A sávolyi MOTO GP projekt felfüggesztését kérik civil szervezetek

Nyílt levélben fordult Bajnai Gordon miniszterelnökhöz három civil szervezet, amelyben a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által a Sávoly Motorcentrum Kft. részére nyújtandó 15,3 milliárd forint összegű kölcsönre és a mintegy 20 milliárd forint költségvetési támogatásra vonatkozó szerződéskötés és a kapcsolódó kifizetések felfüggesztését kérik - közölte a Transparency International az MTI-vel.

A levelet a K-Monitor Közhasznú Egyesület, a Társaság a Szabadságjogokért és a Transparency International Magyarország jegyzi. Levelükben emlékeztetnek: a beruházás alapja egy a KPMG tanácsadó cég által készített megvalósíthatósági tanulmány, amelynek a nyilvánosságra hozatalát mind az MFB, mind a kormány megtagadta.

 

A tanulmány ugyan titkos, de a rendelkezésre álló adatokból a három szervezet szerint az tűnik ki, hogy az állami támogatás és hitel mértéke nem áll arányban a bevételekkel, az esetleges nyereségből történő közvetlen részesedés pedig messze elmarad az állam által vállalt kockázattól.

 

A közlemény felidézi, hogy a közvetlen támogatás mellett az állam vállalta a versenyrendezés jogdíjának fizetését is, amelynek jelenleg évi 1,5 milliárd forintos összege jelentősen emelkedhet a jövőben. Az is kétséges, hogy a beruházásnak köszönhető adóbevételek a licencdíj mértékét elérik-e egyáltalán, ugyanis az állami szerepvállalás mellett felhozható fő érvek tekintetében teljes a bizonytalanság - mutat rá a három civil szervezet.

 

Állításuk szerint a projekt menedzsmentjével megbízott Grupo Milton csoport cég tulajdonosa csalás és közokirat-hamisítás bűntettéért jogerősen elítélt személy, aki azóta a büntetett előélet hátrányai alól már mentesült, ez a civilek szerint aggodalomra ad okot a közpénzből nyújtott hitel visszafizetése tekintetében. A kormánynak van arra lehetősége, hogy a beruházás kockázatával kapcsolatos aggályokat a megvalósíthatósági tanulmány haladéktalan nyilvánosságra hozatalával eloszlassa, egyidejűleg a szerződéskötést és a kifizetéseket felfüggessze - hangsúlyozza közleményében a három szervezet.

Túri Anikó: a magyar emberek pénzügyi tudatosságának erősítése kulcsfontosságú

A Kormány számára kiemelt prioritás a magyar emberek pénzügyi tudatosságának erősítése és az öngondoskodás támogatása! Ennek fontosságára hívta fel a figyelmet az idei Pénztárkonferencia is, amelynek nyitóelőadását Dr. Túri Anikó közigazgatási államtitkár tartotta.
2025. 10. 02. 15:00
Megosztás:

Kriptovaluta hírek: Avalanche - mi mozgatja az AVAX árfolyamát?

Alább egy részletes elemzői összefoglaló arról, hogy mi mozgatja jelenleg az AVAX (Avalanche) árfolyamát, milyen fundamentumok, események és piaci erők működnek a háttérben. Friss kripto hírek és árfolyam elemzések a ProfitLine.hu oldalán.
2025. 10. 02. 14:30
Megosztás:

Stratégiai együttműködést kötött az UNIQA Biztosító Zrt. és a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt

Történelmi jelenőségű stratégiai együttműködést kötött az UNIQA Biztosító Zrt., kisebbségi tulajdonrészt vásárolva a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. leányvállalatában, a HUNBenefit Többes Ügynök Kft.-ben. Az UNIQA Biztosító a nemzetközi trendek alapján az elsők között ismerte fel a változó ügyféligényeket, és stratégiai célként határozta meg értékesítési hálózatának átalakítását, amit a magyar biztosításközvetítői piac legnagyobb szereplőjének együttműködésével valósít meg. A partnerségre alapozva a biztosítótársaság – digitális transzformációs programja keretében – átszervezi függőügynöki hálózatát és a jövőben a Hungarikum Alkusz leányvállalatának kötelékében többes ügynökként szolgálja ki ügyfeleit, és gondozza a mintegy 200 000 biztosítási szerződést.
2025. 10. 02. 14:00
Megosztás:

Többet ér a nyugdíjas utalvány a PENNY-ben

Különleges akcióval indítja az októbert a PENNY, amelynek részeként most azonnali extra kedvezményekhez juthat az, aki nyugdíjas élelmiszerutalvánnyal fizet. A megjelölt termékek esetében ez további több száz, vagy akár 1000 forint spórolást is jelenthet, amely a kasszáknál automatikusan levonásra kerül a vásárlás összegéből.
2025. 10. 02. 13:30
Megosztás:

Automatizálás, robotok és a többiek: raktározás újragondolva

A raktárban és a raktár körül zajló, túlzottan monoton és fizikailag megterhelő feladatok kiváltására az automatizálás a megoldás. Napjaink logisztikájában a robotok, az autonóm járművek és az automatizált raktárak segítenek hatékonyabbá és biztonságosabbá tenni az ismétlődő folyamatokat. A Dachser karlsruhei logisztikai központjában például az AutoStore rendszer forradalmasítja a komissiózást, és érezhetően megkönnyíti az emberek munkáját.
2025. 10. 02. 13:00
Megosztás:

Czomba Sándor: továbbra is mélyponton az álláskeresők száma

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján a regisztrált álláskeresők száma 2025 szeptemberében 220.207 fő volt, vagyis a megelőző hónaphoz és az előző év azonos időszakához képest is jelentősen mérséklődött.
2025. 10. 02. 12:30
Megosztás:

Tömegeket vonzott a sakk ünnepe Budapesten

Rendkívüli érdeklődés mellett zajlott a 11. Polgár Judit Világsakkfesztivál, amelynek idén is a Magyar Nemzeti Galéria adott otthont. A sakk ünnepére több ezer látogató érkezett, akik harminc program közül válogathattak, a fesztivál hármas mottójához híven: játék, inspiráció, élmény. A nemzetközi esemény minden évben a sakk sokoldalúságát, kulturális értékeit és közösségépítő erejét szeretné bemutatni egyedülálló formában és környezetben.
2025. 10. 02. 12:00
Megosztás:

Megújult a fix 3 százalék Startolj rá applikáció

Megújult a fix 3 százalék Startolj rá applikáció: az új, kombinált kalkulátorral személyre szabottan állíthatóak össze a különféle támogatási lehetőségek - írta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára csütörtökön a Facebook-oldalán.
2025. 10. 02. 11:30
Megosztás:

Fa vagy beton lépcső: melyik a jobb választás?

A lépcsők igen sokféle anyagból készülhetnek, anyaguk pedig befolyásolja a tartósságukat, a kinézetüket és a hangulatukat. A minőségüket kevésbé, hiszen egy jól megépített lépcső évtizedekig közlekedőként használható, feltéve, ha eleve tartós anyagból készül.
2025. 10. 02. 11:00
Megosztás:

Rekord árbevétellel az európai e-kereskedelmi átlagot is felülmúlta a Notino

A Notino ismét rekord árbevétellel zárta a pénzügyi évét. Magyarország a közel 1,6 milliárd eurót meghaladó árbevétel 4 százalékát adta, miközben a vállalat 2024-ben 18 százalékos növekedést ért el. A kiemelkedő pénzügyi eredmények mellett a Notino tovább erősítette logisztikai kapacitásait, és bővítette üzlethálózatát Európában.
2025. 10. 02. 10:30
Megosztás:

4,1%-ig esett az amerikai 10 éves hozam

Az amerikai kormányzati leállás mellett a negatív ADP riport – ami azt tükrözi, hogy szeptemberben az amerikai magánszektorban csökkenhetett a foglalkoztatottak száma – is támogatta a kötvényhozamok csökkenését, az amerikai tíz éves hozam 3 bázisponttal tovább esett, 4,1%-ig.
2025. 10. 02. 10:00
Megosztás:

Emelkedtek a vezető tengerentúli tőzsdék

Az Egyesült Államokban nem csak a kormányzati leállás, hanem a Trump-adminisztráció ígérete is borzolta a kedélyeket, miszerint masszív létszámleépítés következhet a szövetségi kormánynál 1-2 napon belül, ha nem sikerül megállapodni a demokratákkal a költségvetésről.
2025. 10. 02. 09:30
Megosztás:

Nagy rally volt az egészségügyi szektorban

Az amerikai kormányzati leállás nem tudott akkora hullámokat vetni a mértékadó nyugat-európai tőzsdéken, amelyek elmosták volna az egészségügyi szektor rallyját (+5,3%).
2025. 10. 02. 08:35
Megosztás:

Nagy-Britannia újra életbe léptette az ENSZ-szankciókat Irán ellen

Nagy-Britannia újra életbe léptette az ENSZ-szankciókat Irán ellen az iráni nukleáris fejlesztésről kötött megállapodás megsértése miatt.
2025. 10. 02. 08:20
Megosztás:

Az idei év egyik legnagyobb irodabefektetési tranzakciója Magyarországon

A Recorde Alapkezelő, a Chapel Hill Capital-lel stratégiai partnerségben, örömmel jelenti be a Science Park Irodaház megvásárlását, amely 30.700 négyzetméter bérbeadható irodaterületet kínál Budapest XI. kerületének központi zónájában. Ez az egyik legnagyobb irodabefektetési tranzakció Magyarországon az idei évben, jól tükrözve a Recorde képességét, hogy egyedi lehetőségeket azonosítson és bonyolítson le a piaci ciklusok bármely fázisában.
2025. 10. 02. 06:30
Megosztás:

A Nike negyedéves profitja 30 százalékkal csökkent

A Nike amerikai sportfelszerelés-gyártó negyedéves nyeresége csökkent, bevétele nőtt, mindkét adat jobb lett a vártnál.
2025. 10. 02. 06:00
Megosztás:

Magyarország továbbra is az európai mezőny élén garanciavállalásban

Immár a harmadik egymást követő évben Magyarország segíti Európában a legintenzívebben a kis- és középvállalkozások hitelfelvételét kezességvállalással. A Garanciaintézmények Európai Szövetségének (AECM) legfrissebb statisztikái szerint hazánkban a garanciaállomány a GDP 3,7 százalékát teszi ki, miközben az átlag mindössze 1 százalék körül mozog. Ez a kiemelkedő teljesítmény döntően a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. szerepvállalásának köszönhető, amely 2024-ben is rekordközeli eredményeket ért el a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások finanszírozásának támogatásában.
2025. 10. 02. 05:30
Megosztás:

Vihar előtti csend a hitelpiacon: jelentős visszaesést hozott az augusztus

Megjelentek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) augusztusra vonatkozó hitelezési adatai. Júliushoz viszonyítva a lakossági hitelpiac szinte mindegyik szegmensében visszaesés volt megfigyelhető, ami némi újdonságot jelent az előző hónapokban tapasztalt kiemelkedő eredmények után. Az augusztusi visszaesés-stagnálás a legtöbb esetben szezonális okokkal magyarázható, ugyanakkor a lakáshitelek esetében még év/év alapon is csökkent az újonnan kihelyezett hitelösszeg. Itt minden bizonnyal már az Otthon Start Program hatását láthatjuk – a program bejelentését követően aki csak tehette, elhalasztotta a hitelfelvételt, és megvárta a program szeptemberi indulását – írja közleményében a Bank360.
2025. 10. 02. 05:00
Megosztás:

Példátlan médiapiaci összefogás a menstruációs szegénység ellen

A menstruáció nem kiváltság, hanem alapvető szükséglet – ez az indikátora a Central Médiacsoport kiterjesztett MENSZ kampányának. A kiadócsoport női márkáihoz csatlakoztak az ELLE, GLAMOUR és Kiskegyed magazinok, a Női Váltó és WMN, valamint a Terézanyu Projekt, hogy közösen irányítsák a figyelmet a menstruációs szegénység valóságára, így próbálva csökkenteni annak társadalmi terheit.
2025. 10. 02. 04:30
Megosztás:

Gyártói kiterjesztett garancia egyenlő minőség – ez egy igazán erős érv

Új háztartási gép vásárlásakor döntően négy tényező befolyásolja a fogyasztók választását: a készülék funkciói, ára, könnyű elérhetősége és a hozzá kapcsolódó digitális szolgálatások. A döntés meghozatalának pillanatában, majd a vásárlás izgalma során azonban kevesen foglalkoznak a garanciához kapcsolódó kérdésekkel, így például azzal, hogy mit tartalmaz és milyen időre szól a garancia (közismertebb nevén jótállás), és ehhez képest mit kapunk a kereskedők által hirdetett kiegészítő garancia megvásárlásával, ha úgy döntenénk, erre is áldozunk. Talán meglepő, sok esetben a gyártói képviseletek is biztosítanak többféle kiegészítő promóciót, melyek jóval hosszabb időszakra nyújtanak biztonságot, mint amit a jogszabályok előírnak, akár ingyenesen is.
2025. 10. 02. 04:00
Megosztás: