2021. 08. 18. 16:00
Megosztás:

Várt ütemben bővült az európai gazdaság

Gyakorlatilag a vártnak megfelelő lett a tegnap délelőtt közzétett második negyedéves eurózónás előzetes GDP adat.
2021. 08. 18. 15:00
Megosztás:

A magyar 17%-os GDP növekedést 2 ország is megverte Európában

Erőteljes növekedést láthattunk a második negyedéves GDP kapcsán egész Európában. A 17,7 százalékos, munkanappal tisztított magyar növekedés a dobogó harmadik fokára volt elég a spanyol 20 és az olasz 18,7 százalékos növekedés mögött.
2021. 08. 18. 14:00
Megosztás:

Társkereső applikációk - félnünk kell a csalóktól?

A tanulmány megállapításai szerint a csalók jelentős mértékben visszatartják az embereket a randiappok használatától. A válaszadók 38%-a azért fél használni őket, mert attól tart, hogy átverik a csalók, 34% pedig általában véve nem bízik a randiappokat használó emberekben. Mindezek ellenére a válaszadók mindössze 15%-át vették már célba kiberbűnözők, és a csalókkal kapcsolatba kerülők 31%-ának sikerült elkerülnie a támadást.
2021. 08. 18. 13:00
Megosztás: