A nyugdíjasok bevonása a megoldás az égető munkaerőhiányra

A magyar gazdaság legégetőbb problémája a munkaerőhiány, amire rövid távon a nyugdíjasok bevonása jelenti az egyetlen megoldást - vélekedtek előadók a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) konferenciáján hétfőn Budapesten.

A nyugdíjasok bevonása a megoldás az égető munkaerőhiányra

Krisán László, a BKIK elnöke kiemelte: a magyar idegenforgalom növekedése jóval meghaladja az európai átlagot, a GDP-hez való hozzájárulása és a foglalkoztatottak száma alapján stratégiai ágazat. A munkaerőhiányt már rövid távon kezelni kell, nem lehet, hogy a növekedés emiatt megtorpanjon - húzta alá.
   
Hozzátette: a munkaerőkérdés megoldására a munkáltatók már minden lehetséges eszközt felhasználtak, ezek már kimerültek, így meg kell keresni az atipikus munkaerő forrásokat. Jelezte, hogy a közszférában dolgozókról komoly viták vannak, de ez 2018 április végéig nem fog változni, ugyanakkor van benne tartalék, amit a piacnak fel kell szívnia. Üdvözölte a nyugdíjas szövetkezetek megjelenését. A nyugdíjasok aktívak, ha a szerzett jogaik nem sérülnek, a nyugdíjuk megmarad, és további jövedelemben részesülnek, lehet őket aktiválni - vélekedett. A legnagyobb hátránynak jelenleg az ismerethiányt nevezte. A nyugdíjasok foglalkoztatása megoldaná számos ágazatban a munkaerőhiányt: a turizmusban 30 ezer, az építőiparban és a kereskedelemben 40-40 ezer ember hiányzik. A Budapesten élő 1,7 millió ember 30 százaléka nyugdíjas korú, így 500 ezernek a 10 százaléka is jelentős szám, ha a munkaerőpiacra be lehet vonni. A teljes 2,7 milliós magyar nyugdíjas népesség akár 30 százaléka is aktiválható lenne szerinte. A BKIK javaslatot tett a szövetkezetek alanyi körének bővítésére, így korkedvezményes nyugdíjasok, megváltozott munkaképességűek is lehessenek tagjai a nyugdíjas szövetkezeteknek. A kamara egyeztetést folytat a kormányhivatalokkal, adatbank létrehozásáról, hogy feltérképezzék a bevonható nyugdíjasok körét, és a piaci igényeket.
   
Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) alelnöke szerint a munkaerőhiányt már mindenki érzi. Alapvetően demográfiai problémák miatt évről-évre 40 ezerrel kevesebb a munkaképes lakosság lélekszáma Magyarországon, 2050-re egymillióval csökken a számuk. Jó kezdeményezésnek nevezte a nyugdíjas szövetkezeti formát, de a kezdeményezést szerinte ki kellene nyitni, ez csak az egyik forma kellene hogy legyen. A vállalatok sok esetben maguk megtalálják a munkavállalókat. Magyarország messze elmarad az uniós átlagtól a nyugdíjasok foglalkoztatásában - mondta. Az állami szférában szigorúbb szabályai vannak a visszafoglalkoztatásnak, ami a munkanélküliség időszakában született, ezen változtatni kellene az MGYOSZ szerint. A következő 20 év legnagyobb kihívásának a cigányok foglalkoztatását nevezte, a csoport integrálásához társadalmi összefogás kell.
   
Gál Pál Zoltán, a VIMOSZ elnöke rámutatott: az új turizmusfejlesztési stratégia szerint az ágazat GDP-hozzájárulását a 2013-as 9,8 százalékról 2030-ra 16 százalékra, a dolgozók létszámát 360 ezerről 450 ezerre kellene növelni, miközben 100 ezren mennek nyugdíjba. További kihívást jelent a külföldi munkavállalás. Összegezve, a képzett munkaerő hiánya már akadályozza a növekedést.
   
Az idegenforgalmi versenyben az ország előrelépett, amit nem győz a szakma - fejtette ki. A turizmusban nehéz a munkaerő bevonása és megtartása, magas a kkv-k aránya, erős a szezonalitás, viszonylag alacsonyak a bérek, ugyanakkor viszonylag széles az igényelt szaktudások, kompetenciák köre - mutatott rá, hozzátéve: mivel a folyamatok nem sztenderdizálhatóak, a robotizáció nem jelent veszélyt. Gál Pál Zoltán szerint az ágazati áfaterheket az uniós átlag alá kellene csökkenteni a versenyképességhez, a munkaerő megtartásához, és az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló szabályozást ki kellene terjeszteni a vendéglátóipari, szálláshelyszolgáltatási, turisztikai idénymunkára.
   
Zsoldisné Csaposs Noémi, a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetsége elnöke ismertette, hogy a következő években a nyugdíjas szövetkezetek által foglalkoztatottak száma a tízezer főt is meghaladhatja, jelenleg néhány ezren dolgoznak így. Magyarország jelentősen el van maradva az atipikus foglakoztatásban az uniós országokhoz képest. A cégek már nyáron jelezték idősebb kollégáik visszafoglalkoztatását, legtöbben szívesen visszamennének. A cégek gyorsan tudnak munkavállalóhoz jutni, a nyugdíjasok tapasztalt szakképzett munkaerőt jelentenek, nem kell egészségügyi, szakképzési hozzájárulást, vagy  szociális hozzájárulási adót fizetni utánuk.
   
Réti Mária, az ELTE-ÁJK egyetemi docense, a törvényalkotási munkabizottság vezetője elmondta: azért javasolták a szövetkezeti formát, mivel az uniós jogba illeszthető, a szabályozási modell az iskolaszövetkezeti rendszer volt, ami a közösségi joggal harmonizáltan bevonta az aktívak közé az érzékeny korcsoportot. A joganyagot szerinte tovább kell fejleszteni, és fontosnak nevezte az alanyi kör kiterjesztését.
   
Bak Klára egyetemi tanársegéd ismertette: a szövetkezetnek csak természetes személy lehet tagja, 90 százalékban öregségi nyugdíjban vagy átmeneti bányászjáradékban részesülők alkothatják, nem lehet személyes közreműködést nem vállaló tagja. A vagyoni hozzájárulás - ami kötelező - mértékét az alapszabály tartalmazza. A nyugdíjas szövetkezet eredményes gazdálkodás esetén közösségi alapot képez, amit a tagok vagy közeli hozzátartozóik szociális, egészségügyi, oktatási, kulturális szükségleteire kell felhasználni.


Kapcsolódó kalkulátorok:

Mennyi pénzt ér a házimunkád? - kalkulátor

Mennyi pénzt kellene keresnem, ha rendesen megfizetnének?

Mennyi esélyed van, hogy havi 1 millió Ft-ot keress?

Újabb beruházások és partnerek érkeznek a ZalaZONE-hoz

Jelentősen emelkedik idén a ZalaZONE járműipari tesztpálya kihasználtsága, az autonóm és elektromos járművek validációja újabb kapacitásokat igényel, és ezzel további beruházások és üzleti partnerek várhatók Zalaegerszegen - közölte Palkovics László hétfőn, a helyszínen tartott évindító sajtótájékoztatón.
2026. 01. 13. 07:00
Megosztás:

Sztrájkkészültséget hirdettek a kassai vasműben

Sztrájkkészültséget hirdetett a kassai U. S. Steelben a vasmű dolgozóinak szakszervezete hétfőn - jelentette a TASR szlovák hírügynökség az érdekvédelmi szervezet közlésére hivatkozva.
2026. 01. 13. 06:30
Megosztás:

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

Január 10-étől már Digitális Állampolgár (DÁP) mobilalkalmazással is elérhető a Magyar Államkincstár (MÁK) WebKincstár és MobilKincstár applikációja, így az ügyfelek még egyszerűbben, de továbbra is biztonságosan léphetnek be a kincstár online állampapír-forgalmazási felületeire - tájékoztatta a MÁK hétfőn az MTI-t.
2026. 01. 13. 06:00
Megosztás:

Magyarország az autópálya-hálózatot tekintve utolérte Ausztriát

Magyarország 2026-ra utolérte Ausztriát az autópályák lakosságarányos számát, a négysávos utak volumenét tekintve, 2000 kilométernyi gyorsforgalmi út és legalább 500 kilométernyi alsóbbrendű négysávos út áll rendelkezésre - mondta Lázár János építési és közlekedési miniszter a Közlekedésinfón hétfőn Budapesten.
2026. 01. 13. 05:30
Megosztás:

Húszmilliós vendégszámmal többszörös rekordot döntött a hazai turizmus

Új országos csúccsal a turisztikai ágazat túlszárnyalta 2024-es rekordját, és történetében először elérte a 20 milliós vendégszámot.
2026. 01. 13. 05:00
Megosztás:

Hatszáz dolgozót küld kényszerszabadságra a legnagyobb romániai műtrágyagyár,

Hatszáz dolgozót küld kényszerszabadságra a legnagyobb romániai műtrágyagyár, a marosvásárhelyi Azomures - írja az economedia.ro a vállalat közleménye alapján.
2026. 01. 13. 04:30
Megosztás:

A jövő gyárait formálja a Siemens és az NVIDIA együttműködése

Az ipari mesterséges intelligencia (AI) kilépett a kísérleti fázisból, és mára meghatározó erővé vált a gyártásban, az infrastruktúrában és az ellátási láncokban. Ezt az üzenetet hozta el a Siemens a CES 2026 technológiai kiállításra, ahol több fejlesztést mutatott be az ipar működésének támogatására, a tervezéstől az üzemeltetésig.
2026. 01. 13. 04:00
Megosztás:

Szlovénia és Belgium egyetért Irán és Grönland kérdésében

Szlovénia és Belgium egyetért több kulcsfontosságú nemzetközi kérdésben: egyebek mellett elítélik az iráni tüntetők elleni erőszakot, valamint aggodalmukat fejezik ki az Egyesült Államok Grönlanddal kapcsolatos lépései miatt - hangsúlyozta hétfőn Ljubljanában közös sajtótájékoztatón Tanja Fajon szlovén és Maxime Prévot belga külügyminiszter.
2026. 01. 13. 03:30
Megosztás:

Venezuelát csak az Egyesült Államok által jóváhagyott olajszállító tankerek hagyhatják el

Venezuelát csak az Egyesült Államok által jóváhagyott olajszállító tankerek hagyhatják el - jelentette ki a Fehér Ház szóvivője hétfőn.
2026. 01. 13. 03:00
Megosztás:

Jaroslaw Kaczynski: az Európai Unió megváltoztatására kell törekedni

Az Európai Unió (EU) nincs összhangban a saját alapító elveivel, a jobboldali vezetésű országoknak törekedniük kell a szervezet megváltoztatására - jelentette ki Jaroslaw Kaczynski volt lengyel kormányfő, a fő ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság (PiS) elnöke hétfőn egy vidéki gyűlésen.
2026. 01. 13. 02:30
Megosztás:

Hazai ipari termelési adatok - Erőtlen novemberi folytatás

Ma reggel az novemberi ipari termelési adatokat publikálta a KSH. 2025 novemberében az ipari termelés volumene 5,4-kal elmaradt az egy évvel korábbitól. Havi szinten jelentős, 2,0 százalékkal esett vissza a kibocsátás, ami elmaradt az általunk várt értéktől. Az ipari termelés az év első tizenegy hónapjában 3,5%-kal kisebb volt, mint 2024 azonos időszakában.
2026. 01. 13. 02:00
Megosztás:

Elsőfokú riasztást adott ki ónos eső veszélye miatt a HungaroMet

Elsőfokú, citromsárga riasztást adott ki ónos eső veszélye miatt a HungaroMet hétfő este - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel.
2026. 01. 13. 01:30
Megosztás:

Magyarország nem fogadja el az EU és Dél-Amerika közötti szabadkereskedelmi megállapodást

Magyarország elmegy a végsőkig és nem hagyja annyiban, hogy az Európai Unió elfogadja a dél-amerikai országokkal kötött szabadkereskedelmi megállapodást, a Mercosurt - közölte az agrárminiszter hétfőn a Facebook-oldalán közzétett videójában.
2026. 01. 13. 01:00
Megosztás:

14 000 új ülőhely: Magyarországon kezdenek új életet a svájci Thurbo Stadler vonatai

A Stadler átfogóan felújítja a svájci Thurbo vasúttársaság 93 GTW típusú motorvonatát, amelyek a MÁV-csoport kötelékében kezdenek új életet. Ezzel ökológiailag és pénzügyileg is fenntartható megoldás jön létre, amely minden érintett fél számára hozzáadott értéket teremt. A projektnek köszönhetően a magyar utasok további 14.000 új ülőhellyel gazdagodnak, amelyek minősége megegyezik a már az országban közlekedő FLIRT flotta színvonalával.
2026. 01. 13. 00:30
Megosztás:

Tovább terjeszkedik az Express One tulajdonosa, az Osztrák Posta Magyarországon

Bővíti magyarországi jelenlétét az Osztrák Posta Csoport: a Sameday Hungary márkanéven ismert csomaglogisztikai szolgáltató, a Delivery Solutions Zrt. részvényeinek 100 százalékát felvásárolják. Az akvizíciót követően a Sameday beolvad az Osztrák Posta leányvállalatába, az Express One Hungary Kft.-be.
2026. 01. 12. 23:30
Megosztás:

Rekordérdeklődés a kedvezőbb feltételekkel újraindult KKV Technológia Plusz forgóeszközhitel iránt

A mai naptól kedvezőbb feltételekkel érhető el a GINOP Plusz-1.4.3-24 KKV Technológia Plusz Hitelprogram részeként a „B” forgóeszköz komponens, amely az indulás első napján már a rendelkezésre álló keretösszeget meghaladó érdeklődést váltott ki a vállalkozások körében.
2026. 01. 12. 22:30
Megosztás:

Melyik a legjobb kriptovaluta átutalásokhoz 2026-ban? Digitap ($TAP) vs. XRP

A <a href="https://presale.digitap.app?&utm_campaign=jan&utm_content=com&utm_medium=pr&utm_source=prof-pr&utm_term=2741a" target="_blank">Digitap ($TAP)</a> kezd előnyt szerezni az XRP-vel szemben 2026-ban, mivel a stabilcoinok nyerik meg az átutalási versenyt. Bár az XRP volt az első, a valódi győztesek azok az alkalmazások, amelyek a stabilcoin infrastruktúrát az idei évben a hagyományos bankoláshoz hasonló élménnyé formálják.
2026. 01. 12. 22:00
Megosztás:

Hajózási zárlatot rendeltek el kishajókra, vízi sporteszközökre, csónakokra

Hajózási zárlatot rendeltek el kishajókra, vízi sporteszközökre, csónakokra - tette közzé hétfőn a police.hu.
2026. 01. 12. 21:30
Megosztás:

Mától emelt nyugdíj érkezik

Vállaltuk, és meg is csináljuk: mától emelt nyugdíj érkezik - mondta Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán hétfőn közzétett videójában.
2026. 01. 12. 21:00
Megosztás:

JPMorgan: A stabilcoin nem veszély, hanem lehetőség – Vita a kriptopénzek hozama körül

A stabilcoinok eddig csendes kiszolgálói voltak a kriptopiac működésének – most azonban a pénzügyi rendszer jövőjéről szóló politikai és gazdasági vita középpontjába kerültek. Az amerikai kisbankok attól tartanak, hogy a tokenizált dollár elszívja a megtakarításokat, míg a JPMorgan szerint a stabilcoin inkább eszköz, mint veszély. De vajon valóban pénzügyi stabilitásról van szó – vagy csak a banki modellek védelméről?
2026. 01. 12. 20:30
Megosztás: