A spanyol pártok többsége nem támogatja Sánchez szocialista kormányfő újraválasztását

A nagy spanyol pártok többsége nem támogatja Pedro Sánchez szocialista kormányfő újraválasztását - derült ki a pártvezetők csütörtökön Madridban tett nyilatkozataiból, miután egyenként tájékoztatták álláspontjukról VI. Fülöp spanyol királyt.

A spanyol pártok többsége nem támogatja Sánchez szocialista kormányfő újraválasztását

Az uralkodó a törvényi előírásoknak megfelelően konzultációt kezdett az alsóház pártjaival az április 28-i választások utáni kormányalakítási lehetőségekről, hogy felmérje: melyik miniszterelnök-jelöltnek lehet esélye megszerezni a parlamenti szavazáson a szükséges többséget, majd pedig kormányt alakítani.

A találkozók sora szerdán vette kezdetét a legkisebb, mindössze egy-két képviselői mandátummal rendelkező pártoktól haladva a nagyobb politikai erőkig. Pablo Casado, a legnagyobb ellenzi frakcióval rendelkező konzervatív Néppárt (PP) elnöke a csütörtöki megbeszélés után elmondta: arról tájékoztatta az uralkodót, hogy nem támogatják Sánchez miniszterelnökké választását.

A PP álláspontját Casado azzal indokolta, hogy a választók az ellenzék vezetését bízták pártjára, illetve hogy nem bíznak meg Pedro Sánchezben. Bírálta a szocialista vezető gazdaság- és Katalónia-politikáját. "Nem tudjuk milyen terve van Spanyolország számára" - jegyezte meg. A pártelnök úgy vélte, a szocialista párt (PSOE) nincs patthelyzetben, és Sánchez megválasztásának tőlük függetlenül is megvan az esélye. Albert Rivera, az Állampolgárok (Ciudadanos) liberális középpárt elnöke szintén az ellenzék vezető erejeként definiálta pártját, és kijelentette, hogy ők sem fogják támogatni a parlamentben Sánchez kormányfővé választását.

A szocialistákat "az ország érdekében" mielőbbi kormányalakításra ösztönözte. Pablo Iglesias, az Együtt képesek vagyunk (Unidas Podemos) radikális baloldali tömörülés vezetője szerint a "legésszerűbb" az volna, ha közreműködésükkel egy baloldali koalíciós kormány jönne létre Spanyolországban, hogy így biztosítsák a politikai stabilitást. Mint mondta, nyilvánvaló, hogy Sánchez az Állampolgárok párt támogatását kereste, de az is nyilvánvaló, hogy "ezt nem kapta meg". Santiago Abascal, a VOX radikális jobboldali párt elnöke a PSOE kormányzását elutasító álláspontját tolmácsolta az uralkodónak.

Egy olyan kabinet megalakulását tudnák csak támogatni, amely "helyre akarja állítani az alkotmányos rendet" az országban, és újból alkalmazná az alkotmány 155. cikkét - mondta. Ez utóbbi alkalmazásával függesztették fel ideiglenesen Katalónia autonómiáját a 2017. október 1-jei alkotmányellenesen megrendezett függetlenségi népszavazást követően. A VOX elnöke sajnálatosnak nevezte azt a "demokratikus anomáliát", hogy VI. Fülöpnek olyan politikai erőket is fogadnia kell most, amelyek államellenes puccsot hajtottak végre Katalóniában. A nap folyamán találkozott a királlyal az Együtt Katalóniáért (Junts per Catalunya) függetlenségi pártot képviselő Laura Borrás.

A megbeszélés után elmondta: közölte VI. Fülöppel, hogy a katalánoknak nincs királya. Sánchez megválasztását ők sem fogják támogatni szavazatukkal - tette hozzá. A király utolsóként fogadta Pedro Sánchezt, a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) főtitkárát, aki azonban csak azután áll a nyilvánosság elé, hogy Madridban találkozik Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével.


A pénzügyminiszter június 30-ig vizsgálja felül a 2026. évi költségvetést

A kormány megállapítja, hogy Magyarország 2026. évi központi költségvetésének tényleges helyzete átláthatatlan, ezért elrendeli annak teljes körű és soron kívüli felülvizsgálatát - tartalmazza a Magyar Közlönyben hétfőn este megjelent kormányhatározat.
2026. 05. 19. 08:00
Megosztás:

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás államfő, az erről szóló határozat a Magyar Közlönyben jelent meg hétfőn.
2026. 05. 19. 07:30
Megosztás:

Kivárnak a vevők Budapest két népszerű kerületében is, egyre nőnek az alkuk

Az Otthon Start program még életben tartja az ingatlanpiacot, de a korábbi lendület már eltűnt, és a túlárazott lakások gyakorlatilag eladhatatlanná váltak. Változás legkorábban csak őszre várható a szakértő szerint.
2026. 05. 19. 06:30
Megosztás:

Ami nem öl meg, exportképessé tesz? Miért lehetnek versenyképesebbek külföldön a magyar webshopok

A magyar e-kereskedők régiós versenytársaiknál jóval nehezebb szabályozási és költségkörnyezetben működnek, mégis éppen ez teheti őket nemzetközileg is versenyképessé. A Shoprenter szerint a sikeres hazai webshopok számára a külföldi terjeszkedés egyre inkább stratégiai szükségszerűséggé válik.
2026. 05. 19. 06:00
Megosztás:

Hogyan lehet összehasonlítani a különböző munkák értékét?

Bár sokan hallottak már az elvileg 2026. június 7-étől alkalmazandó Bértranszparencia irányelvről, érdemes megismerkedni azokkal a gyakorlati módszerekkel is, amelyek valóban összehasonlíthatóvá teszik a különböző munkaköröket.
2026. 05. 19. 05:30
Megosztás:

150 millió forintért kelt el Vaszary János színpompás remekműve

Száguldottak a tételek a Virág Judit Galéria árverésén, úgy tűnt, hogy a gyűjtők csak erre az estére vártak. Egyes művek valósággal szárnyakat kaptak, sorra érkeztek a becsérték feletti licitek a festményekre és a Zsolnay remekművekre. Az aukció legjobban várt tétele, Vaszary János tengerparti képe a kikiáltási árat megduplázva, 150 millió forintért kelt el, egy Zsolnay váza pedig világrekordhoz közeli összegen, 26 millió forintért talált új tulajdonosra. A “magyar Picasso”, Szobotka Imre egyik korai festményéért 44 millió forintot fizettek.
2026. 05. 19. 05:00
Megosztás:

Javult a K&H üzleti teljesítménye az első negyedévben

Az első negyedévben a K&H Bank üzleti teljesítménye az üzleti volumenek és az ügyfélszámok növekedésének köszönhetően javult, ugyanakkor a bank és a biztosító pénzügyi eredménye csökkent a több mint duplájára emelkedő extraprofitadó miatt, a bank hitelállománya egy év alatt 13 százalékkal nőtt, a betétállomány 7 százalékkal bővült - közölte a pénzintézet hétfőn az MTI-vel.
2026. 05. 19. 04:00
Megosztás:

Átadták a Semmelweis Egyetem idegsebészeti klinika stroke-centrumának felújított szubintenzív részlegét

Átadták a Semmelweis Egyetem Idegsebészeti és Neurointervenciós Klinika stroke-centrumának felújított szubintenzív részlegét hétfőn; a beruházás 100 millió forintos teljes költségét egyetemi forrásból biztosították.
2026. 05. 19. 03:30
Megosztás:

Piacfelügyeleti és népegészségügyi közös vizsgálat indul az aeroszol termékek átfogó ellenőrzésére

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) újszerű piacfelügyeleti vizsgálatot indít az aeroszol termékek forgalomba hozatali feltételeinek ellenőrzésére. A vizsgálat középpontjában annak értékelése áll, hogy a termékek megfelelnek-e a vonatkozó műszaki biztonsági, tűzveszélyességi és jelölési előírásoknak. Az ellenőrzések fókuszában a műszaki karbantartó spray-k és autóápolási aeroszolok állnak.
2026. 05. 19. 03:00
Megosztás:

Már csak két hétig lehet pályázni az OTP Bank társasházi támogatására

Már csak két hét áll rendelkezésre azoknak a társasházaknak és lakásszövetkezeteknek, amelyek szeretnének részt venni az OTP Bank idei Társasházi Pályázatán. A pénzintézet arra ösztönzi a lakóközösségeket, hogy használják ki a lehetőséget, és nyújtsák be pályázatukat legkésőbb május végéig.
2026. 05. 19. 02:30
Megosztás:

Mir rejt a kegyelmi ügy aktája? Most kiderül

Kedden a kormány.hu oldalon nyilvánosságra hozzák a kegyelmi ügy azon dossziéját, amely az Igazságügyi Minisztériumban található - jelentette be a miniszterelnök hétfőn, a kormány ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatón.
2026. 05. 19. 02:00
Megosztás:

Mi repítheti vissza a Bitcoint 100 ezer dollár fölé? Egy fontos amerikai törvény lehet a kulcs

A Bitcoin 2026 eddig nem a legerősebb évét futja: az árfolyam több mint 12%-ot esett az év eleje óta, és már 77 ezer dollár alá is benézett, miután tavaly még történelmi csúcsra, 126 ezer dollár fölé emelkedett. A kriptopiac hangulata jelentősen lehűlt, de elemzők szerint egy közelgő szabályozási fordulat új lendületet adhatna a szektornak.
2026. 05. 19. 01:30
Megosztás:

A külügyminiszter hazarendeli Magyarország varsói nagykövetét

Hazarendeli Magyarország varsói nagykövetét Orbán Anita - jelentette be a külügyminiszter a Facebook-oldalán hétfőn.
2026. 05. 19. 01:00
Megosztás:

Egy év alatt 30 százalékkal drágult a panel Nyugat-Magyarországon

A Duna House friss adatai szerint Nyugat-Magyarországon a panellakások átlagos négyzetméterára 814 ezer forintra emelkedett, ami egy év alatt közel 30 százalékos drágulást jelent. A változás iránya is figyelemre méltó: 2025 áprilisában a nyugati panel négyzetméterára még 628 ezer forint volt, valamivel a keleti 653 ezer forintos szint alatt – egy év elteltével azonban már 16 százalékkal meghaladja azt. A regionális rangsor tehát megfordult, és a panelpiacon Nyugat-Magyarország lett az ország legdinamikusabban dráguló térsége.
2026. 05. 19. 00:30
Megosztás:

Alacsonyabb kamattal indít új sorozatú lakossági állampapírokat az államadósság kezelő

A hazai kamatkörnyezet javulására és a nemzetközi pénzpiaci hozamcsökkenésre reagálva az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt. május 22-én új sorozatokat indít és lezárja a fix kamatozású lakossági állampapírok futó sorozatait; a módosítás a kamatok 0,5 százalékpontos mérséklését jelenti, a fix kamatozású lakossági állampapírok egyéb jellemzőit változatlanul hagyja az adósságkezelő.
2026. 05. 18. 23:30
Megosztás:

Megérkezett Hollandiába a járvány sújtotta óceánjáró

Megérkezett a rotterdami kikötőbe hétfő délelőtt a hantavírus-járvány által érintett holland MV Hondius óceánjáró, a legénység egy részét karanténba helyezik - írta az NlTimes hírportál.
2026. 05. 18. 23:00
Megosztás:

Vitalik Buterin szerint az AI új korszakba kényszerítheti a kriptobiztonságot

Vitalik Buterin, az Ethereum társalapítója arra figyelmeztet, hogy a mesterséges intelligencia fejlődése alapjaiban változtathatja meg a kriptovaluta rendszerek elleni támadásokat. Szerinte a jövőben már nem lesz elég a hagyományos audit és a fejlesztői óvatosság: a blokklánc-infrastruktúrának matematikailag bizonyítottan biztonságos szoftverekre lehet szüksége.
2026. 05. 18. 22:30
Megosztás:

Általános sztrájk kezdődött Olaszországban

A közlekedési, egészségügyi dolgozók és a pedagógusok is csatlakoztak a hétfő reggel kezdődött általános sztrájkhoz, amelyet a szakszervezetek béremelést, a háborús kiadások csökkentését és a jóléti rendszer megerősítését követelve hirdettek meg.
2026. 05. 18. 22:00
Megosztás:

Magyar Péter: várhatóan jövő kedden ül össze az Országgyűlés

Várhatóan pünkösd után, jövő héten kedden ül össze az Országgyűlés, amelyre a kormányoldalnak lesznek jogszabály-javaslatai - közölte a miniszterelnök a hétfői kormányülés után tartott sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva.
2026. 05. 18. 21:30
Megosztás:

XRP a befektetők új menedéke? Látványosan nőtt az érdeklődés a Ripple tokenje iránt

Miközben a Bitcoinból és az Ethereumból jelentős tőke áramlott ki, az XRP-alapú befektetési termékek komoly lendületet kaptak. Az amerikai befektetők egyre inkább védekező stratégiát követnek a kriptopiacon, és úgy tűnik, az XRP rövid távon az egyik legkedveltebb menedékeszközzé vált.
2026. 05. 18. 21:00
Megosztás: