A munkaerő-kölcsönző cégek tisztíthatják meg a foglalkoztatást?

A munkaerő-kölcsönzés ma már transzparens és szigorúan szabályozott tevékenység, ahol nem éri meg trükközni, a korábbi negatív tapasztalatokból fakadó előítéletek már nem állják meg a helyüket – hívja fel a figyelmet a Prohuman, az ország legjelentősebb, munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó vállalata. A vállalatoknak mégis egyre inkább megéri HR szolgáltatóval dolgozniuk.

A munkaerő-kölcsönző cégek tisztíthatják meg a foglalkoztatást?

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint 2017-ben 844 munkaerő-kölcsönző cég közel 160 ezer munkavállalót közvetített ki 7360 vállalkozáshoz, bevételük pedig meghaladta a 256 milliárd forintot. A piac legnagyobb szereplője a Prohuman, amely közel 12 ezer főt foglalkoztat rendszeresen közvetített munkavállalóként. Csaknem 600 vállalat kölcsönöz munkaerőt a Prohumantól. A legjellemzőbb a gyárakban gyártósori operátor dolgozók kölcsönzése, de a piac sokszínű: a naponta átlagosan 8 ezer közvetített munkatárs számos ipari szegmensben dolgozik az ország különböző területein.

A munkaerő-kölcsönzés népszerűsége nem hazai sajátosság, globálisan és Európában is elfogadott, fejlődő iparágról van szó. Ennek ellenére a szektor gyakran még mindig negatív előítéletekkel néz szembe. Ilyen hiedelem, hogy a kölcsönzött munkaerőt papíron alacsonyabb bérezésű pozícióra veszik fel, mint amilyenben valójában alkalmazzák. Ezeknek az előítéleteknek egyre kevesebb a valóságalapjuk.

„A bérezési folyamat rendkívül transzparens és szabályozott – hívja fel a figyelmet Juhász Csongor, a Prohuman ügyvezetője. – Nincs értelme és üzletileg sem éri meg az ilyen jellegű csalás, komoly és megbízható cégeknél ez nem jöhet szóba. Azok a cégek, amelyek tisztességtelenek, fokozatosan kikopnak a piacról. Persze tény: korábban és még ma is akadnak csalók, de a tisztulás már látszik. A szakmának, a megbízóknak és főleg a munkavállalóknak is ez az érdeke. Azonban ezen cégek káros öröksége, hogy sokszor találkozunk negatív megítéléssel, előítélettel a munkaerő-kölcsönzés kapcsán, holott mindez a munkáltatónak és a munkavállalónak is sok szempontból optimális megoldás.”


Mennyi esélyed van, hogy havi 1 millió Ft-ot keress? ITT kiszámolhatod!

Mi garantálja a tisztességes működést? A kölcsönzött dolgozó munkakörét és munkabérét a megbízó előre meghatározza. Így már a bejelentéskor, a NAV felé egy adott Feor számmal azonosítják a dolgozót, aki a munkakapcsolat alatt végig ezzel a munkakörrel, valamint a megbízó által meghatározott bérrel szerepel minden nyilvántartásban a bérfizetéskor és a megbízó cég felé történő számlázáskor is. Mivel a munkáltatói jogköröket a HR szolgáltató és megbízó cég közösen gyakorolják, a megbízó felelőssége miatt is közös érdek, hogy a megfelelő pozícióban a megfelelő bérek kerüljenek kifizetésre. A megbízó állandó betekintési lehetőséggel rendelkezik az egész folyamat során, vagyis bármilyen pozícióba történő átsorolás azonnal kiderülne. Ezt a munkaerő-kölcsönző cégnek nem érdemes megkockáztatnia, hiszen ez azonnal a megbízás elvesztésével járna. Másrészt rendkívül szigorú külső kontroll alatt is dolgoznak a közvetítők, folyamatos az adóhatóság és más hatóságok által végzett ellenőrzések is.

Miért éri meg mégis az ügyfeleknek kölcsönzött munkaerőt alkalmazni? „Szolgáltatásaink igénybevételével ügyfeleink csökkenthetik a belső adminisztrációt, a toborzásra fordított energiákat és költségeket. A HR szolgáltató terhet, feladatokat vesz le a megbízó válláról és lehetővé teszi, hogy az ügyfél kisebb szervezettel, alacsonyabb hirdetési, kiválasztási és adminisztrációs költséggel vonja be az új dolgozókat a munkába” – magyarázza Juhász Csongor.

Egy több száz főt foglalkoztató cég esetében a létszám feltöltéséhez és megtartásához szükséges HR és adminisztrációs szervezet és annak költsége évről-évre egyre magasabb. A Prohuman a munkaerő-kölcsönzési szolgáltatásával ezt teszi olcsóbbá az ügyfél számára. Egy nagy munkaerő-közvetítőnek számos területen van komparatív költségelőnye például az által, hogy nagy mennyiségben, ezért olcsóbban hirdet, vagy, hogy helyi irodáiban folyamatosan végzi a kiválasztást, adott esetben több cég számára is, és az adatbázisaiban is lényegesen több munkavállaló található, mint bármelyik ügyfélében.

Mindezek az előnyök a jelenlegi, egyre nehezebb munkaerőpiaci helyzetben még fontosabbak. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint több mint 80 ezer munkahely áll betöltetlenül, közel duplája a négy évvel korábbi értéknek, a versenyszektorban 2,5% és 3% között mozog a betöltetlen munkahelyek száma. „Új módszerekre, új hozzáállásra van szükség ahhoz, hogy megtaláljuk a megfelelő számú munkavállalókat – mondja Juhász Csongor. – Ez még inkább felértékeli a munkaerő-kölcsönző cégek szerepét, amelyek a tömeges munkaerő toborzásával és megtartásával kapcsolatban sok esetben nagyobb rutinnal, tapasztalattal végzik a munkát a megbízó egyéni lehetőségeihez viszonyítva.”

Hozzászólások

Robbanásszerűen nő a készházak építésének üteme

Több mint ötszörösére nőtt az újonnan felépített készházak száma az elmúlt években. A csok 2018-as bevezetése, illetve az építőipari kapacitáshiány miatt az építtetők egyre nagyobb számban választják a méretre gyártott, gyors és jól szigetelt könnyűszerkezetes, szerelt technológiás építési módot. Magyarországon jelenleg az épülő házak 15 százaléka rendkívül energiatakarékos készház, ez az arány a korábbi években csupán 3 százalék volt.
2019. 09. 17. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Esett a magyar piac

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 222,85 pontos, 0,55 százalékos csökkenéssel, 40 596,71 ponton zárt kedden.
2019. 09. 17. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hiba a munkavállalói motivációt csak a HR-re delegálni

A HR-nek fontos szerepe van a szervezetekben felmerülő problémák megoldásában, el kell látnia a tanácsadói funkciót, támogatnia kell a vezetők munkáját. Ugyanakkor számos klasszikusan HR feladatként számon tartott terület, mint a munkavállalói élmény vagy a motiváció, nem kizárólag HR feladat Gigler Anita, a Rossmann HR vezetője, illetve Zagyva Béla, a Nokia ügyvezető igazgatója szerint. Az Out Of The Box HR rendezvénysorozat második állomásán arról beszélgettek a szakértők, hogy mennyire stratégiai a HR szerepe, kell-e helyet kapnia a vezetésben.
2019. 09. 17. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatódhat a hajléktalanok közfoglalkoztatási programja

A jövő évben is folytatni tervezik a hajléktalanok társadalmi integrációját segítő közfoglalkoztatási programot, amelyben az elmúlt években mintegy négyezren vettek részt - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára kedden budapesti sajtótájékoztatón.
2019. 09. 17. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szabálytalanságok az egészségügyi szakdolgozói és a növényorvosi kamara működésében

Nem volt átlátható és elszámoltatható a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) és a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara gazdálkodása és közpénzfelhasználása a 2015. és 2017. közötti időszakban - közölte az ellenőrzést végző Állami Számvevővész (ÁSZ) alelnöke kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.
2019. 09. 17. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A román kormányválság olyan, mint a pankráció

A román kormányválság leginkább a pankrációra hasonlít: a felek azt mutatják, valódi ellentétek vannak közöttük, de az igazság az, hogy csak egy jól kitalált show-t látunk - mondta Pászkán Zsolt Románia-szakértő kedden az M1 aktuális csatornán.
2019. 09. 17. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar lakások nagy része elavult

A Magyarországon található mintegy 4,4 millió lakóingatlan kétharmada energetikai szempontból elavult, az utólagos szigetelés iránt egyre nagyobb a kereslet, de a megrendeléseket visszaveti a munkaerőhiány - közölték az MTI által megkérdezett építőipari szereplők.
2019. 09. 17. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megkezdődött Tatabányán a katolikus gimnázium felépítése

A munkaterület átadásával megkezdődött Tatabányán egy 12 osztályos katolikus gimnázium felépítése, amelyhez felhasználják a 119 éves, egykori bányakórház épületét - közölte a Székesfehérvári Egyházmegye kedden az MTI-vel.
2019. 09. 17. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az északi félteke legmelegebb nyarát jegyezték fel az idén

Az északi félteke legmelegebb nyarát jegyezték fel 2019-ben, az egész bolygót illetően a június-augusztusi időszak a második legmelegebb volt az elmúlt 140 évben, csakúgy mint az augusztus hónap - közölte az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal hétfőn.
2019. 09. 17. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar-kubai gazdasági együttműködésről tárgyalt Szijjártó Péter

A magyar-kubai gazdasági együttműködésről tárgyalt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a kubai Minisztertanács alelnökével kedden Budapesten.
2019. 09. 17. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A rezsiutalványok több mint felét már kézbesítették

Meghaladta a 1,5 millió darabot az elmúlt két hétben kézbesített rezsiutalványok száma, ami azt jelenti, hogy az utalványok több mint 60 százalékát már megkapták a nyugdíjasok - közölte a Magyar Posta Zrt. kedden az MTI-vel.
2019. 09. 17. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hétszázmillió forintból épült új iskola Kiskunfélegyházán

Új iskola épült mintegy hétszázmillió forintból Kiskunfélegyházán a Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Iskolanővérek fenntartásában működő Constantinum Intézmény Móra Ferenc Katolikus Általános Iskola alsó tagozatos diákjai részére - tájékoztatta az intézmény vezetője az MTI-t.
2019. 09. 17. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

2023-ra létrejön Magyarország első okosvárosrésze

Magyarország egyik első okosvárosrésze jön létre 2023-ra a Liget Budapest Projekt Smart Liget koncepciójának köszönhetően, az Európában is egyedülálló megoldásoknak köszönhetően a városrész a főváros egyik legkörnyezetbarátabb, zéró emissziós helye lesz - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek.
2019. 09. 17. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bojkottálja a PET-palackos italok beszerzését a Pécsi Tudományegyetem

Megszünteti a műanyag, PET-palackos vizek, illetve italok beszerzését a Pécsi Tudományegyetem (PTE) - közölte az intézmény hétfőn az MTI-vel.
2019. 09. 17. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Élen járunk az erdőtelepítésben

A magyar kormány élenjár az erdőtelepítésekben - tudatta Hidvéghi Balázs fideszes EP-képviselő az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
2019. 09. 17. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Modernebb és hatékonyabb repülőgépszárnyak kutatásában és fejlesztésében működik közre a SZTAKI

Modernebb és hatékonyabb repülőgépszárnyak kutatásában és fejlesztésében működik közre az Informatikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) Repülésirányítási és Navigációs Kutatócsoportja, amely az uniós projektben a tesztek során keletkezett adatokat kezeli és dolgozza fel.
2019. 09. 17. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Magyar Állampapír Plusszal az egész ország jól jár!

A várakozások felett teljesít a Magyar Állampapír Plusz, június óta mintegy 2000 milliárd forintért vásárolt a lakosság az új megtakarítási formából - tájékoztatta az MTI-t Varga Mihály pénzügyminiszter.
2019. 09. 17. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nemzetközi szinten is versenyképes a magyar élelmiszeripar

A magyar élelmiszergazdaság az idén az első hét hónapban 10 százalékkal növelte termelési értékét, meghaladva ezzel a 2000 milliárd forintot, vagyis kifejezetten versenyképes - jelentette ki Szijjártó Péter hétfőn Zalaegerszegen.
2019. 09. 17. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Bővül az agrárberuházások támogatása

Új kamattámogatási lehetőséggel és kibővített garanciaprogrammal bővül a mezőgazdasági beruházások ösztönzése - jelentette be az agrárminiszter hétfőn Budapesten.
2019. 09. 17. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Már ötvenezren igényelték a családvédelmi akcióterv valamelyik formáját

Július elseje óta már ötvenezernél többen igényelték a családvédelmi akcióterv valamelyik formáját - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
2019. 09. 17. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások: