A nagy klasszikusok és a befektetési ékszerek taroltak a BÁV májusi aukcióján

Hatalmas érdeklődés mellett zajlott a BÁV 74. Művészeti Aukciója május 14-én és 15-én, ahol a nagy festőklasszikusok mellett, mint Zichy Mihály, Mednyánszky László és Szinyei Merse Pál a szecessziós Zsolnay kerámiáké, illetve a nagyértékű befektetési brilles ékszereké volt a főszerep. A legmagasabb áron, 31,2 millió forintért Zichy Mihály Harcdöntő párbaj című festménye kelt el. Az online közvetítéssel összekötött, kétnapos aukción a korábbinál nagyobb arányban képviseltették magukat a fiatalabb generáció tagjai és a külföldi vásárlók.

A BÁV művészeti aukciói szinte a teljes műtárgypiaci kínálatot lefedik, így kiváló lehetőséget adnak piacot jellemző trendek vizsgálatára, illetve arra, hogy az itt tapasztaltakat összevessük a BÁV nemrégiben indított Műtárgybefektetési Index kutatásának eredményeivel*.

A 74. Művészeti Aukción az egy vásárlóra eső átlagos költés 860.000 forint volt. Az eladási árak a sokszínű kínálatnak köszönhetően nagyon széles sávban mozogtak, hiszen a legalacsonyabb áron elkelt tétel egy 43 ezer forintos keresztelőpohár volt, míg a legmagasabb áron, 31,2 millió forintért Zichy Mihály Harcdöntő párbaj című festménye kelt el. Bár az árverésen a legnagyobb tömeget a festménykínálat vonzotta, ugyanakkor a legmagasabb, 75 százalékos eladási arányt az ékszerek érték el. Különösen a befektetési célú, brilles ékszerek voltak nagyon népszerűek, hiszen irányukba folyamatosan nő a kereslet.
 
„Bár az eladott festmények összértéke négyszerese volt az ékszerekének, mégis, számunkra nagyon nagy jelentőséggel bír ez utóbbi szegmens, mivel az ékszer egyfajta belépőt is jelent a műgyűjtés világába. Azt tapasztaljuk, hogy sokan azok közül, akik az aukcióinkon először ékszer- vagy óravásárlóként jelentek meg, idővel festményt és műtárgyat is vesznek” – mondta el Zakariás Fruzsina, a BÁV vezérigazgatója. „További érdekesség, hogy míg a műgyűjtés alapvetően a férfiak terepe, hiszen a mostani aukción is 70 százalékban ők voltak a vásárlóink, addig az ékszereknél már 50 százalékos arányban képviseltetik magukat a hölgyek, akik egyre inkább saját maguk veszik meg a számukra kedves tételeket”. 
 
Az aukció közönségének összetételén egyértelműen látszik, hogy megindult a generációváltás a műtárgypiacon, ugyanis egyre nagyobb arányban jelennek meg a 30-as és 40-es korosztály tagjai az BÁV árverésein. A cég folyamatosan igyekszik megfelelni ezen új vásárlóréteg elvárásainak, egyrészt rendkívül intenzív edukációs tevékenységgel, másrészt a transzparencia iránti igény maximális kielégítésével, harmadrészt pedig új, digitális csatornák biztosításával. Ez utóbbit szolgálja, hogy a BÁV történetében most először lehetett nagy művészeti aukción online is licitálni a tételekre az axioart.com-on keresztül. Az online licitálók között a festmények és a műtárgyak voltak a legnépszerűbbek, és a licitálók fele meg is nyerte az áhított tételt.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Bár a magyar műtárgypiacot a legtöbben lokális piacként könyvelik el, a BÁV aukciói esetében ez nem igaz. A nemzetközi érdeklődésre is számot tartó, széles kínálat miatt ugyanis évek óta megfigyelhető, hogy elsősorban a régi mesterek, valamint az ékszerek és a műtárgyak esetében dinamikusan növekszik a külföldi érdeklődők száma. Ez most is jellemző volt, így például az ékszervásárlásra vonatkozó vételi megbízások csaknem 90 százaléka külföldi vásárlóktól érkezett. Mindez nem csak a műtárgypiac globalizálódásának hatását mutatja, hanem azt is jelzi, hogy a BÁV-ot nem csak magyar, hanem nemzetközi szinten is olyan transzparens és megbízható vállalatnak tartják, amelytől az adott tárgy személyes megtekintése nélkül is bátran vásárolnak.„A Műtárgybefektetési Index eredményei és a tapasztalataink is azt mutatják, hogy különösen az Y generáció tagjai számára a műtárgyvásárlásnál kiemelkedő jelentőségű az átláthatóság és a megbízhatóság, amely értékekkel nagyvállalati működése nyomán a BÁV-ot is azonosítják. Mivel ezeken a területeken élen járunk a hazai műtárgypiacon, a folyamatos edukációval, a transzparencia biztosításával és a műtárgypiac befektetési szempontú megközelítésével nem csak a jelen, hanem a jövő műtárgygyűjtőit is sikerrel tudjuk magunk mellé állítani” – tette hozzá Zakariás Fruzsina.

Az összesen 587 tételt felvonultató aukció legmagasabb áron elkelt tétele 31,2 millió forintos eladási árral Zichy Mihály Harcdöntő párbajcímű expresszív remekműve volt. A második helyre Mednyánszky László Dunajeci tája került 30 millió forinttal, a harmadik pedig Szinyei Merse Pál Faun III.című előtanulmánya lett, amely 28,8 millió forintért talált vevőre.  A műtárgyanyag szenzációját a szecessziós Zsolnay kerámiák szolgáltatták, amelyek közül egy rendkívül ritka Zsolnay virágtartó díszedény 14,4 millió forintért, egy tulipános díszkaspó pedig 6,6 millió forintért kelt el.
 
Az ékszer- és ezüst nap legnépszerűbb tételei a nagyértékű brilles befektetési ékszerek voltak.A legmagasabb eladási árat, 5,5 millió forintot egy 14 karátnyi briliánssal és 4 karátnyi smaragddal ékített arany karkötő érte el. A második helyen, 5,4 millió forinttal az árverés egyik különlegessége, egy fukszia csokrot formázó, 21 karátnyi briliánst, 8 karátnyi smaragdot és 10 karátnyi rubint tartalmazó melltű végzett. A harmadik helyet pedig egy összesen 3,7 karátnyi briliánssal ékített fehérarany nyakék szerezte meg, amelyet 3,6 millió forintért vásároltak meg. Az ezüst műtárgyak közül egy lenyűgöző magyar art deco doboz 4 millió forintért került új gyűjteménybe, míg egy 20. századi ezüst asztali szökőkútért 2,6 millió forintot fizettek.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: