A román költségvetés hiánya a GDP 1 százalékát teszi ki az első negyedév után
A Mediafax román hírügynökség által idézett adatok szerint az év első három hónapjában a deficit elérte az 5,2 milliárd lejt, ami 1 százalékos GDP-arányos hiánynak felel meg. A szaktárca kimutatása szerint január és március közötti időszakban a konszolidált költségvetés bevételei 10,2 százalékkal nőttek az előző év hasonló időszakához képest, miközben a kiadások 1,3 százalékkal gyarapodtak.
A bevétel abszolút értékben elérte a 41,6 milliárd lejt, a növekedés elsősorban annak köszönhető, hogy a tavaly júniusban öt százalékponttal megemelt áfa nyomán a bevételek csaknem 36 százalékkal emelkedtek, az illetékek esetében pedig 20,4 százalékos növekedést regisztráltak.
A társadalombiztosítás költségvetésének bevételei is 2,5 százalékkal nőttek a tavalyi első negyedévhez képest, ugyanakkor a társasági adó nyomán befolyt összeg 13,3 százalékkal csökkent, és a személyi jövedelemadó esetében is 4,5 százalékos visszaesést regisztráltak. A konszolidált költségvetés kiadásai elérték a 46,8 milliárd lejt, ami abszolút értékben 1,3 százalékos, GDP-arányosan pedig 0,4 százalékos növekedést jelent a tavalyi első negyedévhez képest.
A kiadások bővülését főként az idézte elő, hogy a kormány növelte az európai uniós pályázatok finanszírozásához szükséges költségek fedezését. A román költségvetés GDP-arányos hiánya tavaly elérte a 6,5 százalékot, az idén 4,4 százalékos deficittel számol a kormány. (MTI)