A portfólió romlása és a végtörlesztés miatt csökkent a bankok nyeresége

A hitelintézeti szektor aktivitása szeptemberben sem változott, árfolyamszűrten számítva a vállalkozások hitelállománya stagnált, a háztartásoké enyhén visszaesett. A bankok eredménye az első háromnegyedévben csökkent az előző év azonos időszakához képest, amiben fontos szerepet játszott a portfolió minőségének romlása, valamint a végtörlesztés miatt várható veszteségekre képzett tartalék - derül ki a felügyelet elemzéséből.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) honlapján a szeptemberi adatokról közzétett gyorselemzés szerint a banki fióktelepek eredménye dinamikusan nőtt, ami nagyobbrészt a visszafogott nettó értékvesztés- és céltartalék-képzésnek volt köszönhető.

 

A szövetkezeti hitelintézetek eredménye lényegesen csökkent, méghozzá a jövedelemtermelés közeljövőbeni kilátásait is negatívan érintő módon: a megemelkedő nettó értékvesztés és céltartalék-képzés sem tudott lépést tartani a portfolió romlásával. A hitelintézeti szektorban a tisztítatlan adatok alapján szeptemberben ugyan a nem pénzügyi vállalkozások bruttó hitelállománya 4 százalékkal, a háztartásoké pedig 2,5 százalékkal bővült, a forintban összesített állományok emelkedése azonban a forint szeptember havi gyengülése miatt következett be.

 

Az árfolyamszűrt adatok szerint a vállalkozások hitelállománya gyakorlatilag nem változott az utóbbi egy hónapban, a háztartásoké pedig 0,4 százalékkal csökkent. Ezen belül a bankok által nyújtott hitelek állománya árfolyamszűrten tovább csökkent mind a vállalkozói hitelek, mind a lakossági hitelek tekintetében, 0,2-0,2 százalékkal. A banki fióktelepek nem pénzügyi vállalkozásoknak nyújtott hitelei - a legutóbbi hónapok tendenciáinak megfelelően tovább bővültek - szeptemberben 2,4 százalékkal - miközben a háztartások finanszírozása 3,3 százalékkal esett vissza árfolyamszűrten.

 

A fióktelepek ennek köszönhetően tovább növelték piaci részesedésüket, amely jelenleg 6,7 százalék a vállalati hitelezésben (2010 végén 5,9 százalék volt). A szövetkezeti hitelintézetek árfolyamszűrt bruttó vállalkozói hitelállománya gyakorlatilag stagnált, háztartási hitelállományuk viszont visszaesett. A bankok eredményének alakulását meghatározó főbb tényezők közül a legnagyobb hatású az "értékvesztés, kockázati céltartalék képzés változása" tétel jelentős megugrása volt. Az első negyedév indokolatlanul nyomott nettó értékvesztés képzése után a második negyedévben, illetve július-augusztusban a szektor valamennyit bepótolt a portfólióminőség alakulása alapján indokolt képzéshez képest, de ennél is komolyabb elmozdulást jelentett a szeptember havi, egy hónap alatt 123 milliárd forint összegű növekedés.

 

A végtörlesztés miatti várható veszteségekre a bankok szeptemberben közel 100 milliárd forint összegben képeztek tartalékokat. Mindezt figyelembe véve viszonylag jó bankszektori teljesítmény, hogy az első háromnegyedévi adózás előtti eredmény (87 milliárd forint) mindössze 13 milliárd forinttal, 13 százalékkal volt alacsonyabb a tavalyi év hasonló időszakáénál. A felügyelet ugyanakkor kiemeli, hogy a szektoron belül a polarizáció jelentősen növekszik, s a veszteséges bankok száma emelkedik. A banki fióktelepek adózás előtti eredménye lényegesen, 57 százalékkal meghaladta a tavalyi háromnegyedévit.

 

Habár az aktivitás növekedésével is összefüggésben mind a kamateredmény, mind a jutalék- és díjeredmény emelkedett, e növekmények csaknem 60 százalékát elvitte az általános igazgatási költségek növekedése. Habár a szövetkezeti hitelintézetek kamateredménye az idei első háromnegyedévében nőtt a bázisidőszakihoz képest, e növekményhez hasonló összeggel csökkent a szektor nem kamateredménye. Az általános igazgatási költségek és a nettó értékvesztés és kockázati céltartalék növekedése következtében a szektor társasági adózás előtti eredménye 2011. első kilenc hónapjában a bázisidőszakinál lényegesen kisebb lett. (MTI)

Három részre szakította az ingatlanpiacot az Otthon Start a főváros északi területein

Az Otthon Start program Budapest északi területein alapvetően három részre bontotta az ingatlanpiaci kínálatot - írja a Balla Ingatlan az MTI-hez hétfőn eljuttaott elemzésében.
2025. 09. 30. 01:00
Megosztás:

Hétfőn hirdetnek eredményt a falusi kisboltok működési támogatási pályázatán

Tavasszal hirdette meg a kormányzat a falusi kisboltok működési támogatását célzó pályázatot, amelyen hétfőn hirdetnek eredményt - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalára feltöltött videóban.
2025. 09. 30. 00:30
Megosztás:

A Bitcoin árfolyam áttörte a 114 ezer dollárt – Itt az „Uptober”?

A Bitcoin lendülete újra erőre kapott, és a hétvégi emelkedés után hétfő reggel átlépte a 114 000 dolláros szintet. A piacon már most egyre többen beszélnek az októberi árfolyamrallyról, amit a kriptós közösség csak „Uptoberként” emleget. Vajon most is beigazolódik a szezonális minta? És mit jelent mindez a kriptopiac egészére nézve?
2025. 09. 29. 23:30
Megosztás:

DOT fedezetű stabilcoin születhet: új lendületet kapott a Polkadot ökoszisztéma

Új korszak kezdődhet a Polkadot hálózat életében: a közösség egyre nagyobb támogatással áll egy natív, DOT tokenekkel fedezett algoritmikus stabilcoin, a pUSD bevezetése mögé. A cél világos: függetlenedni az olyan központosított stabilcoinoktól, mint a USDT vagy a USDC, és megerősíteni a Polkadot saját gazdaságát.
2025. 09. 29. 23:00
Megosztás:

BlackRock beelőzte a Deribitet: új korszak kezdődik a Bitcoin opciós piacon

A kriptovaluták világában mérföldkőhöz érkeztünk: a BlackRock iShares Bitcoin Trust (IBIT) most először túlszárnyalta a Deribit platformot a Bitcoin opciós piacán. Ez nem csupán egy statisztikai adat, hanem erőteljes jelzés arra, hogy a hagyományos pénzügyi intézmények egyre magabiztosabban vonulnak be a kriptoeszközök szabályozott világába. Mutatjuk, mit jelent ez a trend a piac egészére nézve.
2025. 09. 29. 22:30
Megosztás:

Szerdától már nyilatkozhatnak a háromgyerekes anyák

Benyújtható az adóelőleg-nyilatkozat szerdától a három gyermeket nevelő anyák szja-mentességére, nekik október 1-től nem kell személyi jövedelemadót fizetniük a munkával megszerzett jövedelmeik után; a nyilatkozat legegyszerűbben a NAV Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásában (ONYA) adható be elektronikusan - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2025. 09. 29. 22:00
Megosztás:

AM: színes programokkal vár az Erdők Hete országos rendezvénysorozat

Több mint 100 programmal készülnek az Erdők Hete rendezvénysorozat kapcsán szeptember 29. és október 5-e között az állami erdészeti társaságok, az idén az esemény célja az erdők klímavédelemben betöltött szerepének bemutatása a társadalom, és főképp a fiatalok számára - közölte az Agrárminisztérium (AM) hétfőn az MTI-vel.
2025. 09. 29. 21:30
Megosztás:

Az adóemelés ellenére sem csökkent a román államháztartási hiány

Az adóemelés ellenére sem csökkent a nyolchavi román államháztartási hiány - derül ki a bukaresti pénzügyminisztérium hétfőn közzétett költségvetési adataiból.
2025. 09. 29. 21:00
Megosztás:

A jobbközép nyerte az olaszországi tartományi választássorozat első fordulóját Marche régióban

A jobbközép jelöltje nyerte a közép-olaszországi Marche tartományban hétfőn lezárult választást, amelyen a választók fele járult az urnákhoz. Az északi Valle d’Aostában a helyi autonómiáért küzdő Union Valdotaine lett a legnagyobb párt.
2025. 09. 29. 20:30
Megosztás:

Vegyesen mozgott a forint hétfő kora este

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő kora estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 09. 29. 20:10
Megosztás:

Három részre szakította az ingatlanpiacot az Otthon Start

Az Otthon Start program nyári bejelentése óta látványosan megélénkült az érdeklődés Budapest IV. és XV. kerületének lakásai iránt. Ez az árak további emelkedését is magával hozta, miközben három részre szakította az ingatlanpiacot. Most a legnagyobb problémát a gyenge kínálat jelenti.
2025. 09. 29. 19:30
Megosztás:

BKK: indulhat a pesti fonódó villamoshálózat második ütemének tervezése

Elkezdődhet a pesti fonódó villamosprojekt második ütemének tervezése, miután aláírták a tervezésről szóló szerződést a feltételes közbeszerzési eljáráson nyertes FŐMTERV Zrt.-vel - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-vel.
2025. 09. 29. 19:00
Megosztás:

Új csúcsot érő lendületet adott az energiahatékonysági piacnak az EKR felülvizsgálata

Minden várakozást felülmúló részvételt és forgalmat hozott az Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszer (EKR) átfogó megújítása után megtartott első aukció 2025. szeptember 23-án. Az eredmények igazolják az idén lezajlott felülvizsgálat céljait: a piaci szereplők kedvezően fogadták a változásokat, az EKR-tőzsde indulása óta a második legnagyobb mennyiségű hitelesített energiamegtakarítás cserélt gazdát a valaha volt legmagasabb értékben - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
2025. 09. 29. 18:30
Megosztás:

Nagy Márton: a minimálbér kétszámjegyű emelkedésére van esély

A minimálbér kétszámjegyű emelkedésére van esély, de a 13 százalékos emelésnek kicsi a lehetősége - mondta a nemzetgazdasági miniszter a Joint Venture Szövetség (JVSZ) 14. Makrokonferenciáján hétfőn Budapesten.
2025. 09. 29. 18:05
Megosztás:

Bitcoinrészvények forradalma: új konszolidációs hullám indult a kriptokincstári cégeknél

​Egy új korszak küszöbén állnak a digitális eszközöket tartalékoló vállalatok, más néven DAT-ok (Digital Asset Treasuries). A Strive és a Semler Scientific egyesülése nemcsak az első ilyen jellegű tőzsdei összeolvadás, hanem egy határozott üzenet is: a „bitcoin per részvény” lesz az új iránytű a piacon. Mindez pedig csak a kezdet – szakértők szerint masszív konszolidációs hullám indulhat meg az ágazatban.
2025. 09. 29. 17:30
Megosztás:

A MATE a 2026-os AGROmashEXPO szakmai partnere

A Hungexpo Zrt.-vel kötött együttműködési megállapodás alapján a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) a 2026-os AGROmashEXPO szakmai partnere – közölte az intézmény hétfőn az MTI-vel.
2025. 09. 29. 17:00
Megosztás:

Esik a vaj nemzetközi ára – az ALDI azonnal árat csökkent

Az utóbbi napokban tapasztalható nemzetközi tej- és tejtermékbeszerzési piac árcsökkenésre reagálva az ALDI Magyarország a mai naptól átlagosan 13%-kal mérsékli a legnépszerűbb vajak árait. A tartós leárazás hagyományos és laktózmentes termékekre egyaránt érvényes.
2025. 09. 29. 16:30
Megosztás:

Lemon Casino - Stratégiák és trükkök a nyerő játékhoz

Ha szereted a szórakoztató online kaszinókat, akkor biztosan hallottál már a Lemon Casino nevéről. Ez a platform gyorsan belopta magát a játékosok szívébe, hiszen nemcsak széles játékkínálatot nyújt, hanem olyan extrákat is, amelyek valóban feldobják az élményt. A kaszinózás persze nem csupán a szerencséről szól – némi tudatossággal, pár életmódszerű „life hackkel” és jó stratégiával sokkal élvezetesebb (és sokszor kifizetődőbb) lesz a játék.
2025. 09. 29. 16:28
Megosztás:

Minden cseppje aranyat érhet: alkohol, mint befektetés

Az alkohol nemcsak élvezetet nyújt a fogyasztóknak, hanem komoly befektetési lehetőséget is rejthet magában. A prémium italok - legyen szó ritka whiskeykről, exkluzív cognacokról vagy különleges brandykről - egyre inkább a gyűjtők és befektetők figyelmének középpontjába kerülnek. Ezek az italok nemcsak kifinomult ízviláguk miatt értékesek, hanem idővel pénzügyi szempontból is jelentős értéknövekedést hozhatnak.
2025. 09. 29. 16:00
Megosztás:

Bitcoin kontra arany: újabb csata Saylor stratégiája körül, miközben a 112 000 dollár lehet a következő nagy áttörés kulcsa

A kriptopiaci elemzők egyre nagyobb egyetértésre jutnak abban, hogy a bitcoin előtt lassú, de stabil emelkedés állhat, néhány jelentősebb korrekcióval fűszerezve. Eközben a klasszikus bitcoin–arany vita új erőre kapott, Peter Schiff kritikájával Michael Saylor BTC-stratégiája ellen. Vajon elérjük a 112 000 dollárt, és jön az altcoin-szezon? Vagy az arany még mindig biztosabb menekülőeszköz? Nézzük a részleteket!
2025. 09. 29. 15:30
Megosztás: