A kütyük szenvedélye - Tegyük le időnként az okostelefont!

Stuart Crabb, a Facebook egyik vezetője nem győzi hangsúlyozni a személyi számítógépek és az okostelefonok rendkívüli előnyeit, de hallgatóit arra is felszólítja, hogy időnként tegyék le ezeket az eszközöket. A Szilícium-völgyben, ahol mindenre a még modernebb technológiában keresik a megoldást, egyre többen vélik úgy, hogy az túlságosan elhatalmasodó technológia függőséget okozó szenvedéllyé válhat.

Ennek az aggodalomnak számos technológiai cég vezető beosztású illetékesei adtak hangot az utóbbi időben, visszatérő témává vált az, hogy az állandó stimuláció csapdája, a szüntelenül megújuló igény a különböző kütyük, figyelmeztető csengőhangok és frissítések iránt olyan mély fizikai sóvárgást teremthet, ami már a termelékenység és a személyes kapcsolatok rovására megy - írja a The New York Times. "Ha egy békát hideg vízbe teszünk és azt lassan melegítjük, a béka nem ugrik ki és elpusztul - ez jó hasonlat" - mondja Crabb, aki a Facebooknál a fejlesztésekért felel.

 

"Az emberekben tudatosítani kell azt, hogy az interneten töltött idő milyen hatást gyakorol teljesítményükre és kapcsolataikra" - teszi hozzá. A megjegyzés aligha számít revelációnak azok számára, akik már eddig is pellengérre tűzték például a Blackberry okostelefon rajongóinak hektikus "crackberry" életstílusát. Meglepőbb viszont, amikor az informatikai ipar bölcsőjének tekintett kaliforniai Szilícium-völgy befolyásos cégeinek vezetői tesznek hasonló észrevételeket, vagyis azok, akiknek jövedelme éppen akkor nő, ha az emberek több időt töltenek a világhálón. Ez olyan, mintha az autógyárosok a felturbózott kocsikat eladva a túlzott gyorsítás veszélyeire hívnák fel a figyelmet - írja az amerikai napilap. Kié a szenvedélybeteggé válás felelőssége?

 

"Vége a mézesheteknek, mára eljött az ideje annak, hogy feltegyük a kérdést: Mit is tettünk?" - mondja Soren Gordhamer, a Wisdom 2.0 (Bölcsesség 2.0) címmel 2010-ben általa kezdeményezett, évente sorra kerülő konferenciák szervezője. Ezeken a digitális kor mérlegét próbálják megvonni. "Nem azt vizsgáljuk, mit rontottunk el. Senkit sem hibáztatunk, de egy fejezet lezárul" - magyarázza a kutató. A februári Wisdom 2.0 tanácskozáson a Facebook, a Twitter, az eBay, a Zynga és a Paypal számos alapító tagja, a Google, a Microsoft, a Cisco és más cégek megannyi vezetője és menedzsere volt jelen, különböző találkozókon vett részt a jóga és a meditálás mestereivel.

 

Az egyik tanácskozás témája az volt, vajon felelősséget kell-e viselniük az informatikai-technológiai cégeknek azért, hogy olyan játékoknak és tevékenységeknek nyerik meg az embereket, amelyek időpazarlást vagy csak puszta szórakozást jelentenek. Annak vizsgálata, hogy az ilyen játékok és alkalmazások iránti rajongás szenvedélybetegséggé válhat-e, ma még gyermekcipőben jár. Ám a mentális betegségek terén tekintélynek tekintett Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders című szakkiadvány arra készül, hogy függelékébe felvegye az "internethasználati zavar" (Internet Use Disorder) elnevezésű rendellenességet. Ez arra utal, hogy a kutatók észlelnek valamit, ám ahhoz, hogy azt hivatalosan is betegségnek nyilvánítsák, további tanulmányokat tartanak szükségesnek.

 

A dopamin vagy az interaktivitás vágya a ludas? Vannak, akik nem tekintik ezt problémának, bár azt nem vitatják, hogy az online tevékenységek hatnak a mélyebb neurológiai mechanizmusokra. Eric Schiermeyer, a Zynga internetes játékportál társalapítója, akinek nevéhez olyan sikerek fűződnek, mint a FarmVille, kijelentette, hogy sok millió embert segített rászoktatni a dopaminra. A boldogsághormonnak is nevezett dopamin az emberi testben termelődik örömteli tevékenységek hatására és a videojáték is ilyen hatású - de Schiermeyer elismerte azt is, hogy nagy szerepet játszhat a függőség kialakításában is. Hozzáfűzte azonban, hogy az emberek mindig örömre vágytak, szerinte a Szilícium-völgy nem felelősebb azért, hogy ellenállhatatlan technológiákat teremt, mint mondjuk a gyorséttermek azért, hogy csábító ételeket kreálnak.

 

"Ők azt fogják kérdezni: mi vagyunk-e a felelősek azért, hogy sok ember kövér. És a legtöbben nemmel fognak válaszolni. Mivel emberek vagyunk, mindig vágyni fogunk dopaminra" - érvelt Schiermeyer. Hasonló álláspontra helyezkedett Scott Kriens. az egyik legnagyobb internetes infrastruktúra-cég, a Juniper Networks elnöke. Szerinte az új eszközök óriási vonzerejét főleg a kapcsolódásra és a kölcsönhatásra, interaktivitásra irányuló ősi ösztön magyarázza, de ezeket a vágyakat úgy kell kezelni, hogy ne kerekedjenek minden más fölé az emberek életében. "Nekünk az a dolgunk, hogy létrehozzuk a legnagyobb képességeket a világon. Persze nyitott szemmel járunk és tudatában vagyunk annak, hogy ez bizonyos károkkal is jár. Lesznek, akik azt kérdik, miért nem jártok el úgy, hogy ne legyenek károk.

 

Ez naivitás" - fejtette ki Kriens. "Az alternatívát az jelentené, hogy kisebb kapacitású eszközöket adunk az emberek kezébe - ami rossz megoldás lenne." Crabb kifejtette: ő a maga részéről azt tartja a legfontosabbnak, hogy az emberek élete kiegyensúlyozott legyen. Ugyanakkor elismerte, hogy ez ütközik a Facebook üzleti céljaival, hiszen a cégnek az az érdeke, hogy az emberek több időt töltsenek a világhálón. "Ez igazi paradoxon" - jegyezte meg.

 

Digitális méregtelenítés
    
A Ciscónál Padmasree Warrior technológiai és stratégiai vezető, a korábbi főmérnök, aki 22 ezer ember főnöke volt, rendszeresen javasolta beosztottjainak: időnként tartsanak szünetet, vegyenek mély lélegzetet. Ő maga szolgál jó példával. Minden este meditál, szombatonként fest és verseket ír - ilyenkor kikapcsolja a telefonját vagy egy másik szobában hagyja a készüléket. "Szinte olyan ez, mintha az ember újra feltöltené az agyát és a lelkét" - mondja az asszony. Szombaton reggelenként ez valóságos digitális méregtelenítés számára. "Annyira megnyugtat, hogy csak később felelek az e-mailjeimre."


Kelly McGonigal, a Stanford School of Medicine pszichológusa, aki az önkontroll tudományával foglalkozik, rendszeresen folytat eszmecserét a technológiai cégek vezetőivel újításaik esetleges hátrányos következményeiről. Szerinte ezek az emberek az élet javítására törekednek új eszközeikkel, de tudatára ébredtek annak is, hogy sokan képtelenek elszakadni kütyüiktől. "Vannak, akik betegei lesznek eszközeiknek, nemcsak egyszerűen rájuk szoknak, de rabjaikká is válnak" - magyarázza.


Michelle Gale, aki nemrég vált meg a Twittertől, ahol a fejlesztési osztály főnöke volt, elmondta: rendszeresen figyelmeztette a cég mérnökeit és vezetőit arra, hogy termékeiknek addiktív tulajdonságai vannak. "Azt felelték, huh, nem is tudtam, vagy azt: oké, de nem tudom, mit kéne tennem ezzel kapcsolatban". Annakidején meditációs és improvizációs órákat szervezett számukra, bíztatta az embereket, hogy lazítsanak, engedjék szabadjára gondolataikat.

 

A Google mozgalmat kezdeményezett, hogy növelje alkalmazottainak tudatosságát. Richard Fernandez tanácsadó elmondta: az egyik téma éppen az, hogy nagy a veszélye az új eszközöktől való túlzott függőségnek. "Szinte mindent jelentenek", ezért "ha találunk időt arra, hogy időnként kikapcsoljuk őket, bensőségesebb és hitelesebb életet élhetünk mi magunk is, és ugyanígy változhatnak meg kapcsolataink a saját közösségünkben is azokkal, akiket szeretünk".

 

A YouTube tulajdonosa, a Google több hirdetési bevételre tesz szert, ha az emberek hosszabb ideig használják az internetet. Ám Fernandez nem áll egyedül a Szilícium-völgyben abbeli véleményével, hogy nem lehet cél az embereket ártalmas magatartásra bírni.

 

 

"A fogyasztóknak szükségük van egy belső iránytűre ahhoz, hogy mérlegre tehessék az egyik oldalon azokat a lehetőségeket, amelyeket a technológia nyújt számukra a munkához és a kutatáshoz, a másikon pedig annak az életnek a minőségét, amelyet a világhálón kívül folytatnak. Önálló teret kell teremtenünk magunknak, különben elsodorhat bennünket saját technológiánk" - mutatott rá a Google illetékese.


Már a 9 százalék alatti kamatok jöhetnek a hatalmas összegben fogyó személyi kölcsönöknél

A hat százalék alá került alapkamat után már csak idő kérdése, mikor jelennek meg a 9 százalék alatti kamatok a személyi kölcsönöknél a BiztosDöntés.hu szakértői szerint. A legjobb ajánlatok már most 9 százalék közelébe értek, a kereslet pedig óriási: május végéig több mint 150 000 új személyi kölcsönt vettek fel a magyarok a bankoktól.
2026. 07. 22. 17:00
Megosztás:

Fizikai dolgozók órabére - íme a friss 2026-os adat

Az idei második negyedévben 2430 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzése szerint. Ez a szint 8,5 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakában tapasztalt 2240 forintos értéket. A felsőbb bérkategóriákban is nagyon hasonló ütemben emelkedtek a bérek: az RSM Hungary mintegy 800 középvezető esetében 2025 második negyedévéhez képest átlagosan 8,4 százalékos bérnövekedést tapasztalt.
2026. 07. 22. 16:00
Megosztás:

Tudta, hogy több ezer munkavállaló lehet megváltozott munkaképességű anélkül, hogy tudna róla?

A magyar lehetőségek jelentős része nem használja ki a mentett munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásában rejlőt, pedig sok esetben saját dolgozók között is vannak olyanok, akik jogosultak lennének erre a státuszra. A Workforce szerint egy rehabilitációs audit során az átvilágított munkavállalók átlagosan 1,5 százalékáról derül ki, hogy érintett, ami egyszerre jelenthet nagyobb biztonságot a munkavállalóknak és jelentős rehabilitációs hozzájárulást a munkáltatóknak.
2026. 07. 22. 15:00
Megosztás:

USDC stabilcoin fedezet: új korszak a kriptoderivatíváknál

Az USDC fokozatosan olyan szerepet tölt be a kriptoderivatívák piacán, amely korábban elsősorban a banki átutalásoknak, a készpénznek és az amerikai állampapíroknak jutott. A Coinbase International Exchange USDC-ben elszámolt határidős termékei, valamint a Marexhez hasonló hagyományos brókercégek digitális eszközök felé történő nyitása azt jelzi, hogy a stabilcoinok már nem csupán a kriptotőzsdék kereskedési eszközei: egyre inkább intézményi fedezeti instrumentumként is megjelennek.
2026. 07. 22. 14:00
Megosztás:

Technológiai áttörés a hematológiai diagnosztikában – sikeresen lezárult az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a NORMA Instruments Zrt. közös K+F projektje

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a NORMA Instruments Zrt. konzorciuma sikeresen lezárta a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal „Fókuszterületi innovációs projektek támogatása” pályázati felhívásának keretében megvalósított kutatás-fejlesztési projektjét. A 770,46 millió forint vissza nem térítendő állami támogatással megvalósult, több mint 1,097 milliárd forint összköltségvetésű program eredményeként egy új generációs, moduláris felépítésű, nagy látószögű optikai mérőrendszer és detektoregység került kifejlesztésre, valamint létrejött annak működő prototípusa is. A projekt során megszerzett tudás és technológiai eredmények megalapozták a piaci bevezetés előkészítését, és jelentős előrelépést jelentenek a hematológiai diagnosztika pontosságának és megbízhatóságának növelésében.
2026. 07. 22. 13:00
Megosztás:

Tovább folytatta a kamatcsökkentést az MNB

Várakozásunknak és a piaci konszenzusnak megfelelően júliusban is 25 bázisponttal 5,75%-ra csökkentette az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank. A mai döntés egyhangú volt, más lehetőséget nem tárgyaltak. A kedvező folyamatok fennmaradása esetén a nyár folyamán az alapkamat további csökkentésére lát lehetőséget a Monetáris Tanács. A továbbiakról a szeptemberi inflációs jelentés értékelése alapján döntenek majd.
2026. 07. 22. 11:00
Megosztás:

Visszatért az optimista hangulat az európai részvénypiacokra

Annak ellenére, hogy tovább éleződött a geopolitikai helyzet a Közel-Keleten és ismét feljebb araszolt a nyersolaj ára, a technológiai szektor feléledésének köszönhetően kedden javult a hangulat az európai részvénypiacokon.
2026. 07. 22. 10:00
Megosztás:

Gyengült a forint szerda reggelre

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerda reggel a kedd esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 07. 22. 09:00
Megosztás:

Miért fulladnak ki a sikeres webáruházak növekedés közben?

Egy webáruház elindítása ma már jóval egyszerűbb, mint tíz évvel ezelőtt. Egy jól felépített webshop, néhány sikeres marketingkampány és egy versenyképes termék elegendő lehet ahhoz, hogy néhány hónap alatt látványosan megugorjon a forgalom. Sok vállalkozás azonban éppen akkor kerül nehéz helyzetbe, amikor végre beindulnak az eladások. Elsőre furcsán hangzik, de a gyors növekedés legalább akkora kihívás lehet, mint a vevőszerzés. A háttérfolyamatok ugyanis sok esetben még arra a működésre vannak berendezkedve, amikor naponta 10-20 rendelést kellett összekészíteni, nem pedig 100-at vagy 200-at.
2026. 07. 22. 08:00
Megosztás:

Harmadik éve csökken az éhezés, jelentős regionális különbségek mellett

A tény, hogy 2025-ben már harmadik egymást követő évben csökkent a globális éhezés, bizonyítja, hogy lehetséges a pozitív változás ezen a téren. A helyzet azonban továbbra is törékeny és egyenetlenül oszlik meg, és nem biztosítja, hogy 2030-ig elérjük a fenntartható fejlődési célokat – derül ki A világ élelmezésbiztonságának és táplálkozásának helyzete 2026 című jelentésből, amelyet ma hozott nyilvánosságra az Egyesült Nemzetek Szervezetének öt szakosított szerve.
2026. 07. 22. 07:00
Megosztás:

10 év alatt majdnem dupla annyit vásároltak online a magyarok, mi lesz a bevásárlóközpontokkal?

Június végén elindultak a nyári leárazások az interneten, ami lépéskényszerbe hozza a hazai bevásárlóközpontokat is. Az online vásárlások erősödése mellett a fizikai boltoknak be kell bizonyítaniuk, hogy érdemes betérni hozzájuk. Az Eurostat adatai szerint 2014 és 2024 között 42 százalékról 79 százalékra nőtt azoknak a magyar internetezőknek az aránya, akik online vásároltak vagy rendeltek valamilyen terméket, illetve szolgáltatást. A Lurdy Ház szerint a személyes vásárlás akkor maradhat igazán versenyképes, ha az akciós ajánlatok mellett kényelmet, azonnali döntési lehetőséget és közösségi élményt is kínál.
2026. 07. 22. 06:00
Megosztás:

A Porsche 911 a legkeresettebb hazai álomautó

Erős első félévet zárt az 50 millió forint feletti kategória a hazai használtautó-piacon a Használtautó.hu legfrissebb adatai szerint. Január 1. és június 30. között közel 3900 érdeklődés* érkezett az igazi álomautóknak számító luxus- és szupersportmodellekre, amelyek átlagára a top 20-as mezőnyben meghaladja a 119 millió forintot. Az abszolút kedvencnek a Porsche 911 bizonyult, a toplista legdrágábban kínált modelljének átlagára pedig a 350 millió forintot is túlszárnyalta.
2026. 07. 22. 05:00
Megosztás:

Lottófőnyeremények egy rakáson - Nem történt csalás az SZTFH vizsgálata szerint

Kizárta az idegenkezűséget az áprilisi négy számsorsjátékon elért telitalálatok sorsolásait illetően a Szerencsejáték Zrt. belső vizsgálata és ezt erősítette meg a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) is. A sorsolások előkészítése és lebonyolítása jogszerűen zajlott, azok eredményét nem befolyásolta semmi – áll az SZTFH jelentésében.
2026. 07. 22. 04:00
Megosztás:

A nyugdíjasoknak mostantól már nem kell sorban állniuk sem!

A Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságának új elektronikus szolgáltatásaival számos nyugdíjügy már kényelmesen, otthonról is elintézhető.
2026. 07. 22. 03:00
Megosztás:

Kötelező villanyóra csere Magyarországon - szabályok

Sok magyar háztartásban még mindig évtizedes villanyóra méri az elfogyasztott energiát. Amikor levél érkezik a hálózati elosztótól a mérő cseréjéről, azonnal felmerül a kérdés: valóban kötelező beengedni a szerelőket, ki fizeti a munkát, és automatikusan okosmérőt kap-e a fogyasztó?
2026. 07. 22. 02:00
Megosztás:

Dohányellenes törvény! Már a teraszokon sem lehet cigizni

Jóváhagyta a dohányzásellenes törvény szigorításáról szóló javaslatát a spanyol kormány keddi ülésén Madridban, a jogszabállyal teljes füstmentességet vezetnének be a strandokon és a vendéglátóhelyek teraszain.
2026. 07. 22. 01:00
Megosztás:

Fokozott szigor a NAV-tól: részletes eredménykimutatás megbontást kér a hatóság

Az új transzferár dokumentációs rendelet egyik legfontosabb szigorítása, hogy a vállalatoknak a kapcsolt ügyletek piaci jellegét már nem elegendő cégszintű eredményekkel vagy előre meghatározott, szerződéses haszonkulcsokkal igazolniuk. Az érintett ügyletek tényleges jövedelmezőségét szegmentált eredménykimutatással, ellenőrizhető és dokumentált módon kell alátámasztaniuk.
2026. 07. 22. 00:05
Megosztás:

Ismét kamatot vágott a Magyar Nemzeti Bank

Nem okozott meglepetést a jegybank. Az előzetes várakozásoknak megfelelően, ismét 25 bázispontos kamatvágásról döntött a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, ezzel 5,75 százalékra csökkent az alapkamat, az overnight betéti kamat 4,75 százalékra, míg az overnight fedezett hitel kamata 6,75 százalékra.
2026. 07. 21. 23:00
Megosztás:

A nőket jobban megviselik pénzügyileg és idegileg a váratlan kiadások

A nőket ugyanolyan gyakran érik váratlan kiadások, mint a férfiakat, de pénzügyileg és lelkileg is sokkal jobban megterheli őket – derül ki a Cofidis és az NRC közös reprezentatív Hitel Monitor felméréséből1. Minden második nőnek jelenleg nincs megtakarítása, amihez egy hirtelen jött költség esetén nyúlhatnának. Az érintettek fele stresszt, harmaduk pedig szorongást él át ilyen helyzetben.
2026. 07. 21. 22:00
Megosztás:

Nő a logisztika, de a középmezőny nyeresége 85 százalékkal esett vissza

A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) 92 tagvállalatának összesített árbevétele három év alatt több mint 150 milliárd forinttal nőtt, miközben az üzemi és az adózott eredmény is jelentősen javult. A részletes adatok azonban azt mutatják, hogy a növekedés nagyon eltérően érinti a logisztikai szereplőket. A közepes méretű vállalkozásoknál érezhetően romlik a jövedelmezőség és erősödik a finanszírozási nyomás. A szövetség szerint a következő években már nem pusztán a forgalom növekedése, hanem annak minősége lesz a versenyképesség kulcsa.
2026. 07. 21. 21:00
Megosztás: