A román leány miatt veszteséges lett a Volksbank International 2010-ben
2011. 03. 04. 09:51
A Magyarországon is érdekelt Volksbank International (VBI) 21,8 millió euró veszteséggel zárta a tavalyi évet romániai egységének negatív eredménye miatt.
Az anyacég, az Österreichische Volksbanken a tervek szerint eladja kelet-európai egységét, a Volksbank Internationalt. A Volksbank International 95,4 százalékban tulajdonosa a Volksbank Magyarországnak. A VBI 36 millió euró veszteséget könyvelt el tavaly Romániában, más külföldi működési területén nyereséges volt - nyilatkozta a cég vállalati újságjának Friedhelm Boschert vezérigazgató.
A bécsi központú, 1991-ben alapított nemzetközi csoport kilenc kelet-európai országban összesen 573 fiókkal rendelkezik, Magyarországon 70-nel. A 13,9 milliárd eurós mérlegfőösszeggel a bankcsoport jelentős szereplő a régióban, legnagyobb hálózata a román, míg a magyar és a cseh cég a második, illetve harmadik legnagyobb. (MTI)
Hol lesz a Bitcoin 5 év múlva? – Optimista és pesszimista forgatókönyvek
A kriptovaluták értéke 2025 eleje óta ismét jelentős emelkedést mutat, és a Bitcoin sem maradt ki a raliból. Az elmúlt 12 hónapban közel 94%-kal drágult, az elmúlt öt évben pedig csaknem 1000%-os árfolyam-növekedést ért el. A kérdés azonban továbbra is izgalmas: vajon merre halad a világ vezető kriptovalutája a következő fél évtizedben?
Donald Trump végső figyelmeztetést küldött a Hamásznak
Donald Trump amerikai elnök Truth Social közösségi oldalán "végső figyelmeztetést" küldött vasárnap a Hamász palesztin terrorszervezetnek, hogy egyezzen bele a közvetítők útján Izraellel folytatott tárgyalásokon előterjesztett, túszok elengedéséről és egy gázai övezeti tűzszünetről szóló megállapodásba.
Kapu Tibor: a HUNOR program új korszakot nyit a magyar űrkutatásban
Köszönet illeti a kormányt és a magyar kormányfőt azért, hogy harmincnyolc év úttalanság és csend után felismerte az űrkutatásban rejlő lehetőségeket, esélyt adott a magyar űrpolitika és űrstratégia kidolgozására és a HUNOR magyar űrprogram megalkotására - hangsúlyozta a Polgári Magyarországért Alapítvány által szervezett kötcsei találkozón megtartott előadásában Kapu Tibor űrhajós vasárnap.
Itt az újabb nemzeti konzultáció!
Nemzeti alapú külpolitika és célzott gazdasági programok mellett a digitális építkezés felgyorsítását, békemeneteket, szakpolitikai vitákat, mozgósítást és a Tisza adóemelési terveiről szóló nemzeti konzultációt ígért Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap, a Polgári Magyarországért Alapítvány által szervezett kötcsei találkozón elmondott beszédében.
Idén nyáron is több ezer fiatal vett részt a honvédelmi táborokban
A Magyar Honvédség (MH) idén nyáron is kiemelkedő érdeklődés mellett szervezte meg a honvédelmi tematikájú nyári táborokat. Országszerte 52 helyszínen, 115 táborban, több ezer fiatal vehetett részt élményekben gazdag programokon - közölte a Honvédelmi Minisztérium vasárnap közleményben az MTI-vel.
Szijjártó Péter: az újabb ukrán légitámadás nem érinti a Magyarországra irányuló kőolajszállítást
Az oroszországi energiainfrastruktúra elleni éjszakai ukrán légitámadás nem érinti sem a Barátság kőolajvezetéket, sem a Magyarországra irányuló kőolajszállítást – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Facebookon.
Adózási és adminisztrációs könnyítéseket sürgetnek a magyar kkv-k
A magyar kkv-k adózási és adminisztrációs könnyítésekre tettek javaslatokat a Niveus üzleti tanácsadó cég, a Magyar Járműalkatrészgyártók Országos Szövetsége (MAJOSZ) és az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) országos felmérésében - közölték az MTI-vel közös közleményükben vasárnap.
Kriptodráma a WLFI háza táján: manipulációs vádak, feketelisták, és Justin Sun befagyasztott milliárdjai
A World Liberty Financial (WLFI) token a legújabb példa arra, hogyan borulhat el gyorsan a hangulat a kriptovilágban. A Trump-család támogatásával induló DeFi projekt grandiózus ígéretekkel lépett színre, ám most súlyos vádak, befagyasztott vagyonok és közösségi feszültségek árnyékolják be a küldetését. Vajon decentralizációról beszélhetünk, ha a projektvezetés több száz tárcát zár ki a rendszerből?
A thyssenkrupp átszervezi magyarországi tevékenységét a nemzetközi irányelvek szerint
A versenyképesség növelése érdekében magyarországi tevékenységeit is összehangolja nemzetközi átalakítási folyamatával a vállalat. Az új struktúra eredménye: hatékonyabb K+F tevékenység és kiemelkedő ügyélközpontúság. A változtatások révén erősödnek Budapesten a globális üzleti támogató funkciók.
Újabb településeken vált szükségessé az ivóvíz forralása a fogyasztáshoz
A lakosság egészségének védelme érdekében a Veszprém Vármegyei Kormányhivatal megelőző intézkedésként elrendelte, hogy Vilonya és Papkeszi településeken kívül az ivóvízellátórendszerhez tartozó valamennyi településen – Berhida, Ősi és Királyszentistván – a vezetékes ivóvizet kizárólag forralás után szabad fogyasztani.