A nyugat-európai értéktőzsdék nagyrészt javultak

A nyugat-európai értéktőzsdék csütörtökön nagyrészt javultak, jó vállalati eredmények miatt.

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,1 százalékos javulással kezdett, és előzetes adat szerint 0,43 százalékos napi emelkedéssel 1.142,75 ponton végzett, 1,88 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött. A hétfői, jelentős negatív átárazást ledolgozó, szerdai előretörés után csütörtökön lassúbb ütemben haladtak előre a részvénypiacok, elsősorban az amerikai General Electric és a finn Nokia vártnál jobb eredménybeszámolója láttán. Lanyhultak a híresztelések Görögország adósságátalakítási szükségletei körül, a görög bankrészvények javultak, és ez szélesebb körben is jót tett a pénzügyi részvényeknek. Az építőipari részvényeket értékpapír-forgalmazói felértékelések segítették. F

 

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 csütörtökön 3,96 pontos, 0,07 százalékos romlással 6.018,30 ponton zárt, 2,01 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött. A frankfurti DAX-30 46,30 pontos, 0,64 százalékos plusszal 7.295,49 ponton végzett, 5,51 százalékkal magasabban, mint az év végén. Párizsban a CAC-40 17,26 ponttal, 0,43 százalékkal 4.021,88 pontra nőtt, ez 5,71 százalékkal jobb az év véginél. Varsóban a WIG20 0,61 százalékkal 2.908,02 pontra fogyatkozott. A Mol 0,51 százalékkal drágulva 373,90 zlotyn végzett. A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,20 százalékkal, az S and P-500-as 0,45 százalékkal, a Nasdaq piac összetett mutatója 0,55 százalékkal volt a szerdai záró fölött,

 

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj csütörtök reggel 74 centtel drágább, estefelé 52 centtel olcsóbb volt a szerdai zárónál, hordónként (159 liter) 123,33 dollárnál tartott. Április 11-én több mint két és féléves csúcsra, 127,02 dollárra hágott az ára, ennél drágább utoljára 2008. augusztus elsején volt. A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate (WTI) referenciafajta hordója 14 centet vesztett, 111,31 dollárra. Az április 11-én elért, 113,43 dolláros jegyzése a legmagasabb volt 2008. szeptember elseje óta. Az európai párlatkereskedelem számára irányadó gázolajjegyzés tonnánként 1.014,25 dollár volt Londonban, 6,25 dollárral olcsóbb a szerdai zárónál. Napközben több mint egy dollárral is drágult a kőolaj, főleg a dollár romlása miatt, a nap végére azonban a rossz amerikai munkanélküliségi és ipari adatok adatok megfordították az irányzatot.

 

Az értéktőzsdék nyitásakor az euró 1,4612 dollár volt vételi oldalon a londoni bankközi devizapiacon, az értéktőzsdék zárása után 1,4583 dollárnál tartott, 0,0066 dollárral drágábban a szerda estinél, 9,07 százalékkal drágábban, mint tavaly év végén. Az euró este 1,2866 svájci frank volt, ez 0,0025 frankkal kevesebb a szerdai későinél, 3,00 százalékkal jobb az év véginél. A dollár csütörtökön harmadik napja esett a fő valutákkal szemben. Az irányzatot továbbra is az amerikai Standard and Poor's hitelminősítő hétfői bejelentése szabja meg: példátlan módon negatívra rontotta stabilról az Egyesült Államok lehető legjobb, továbbra is fenntartott "AAA" szuverén adósosztályzatának kilátását.

 

Azóta tovább rontott a helyzeten az amerikai munkanélküliség múlt heti növekedéséről megjelent adat, illetve a FED philadelphiai részlegének felmérése arról, hogy az Egyesült Államok közép-atlanti térségében gyengül a feldolgozóipar teljesítménye ebben a hónapban. Ezek a fejlemények mind messzebbre tolják a FED kamatemelésének lehetőségét. A dollár gyengeségéből a svájci frank is nyert, úgyhogy azzal szemben az euró nem javult. Az euró csütörtökön ismét idei csúcsot döntött, az 1,4649 dollár új rekord volt 2009. december 15-e óta is. Az idei mélypontja eddig 1,2874 dollár volt - egyszersmind négyhavi mélypont - január 9-én.

 

Az arany unciánként (31,1 gramm) 1.503,40 dollár volt csütörtökön későn azonnali szállításra Londonban, hajszállal olcsóbb a szerda esti 1.503,61 dollárnál. Az arany továbbra is profitál a dollár gyengüléséből: csütörtökön ötödik napja döntött történelmi rekordot az ára, ezúttal 1.508,75 dolláron azonnalra Londonban. A tavalyi évet 28,32 százalékkal drágábban végezte, mint 2009-et, ez volt a legjobb éves teljesítménye 2007 óta. (MTI)


Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 147 747,91 ponton zárt, 1,94 százalékkal alacsonyabban, mint az előző héten.
2026. 09. 06. 17:00
Megosztás:

Kérdésessé válhat a kiskereskedelmi különadó jövője a Niveus szerint

Kérdésessé válhat hosszabb távon a kiskereskedelmi különadó jövője a Niveus Consulting Group szerint - tudatta az üzleti tanácsadó cég az MTI-vel vasárnap.
2026. 09. 06. 15:00
Megosztás:

Így alakult a gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus végén

Vegyesen alakult a belföldi gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus utolsó hetében az előző év azonos időszakához viszonyítva - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összesítésben.
2026. 09. 06. 14:00
Megosztás:

LIGA: az orvoskamara újra valódi alkupozíciót kap

Azzal, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) újra visszakapja közhatalmi státuszát, valódi alkupozíciót és felhatalmazást kap - közölte a LIGA Szakszervezetek arra reagálva, hogy a kormány visszaállítaná a kötelező orvoskamarai tagságot és visszaadná a MOK jogosítványait.
2026. 09. 06. 13:00
Megosztás:

Garlinghouse betalált: az XRP Ledger megmutatja, mennyire lassú még mindig a hagyományos pénzügy

A Ripple vezérigazgatója, Brad Garlinghouse újra reflektorfénybe állította a hagyományos pénzügyi rendszer egyik legnagyobb ellentmondását: miközben az AI, az önvezető autók és a műholdas internet elképesztő sebességgel fejlődnek, hatalmas értékek globális mozgatása még mindig gyakran heteket vagy hónapokat igényel.
2026. 09. 06. 11:00
Megosztás:

Új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt

Szakítva az eddigi társelnöki rendszerrel új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) - közölte a párt frissen megválasztott elnöke szombaton az MTI-vel.
2026. 09. 06. 10:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőttek a német feldolgozóipari megrendelések

A német feldolgozóipar új megrendeléseinek volumene júliusban a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt az előző hónaphoz képest, a bővülés azonban szinte teljes egészében a nagy értékű megrendeléseknek volt köszönhető - közölte pénteken a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
2026. 09. 06. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter kitüntetést és jutalmat javasol a paksi védekezésben résztvevőknek

Kitüntetést és jutalmat javasol a miniszterelnök a paksi védekezésben résztvevőknek.
2026. 09. 06. 08:00
Megosztás:

Közel 3 százalékkal csökkent a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja

A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. Ugyanakkor a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte a kárráfordítási kiadásokat, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026. 09. 06. 07:00
Megosztás:

A Nébih szezonális ellenőrzés-sorozata is véget ért a nyárral – az eredmények kedvező tapasztalatokat hoztak

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a kormányhivatalok a nyár folyamán ellenőrizték a szezonhoz kapcsolódó termékeket és célterületeket. A húskészítmény- és fagylalt-, illetve jégkrém-előállítók ellenőrzése döntően jó eredményeket hozott. Hasonlóan kedvező tapasztalatokat szereztek összességében a dinnyetermesztők és -árusítók, a zöldség- és gyümölcsárusok, továbbá az alkoholos italok és a tábori étkeztetés ellenőrzése során is. Ugyanakkor több esetben volt szükség hatósági intézkedésre: több tonna élelmiszer kivonása, bírságok kiszabása és tevékenységkorlátozás is történt.
2026. 09. 06. 06:00
Megosztás:

Török bankot helyezett szankció alá az Egyesült Államok

Egy török bankot helyezett szankció alá Irán számára végzett pénzügyi szolgáltatások miatt az Egyesült Államok pénteken.
2026. 09. 06. 05:00
Megosztás:

15 év után ébredt fel egy Bitcoin-tárca: 120 dollárból több mint 3 millió lett

Újabb, éveken át érintetlen Bitcoin-tárcák mozdultak meg, amelyek tulajdonosai hatalmas árfolyamnyereséget érhettek el. A Galaxy Research adatai szerint augusztus 29. és szeptember 4. között legalább négy régi tárcából összesen 202,84 BTC-t mozgattak meg, jelenlegi értéken mintegy 15,7 millió dollárt.
2026. 09. 06. 04:00
Megosztás:

Interpol-körözés alatt álló magyar állampolgárt fogtak el Újvidéken

Nemzetközi körözés alatt álló magyar állampolgárt fogott el a szerb rendőrség Újvidéken - közölte a szerb belügyminisztérium szombaton.
2026. 09. 06. 03:00
Megosztás:

A „föld alatt” tornáztatja az agyat egy magyar projekt

Szeptemberben, az Alzheimer-világhónap apropóján különösen aktuális arról beszélni, hogyan tarthatjuk aktívan az agyunkat a hétköznapokban is. Erre ad egy szokatlan választ a Zeniiith: egy agytorna-projekt, amely a budapesti kisföldalatti és metrómegállókra épített egy videó-sorozatot.
2026. 09. 06. 02:30
Megosztás:

Ha Ön 1945–1970 között született, akkor van oka a félelemre

Az 1945 és 1970 között születettek 2026-ban 55–81 évesek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy valamennyiük beteg vagy közvetlen veszélyben van. Az életkor előrehaladásával azonban több súlyos betegség, baleset és pénzügyi visszaélés kockázata emelkedik.
2026. 09. 06. 02:00
Megosztás:

Itt az időpont! Így vezeti be az EUR-ot Magyarország

Hosszú évek óta először már nem csupán távoli lehetőségként beszélnek a magyar euróról: a kormány konkrét céldátumot jelölt meg a felzárkózásra.
2026. 09. 06. 01:00
Megosztás:

Vállalkozást vezet? Ezt nagyon fontos tudnia!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke tájékoztató füzetet adott ki az egyik legelterjedtebb versenyjogi jogsértésről, a viszonteladási árak megkötéséről. A viszonteladási árak megkötése csökkenti a versenyt a kereskedők között, mesterségesen magasan tartja az árakat, melynek végső soron a fogyasztók látják kárát. A GVH elnökének célja, hogy felhívja a beszállítók figyelmét a problémás gyakorlatokra, és részletesen bemutassa, hogyan alakítható ki jogkövető magatartás. A tájékoztató segítséget nyújt azon kereskedők számára is, akik ilyen ármegkötésekkel találják szembe magukat beszállítóikkal való tárgyalásaik során. A GVH a vállalkozások aktív támogatása érdekében megküldte a tájékoztatót az országos, illetve a megyei kereskedelmi és iparkamaráknak.
2026. 09. 06. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 36. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 05. 23:00
Megosztás:

Nyomoz a rendőrség a Gondosóra program miatt

Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Gondosóra programmal kapcsolatban - közölte pénteken a Telex megkeresésére válaszolva a BRFK.
2026. 09. 05. 22:00
Megosztás:

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi a dohány- és kaszinókoncessziókét

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi majd a dohány- és kaszinókoncessziókét - derült ki magyar Péter szombati Facebook-bejegyzéséből.
2026. 09. 05. 21:00
Megosztás: