A nyugdíjrendszer erősen ösztönöz a potyautas magatartásra

A jelenlegi nyugdíjrendszer erősen ösztönöz a potyautas magatartásra, ennek egyik jól érzékelhető következménye, hogy az egymillió önfoglalkoztatóból 950 ezren minimális befizetést teljesítenek - hangzott el a nyugdíjrendszer aktualitásairól rendezett csütörtöki budapesti konferencián, amelyet a Magyar Pénzügyi-Gazdasági Ellenőrök Közhasznú Egyesülete (MPGEKE) szervezett.

A társadalombiztosítási alapok ellenőrzését a zárszámadás keretében végzi az Állami Számvevőszék - mondta bevezető előadásában Domokos László, a szervezet elnöke. Emellett a 2012. évi költségvetésben megkezdődött a nyugdíjbiztosítási alap profiltisztítása, miután a jogalkotó az ÁSZ korábbi kritikáit is figyelembe véve, ebbe az irányban tett helyes lépéseket - fűzte hozzá az ÁSZ elnöke. "Az a cél, hogy a nyugdíjbiztosítási alapból a jövőben csak öregségi nyugdíjakat folyósítsanak és ne kelljen más forrást is igénybe venni" - fogalmazott Domokos László.

 

Az öregségi nyugdíjkorhatárt be nem töltöttek ellátását a egészségbiztosítási alap, illetve az újonnan megalakult nemzeti szociálpolitikai alap biztosítja a jövőben - tette hozzá. Mészáros József, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgatója előadásában először a makrogazdasági szempontokat elemezte.

 

A nyugdíjrendszer fenntarthatósága szempontjából a születésszám, az aktivitási ráta, az atipikus foglalkoztatás aránya és a nyugdíjrendszer belső adóssága a leglényegesebb. Az úgynevezett mikroszempontok között a főigazgató a cselekvő egyének motivációjára hívta fel a figyelmet. Például arra, hogy a társadalom illetve a gazdasági környezet hogyan ösztönöz a gyermekvállalásra. Magyarországon demográfiai egyensúlyról évi 160-165 ezer gyermek születése esetén beszélhetünk, ezzel szemben tavaly 90 ezer gyerek született.

 

Ilyen arányok mellett mindig költségvetési szufficitre van szükség annak érdekében, hogy évtizedek múlva biztosított legyen a nyugdíjrendszer egyensúlya - jelezte az előadó. A jelenlegi nyugdíjrendszer másik problémája, hogy nincs közvetlen kapcsolat a nyugdíjellátás és a biztosítási teljesítmény, azaz a befizetés és a nyugdíjváromány között. A rendszer alapvető problémája, hogy erősen ösztönöz a potyautas magatartásra.

 

Ennek egyik jól érzékelhető következménye, hogy az egymillió önfoglalkoztatóból 950 ezren minimális befizetést teljesítenek - hangsúlyozta Mészáros József. Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgatója jó döntésnek nevezte a magánnyugdíj-pénztári rendszer megszüntetését. Véleményét azzal támasztotta alá, hogy a magánynyugdíj-pénztári rendszerből átadott portfólió értéke 2.860 milliárd forint volt, míg a magánnyugdíj-pénztári rendszer miatt keletkezett államadósság összege ennél 400 milliárd forinttal nagyobb. (MTI)

Az idei év egyik legnagyobb irodabefektetési tranzakciója Magyarországon

A Recorde Alapkezelő, a Chapel Hill Capital-lel stratégiai partnerségben, örömmel jelenti be a Science Park Irodaház megvásárlását, amely 30.700 négyzetméter bérbeadható irodaterületet kínál Budapest XI. kerületének központi zónájában. Ez az egyik legnagyobb irodabefektetési tranzakció Magyarországon az idei évben, jól tükrözve a Recorde képességét, hogy egyedi lehetőségeket azonosítson és bonyolítson le a piaci ciklusok bármely fázisában.
2025. 10. 02. 06:30
Megosztás:

A Nike negyedéves profitja 30 százalékkal csökkent

A Nike amerikai sportfelszerelés-gyártó negyedéves nyeresége csökkent, bevétele nőtt, mindkét adat jobb lett a vártnál.
2025. 10. 02. 06:00
Megosztás:

Magyarország továbbra is az európai mezőny élén garanciavállalásban

Immár a harmadik egymást követő évben Magyarország segíti Európában a legintenzívebben a kis- és középvállalkozások hitelfelvételét kezességvállalással. A Garanciaintézmények Európai Szövetségének (AECM) legfrissebb statisztikái szerint hazánkban a garanciaállomány a GDP 3,7 százalékát teszi ki, miközben az átlag mindössze 1 százalék körül mozog. Ez a kiemelkedő teljesítmény döntően a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. szerepvállalásának köszönhető, amely 2024-ben is rekordközeli eredményeket ért el a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások finanszírozásának támogatásában.
2025. 10. 02. 05:30
Megosztás:

Vihar előtti csend a hitelpiacon: jelentős visszaesést hozott az augusztus

Megjelentek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) augusztusra vonatkozó hitelezési adatai. Júliushoz viszonyítva a lakossági hitelpiac szinte mindegyik szegmensében visszaesés volt megfigyelhető, ami némi újdonságot jelent az előző hónapokban tapasztalt kiemelkedő eredmények után. Az augusztusi visszaesés-stagnálás a legtöbb esetben szezonális okokkal magyarázható, ugyanakkor a lakáshitelek esetében még év/év alapon is csökkent az újonnan kihelyezett hitelösszeg. Itt minden bizonnyal már az Otthon Start Program hatását láthatjuk – a program bejelentését követően aki csak tehette, elhalasztotta a hitelfelvételt, és megvárta a program szeptemberi indulását – írja közleményében a Bank360.
2025. 10. 02. 05:00
Megosztás:

Példátlan médiapiaci összefogás a menstruációs szegénység ellen

A menstruáció nem kiváltság, hanem alapvető szükséglet – ez az indikátora a Central Médiacsoport kiterjesztett MENSZ kampányának. A kiadócsoport női márkáihoz csatlakoztak az ELLE, GLAMOUR és Kiskegyed magazinok, a Női Váltó és WMN, valamint a Terézanyu Projekt, hogy közösen irányítsák a figyelmet a menstruációs szegénység valóságára, így próbálva csökkenteni annak társadalmi terheit.
2025. 10. 02. 04:30
Megosztás:

Gyártói kiterjesztett garancia egyenlő minőség – ez egy igazán erős érv

Új háztartási gép vásárlásakor döntően négy tényező befolyásolja a fogyasztók választását: a készülék funkciói, ára, könnyű elérhetősége és a hozzá kapcsolódó digitális szolgálatások. A döntés meghozatalának pillanatában, majd a vásárlás izgalma során azonban kevesen foglalkoznak a garanciához kapcsolódó kérdésekkel, így például azzal, hogy mit tartalmaz és milyen időre szól a garancia (közismertebb nevén jótállás), és ehhez képest mit kapunk a kereskedők által hirdetett kiegészítő garancia megvásárlásával, ha úgy döntenénk, erre is áldozunk. Talán meglepő, sok esetben a gyártói képviseletek is biztosítanak többféle kiegészítő promóciót, melyek jóval hosszabb időszakra nyújtanak biztonságot, mint amit a jogszabályok előírnak, akár ingyenesen is.
2025. 10. 02. 04:00
Megosztás:

Lehetne még erősebb a forint, de az év végén gyorsan változhat a szélirány

A jelenlegi pénzügyi-gazdasági fundamentumok alapján akár 370-375 körül is lehetne a forint az euróval szemben, vagyis a magyar deviza még mindig alulértékelt kissé – vélik az OTP Bank elemzői. Szerintük ugyanakkor decemberben könnyen válthat át gyengülésbe a forint. A magyar gazdaság idén mindössze 0,6 százalékkal bővülhet a friss előrejelzés szerint, majd 2026-ban még jobban berobbanhat a fogyasztás a választások előtti költekezés miatt, ami egy átmeneti kiugrást is hozhat. Hosszabb távon azonban a költségvetés problémáit kezelni kell, ez pedig visszafoghatja a növekedést.
2025. 10. 02. 03:30
Megosztás:

Demográfiai ellenszél és szűkülő kereslet: Kettős nyomás alatt a magyar munkaerőpiac a KSH friss adatai szerint

A magyar munkaerőpiacot a 2025-ös év második negyedévében egyszerre jellemezte a demográfiai nyomásból eredő kihívás és a gazdasági lassulásból fakadó keresletcsökkenés. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint a munkaképes korú népesség zsugorodása immár kézzelfoghatóan korlátozza a foglalkoztatás bővülését, miközben a vállalatoknak egyre nehezebb megtalálniuk a megfelelő szakképzettségű munkaerőt.
2025. 10. 02. 03:00
Megosztás:

Olaszországban tüntetéshullám indult a nemzetközi aktivisták hajóinak megállítása miatt

A római és a nápolyi központi pályaudvart is tüntetők vették körbe szerda este azt követően, hogy az izraeli haditengerészet feltartóztatta a Global Sumud Flottilla aktivistáit a Gázai övezethez közeli tengerszakaszon. Péntekre általános sztrájkot hirdettek meg az olasz szakszervezetek.
2025. 10. 02. 02:30
Megosztás:

Klímát vennél, ami fűteni is tud? Akkor siess, támogatás van hozzá!

Szeptember 15-től új lehetőség nyílt a magyar háztartások számára: a Gree HEM Plusz program keretében akár 30 százalékos pénzügyi támogatással juthatnak korszerű, energiatakarékos klímaberendezéshez. A Gree online kalkulátorával bárki gyorsan kiszámolhatja, pontosan mekkora megtakarítást érhet el.
2025. 10. 02. 02:00
Megosztás:

Sárga csekket fizetnél be? Ne tedd! Ezt csináld helyette!

A Magyar Posta és az Erste együttműködésének köszönhetően újabb digitális csatornán válik elérhetővé a mobilappokba beépülő, QR-kódos csekkbefizetés. Szeptembertől az Erste George mobilapplikációjában is elérhető a szolgáltatás, amely lehetővé teszi a postai csekkek gyors és biztonságos befizetését – közvetlenül a banki felületről.
2025. 10. 02. 01:00
Megosztás:

ÁKK: kedvezően alakult a központi költségvetés finanszírozása szeptember végéig

Az idei évi finanszírozási tervének teljesülése az év első kilenc hónapjában kedvezően alakult, az állam működésének pénzügyi feltételei biztosítottak, az államadósság finanszírozása stabil, az egész évre tervezett forrásbevonás nettó 115 százaléka teljesült - közölte az MTI-vel csütörtökön az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK).
2025. 10. 02. 00:30
Megosztás:

Szennyezett folyami rákot hívtak vissza a forgalomból

Fémdarabokkal szennyezett folyami rákfarkat hívtak vissza a forgalomból - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) az MTI-vel szerdán.
2025. 10. 01. 23:30
Megosztás:

ÁKK: kedvezően alakult a központi költségvetés finanszírozása szeptember végéig

Az idei évi finanszírozási tervének teljesülése az év első kilenc hónapjában kedvezően alakult, az állam működésének pénzügyi feltételei biztosítottak, az államadósság finanszírozása stabil, az egész évre tervezett forrásbevonás nettó 115 százaléka teljesült - közölte az MTI-vel csütörtökön az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK).
2025. 10. 01. 23:00
Megosztás:

Ismét gördülő Ikarus legendák érkeznek az Aeroparkba

Ismét jön az két nap, amikor nem csak a történelmi repülőgépek játsszák a főszerepet az Aeroparkban. A legendás Ikarus gyár mintegy 100 autóbusza – köztük számos oldtimer jármű, és ritkaságnak számító kocsi mutatkozik be október 4-én és 5-én. Élménybuszozás, látványos felvonulás, gördülő kiállítás, különleges motorindítás egyaránt szerepel a hétvége programjában, ami az egyik legismertebb és legsikeresebb magyar márka előtt tiszteleg.
2025. 10. 01. 22:30
Megosztás:

Országos szaunaprogramokkal az idén is lesz Szaunázók hétvégéje

A Magyar Fürdőszövetség idén már nyolcadik alkalommal szervezi meg a Szaunázók hétvégéjét; október 4-5. között tematikus szaunaprogramokkal várják az érdeklődőket az ország fürdőiben - közölte Balogh Zoltán a fürdőszövetség főtitkára az MTI-vel.
2025. 10. 01. 22:00
Megosztás:

Európai nyúlhús napokat tartanak október 4-5-én

A nyúlhús fogyasztásának népszerűsítésére Európai nyúlhús napokat tartanak október első hétvégéjén, október 4-5-én országszerte - közölte a Nyúl Szakmaközi Szervezet és Terméktanács szerdán az MTI-vel.
2025. 10. 01. 21:30
Megosztás:

Kriptovaluta hírek: Ha az XRP árfolyam 2026-ban meghaladja az 5 dollárt, ez az altcoin 0,11 dollárról 10 dollár fölé emelkedhet

A kriptovaluta-piac továbbra is pezseg a következő nagy rali körüli spekulációktól. Az elemzők azt vitatják, hogy az XRP árfolyama képes-e megtartani jelenlegi lendületét 2026-ig, akár 5 dollár feletti célárakat is elérve.
2025. 10. 01. 21:00
Megosztás:

A Pensum Group árbevétele nőtt, adózott eredménye csökkent idén az első fél évben

A Pensum Group árbevétele idén az első fél évben 29 százalékkal, 4,9 milliárd forintra nőtt éves összevetésben, míg adózott eredménye 21 százalékkal 133 millió forintra csökkent, így az egy részvényre jutó nyereség 67 forint volt - közölte a főként munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó társaság szerdán az MTI-vel.
2025. 10. 01. 20:00
Megosztás:

Már nyilatkozhatnak a háromgyerekes anyák az adókedvezményről

Szerdától nyilatkozhatnak a háromgyerekes anyák az adókedvezményről; a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) megkönnyíti az igénybevételt.
2025. 10. 01. 19:30
Megosztás: