A nemzetközi hangulat befolyásolta a hazai kereskedést

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 413,14 pontos, 1,02 százalékos csökkenéssel, 40 061,95 ponton zárt kedden.

A nemzetközi hangulat befolyásolta a hazai kereskedést

A részvénypiac forgalma 9,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
    

Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank elemzője az MTI-nek elmondta: a nemzetközi hangulat befolyásolta a részvénykereskedelmet, ezért látható gyengébb teljesítmény a magyar piacon. Az OTP az elemző szerint technikailag fárad, a vezető magyar bankpapír közel 6,5 milliárd forintos kereskedését nem kísérte különösebb hír. A Mol ugyancsak a nemzetközi hangulattal összhangban csúszott lefelé. Viszonylag gyengén teljesített a Richter is, annak ellenére, hogy erős vételi szándék van egyik partnere, az Allergan iránt, ami nagyobb piaci lehetőséget kínálna a magyar gyógyszercégnek is - tette hozzá.
    

Az AbbVie Inc kedden bejelentette, hogy 63 milliárd dollárért megvásárolja az Allergan céget. Az összeolvadó vállalatok együttes évi bevétele 48 milliárd dollár lesz, a gyógyszeripari cég a világ 175 országában lesz jelen. Az Allergant 2016-ban 160 milliárd dollárért akarta megszerezni a Pfizer gyógyszergyártó, de végül elállt az ügylettől. Az Allergan részvényára azóta csaknem a felére esett.

Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!
    

A Mol árfolyama 32 forinttal, 1,03 százalékkal 3072 forintra csökkent, 957,7 millió forintos forgalomban.
    

Az OTP-részvények ára 210 forinttal, 1,79 százalékkal 11 500 forintra esett, forgalmuk 6,5 milliárd forintot tett ki.
    

A Magyar Telekom 3 forinttal, 0,72 százalékkal 417 forintra erősödött, forgalma 145,3 millió forint volt.
    

A Richter-papírok 65 forinttal, 1,25 százalékkal 5145 forintra gyengültek, forgalmuk 1,2 milliárd forintot ért el.
    

A BUMIX 4489,63 ponton zárt kedden, ez 96,87 pontos, 2,21 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Hozzászólások

Csökkenő indexekkel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok

Csökkenő indexekkel korrigálták a hétfői nyitáskor a pénteki erős zárást az amerikai értékpapírpiacok.
2019. 10. 14. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Benyújtotta lemondását a vatikáni biztonsági szolgálat vezetője

Benyújtotta lemondását Ferenc pápának a pápai állam biztonsági szolgálatát vezető Domenico Giani a Vatikánban kirobbant újabb pénzügyi-biztonsági botrányt követően - jelentette hétfőn az olasz sajtó.
2019. 10. 14. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jó eredményeket mutat az ügyészségi munka

A lényegesen megváltozott jogi szabályozás ellenére változatlanul stabil, jó eredményeket mutat és kellően gyors az ügyészségi munka - írta Polt Péter legfőbb ügyész a szervezet tavalyi tevékenységéről szóló beszámolójában, amelyet hétfőn nyújtott be az Országgyűlésnek.
2019. 10. 14. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét startup partnereket keres az OTP Bank

Az innovatív vállalkozások és az OTP Csoport közötti együttműködést elősegítő, jövő tavasszal induló nemzetközi partner programra november 22-ig jelentkezhetnek a hazai és külföldi már intenzív növekedési fázisban lévő startupok. Az OTP Startup Partner Programba bekerülő cégek lehetőséget kapnak arra, hogy a bankkal közösen tesztprojektet valósítsanak meg, és később akár a Csoport hosszú távú partnerévé is váljanak. A közös munkát banki vezetők, professzionális mentorok és szakértő partnerek is segítik majd.
2019. 10. 14. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nőtt az ipari termelés augusztusban

Augusztusban az ipari termelés 0,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit az előző havi 12,0 százalékos emelkedés után, a munkanaphatástól megtisztított adatok 2,7 százalékos növekedést mutatnak az előző havi 8,7 százalékot követően - erősítette meg az előzetes adatokat hétfőn második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2019. 10. 14. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sikeres a nagycsaládosok autóvásárlását támogató program

Minden várakozáson felüli sikere van a nagycsaládosok autóvásárlását támogató programnak - közölte a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének (Gémosz) elnöke hétfőn az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című közös műsorblokkjában.
2019. 10. 14. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Immár ötödik éve hirdeti meg az ABB egyetemi női mentorprogramját

Az ABB Kft. immáron az ötödik egymást követő évben hirdeti meg műszaki egyetemi és főiskolai női hallgatók számára az „ABB mentorprogram női hallgatóknak”elnevezésű programját. A projekt során a vállalat öt végzős hallgatót választ ki pályázat útján az energetika és automatizálás területéről. A pályázatra 2019. október 1. és november 11. között lehet jelentkezni.
2019. 10. 14. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mutatjuk a budapesti kerületi képviselő-testületek mandátummegoszlását

A budapesti kerületi képviselő-testületek mandátummegoszlása a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint, a szavazatok 99,98 százalékának összesítése után a következő (az eredmény nem végleges):
2019. 10. 14. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenéssel nyitottak a vezető európai tőzsdék

Csökkenéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek hétfőn.
2019. 10. 14. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A budapesti kerületek megválasztott polgármesterei 2019-ben - egy ábrán

A budapesti kerületek megválasztott polgármesterei 2019-ben
2019. 10. 14. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A mandátumok megoszlása a Fővárosi Közgyűlésben - egy ábrán

Mandátumok megoszlása a Fővárosi Közgyűlésben; Képviselői helyek száma összesen: 33; FIDESZ-KDNP; MOMENTUM-DK-MSZP- PÁRBESZÉD-LMP; Független
2019. 10. 14. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ábrán mutatjuk a budapesti főpolgármester-választás eredményét

A budapesti fopolgármester-választás eredménye: Tarlós István, Karácsony Gergely; Puzsér Róbert; Berki Krisztián
2019. 10. 14. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Történelmi győzelem született Budapesten?

Történelmi győzelem született vasárnap Budapesten, ez a győzelem arról szól, hogy Budapest zöld lesz és szabad - mondta Karácsony Gergely megválasztott főpolgármester az önkormányzati választás eredményét értékelve vasárnap este.
2019. 10. 14. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Puzsér Róbert csalódott

Enyhe csalódásnak, de nem rossz eredménynek nevezte a budapesti főpolgármester-választáson szerzett négy és fél százalékát vasárnap este az MTI-nek nyilatkozva Puzsér Róbert.
2019. 10. 14. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Továbbra is meleg idő lesz a jövő héten

Hajnalonként ködre kell készülni, majd napközben napsütésre, esőre is számítani lehet a jövő héten. Emellett továbbra is marad a meleg, többfelé 20 fok feletti maximumokkal - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.
2019. 10. 14. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Fidesz kapta a legtöbb szavazatot országszerte

A Fidesz kapta a legtöbb szavazatot országszerte, ami az elkövetkező időszak nagy nemzetközi küzdelmeihez fontos erőforrást jelent - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Fidesz eredményváróján az MTI-nek.
2019. 10. 13. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyelőre úgy fest, hogy Karácsony Gergely lesz a befutó - Nézzük a számokat!

Budapesten a főpolgármester-jelöltek sorrendje a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint, a szavazatok 56,11 százalékos feldolgozottságnál a következő:
2019. 10. 13. 22:04
Megosztás:
Hozzászólások:

Mutatjuk a részeredményeket! - Budapesten a főpolgármester-jelöltek sorrendje a következő

Budapesten a főpolgármester-jelöltek sorrendje a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint, a szavazatok 14,06 százalékos feldolgozottságnál a következő:
2019. 10. 13. 21:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Bezártak a szavazókörök, megkezdődött a voksok összeszámlálása

Vasárnap este 7 órakor befejeződött az önkormányzati és nemzetiségi képviselők választása.
2019. 10. 13. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Így teljesített a részvénypiac ezen a héten

Csökkenő forgalomban erősödött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX .
2019. 10. 13. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások: