A koronavírus miatt hónapokat kell várni a térkövezésre

Aki most találja ki, hogy térkövet szeretne lerakatni a kertjében, annak nagy valószínűséggel legalább márciusig kell várnia arra. A szakemberek már a koronavírus-járvány előtt is komoly terhelés alatt álltak, a rendkívüli intézkedések miatt sok ügyfél elbizonytalanodott és csúsztatást kért, ez a jelenség pedig most csúcsosodott ki, és a térkövezők hónapokkal előre be vannak táblázva. Kovács Vilmos, a Kovi-Kő Térkőgyár ügyvezetője elmondta: a kivitelező kiválasztásakor a legfontosabb a megbízhatóság, ami a leggyakrabban már az árajánlat adása során ki szokott derülni.

A koronavírus miatt hónapokat kell várni a térkövezésre

Ahogy a koronavírus márciusban megjelent Magyarországon, sok vásárló pánikba esett, és kérte a kivitelezőktől a térkövezés elhalasztását. A csúsztatott munkák jelentős részét ezekben a hónapokban pótolják a szakemberek, így aki most gondolkozik térkőben, annak akár fél évet is várnia kell, mire viszontláthatja azt a kertjében.

Kovács Vilmos, a Kovi-Kő Térkőgyár ügyvezetője arról beszélt, hogy a szakemberek már a koronavírus előtt is le voltak terhelve, a torlódás pedig elképesztő késéseket eredményez most az egész építőiparban.

„A szakmában van egy bizonyos szezonalitás. A térkövezők december második hetétől január utolsó hetéig a fagyok miatt jellemzően nem szoktak munkát vállalni. Ehhez adódik hozzá, hogy a legtöbb szakembernek már most két-három hónapra való megbízása van, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy aki most foglal, annak leghamarabb március-áprilisban lesz térkő az udvarán” – magyarázta.

Az új kedvezmények tovább nehezíthetnek a helyzeten

A Kovi-Kő Térkőgyár ügyvezetője arról is beszélt, hogy a régi motorosnak számító szakemberek decemberben előkészítenek annyi munkát, hogy egész télen tudjanak dolgozni. Ilyenkor a térkő alapját készítik el előre, amin főként személyautóval lehet közlekedni. Az alapnak ez nem árt, sőt, javít rajta. Ráadásul így tavasszal az első gyártásoknál azonnal rakhatják is le a térköveket.

Kovács Vilmos hozzátette, hogy aki már most meg szeretné rendelni a térköveket, annak az extrém hosszú kivitelezői várólisták miatt érdemes olyan céget választania, ahol külön díj nélkül tárolják is az elkészült építőanyagokat.

„Jövőre talán még ennél is nehezebb lesz a helyzet a kormány által bejelentett új otthonteremtési és otthonfelújítási kedvezmények miatt, amik nagyon erős élénkítő hatást fognak eredményezni az ingatlanpiacon. Erre reagálva sokan el is tolják a munkákat 2021-re, amikor kedvezőbb feltételek mellett lehet majd építkezni” – értékelt.

Mennyi adót kell fizetni ingatlan értékesítésekor? ITT kiszámolhatja!

Mik a trendek?

Arra a kérdésre, hogy mi alapján lehet kiválasztani a tökéletes térkövet, Kovács Vilmos úgy felelt: minden esetben első az ízlés, hogy fazonban, színben, hangulatban mi illik oda a kertbe. Emellett fontos szempont az ár-érték arány, valamint az is, hogy milyen határidővel érkezik meg az adott térkő.

Kivitelezői szempontból a megbízhatóságra kell nagyon odafigyelni, ami általában az árajánlat során ki szokott derülni. Ha valaki egy héten belül ígér ajánlatot, de az nem érkezik meg, az már intő jel lehet, ahogy az is, milyen részletességgel adja meg a terveket. Érdemes továbbá mindig megnézni a referenciamunkákat is.

A trendekkel kapcsolatban arról beszélt, hogy évek óta nagy divat a négyzet és a téglalap alakú térkő, azon belül pedig a pasztell és a barnás árnyalatok. Emellett sokan kedvelik a minimalista dizájnt, amiben az egyszerű formák mellett egyszerű színek, így a szürke és az antracit dominálnak.

A kiválasztásnál laikusként azt kell megnézni, hogy a termék oldalán megfelelőek legyenek a távtartók, így azt könnyebb lerakni, és a minőség is jobb lesz, a fugaméretben nem keletkeznek eltérések. Ha oldalról darázsfészkes a térkő, azaz kavicsszemek kerülnek egymás mellé, közöttük pedig hézag található, akkor télen a befolyó csapadékvíz megfagy és kárt tesz a termékben.

Kovács Vilmos azt tanácsolja, hogy lehetőség szerint csak a szabványoknak megfelelő, független betonvizsgáló laborban bevizsgált térkövet vásároljunk.

Összefoglalva, a járvány okozta bizonytalanság és a szakemberek leterheltsége miatt a 2021-es évben sem lesz könnyű a térkövezéshez szakembert és anyagot biztosítani, főleg ha tavaszra tervezzük a munkát. A térkövet és a szakembert is érdemes lekötni még az idén.

Kilőtt az építőipar, most kell észnél lenni

Az építőipar termelése az idei első félévben 7,3 százalékkal emelkedett, júniusban pedig több mint a negyedével, 27,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az iparági szereplők arra számítanak, hogy a szektor az év végéig elérheti járvány előtti, 4500 milliárd forintos termelési értéket. A száguldás azonban veszélyekkel is jár, a fejlődést számos tényező, köztük a szakképzett munkaerő hiánya, az alapanyagok drágulása, a hatékonyságot növelő beruházások elmaradása fékezheti. Az építőipari folyamatok digitalizációja mindhárom problémakörben enyhítheti a gondokat.
2021. 08. 24. 12:00
Megosztás:

Visszaesett az építőipari termelés az EU-ban

Visszaesett az építőipari termelés az Európai Unióban és az euróövezetben júniusban havi szinten, ugyanakkor nőtt éves összevetésben.
2021. 08. 18. 23:00
Megosztás:

Az építőipari cégeknek is megéri együttműködni a versenyhatósággal

Miközben a Gazdasági Versenyhivatal fokozott figyelemmel kezeli az építőiparral kapcsolatos jelzéseket, az érintett piaci vállalkozásoknak ezúttal is érdemes együttműködni a hatósággal. A saját kartell-tevékenységüket önként feltáró cégek ugyanis jelentős bírságkedvezményt kaphatnak, sőt, akár teljesen meg is úszhatják a bírságszankciót.
2021. 08. 18. 11:00
Megosztás:

Az építőipari vitákra nem volt hatással a járvány

Az építkezések és a felújítások számának felfutásával párhuzamosan egyre több a vita is, amikor beruházók és építők, illetve fő- és alvállalkozók nem tudnak megegyezni. Ezt mutatja az is, hogy tavaly, a világjárvány ellenére, csak kismértékben csökkent az olyan vitás helyzetek száma, amikor az egyik fél kérésére egy közjegyző igazságügyi szakértőt rendelt ki, az idei első félévben időarányosan pedig már elérte a 2019-es csúcsot.
2021. 08. 18. 06:30
Megosztás:

Nőtt az építőipari termelés Romániában

Romániában az idei első fél évben 6,1 százalékkal nőtt a nyers adatok szerint az építőipari termelés a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte hétfőn a román országos statisztikai intézet.
2021. 08. 16. 14:00
Megosztás:

Célegyenesbe fordult a Brick Award ’22 zsűrizése

Megkezdődött a Brick Award, a világ egyik legnagyobb becsben tartott téglaépítészeti díjának értékelési folyamata. A beérkezett rekordszámú nevezésből az előzsűri választja ki azt az 50 épületet, amelyek közül jövő tavasszal, szakmai zsűri közreműködésével kerülnek ki a világ leginnovatívabb és legszebb téglaépítészeti alkotásai.
2021. 08. 15. 08:00
Megosztás:

Így alakult a magyar építőipar termelése az elmúlt 20 évben - ábrán mutatjuk

volumenindex, előző év azonos időszaka egyenlő 100
2021. 08. 15. 05:00
Megosztás:

Gőzerővel dolgozik a GVH az építőipari drágulás kapcsán

Párhuzamosan négy versenyhatósági vizsgálat zajlik az építőipari piacokon. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) – ígéretéhez híven – minden jelzést megvizsgál, ami piaci torzulásra vagy esetleges jogsértésre utalhat az érintett szektorban.
2021. 08. 11. 12:00
Megosztás:

Az építőanyag-forgalmazók többségénél talált jogsértést a fogyasztóvédelem

Július elejétől a fogyasztóvédelem is bekapcsolódott az építőipari alapanyagok piacán tapasztalható visszás jelenségek fokozott vizsgálatába. A hatóság a helyszíni ellenőrzések első négy hetében a forgalmazók 61 százalékánál tárt fel jogsértést - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtöki közleményében Schanda Tamás.
2021. 08. 05. 11:00
Megosztás:

Fejtörést okozhat az idei évben a hitelmoratórium lejárata és az építőipari körbetartozások

Nem következett be ugyan a hitelbiztosítók által prognosztizált 10-20%-os növekedés a felszámolási és a csődeljárások tekintetében a tavalyi évben, az építőipari körbetartozások és a hitelmoratórium lejárta miatt azonban még idén sem lélegezhetnek fel az érintett vállalkozások. A hitelbiztosítások jelentős segítséget adhatnak a cégeknek, ehhez azonban komoly erőforrásokra van szükség. Előnyei ellenére az üzleti vállalkozások körében mindössze 5%-os a hitelbiztosítások aránya, szemben az Ausztriában mért 80%-kal.
2021. 07. 30. 11:00
Megosztás:

Gyorsított versenyhivatali ágazati vizsgálat a tégla piacon

A Gazdasági Versenyhivatal gyorsított ágazati vizsgálatot indított a kerámia falazóelemek hazai piacán. E vizsgálati eszköz alkalmazására először került sor, amióta a Kormány kibővítette a versenyhatóság eszköztárát az építőipari piaci problémák hatékonyabb kezelésére.
2021. 07. 30. 07:00
Megosztás:

Erős területi átrendeződéssel élénkül a lakásépítés

Erős területi átrendeződéssel élénkül a lakásépítés, az első fél évben 9795 új lakás épült, 12,8 százalékkal több mint egy évvel korábban - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A növekedést az első negyedévi 28,9 százalékos emelkedés hozta, a második negyedévben 272-vel 6,9 százalékkal kevesebb lakást adtak át.
2021. 07. 30. 00:05
Megosztás:

ÉVOSZ: minél előbb induljon el az MNB zöld jelzáloglevél programja

Mielőbb véglegesítsék és indítsák el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) zöld jelzáloglevél programját és az Nhp zöld otthon programját - szorgalmazza az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) az MTI-nek szerdán eljuttatott közleményében.
2021. 07. 28. 22:00
Megosztás:

Párizsi klímaegyezmény: a gyártóknak világszerte mindössze a fele halad megfelelően a fenntarthatósági célkitűzésekkel

Világszerte a gyártási szervezetek mindössze 51 %-a tervezi, hogy összhangba hozza működését a Párizsi Megállapodás hőmérséklet-hozzájárulási céljaival. E csoporton belül Németország (68 %) és Franciaország (67 %) élen járnak a kitűzött célok megvalósítása terén, azonban a gyártási szervezetek mindössze 20%-a tervezi a karbonsemleges üzemeltetést és ötből ketten (40%) tűzték ki a 100%-ban megújuló üzemeltetést 2030-ra – áll a Capgemini Kutatóintézet, Sustainable operations: A comprehensive guide for manufacturers című kutatásában.
2021. 07. 28. 12:00
Megosztás:

Rendkívüli intézkedések az építőiparban

A kormány több olyan rendeletet is kiadott a közelmúltban, amelyek jelentős hatást gyakorolnak mind az építőiparra, mind az építési alapanyagokat kitermelői ágazatra. A bevezetett intézkedések hatással lehetnek a már hatályban lévő szerződések teljesítésére, illetve a futó projektek kivitelezésére is. Ennek oka, hogy amennyiben az állam gyakorolja az elővásárlás jogát, úgy egy hazai eladó nem feltétlenül tudja teljesíteni a külföldi szerződéses partnerei felé vállalt kötelezettségeit, ami szerződésszegést eredményezhet. A PwC Magyarország szakértői összegyűjtötték a legfontosabb tudnivalókat és a tisztázatlan kérdéseket.
2021. 07. 24. 13:00
Megosztás:

Vigyázat, így lehet elveszíteni az otthonfelújítási támogatást!

Elveszíthetik az otthonfelújítási támogatást az ügyfelek, ha nem megfelelő számlával rendelkeznek - figyelmeztet a Deloitte nemzetközi tanácsadó az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
2021. 07. 23. 07:00
Megosztás:

Pluszban zártak az európai tőzsdék

Több mint egy százalékkal nőttek a vezető nyugat-európai tőzsdék irányadó mutatói szerdán a keddi záróértékükhöz képest.
2021. 07. 21. 19:00
Megosztás:

Magyarország legnagyobb építőelem-előregyártó üzemét adta át a Viastein Kft.

A száz százalékban magyar tulajdonú Bayer Construct vállalatcsoporthoz tartozó Viastein Kft. meglévő térkőgyára mellett a legmodernebb technológiával felszerelt betonelem előregyártó üzemet adott át a biharkeresztesi Ipari Park területén. A beruházásnak köszönhetően jelentősen csökkennek az építőipari projektek költségei és az építési idő, vagyis sokkal hatékonyabbá válhat a kivitelezés. A most átadott gyár 20.000 négyzetméteres üzemcsarnokával hazánk legnagyobb építőelem-előregyártó üzeme. A beruházás 220 új munkahelyet teremt a térségben.
2021. 07. 20. 03:00
Megosztás:

Nőtt az építőipari termelés az EU-ban és az euróövezetben

Nőtt az építőipari termelés az Európai Unióban és az euróövezetben májusban havi és éves összevetésben is.
2021. 07. 19. 16:00
Megosztás:

Közel 20 százalékkal nőtt az építőipari termelés

Májusban 18,7 százalékkal nőtt az építőipari termelés az egy évvel korábbihoz mérve, és a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított adatok szerint 2,3 százalékkal haladta meg az előző havit - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 07. 19. 07:30
Megosztás: