A román szakemberek halasztanák a lazításokat

Romániában növekszik a koronavírus-fertőzöttek száma, ezért a járványügyi szakemberek a július elsejére tervezett újabb lazítások elhalasztását javasolják - közölte hétfőn Nelu Tataru egészségügyi miniszter.

A román szakemberek halasztanák a lazításokat

A Digi 24 televízió által megszólaltatott tárcavezető elmondta: Romániában nem a járvány második hulláma kezdődött el, hanem az első nem fejeződött be. Úgy értékelte: a szigorú óvintézkedések miatt sikerült elkerülni az Olaszországban vagy Spanyolországban tapasztalt tömeges megbetegedéseket, de most a két hónapos bezártság árán elért eredményeket veszélyeztetik azok a felelőtlen vagy fegyelmezetlen emberek, akik nem tartják be az elemi távolságtartási és higiéniai szabályokat.
   
Romániában május 15-én veszélyhelyzet váltotta fel az addigi rendkívüli állapotot, és enyhítették a koronavírus-járvány miatt hozott kijárási korlátozásokat. A fokozatosság elvét követve a járványügyi operatív törzs június 1-jén és 15-én is tovább lazított a kijárási és gyülekezési korlátozásokon: egyebek mellett engedélyezték a kerthelyiségek működését, a szabadtéri előadásokat, megnyitottak a nagy bevásárlóközpontok, és nézők jelenléte nélkül újraindulhattak a sportmérkőzések.
   
Az országban mind a vendéglátóipar, mind a fogyasztók azt remélték, hogy július elsejétől megnyithatnak a vendéglátóhelyek beltéri részei is, de a közegészségügyi szakemberek szerint ez túl kockázatos lenne, olyan körülmények között, amikor már az eddigi lazítások miatt is jelentősen megnőtt a fertőzések száma - magyarázta a miniszter.
    

Romániában az utóbbi három hétben megduplázódott, és ismét háromszáz fölé emelkedett a 24 óra alatt újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek száma. A nyilvántartott aktív esetek száma, amely az április végén regisztrált 7700-as csúcs óta csökkenőben volt, június elején ismét növekedésnek indult, és az akkori 4500-ról ismét 6000 fölé nőtt.
   
A hétfői hivatalos jelentés szerint a betegség megjelenése óta a járvány 1634 halálos áldozatot követelt Romániában. Eddig 26 582 embernél mutatták ki a fertőzést, közülük 18 912-en meggyógyultak, 210 beteget pedig jelenleg is intenzív osztályon ápolnak.
   
A rendőrség a román tengerparton és a hegyvidéki üdülőtelepeken több mint 1300 - átlagosan 350 lejnyi (25 ezer forint) - bírságot rótt ki azokra a vadkempingezőkre, illetve a kerthelyiségeket elárasztó népes társaságok tagjaira, akik megsértették a gyülekezési és távolságtartási szabályokat.

Hozzászólások

Szerbiában is javul a járványhelyzet

Száz alá csökkent a napi új fertőzöttek száma Szerbiában, amire hónapok óta nem volt példa, miközben folyamatosan nő a beoltottak száma a nyugat-balkáni országban.
2021. 06. 20. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kínában már egymilliárd adag vakcinát adtak be a lakosságnak

Kínában már több mint egymilliárd dózis, koronavírus elleni vakcinát adtak be a lakosságnak szombatig - számolt be a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság vasárnap.
2021. 06. 20. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A régen beoltottakat is megfertőzheti a vírus delta variánsa

Azokat is megfertőzheti az új koronavírus delta variánsa, akik régen kapták meg a védőoltást - jelentette ki vasárnap Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester a Rosszija 1 televíziónak, miközben Oroszországban az új esetek száma már harmadik napja meghaladja a 17 ezret.
2021. 06. 20. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megkezdődött Franciaországban a regionális választások első fordulója

Megkezdődött vasárnap reggel Franciaországban a kétfordulós regionális választások első fordulója, amelynek során közel 48 millió választópolgár 13 európai és négy tengerentúli régió tanácsának 1754 ezer tagját választja meg a következő hét évre.
2021. 06. 20. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szlovéniában jövő héttől választhatnak vakcinát a jelentkezők

A jövő héttől a jelentkezők kiválaszthatják, melyik koronavírus elleni vakcinával szeretnék beoltatni magukat - jelentette be Janez Jansa szlovén kormányfő szombaton pártja, a jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS) tisztújító kongresszusán, melynek elnöki tisztségére ő az egyetlen jelölt, és amelyet 1993 óta vezet.
2021. 06. 20. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ha a rúgott gólokban nem is, az ingatlanáremelkedésben mi vagyunk a legjobbak az EB csoportban

Magyarország 5 évet várt arra, hogy újra futball Európa-bajnokság keretein belül szurkolhasson nemzeti együttesének. Azt, hogy mennyit fejlődtek ez idő alatt a focisták, nem tudjuk, de a Duna House elemzése alapján az ingatlanárak így alakultak az F csoportba sorsolt országokban.
2021. 06. 20. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább lassult a járvány terjedése Ukrajnában

Ukrajnában kismértékben tovább lassult a koronavírus-járvány terjedése, szombatra kilencszáz alatti új beteget jegyeztek fel, a halálos áldozatok száma negyven volt, ami tízzel kevesebb az előző napiénál.
2021. 06. 19. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Stabilra javította a brit adósosztályzat kilátását a Fitch Ratings

Stabilra javította a leminősítés lehetőségére utaló eddigi negatívról Nagy-Britannia AA mínusz szintű államadós-osztályzatának kilátását a Fitch Ratings.
2021. 06. 19. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Montenegró ismét enyhített

Tovább enyhített a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokon Montenegró, szombattól a járvány előtti munkarend szerint üzemelhetnek a vendéglátóhelyek, a fogadóirodák, valamint a kulturális és oktatási intézmények.
2021. 06. 19. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Háromnapos lesz a szeptemberi parlamenti választás Oroszországban

Oroszországban szeptember 17-19. között fogják megtartani a szövetségi parlamenti alsóházi és a regionális választásokat - közölte pénteken az orosz Központi Választási Bizottság.
2021. 06. 19. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lassul a járvány és az oltakozás üteme Romániában

Tovább lassul a koronavírus-járvány terjedése Romániában, de az oltási kampány is egyre fékeződik: míg a múlt héten napi 17-18 ezerrel, ezen a héten már csak napi 12-13 ezerrel növekedett a beoltottak száma.
2021. 06. 19. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az AstraZeneca üdvözli a COVID-19 vakcinájának európai szállításával kapcsolatos bírósági döntést

Az AstraZeneca üdvözli a brüsszeli elsőfokú bíróság mai döntését. Az Európai Bizottság keresetében összesen 120 millió adag vakcinát követelt 2021. június 30-i hatállyal, s összesen 300 millió adag leszállítását 2021. szeptember végéig. A bíróság 80,2 millió adag leszállítására kötelezte a vállalatot 2021. szeptember 27-ig. A vállalat a mai napig több, mint 70 millió adagot szállított le az Európai Unió országaiba, s az átadott mennyiség már június végéig lényegesen meg fogja haladni a 80,2 millió adagot. Az Európai Bizottság egyéb követeléseit a bíróság elutasította, különösen kiemelve, hogy az Európai Uniónak nincs exkluzivitási joga, vagy előnye más szerződött partnerekkel / országokkal szemben.
2021. 06. 19. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Moszkvában meghosszabbították a járványügyi korlátozásokat

Moszkvában pénteken kilencezer fölé emelkedett és ezzel abszolút rekordot ért el az újonnan kimutatott koronavírusos fertőzöttek száma, emiatt az orosz fővárosban Szergej Szobjanyin polgármester június 27-ig meghosszabbította a járványügyi korlátozások jórészét, és új óvintézkedéseket is bevezetett.
2021. 06. 18. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy veszteséggel zárják a hetet a tőzsdék

Nagy, másfél-két százalék körüli indexveszteséggel fejezték be a mérsékelt gyengüléssel indított pénteki tőzsdenapot a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 06. 18. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újra 3 hetes különbséggel kell beadni a Pfizer második oltását

Péntektől ismét 3 hetes különbséggel kell beadni a Pfizer második oltását - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken.
2021. 06. 18. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ausztria megvétózta a fehérorosz bankok ellen bevezetni tervezett uniós szankciókat

Az európai uniós tagországok jövő hétfői külügyminiszteri találkozóját előkészítő, alacsonyabb szintű ülésen Ausztria megvétózta a fehérorosz bankok ellen bevezetni tervezett uniós szankciókat - írta az EUObserver című brüsszeli hírportál pénteken.
2021. 06. 18. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kevesebb új beteget jegyeztek fel Ukrajnában

Ukrajnában péntekre ezernél kevesebb új beteget jegyeztek fel, a halálos áldozatok száma ötven volt, ami csaknem megegyezik az előző napiéval, eszerint a járvány továbbra is stagnálást mutat.
2021. 06. 18. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tizenhárom éves csúcson német termelői infláció

Tizenhárom éves csúcsra ugrott a termelői árak emelkedésének üteme májusban Németországban, a meredek, a vártnál is jóval erősebb növekedés tovább erősítheti az inflációs aggodalmakat.
2021. 06. 18. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Beruházási támogatást kap a Seqomics Kft.

Az Egészségipari támogatási programon belül 330 millió forintot kapott a mórahalmi Seqomics Kft. - jelentette be Varga Mihály pénteken.
2021. 06. 18. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem lesz sok mozgás a tőzsdéken

Pici elmozdulásokkal, vegyesen nyithatnak a főbb nyugat-európai értéktőzsdék pénteken. Nem várható olyan adat vagy esemény, amely új irányt diktálhatna a piacoknak, miután az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve hangnemének szigorodása meglepetést okozott a hét második felében.
2021. 06. 18. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások: