A lengyel felsőház elvetette a bíróságokról szóló törvénymódosításokat

Elvetette az ellenzéki többségű lengyel felsőház pénteken a bíróságokról szóló, az európai fórumokon az utóbbi napokban vitatott törvénymódosításokat, ezzel a tervezet újból az alsóház elé kerül, ahol a kormánypárt van többségben.

A lengyel felsőház elvetette a bíróságokról szóló törvénymódosításokat

A tervezetet decemberben hagyta jóvá az alsóház, amely a hozzá visszaküldött javaslatot most egyszerű többséggel újból megszavazhatja.
   
Az előterjesztést az ellenzéki pártok mellett a lengyel emberjogi szóvivő is bírálta, valamint többen a lengyel bírói körökben. Az ellenzék szerint a tervezet korlátozza a bíróságok függetlenségét.
   
Michal Kaminski, aki a Polgári Platform részéről a szenátus egyik alelnöke, a felsőházi vita során azt mondta: a bíróságok körüli vita egyenlő "a köztársaság és a zsarnokság közötti konfliktussal".
   
Lengyelországban "tanúi vagyunk a köztársaság ellen irányuló, alattomosan folytatódó merényletnek" - jelentette ki Kaminski.
    

A PiS párt azután terjesztette elő az indoklásában több uniós tagállam hasonló megoldásaira utaló tervezetet, hogy a legfelsőbb bíróság egyik kamarája az Európai Bíróság tavaly novemberi döntésére hivatkozva kétségbe vonta az országos igazságszolgáltatási tanács (KRS) függetlenségét, a döntés nyomán pedig egyes bírák megkérdőjelezték a KRS által kinevezésre javasolt kollégáik bírói státusát is.
   
Az új előírások elutasítását javasolta a 47 országot tömörítő Európa Tanács szakértői testülete, a Velencei Bizottság is, amely csütörtökön sürgősségi eljárás keretében adta ki az erre vonatkozó, a lengyel kormány által nem hivatalosnak tekintett állásfoglalását. A bizottság küldöttsége múlt héten járt Varsóban Tomasz Grodzki felsőházi elnök meghívására.
   
Az Európai Bizottság nevében Vera Jourová cseh alelnök már egy decemberi levelében kérte, hogy Varsó állítsa le a módosítást. Hasonló tartalmú levelet írt múlt héten az Európa Tanács emberi jogi biztosa, Dunja Mijatovic.
   
Említést tett a tervezetről továbbá az Európai Parlament Lengyelországot és Magyarországot elmarasztaló csütörtöki állásfoglalása is.
   
Vezető kormánypárti politikusok a tervezet elvetését szorgalmazó külföldi felhívásokat a lengyel törvényhozói folyamatba való beavatkozásnak, a nemzeti szuverenitás megkérdőjelezésének minősítették, azzal érvelve, hogy az igazságügy megszervezése az Európai Unióban a tagállamok hatáskörébe tartozik.
    

A lengyel igazságügyi reform szükségességéről legutóbb Andrzej Duda elnök beszélt csütörtök este, tarthatatlannak nevezve, hogy a bíróságok rosszul működnek.
    

Az államfő szerint a bírák magatartása Lengyelországot kell, hogy szolgálja, "egyesek közülük azonban megfeledkeznek valódi szerepükről, (...) úgy gondolják, hogy határtalan hatalmuk van a törvényszék elé kerülő emberek felett".
    

Az új előírások jóváhagyásához a törvényhozói folyamat végén az államfő aláírása is szükséges.

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

A koronavírus hatása az európai gazdaságra csak ideiglenes

A koronavírus hatása az európai gazdaságra ideiglenes - jelentette ki az eurócsoport elnöke, Mario Centeno portugál pénzügyminiszter hétfőn az euróövezeti országok pénzügyminisztereinek találkozóján Brüsszelben.
2020. 02. 17. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az ukrán GDP csaknem egy negyedét a szürkegazdaság adja

Az ukrán bruttó hazai össztermék (GDP) csaknem negyedét adja a szürkegazdaság - derült ki abból a kutatási anyagból, amelyet a Ernst and Young vállalat végzett el a Mastercard támogatásával az ukrán gazdasági minisztériummal, a jegybankkal és a statisztikai hivatallal együttműködésben, és amelynek eredményét hétfőn tette közzé a jegybank honlapján.
2020. 02. 17. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mérsékelt pluszban zártak az európai tőzsdék

Mérsékelt emelkedéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek hétfőn. A befektetőket megnyugtatták azok a kínai ígéretek, hogy újabb intézkedéseket tesznek a koronavírus által okozott járvány gazdasági hatásainak ellensúlyozására.
2020. 02. 17. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Súlyosbodik a mozdonyvezetőhiány Németországban

Egyre nehezebben találnak mozdonyvezetőket a német vasúttársaságok, miközben az utasok száma az év elején bevezetett adócsökkentés révén tovább emelkedik.
2020. 02. 17. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csehország segélyt küld Kínába

Csehország humanitárius segélyt küld Kínába, hogy segítse a koronavírus elleni küzdelmet. A mintegy héttonnányi egészségügyi felszerelést több cseh állami hivatal, régió, város és cég adományaiból állították össze, s a kormány hétfői döntése alapján a hadsereg különgépe viszi majd Kínába - jelentette be Jan Hamácek cseh kormányfőhelyettes, belügyminiszter a kabinet hétfői ülése után.
2020. 02. 17. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagyobb uniós hozzájárulást fizetne Németország

Észak-Rajna-Vesztfália tartomány vezetője, Armin Laschet szerint Németország hajlandó nagyobb mértékben hozzájárulni a következő uniós költségvetéshez, és ezt a CDU is támogatná.
2020. 02. 17. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödő indexekkel indult a kereskedés a tőzsdéken

Erősödtek a vezető európai tőzsdék irányadó mutatói hétfőn a kereskedés indulásakor.
2020. 02. 17. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

12 milliárd dollárt utaltak haza a külföldön dolgozó ukránok

Tavaly csaknem 12 milliárd dollárt utaltak haza a külföldön dolgozó ukránok, míg 2018-ban ez az összeg 11 milliárd dollár volt - hozta nyilvánosságra az adatokat vasárnap az ukrán jegybank a honlapján.
2020. 02. 16. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 7. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2020. 02. 16. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nemzeti konzultáció indul márciusban

Nemzeti konzultációt indít márciusban a kormány a Fidesz és a KDNP frakció támogatásával - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
2020. 02. 16. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ma kezdődik a Cziffra György Fesztivál

Ma kezdődik az 5. Cziffra György Fesztivál, amelyen a klasszikus zenei hangversenyek mellett bárest, kiállítás és dzsesszkoncert is várja a közönséget február 23-ig Budapesten.
2020. 02. 16. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Washington megemeli az Airbus repülőgépek büntetővámját

Washington március 18-ával 10-ről 15 százalékra emeli az európai Airbus repülőgépeket sújtó büntetővámot - jelentette be az amerikai kereskedelmi főtárgyaló, Robert Lighthizer hivatala (USTR) pénteken este.
2020. 02. 16. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az életszínvonal további növelését ígérte a lengyel elnök

Az életszínvonal további növelését és az igazságügyi reform folytatását ígérte szombaton a májusi elnökválasztást megelőző kampánynyitó varsói nagygyűlésén Andrzej Duda hivatalban lévő lengyel elnök.
2020. 02. 15. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Áder szerint az EU hitelessége múlik a bővítési folyamat felgyorsításán

Az Európai Unió hitelessége múlik azon, hogy sikerül-e a jövőben a bővítési folyamatot felgyorsítani - mondta Áder János köztársasági elnök, miután Rómában hivatalos megbeszélést folytatott Sergio Matterella olasz államfővel péntek délután. A megbeszélésen napirenden szerepelt az Európai Unió következő hétéves költségvetése, és a migráció is.
2020. 02. 15. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyar startup nyerte a fődíjat egy német pitchversenyen

A Startup Campus powered by HEPA üzletfejlesztési program keretében összesen négy magyar startup vett részt Észak-Rajna-Vesztfália legnagyobb startup rendezvényén. A januári előválogatót követően a YourAnastomosis mellett a HubScience is bejutott a legjobb 16 cég közé, aminek köszönhetően a big data szegmensben is érdekelt bőrápolási multi, a Beiersdorf AG figyelmét is felkeltette. Ugyancsak eredményes volt a HajtásPajtás rendszerét fejlesztő Packageez részvétele, ők a Bringboo.de személyében következő németországi szállitmányozó partnerüket találták meg.
2020. 02. 15. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ötmilliónál több lottószelvényt vettek a rekordösszegű nyeremény miatt

Csaknem ötmilliárd forint az ötöslottó fődíja; jelentősen nőtt a játékosok száma is, több mint ötmillió szelvényt vettek - mondta Bánhegyi Zsófia, a Szerencsejáték Zrt. marketing és kommunikációs igazgatója péntek reggel az M1 aktuális csatornán.
2020. 02. 15. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szigorítaná az EU a légi utasok kompenzálásáról szóló irányelvet

Jelentősen szigorítaná az Európai Unió a légi utasok kártérítéséről szóló irányelvet, az utasoknak nehezebb lenne kompenzációt kérni a légitársaságtól.
2020. 02. 15. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Felgyorsult az infláció Csehországban

Januárban 3,6 százalékra gyorsult fel az éves szintű infláció Csehországban a decemberi 3,2 százalékról - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) pénteken Prágában. 2012 márciusa óta ez a legmagasabb inflációs mutató.
2020. 02. 14. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

28 százalékkal nőtt a román építőipari termelés

Tavaly csaknem 28 százalékkal nőtt a román építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint az előző évhez mérten - közölte pénteken a román országos statisztikai intézet.
2020. 02. 14. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szerény pluszban az európai tőzsdék

Szerény indexemelkedéssel indult a kereskedés pénteken a főbb európai értékpapírpiacokon.
2020. 02. 14. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások: