A lengyelek szeme is rajta van a zlotyin
A lengyel jegybank szeptember óta több alkalommal is beavatkozott a devizapiacokon az euróövezeti válság miatt gyengülő zloty árfolyamának alátámasztására. Szerdán a zloty árfolyama mintegy 11 százalékkal az augusztus végi szint alatt volt. A jegybank "lényegesen kevesebb" mint egymilliárd eurót fordított intervenciókra - közölte a jegybank kormányzója parlamenti bizottsági meghallgatásán.
Hetven milliárd eurót meghaladó devizatartalékával Lengyelország megengedheti magának, hogy interveniáljon a devizapiacokon - mondta. Belka megerősítette, hogy a jegybank nem tűzött ki célárfolyamot a zlotyra és csak spekulációs műveletek elhárítására avatkozik be a piacokon. A lengyel jegybank elnökének véleménye szerint a zloty sokkal jobban ki van téve spekulációs támadásoknak mint térségbeli társai, a forint és a cseh korona, mivel a lengyel pénzügyi rendszer jóval nagyobb.
A lengyel pénzügyi javak összértéke nagyjából megegyezik Brazíliáéval, miközben a lengyel gazdaság eltörpül a brazil mellett. "Aki spekulálni akar, az a zlotyval teszi. Cseh koronával nem tud pénzt csinálni, mert nincsenek meg mellé a cseh eszközök" - fogalmazott Belka. Hosszabb távon a zloty stabil devizának számít, tette hozzá Belka, rámutatva, hogy az euró árfolyama 2001-ben is 4 zloty körül volt és tíz évre rá, 2011 elején is. (MTI)