A német lakosság nagy része elégedetlen a kormány teljesítményével

Elégedetlen a lakosság többsége Németországban a kormány munkájával - mutatta ki egy vasárnap ismertetett felmérés, amely abból az alkalomból készült, hogy hivatali ideje feléhez érkezett Angela Merkel negyedik kormánya.

A német lakosság nagy része elégedetlen a kormány teljesítményével

A Bild am Sonntag című lapban közölt adatok szerint a lakosság 52 százaléka rossznak vagy nagyon rossznak értékeli a kormány munkáját, míg az elégedettek aránya országszerte 40 százalék, a keleti tartományokban, a volt NDK területén pedig csupán 37 százalék.
   
A kormánypártok közül a Kereszténydemokrata Unió (CDU) megítélése a legjobb. A németek 50 százaléka véli úgy, hogy a CDU tudja leginkább érvényesíteni politikáját a koalícióban, míg a testvérpárt bajor Keresztényszociális Unióról (CSU) és a Német Szociáldemokrata Pártról (SPD) egyaránt mindössze 13 százalék gondolja ezt.
   
A kormány a 2017 októberében tartott szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után minden korábbinál hosszabb, 171 napig tartó egyeztetést követően - 2018 márciusában - alakult meg. A három párt a koalíciós szerződésben rögzítette, hogy a törvényhozási ciklus felénél, 2019 októberében felülvizsgálják az együttműködést és döntést hoznak arról, hogy érdemes-e további két évre vállalni a közös munkát.
   
Ez a felülvizsgálat vasárnap este kezdődött el a koalíciós pártok vezetőinek tanácskozásával. A Bild am Sonntag értesülése szerint egy 80 oldalas dokumentumban értékelik az eddigi eredményeket és a további terveket, és a szöveget a kormány következő, szerdai ülésén véglegesítik majd. Azonban egyáltalán nem biztos, hogy sikerül egységes kormányzati munkatervvé kovácsolni a három párt elképzeléseit. A legtöbb vita a nyugdíjrendszer átszervezése körül van.
   
Tovább nehezíti a helyzetet, hogy a koalíciós pártok vezetői ugyan mind az együttműködés folytatását szorgalmazzák, de az SPD munkáját egy ideiglenes elnökség irányítja. A szociáldemokraták a tisztújítási folyamat közepénél tartanak, decemberi kongresszusukon derül majd ki, hogy melyik elnökjelölt vagy társelnök-jelölti páros kerül a párt élére, és az indulók közül többen azt javasolják, hogy az SPD lépjen ki a koalícióból és ellenzékben próbálkozzon a megújulással.
    

A Bild am Sonntag megbízásából készített felmérés szerint az SPD-re a német választók csupán 15 százaléka szavazna, ha most vasárnap lenne a Bundestag-választás, ami 5,5 százalékpontos visszaesés a 2017-ben elért 20,5 százaléktól, a szociáldemokraták eddigi leggyengébb szövetségi parlamenti választási eredményétől. A CDU/CSU pártszövetség a szavazatok 29 százalékát szerezné meg, szemben a 2017-es 32,9 százalékkal, a kormánypártok így a jelenlegi erőviszonyok alapján nem szereznének ismét többséget egy újabb választáson.
   
A Bundestag ellenzéki oldalán a Zöldek 20 százalékon állnak, bőven megduplázva a 2017-ben elért 8,9 százalékos eredményüket. A CDU/CSU-tól jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) támogatottsága 13 százalékos, nem változott számottevően a két évvel ezelőtti 12,6 százalékhoz képest. Az SPD-től balra álló Baloldal (Die Linke) is nagyjából a 2017-es szinten áll, a szavaztok 9 százalékát szerezhetné meg, szemben a 2017-es 9,2 százalékkal. A liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) gyengült, országos választói támogatottsága a két évvel ezelőtti 10,7 százalék után 7 százalékon áll.

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

Emelik a munkanélküli segélyt Lengyelországban

Megszavazta a lengyel szejm csütörtök este a munkanélküli segély emelését, valamint a koronavírus-járvány miatt munkanélkülivé válóknak három hónapig járó, új, szolidaritási támogatást.
2020. 06. 05. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Most már korlátozásmentesen lehet utazni az alábbi szomszédos országokba

Korlátozásmentesen lehet utazni péntektől Ausztriába, Csehországba és Szlovákiába - jelentette be Facebook-oldalán a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.
2020. 06. 05. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

200 éve nem volt ennyi eső Moszkvában

Az éghajlati normának megfelelő 50 milliméter helyett 169,5 milliméter csapadék hullott a tavasz utolsó hónapjában Moszkvában, ezért az idei lett az elmúlt 200 év legesősebb májusa az orosz fővárosban - közölte szerdán a Lomonoszov Moszkvai Állami Egyetem (MGU) meteorológiai obszervatóriuma.
2020. 06. 05. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kezd talpra állni az autóértékesítés Nagy-Britanniában, de még nem az igazi

A csütörtökön ismertetett legfrissebb adatok szerint valamelyest élénkült, de továbbra is csaknem hetven éve nem mért mélyponton volt a nagy-britanniai személyautó-értékesítés a múlt hónapban.
2020. 06. 05. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A spanyol lakosság 5,2 százaléka kaphatta el az új koronvírust

A spanyol lakosság 5,2 százaléka fertőződhetett meg az új koronavírussal - ismertette az átfertőzöttséget vizsgáló országos, reprezentatív kutatás második szakaszának eredményét Marina Pollán, a nemzeti járványügyi központ (CNE) igazgatója csütörtökön Madridban.
2020. 06. 04. 23:40
Megosztás:
Hozzászólások:

Törökország fokozatosan újraindítja nemzetközi légi járatait

Törökország június 10-től fokozatosan tervezi újraindítani a nemzetközi légi járatokat - írta csütörtöki közleményében Adil Karaismailoglu török közlekedésügyi miniszter.
2020. 06. 04. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A kötelező záróra eltörlését kérik az osztrák vendéglátósok

A kötelező záróra eltörlését kérik az éjszakai vendéglátásban dolgozók Ausztriában - közölte Thomas Ratzenböck, az éjszakai vendéglátók egyesületének (VÖNG) szóvivője csütörtökön. Az éjszakai vendéglátóhelyek Bécsben 24 ezer álláshelyet biztosítanak.
2020. 06. 04. 21:10
Megosztás:
Hozzászólások:

Horvátországban a 2 százalékot sem éri el a fertőzöttek száma

Horvátországban a 2 százalékot sem éri el az új koronavírussal megfertőződöttek valós aránya a szerológiai tesztek részleges eredménye szerint - írta a Jutarnji List című horvát napilap csütörtökön, a közegészségügyi intézet (HZJZ) adataira hivatkozva.
2020. 06. 04. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban zártak az európai tőzsdék

Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön.
2020. 06. 04. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Moszkvában ősz közepéig maradhat a maszkviselés

Az ősz közepéig, a Covid-19 elleni tömeges vakcináció remélt kezdetéig maradhat kötelező a maszkviselés Moszkvában - jelentette ki Szergej Szobjanyin, az orosz főváros polgármestere csütörtökön a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva.
2020. 06. 04. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedett az átlagbér Csehországban

Csehországban az első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest 5 százalékkal, 34 077 koronára (440 ezer 300 forint) emelkedett a havi átlagbér. Az alkalmazottak mintegy 1610 koronával (20 ezer 800 forint) kaptak havonta többet, mint egy éve - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal csütörtökön Prágában.
2020. 06. 04. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem változtatott az irányadó eurókamaton az EKB

Nem változtatott az irányadó kamaton csütörtöki ülésén az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa.
2020. 06. 04. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

ÁFA csökkentés Németországban a gazdaságélénkítés jegyében

Németországban hosszú egyeztetést követően megszületett a megállapodás az újabb gazdaságélénkítésről. A program a várt 80 milliárd euró körüli összegnél nagyobb, összesen 130 milliárd euró lett. A fogyasztás élénkítése érdekében az idei évre csökkentik az áfa kulcsokat.
2020. 06. 04. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Enyhe mínuszokban nyitottak az európai tőzsdék

Mérsékelt csökkenéssel nyitottak a főbb nyugat-európai részvénypiacok csütörtökön.
2020. 06. 04. 09:40
Megosztás:
Hozzászólások:

Megduplázzák a családi pótlékot - de nem nálunk

A román parlament másodszor is a családi pótlék megkétszerezése mellett szavazott szerdán azzal, hogy elutasította a januárban elfogadott sürgősségi kormányrendeletet, amely augusztus 1-jéig elhalasztotta volna a pótlék korábban már megszavazott, száz százalékkal történő emelését.
2020. 06. 04. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb enyhítések Szlovákiában

Újabb, a Covid-19 betegség terjedésével összefüggésben bevezetett korlátozásokat oldottak fel szerdán Szlovákiában, egyebek mellett lehetővé téve a sportrendezvények megtartását, és enyhítve a szájmaszk kötelező viselésére vonatkozó előírásokat.
2020. 06. 04. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Reformprogram indul Olaszországban

Olaszország újjászületése névvel nagyszabású reformprogram indítását jelentette be Giuseppe Conte miniszterelnök az ország belső és külső határnyitása napján, amelyet a koronavírus-járvány utáni újraindulás napjának nevezett szerda esti sajtótájékoztatóján, Rómában.
2020. 06. 04. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lassan ereszkedik a járványgörbe Törökországban

Törökországban szerdán az előző napi 786 után ismét 800 feletti értékkel, 867-tel emelkedett a koronavírus-járvány újonnan igazolt fertőzéses eseteinek a száma - derült ki a Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter Twitter-fiókján megosztott táblázatból, amely szerint így a regisztrált fertőzöttek száma 166 ezer 422-re nőtt.
2020. 06. 04. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Belgium is újraindul

Belgiumban a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások enyhítésének harmadik szakaszában, június 8-tól újra kinyithatnak a vendéglátóhelyek, és a határzárakat is feloldják június 15-től - jelentette be a belga kormány biztonsági tanácsa szerdán Brüsszelben.
2020. 06. 03. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bevezetik a beutazási karantént Nagy-Britanniában

Jövő hétfőtől érvénybe lép az a már korábban bejelentett előírás, amelynek értelmében kéthetes karanténba kell vonulniuk a külföldről Nagy-Britanniába érkezőknek - közölte szerdán Priti Patel brit belügyminiszter.
2020. 06. 03. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások: