A monetáris tanács átalakítása után is szigorít az MNB - elemzők

A monetáris tanácsi tagok kinevezési rendjének és a testület összetételének várható változása után is ütemesen folytatódni fog a magyar jegybank szigorítási ciklusa, mivel a külső inflációs sokkok jellemezte mostani környezetben az MNB-nek rögzítenie kell az inflációs várakozásokat - jósolták hétfőn londoni felzárkózó piaci elemzők.

A Morgan Stanley bankcsoport londoni befektetési és elemző részlege által a felzárkózó európai térség pénzügypolitikai kilátásairól összeállított, befektetőknek hétfőn kiadott tanulmány szerint a még mindig enyhe maginflációs dinamika, a gazdaságban érvényesülő, továbbra is széles negatív kibocsátási rés és a változatlanul gyenge gazdasági teljesítmény közepette "furcsának tűnhet", hogy az MNB - a tágabb értelemben vett európai felzárkózó térség többi jegybankját megelőzve - a szigorítási ciklus megkezdéséről döntött.

 

A fő ok azonban az, hogy rögzíteni kell az inflációs várakozásokat. A magyar jegybank ugyanis attól tart, hogy ha nem lép, akkor az élelmiszer- és energiaszektorból eredő inflációs sokkok hatással lesznek a béremelési megállapodásokra. Mindemellett - tekintettel az MNB "gyenge" múltbeli inflációkövető teljesítményére is - a bank "nem engedheti meg magának azt a luxust", hogy figyelmen kívül hagyjon egy olyan ársokkot, amely a belátható előrejelzési távlat végéig a célszint fölé hajtja a teljes kosárra számolt inflációt - vélekedtek hétfői elemzésükben a Morgan Stanley londoni szakértői.

 

A ház szerint mindezek alapján az MNB-nek "cselekednie kell", és ez lesz a helyzet mindaddig, amíg az inflációs összkép meg nem változik, vagy amíg jegybank nem érzi úgy, hogy az általa végrehajtott kamatszigorítások elégségesek hitelességének helyreállításához. A Morgan Stanley citybeli szakelemzői a hétfői tanulmányban megerősítették ugyanakkor azt a már korábban is hangoztatott véleményüket, hogy az MNB "nem robotpilóta üzemmódban" működik, vagyis nem fog minden monetáris tanácsi ülésén kamatot emelni. A ház szakértői szerint lehetséges, hogy a magyar jegybank a következő, februári kamatdöntő értekezleten változatlanul hagyja alapkamatát, különösen abban az esetben, ha a kormány "piacbarát" költségvetési konszolidációs csomagot jelent be február közepén.

 

A Morgan Stanley londoni elemzői hétfői helyzetértékelésükben is felhívták azonban a figyelmet az inflációs kockázatra, mondván: hacsak nem lesz "drámai változás" a kívülről érkező inflációs nyomásban, "meglehetősen nehéz elképzelni", hogy a következő - márciusban esedékes - jegybanki inflációs jelentés "biztatóbb lenne" az eddigieknél. A cég szerint ezért a márciusi monetáris tanácsi ülésen ismét napirendre kerülhet egy újabb kamatemelés. A Morgan Stanley szakértői mindemellett "túlságosan leegyszerűsítőnek" nevezték azokat a véleményeket, amelyek szerint a monetáris tanács tagjainak kinevezési rendjében és a testület összetételében várható márciusi változás után nem lesz több MNB-kamatemelés, mivel valószínűleg "galambok" - vagyis enyhítést pártoló új tagok - csatlakoznak a tanácshoz.

 

A cég elemzői szerint az ehhez hasonló feltételezések a múltban gyakran "igen tévesnek" bizonyultak. A Morgan Stanley szakértői ennek alapján megerősítették: nem látnak okot arra, hogy módosítsák az idén még 0,75 százalékpontnyi további magyarországi kamatemelést - és így 6,75 százalékos év végi kamatszintet - valószínűsítő előrejelzésüket. Ezzel a véleménnyel azonban nem mindegyik nagy londoni elemző és befektetési ház ért egyet. Az RBC Capital Markets nevű globális befektetési társaság londoni részlegének vezető felzárkózó piaci elemzői a múlt heti MNB-kamatemelés után adott kommentárjukban úgy vélekedtek, hogy a magyar jegybank alapkamata várhatóan a jelenlegi 6 százalékon tetőzik.

 

Nigel Rendell, a cég vezető londoni felzárkózó piaci elemzője szerint a lejáró mandátumú monetáris tanácsi tagok utódai - akiket várhatóan a parlament nevez ki - valószínűsíthetően "nagyobb rokonszenvvel viseltetnek majd a kormány azon álláspontja iránt, hogy a kamatszint már elég magasra emelkedett". Rendell szerint - függően az új monetáris tanácsi tagok nézeteitől - akár egy idei kamatcsökkentés lehetőségét sem lehet kizárni. Hasonló véleményt fogalmazott meg a múlt heti kamatemelés után Neil Shearing, a Capital Economics nevű londoni pénzügyi és befektetési tanácsadó csoport vezető európai felzárkózó piaci közgazdásza.

 

Shearing úgy vélekedett, hogy tekintettel a továbbra is alacsony maginflációra, valamint a várhatóan enyhébb alapállásúvá váló monetáris tanácsra, a legutóbbi kamatemeléseket az idei második félévben az MNB visszafordíthatja. Londoni elemzők ugyanakkor felhívták a figyelmet egy ilyen fejlemény valószínűsíthető kockázataira is. Az Eurasia Group nevű globális pénzügyi és politikai kockázatelemző csoport londoni szakértőinek nemrégiben kiadott tanulmányában az állt, hogy az eseteleges monetáris enyhítés ugyan élénkítheti a magyar gazdaságot, ám rosszul érintheti a választókat, a kamatcsökkentések következményeként várható forintgyengülés ugyanis emelné a devizában eladósodott háztartások adósságszolgálati költségeit.

 

Nemrég a Morgan Stanley is hasonló véleményének adott hangot. A cég londoni elemzői által a globális felzárkózó térség idei kilátásairól összeállított új előrejelzés szerint a magyar jegybanki politika esetleges enyhébbé válása a forint olyan mértékű gyengülését okozhatja, hogy a devizahitelesekre ebből eredő negatív hatás messze meghaladná azt a könnyebbséget, amelyet a gazdaság számára jelentene például a jelenleginél 0,5-1,00 százalékponttal alacsonyabb jegybanki kamatszint. (MTI)


Mérséklődik a Tesla dominanciája: rohamtempóban zárkóznak fel a kihívók az elektromosautó-piacon

Bővülő kínálat és dinamikusan növekvő vásárlói kereslet jellemzi a hazai használt elektromos autók piacát a Használtautó.hu legfrissebb, 2026 első 8 hónapjára vonatkozó statisztikái szerint. Január és augusztus között közel 42%-kal nőtt az érdeklődések* száma a villanyautókra, miközben az elérhető kínálat is több mint egynegyedével bővült. Bár a legnépszerűbb modell címét továbbra is a Tesla Model 3 birtokolja, az amerikai úttörő márka korábbi egyeduralma folyamatosan mérséklődik az ázsiai és európai gyártók látványos előretörése miatt.
2026. 08. 13. 21:00
Megosztás:

Jelentősen emelkedett a 4iG és a Rába árfolyama

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 359,35 pontos, 0,24 százalékos csökkenéssel, 150 022,25 ponton zárt csütörtökön, jelentősen emelkedett a 4iG és a Rába árfolyama.
2026. 08. 13. 20:00
Megosztás:

A MARA 1,5 milliárd dollárnyi Bitcoint adott el – az AI felé fordul a bányászóriás

A világ egyik legismertebb tőzsdei Bitcoin-bányászcége, a MARA Holdings látványosan új irányt vett. A vállalat 2026 első negyedévében mintegy 1,5 milliárd dollár értékű Bitcoint adott el, miközben egyre több tőkét csoportosít át mesterséges intelligenciához, adatközpontokhoz és energetikai infrastruktúrához.
2026. 08. 13. 19:00
Megosztás:

A kormányzati gazdaságpolitika a nagyvállalati szektor kulcstényezője

A kormány gazdaságpolitikája, a devizaárfolyamok ingadozása és a belföldi kereslet alakulása – ez a három tényező határozza meg leginkább a magyar cégek következő egy évét a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai szerint. Bár a vállalati prioritások között az energia- és beszállítói árak, az infláció és a jogszabályi változások is előkelő helyen szerepelnek, a külső piacok és a finanszírozási környezet alakulása jelenleg háttérbe szorul a vezetők szemében.
2026. 08. 13. 18:00
Megosztás:

A felújítástól ódzkodnak, a nagy házaktól menekülnek: mit keresnek most a vevők az ingatlanpiacon?

A vevők a budapesti ingatlanpiacon az elmúlt fél évben a lehetetlennel kísérleteztek: a legalsó árkategóriákba tartozó, mégis jó állapotú, felújítást nem igénylő ingatlanokat akartak vásárolni – derült ki az ingatlanközvetítők szavaiból.
2026. 08. 13. 17:00
Megosztás:

Az építőipar kilátásai továbbra is bizonytalanok

Továbbra is bizonytalanok az építőipar kilátásai, az ágazat bővülését azonban a beérkező uniós források segíthetik - közölték elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataira reagálva csütörtökön az MTI-vel.
2026. 08. 13. 16:00
Megosztás:

Újabb 225 milliós GVH-bírságot kapott az eMAG, mert megint hiányosan teljesítette saját vállalásait

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) utóvizsgálata szerint megint megszegték saját vállalásaikat az eMAG webáruház üzemeltetői, ezért a GVH Versenytanácsa 225 millió forint bírságot szabott ki a cégekre, amelyek elismerték a mulasztásokat.
2026. 08. 13. 15:00
Megosztás:

Újabb történelmi mérföldkő: 150.000 pont fölött zárt a BUX

Újabb történelmi mérföldkőhöz érkezett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT): vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal zárt 150.000 pont felett. Az 1991-ben 1000 pontról induló index immár százötvenszeresére emelkedett, miközben továbbra is a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények teljesítményét követi nyomon, és a magyar tőkepiac legfontosabb mutatószámának számít.
2026. 08. 13. 14:00
Megosztás:

A Polygonra épül a Bank of England digitális font- és stabilcoin-kísérlete

A Bank of England új szakaszba léptette a digitális fonttal kapcsolatos kísérleti programját, és ehhez a Polygon blokkláncát is bevonta. A tesztek azt vizsgálják, hogyan működhetne együtt egy jövőbeli brit jegybanki digitális pénz a stabilcoinokkal, valamint miként használható a blokklánc a vállalati finanszírozás és a nemzetközi kereskedelem egyszerűsítésére. A projekt ugyan még messze van egy valódi digitális font bevezetésétől, de jól mutatja, milyen irányba fejlődhet a brit fizetési infrastruktúra.
2026. 08. 13. 13:00
Megosztás:

Spinbetter áttekintés: felület, játékok és napi használhatóság

Egy online kaszinót nem érdemes kizárólag az első benyomás alapján megítélni. A kezdőoldal lehet látványos, a bannerek lehetnek erősek, a gombok lehetnek nagyok, de mindez csak néhány másodpercig számít igazán.
2026. 08. 13. 12:55
Megosztás:

Olcsó kattintás, drága ügyfél: mitől térül meg valójában egy PPC-kampány?

A kattintási költség könnyen elviszi a figyelmet arról, hogy a hirdetés termelt-e bevételt és nyereséget. Móni Istvánt, az idén 15 éves STEMO Marketing ügyvezetőjét kérdeztük arról, milyen számok alapján érdemes megítélni egy PPC-kampányt, és mikor lehet kifejezetten félrevezető az olcsó kattintás.
2026. 08. 13. 12:30
Megosztás:

Erősödött a forint az euróval szemben; a dollár felülteljesítette az eurót

Az amerikai állampapírpiacon vegyes mozgások voltak megfigyelhetők a júliusi inflációs adatok közzétételét követően.
2026. 08. 13. 12:00
Megosztás:

Az AI-szektor ereje és a vártnak megfelelő infláció támogatta a befektetői hangulatot

A közel-keleti helyzet továbbra is bizonytalansági tényezőt jelent a piacok számára, miután nem történt előrelépés az iráni konfliktus rendezését célzó tárgyalásokban, miközben a Hormuzi-szorosban és a Vörös-tenger térségében folytatódtak a kereskedelmi hajózást érintő incidensek. Az olajárak a nap folyamán volatilis mozgást mutattak: a geopolitikai kockázatok kezdetben felfelé hajtották a jegyzéseket, azonban az OPEC és a Nemzetközi Energiaügynökség által lefelé módosított keresleti előrejelzések, valamint az emelkedő amerikai nyersolajkészletek végül nyomást helyeztek a piacra. A Brent 89 dollár közelében, a WTI pedig 83 dollár felett zárt hordónként.
2026. 08. 13. 11:00
Megosztás:

Apróbetűs feltételek: mit néz meg a rutinos játékos elsőként?

Kaszinó bónuszok, kedvezmények, hűségprogramok: hogyan olvass apróbetűs feltételeket.
2026. 08. 13. 10:59
Megosztás:

Elindult a hongkongi HKDAP stabilcoin: a HashKey és az OSL is beszállt

A Standard Chartered hátterével működő Anchorpoint Financial megkezdte hongkongi dollárhoz kötött HKDAP stabilcoinjának bétaüzemét. A kezdetben intézményi és professzionális befektetőknek szánt digitális eszköz terjesztésében a HashKey és az OSL is részt vesz, miközben Hongkong egyre határozottabban építi szabályozott stabilcoin-piacát.
2026. 08. 13. 10:00
Megosztás:

Magosz: kormányzati alárendeltségbe került az agrárkamara

Többek között a közvetlen politikai felügyeletet, a tagok személyes adataihoz való hozzáférést és a miniszter által irányított kamarai biztos posztjának bevezetését kifogásolta az agrárkamaráról szóló és az Országgyűlés által kedden elfogadott törvényben a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) szerdán kiadott közleményében.
2026. 08. 13. 08:00
Megosztás:

Hatmilliárd forintot csoportosított át a kormány az aszály és a vízhiány miatt

Több mint hatmilliárd forintot csoportosított át a kormány az aszály és a vízhiány elleni kárelhárítási feladatok finanszírozására. Az erről szóló határozat a Magyar Közlöny szerdán közzétett számában jelent meg.
2026. 08. 13. 07:00
Megosztás:

Bércsökkenésre számítanak a német cégek az MI-alkalmazások terjedésével

A német vállalatok jelentős része arra számít, hogy a mesterséges intelligencia alkalmazása miatt a következő öt évben csökkennek a bérek, különösen a rövidebb szakmai tapasztalattal rendelkező, felsőfokú végzettség nélküli munkavállalók esetében - derül ki a müncheni ifo gazdaságkutató intézet szerdán közzétett felméréséből.
2026. 08. 13. 06:00
Megosztás:

Stagnáló nyári forgalom, töretlen vevői átrendeződés a lakáspiacon 2026 júliusában

2026 júliusában a hazai lakáspiac azon a pályán maradt, amelyet az első félév kirajzolt. A forgalom éves összevetésben lényegében stagnál, a kereslet a nyári szezonnak megfelelően visszafogott, a vevői szerkezet átalakulása viszont töretlenül folytatódik.
2026. 08. 13. 05:00
Megosztás:

Beruházási kamatok: egy értelmezési kérdés, amely jelentős adóhatással járhat

A jelentős hitelből finanszírozott beruházások esetén nem csupán a finanszírozási költségek nagysága, hanem azok társasági adóban történő figyelembevételének időzítése is érdemben befolyásolhatja a vállalatok adópozícióját. A kamatlevonhatósági korlátra vonatkozó szabályozás alkalmazása kapcsán olyan értelmezési kérdés merülhet fel, amely különösen a nagy volumenű, hosszabb megvalósítási idejű beruházások esetében bír jelentőséggel. A Deloitte szakértői szerint ezért célszerű előzetesen áttekinteni az egyes lehetséges megközelítések adóhatásait és kialakítani egy megfelelően alátámasztott gyakorlatot.
2026. 08. 13. 04:00
Megosztás: