A munkáltatónak is megéri emberségesnek lennie

Ma már hazánkban is trend vonzó munkahelynek lenni, ahová a munkavállalók szívesen jelentkeznek, ám csak kevés cég jutott el addig a fontos felismerésig, hogy a munkavállalót nem csak megszerezni, hanem megtartani is tudni kell. A munkavállalók megtartása jelentősen csökkentheti a vállalatok költségeit, hiszen az éves nettó árbevétel két százalékát is elvesztheti egy cég, ha nem tudja tolerálni munkatársainak, azok ideiglenesen megváltozott munkakörülményeit – világít rá Laár Péter, az ideiglenesen megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatására kidolgozott munkáltatói program egyik szakértője.

A munkáltatónak is megéri emberségesnek lennie

Igencsak költséges egy munkavállaló elvesztése

Nemrégiben látott napvilágot egy hazai kutatás, mely kimutatta, hogy a fluktuáció csökkentése alapvetően javítja egy cég költséghatékonyságát. A felmérésben több mint száz vállalatot kérdeztek meg arról, hogy milyen költséget jelent számukra egy új munkatárs betanítása, s a számok magukért beszéltek. A legtöbb munkáltató több mint egymillió forintra teszi a munkatársak betanításával járó költségeket. A betanítás egy időben és költségekben is megterhelő folyamat, amely gyakorta el is húzódik: 1-2 hónaptól kezdve egészen háromnegyed évig is eltarthat az, míg valaki új munkavállalóként teljes értékű dolgozóvá válik, azaz önállóan – a céget jól ismerő munkatársak segítsége nélkül – képes elvégezni a feladatkörtéhez tartozó munkákat. „Ezek az adatok egy ideális helyzetet tükröznek, ahol a kilépett kolléga helyére egyből találnak újat, és betanítás sem kíván speciális felkészültséget az új dolgozótól” - mondja el Laár Péter, az Ofixcom Kft. kereskedelmi igazgatója. A valóságban azonban ennél sokkal rosszabb a helyzet, hiszen egy-egy munkakör betöltéséhez sokszor hónapokig kell keresni: hirdetni, interjúztatni, tárgyalásokat folytatni. Ezek az eljárások nem csak a céges büdzsét terhelik, de a kapacitáshiánnyal küzdő cég dolgozóinak idejét és hatékonyságát is rontják” - teszi hozzá. Az erről szóló kutatások eredményei alátámasztják azt a tényt, hogy a vállalatoknak nem elég megszereznie, megtartania is tudni kell a munkavállalóit.

 

A hatékonyság szinonímája a jó csapat

 Manapság minden cég toborzó ajánlatában elhangzik az a fordulat, hogy jelentkezz hozzánk, ha egy jó csapat tagja akarsz lenni.  Jó csapatot azonban csak összeszokott, egymás munkáját és képességeit jól ismerő, dinamikájában egymást segítő közeg alkothat, ami nem a szerencse függvénye, hanem pusztán a kapcsolatépítésről szól, azaz pszichológia. Azok az emberek tudnak jól együtt dolgozni egy cégnél, akik elég jól ismerik egymást ahhoz, hogy probléma esetén is száz százalékon tudjanak teljesíteni. „A legtöbb elbocsájtás szükségtelen volna, ha a munkáltatók működésükbe építve időben felkészítenék munkavállalóikat arra, hogy ideiglenesen történő változások mentén is helyt tudjanak állni” – jegyzi meg Laár Péter.

 

Nem az elbocsájtás az egyetlen út

Egy munkavállaló az élete során többféle válsághelyzetbe is kerülhet: magánéleti, karrier-beli, anyagi problémák is kihatással vannak a teljesítményünkre.  Egy ideális munkahelyen az ilyen helyzetekből adódó teljesítménycsökkenésre odafigyel a vezetőség, és többféle megoldást kínálva segíti a dolgozóját abban, hogy az újra magára találhasson. „Legtöbbször elegendő annyi is, hogy a munkavállaló a munkahelyén eléggé biztonságban érezhesse magát ahhoz, hogy megnyíljon, és jelezhesse a problémát. Egy válás, egy haláleset, vagy egy váratlan anyagi teher a legmagabiztosabb és legjobb munkaerőt is megingathatja, de ha a munkahely időben felismeri a szervezet életét befolyásoló válsághelyzetet, akkor számos megoldást találhat az ideiglenes teljesítmény csökkenés kivédésére” – fogalmazza meg véleményét a szakértő. „Az új munkaerő felkutatásánál és betanításánál jóval kisebb anyagi ráfordítás manapság egy vállalat részéről az, ha a munkáltatói programjába eleve beépít olyan elemeket, melyek során megismerheti dolgozóit, és így időben felkészülhet azok problémáinak kezelésére. Ráadásul az ilyen, az emberségességet előtérbe helyező, programok számtalan pozitív hozadékkal bírnak egy vállalat életében: csapatépítő, teljesítményfokozó és munkahelyi légkört javító hatásuk elvitathatatlan” -teszi hozzá a szakértő.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: