A svájci frank a nevető harmadik az euró és a dollár párharcában!

Betekintés a magyar és a nemzetközi makrogazdasági folyamatok és a devizapiacok eseményeibe. Elemző: Sörös Csaba, Takarékbank

Magyarország

 

A forint a szerdai nap során megtartotta a kedden elért 274-276 között erős szintjeit az euróval szemben, viszont a dollárhoz képest 2 forintos gyengülés valósult meg 208-ig, miután a zöld-hasú szinte az összes keresztben izmosodni tudott. A svájci frank rallyja következtében (lásd lentebb) a CHF/HUF jegyzések is 215 fölé emelkedtek. A még mindig kedvezőnek nevezhető nemzetközi befektetői hangulat mellett, mind a zlotyt mind a forintot erősítik a kamatemelési várakozások az NBP (lengyel jegybank) és az MNB részéről, igaz a következő emelés valószínűleg már csak 2011-ben fog megvalósulni, mindkét jegybank részéről. Az EUR/HUF kurzusban várakozásaink szerint a 274-277-es szintek lesznek irányadók a csütörtöki nap későbbi részében. A svájci jegybank alapkamat döntésének és a részéről elhangzott nyilatkozatok hatására a svájci frank gyengülni kezdett, amivel ismét 214 alá tértek be a CHF/HUF jegyzések. A nap későbbi részében a 3, 5 és 10 éves magyar államkötvényaukcióra lesz érdemes figyelni.

 

Nemzetközi

 

A szerdai nap folyamán ismét számos nemzetközi makroadat látott napvilágot. Az októberi brit munkanélküliségi ráta a várakozásokkal ellentétben 7.7%-ról 7.9%-ra emelkedett, aminek hatására a GBP/USD kurzus a reggeli csaknem 1.58-as szintekről a nap végére egészen 1.56-ig csökkent. A novemberi amerikai headline infláció a várakozásokat hajszálnyival alulmúlva 0.1% lett hó/hó alapon, míg azoknak megfelelően 1.2% év/év alapon. Egyedül a volatilis élelmiszer és energiaáraktól megtisztított maginfláció tudott az októberi mindenkori minimumnak számító 0.6%-os év/év alapú szintről 0.8%-ra emelkedni, amit így – a deflációs félelmeket csökkentő – már némiképp pozitívan lehet értékelni. A novemberi amerikai ipari termelés 0.3%-os hó/hó alapú várakozások helyett 0.4%-kal növekedett, igaz az előző havi stagnálást 0.2%-os esésre módosították le, tehát gyakorlatilag neutrális volt az adat. A kapacitás kihasználtság viszont két éves csúcsra 75.2%-ra emelkedett, ami szintén enyhíti a deflációs aggodalmakat. A nyugat-európai részvényindexek a szerdai nap folyamán a reggeli irányokat megtartva 0.2-0.7%-os mínuszban zártak, akárcsak a tengerentúliak és az ázsiai piacokon is 0.4-1.1%-os piros tartományok realizálódtak csütörtök reggel. Jelenleg a nyugat-európai indexek a kezdeti bizonytalankodás uátn 0.4%-os pluszban járnak, viszont úgy tűnik az év végi alacsony forgalomban a 2 éves csúcsok környékén stabilizálódtak a szintek (DAX 7.000-7.050), viszont komoly lendület már nincs a piacokon a további meneteléshez.

 

A nap későbbi részében leginkább a novemberi amerikai ingatlanpiaci valamint munkaerő-piaci adat lehetnek meghatározóak, illetve ma kezdődik Brüsszelben a 2 napos EU csúcs, amely során esetlegesen dönthetnek EKB alaptőke emelésről, közös Euró-zónás kötvény kibocsátásról, a perifériás államok finanszírozási problémáinak továbbterjedésének megakadályozása céljából.

 

EUR/USD

 

Az utóbbi napok devizapiaci mozgásából az tükröződik, hogy a dollár és az euró párbajából nevető harmadikként (és negyedikként) a svájci frank és az ausztrál dollár kerül ki győztesen. Természetesen a hasonlat csak képletesen értendő, mégis igaz. Az EUR/USD kereszt a múlt hét elejétől az 1.3160 és 1.35-ös szintek közötti ingadozása fundamentális alapon azt tükrözi, hogy a befektetők egyelőre nem tudnak dűlőre jutni, hogy az Egyesült Államok vagy az Európai Unió megítélése a jobb (vagy inkább rosszabb) növekedési és költségvetési szempontból. Az USA és a dollár hátrányára írható, az árfolyamnyereség- és osztalékadó kedvezmény további 2 évre való – Obama általi – kiterjesztése, amit minden bizonnyal a Kongresszus is el fog fogadni. Ez rövidtávon ugyan segítheti a gazdasági növekedést és szükségtelenné tehet egy újabb mennyiségi lazítási programot – ami a dollárra nézve pozitív – de miután az ennek hatására (is) elszálló deficitet és a növekvő inflációs várakozásokat árazva az amerikai kötvényhozamok emelkednek, ez a dollárt gyengíti. EU és euró oldalról továbbra is a perifériás országok költségvetési problémái (most már Belgium is csatlakozott a körhöz) és az arra esetlegesen a ma kezdődő EU-s csúcson adandó hosszabb távú megoldások jelentenek piacbefolyásoló erőt. A november elején tetőző nettó EUR/USD spekulatív long pozíció leépült és már minimális összesített nettó short pozíció alakult ki a CFTC adatai szerint. A tegnapi nap folyamán a vártnál hajszálnyival magasabb amerikai infláció hatására 1.3380-ról 1.3211-ig csökkentek a jegyzések, viszont alapvetően továbbra is az 1.3150-1.3500-es sávban való oldalazásról beszélhetünk.

 

CHF

 

Mielőtt úgy tűnne, hogy a spekulánsok alszanak, vessünk egy pillantást az EUR/CHF-USD/CHF illetve az AUD/USD-EUR/AUD  keresztekre. A svájci frank mozgása is hasonló tendenciát mutat. Az alpesi ország devizája a kockázatkerülés emelkedése esetén szokott menekülő devizaként funkcionálni a befektetők számára, ám a VIX index 18-as szintjénél nem beszélhetünk komoly piaci óvatosságról. Az ausztrál dollárhoz hasonlóan az alpesi ország devizája is az EUR/USD-ben leépült és most más devizákat kiszemelő spekulatív pénzek miatt erősödött. Az EUR/CHF kurzus még tegnap elérte a mindenkori minimumnak számító szeptemberi 1.2760-as szintet. Az USD/CHF kereszt egyelőre még nem tesztelte az október közepi 0.9460-as mérföldkövet, de november vége óta a zöld-hasúval szemben is trendszerűen erősödik a frank. Ma 9:30-kor döntött a svájci jegybank az alapkamat szintjéről, amit 0.25%-on változatlanul hagyott, viszont megjegyezte, hogy amennyiben az Euró-zónás problémák miatt a svájci frank erősödése tovább folytatódna, meg fogja tenni a szükséges lépéseket (piaci intervenció). A túlzottan erős frank nem csak az export versenyképességét rontja, de a deflációs veszélyeket is növeli. Az EUR/CHF kurzus a döntés után távolabb került a tegnapi 1.2760-as minimumtól és jelenleg 1.2840-nél járnak a jegyzések, de további frank erősödés várható. 

 

AUD

 

Bár a december elején megjelent harmadik negyedéves ausztrál GDP növekedés a várakozásoknál valamivel gyengébb lett (n.év/n.év alapon 0.2%, év/év alapon 2.7%, míg rendre 0.5 és 3.4%-ot vártak), viszont a novemberi munkanélküliségi ráta 5.4%-ról 5.2%-ra csökkent. Így bár a decemberi kamatdöntő ülésen az ausztrál jegybank nem emelt, a fejlett piacokon magasnak számító 4.75%-os alapkamat szintjén, az ausztrál dollár ismét erőre kapott az előbbi két fő devizával szemben. Az euróval szemben november eleje óta csökkenő trendcsatornában van és mindenkori minimumokat dönt sorozatosan. A 2011-ben várhatóan tovább folytatódó monetáris szigorítási ciklus miatt az ausztrál dollár további erősödésére számítunk. A dollárral szembeni szintén csökken az emelkedő trend erőssége, és a november elején a Fed második mennyiségi lazítási programjának bejelentésekor regisztrált mindenkori maximumtól (1.018) még lentebb vagyunk, de a paritás az utóbbi napokban ismét a láthatárra került.


Mire számíthatnak a befektetők?

Az ázsiai részvénypiacok többsége emelkedéssel kezdte a hetet hétfőn, követve a Wall Street pénteki rekordzárását. Japánban a Nikkei 225 index 2,0%-kal emelkedett, részben a félvezetőipari részvények iránti újbóli befektetői érdeklődésnek köszönhetően. Dél-Koreában a KOSPI index 0,4%-kal került feljebb, bár a kereskedés korábbi szakaszában még 2% feletti pluszban is járt. A kínai piacokon inkább stagnálás volt jellemző.
2026. 08. 10. 11:00
Megosztás:

Kerti bútor választás: hogyan teremts meghitt légkört a kertedben?

Amikor a nyári esték melege elcsendesedik, és a természet hangjai átveszik a főszerepet, a kertünk válik a családi és baráti összejövetelek központjává. Az ilyen pillanatok különlegesek, de vajon mi teszi őket igazán emlékezetessé? Az ízlésesen megválasztott kerti bútorok jelentős szerepet játszanak ezekben a hangulatokban.
2026. 08. 10. 10:30
Megosztás:

Jelentős negatív meglepetést hozott az amerikai munkaerőpiac, csökkentek a kamatemelési várakozások

Az amerikai részvénypiacok pénteken emelkedéssel zártak, az S&P 500 új történelmi csúcsot ért el. Erősen befolyásolta a piacokat, hogy az amerikai munkaerőpiac júliusban váratlanul gyengült: a nem mezőgazdasági foglalkoztatottság 23 ezer fővel csökkent, messze az elemzők által várt 80 ezres bővülés alatt, miközben az előző két hónap foglalkoztatási adatait jelentősen lefelé módosították.
2026. 08. 10. 10:00
Megosztás:

Rekordon zártak az európai piacok pénteken, közel évtizedes mélyponton a magyar infláció

Az európai részvénypiacok pénteken tovább emelkedtek: a STOXX Europe 600 index 0,3%-os erősödéssel történelmi csúcson zárt, és ezzel sorozatban negyedik hete tudott pluszban végezni.
2026. 08. 10. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter felszólalásával kezdődik a parlament ülése

Magyar Péter napirend előtti felszólalásával kezdődik az Országgyűlés eheti, kétnapos rendkívüli ülése hétfőn. Két új fideszes képviselői is esküt tehet, majd a parlament bizottsági jelentések és módosító javaslatok vitáit folytatja le.
2026. 08. 10. 08:05
Megosztás:

Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump az Iránnal zajló alkufolyamatot

Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump amerikai elnök az Iránnal zajló alkufolyamatot vasárnap.
2026. 08. 10. 06:00
Megosztás:

160 éves lett a Fővárosi Állat- és Növénykert

Budapest egyik legszebb történetének nevezte a Fővárosi Állatkert 160 éves történetét Karácsony Gergely az intézmény megnyitásának 160 évfordulója alkalmából tartott ünnepségen vasárnap.
2026. 08. 10. 05:00
Megosztás:

Két blokk után megállt a Bitcoin „anti-spam” forkja – elsöprő többség maradt az eredeti láncon

A Bitcoin közösségében hónapok óta zajló vita hétvégén tényleges láncszakadáshoz (forkhoz) vezetett a vitatott BIP-110 javaslat miatt. A kisebbségi lánc azonban szinte azonnal megbénult: körülbelül nyolc óra alatt mindössze két blokkot bányásztak rajta, miközben az eredeti Bitcoin-hálózat zavartalanul működött tovább.
2026. 08. 10. 04:00
Megosztás:

Szüret után is alkalmazható három növényvédő szer az amerikai szőlőkabóca ellen

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) három növényvédő szer – Decis Forte, Klartan 24 EW, Oroganic – engedélyokiratát módosította, így azok a szüretet követően, egészen a vesszőérettség (BBCH 91) stádiumáig felhasználhatóak a szőlőben. A kiterjesztések célja, hogy a korai érésű szőlőkben is legyen lehetőség a károsító elleni további védekezésre. Az Oroganic készítmény kis kiszerelésben kiskerti felhasználók számára is elérhető és ökológiai termesztésben is engedélyezett.
2026. 08. 10. 03:00
Megosztás:

Andalúziában nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz

Az andalúziai Niebla város közelében nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz, emiatt hat településről 500 embert evakuáltak elővigyázatosságból - közölte Antonio Sanz, a tartomány vészhelyzet-kezelési tanácsosa vasárnap.
2026. 08. 10. 02:00
Megosztás:

A világ 10 legjobb filmje, ami valaha készült - hányat láttál?

Lehetséges egyetlen, megkérdőjelezhetetlen listába rendezni a filmtörténet legnagyszerűbb alkotásait? Aligha, hiszen egy film értékét nemcsak a rendezés vagy a színészi játék határozza meg, hanem az is, milyen hatást gyakorol a nézőre. Az alábbi rangsor ezért szükségszerűen szubjektív, összeállításánál azonban figyelembe vettük a filmek művészi jelentőségét, kulturális hatását, időtállóságát, valamint a kritikusok és a közönség véleményét.
2026. 08. 10. 01:00
Megosztás:

MNB-alelnök: az euróbevezetés követelményeinek elérése a teljes gazdaság számára hasznos

A világgazdasági folyamatokat vizsgálva a jegybank által júniusban meghatározott, 2 százalék alatti éves inflációs szint továbbra is reális - jelentette ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke az MNB Podcast legutóbbi adásában. Banai Péter Benő az MNB által az MTI-hez vasárnap eljuttatott közlemény szerint kiemelte: a jegybank elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása mellett konstruktív partnerként részt venni az eurózónához történő csatlakozás feltételeinek elérésében.
2026. 08. 09. 23:00
Megosztás:

Egyetlen szám mutatja, mikor állhat le Michael Saylor Bitcoin-eladása

A Strategy (MSTR), Michael Saylor Bitcoin-stratégiájának zászlóshajója, sokáig a „vásárolj és tarts örökké” elvet követte. Az utóbbi időben azonban a vállalat Bitcoin-eladásokba kezdett, elsősorban azért, hogy finanszírozza egyes pénzügyi kötelezettségeit.
2026. 08. 09. 22:00
Megosztás:

Kátai-Németh Vilmos: az akadálymentesítés a szívügyem

A szívügyének nevezte a fizikai és a digitális akadálymentesítést a szociális és családügyi miniszter vasárnap a Facebook-oldalán, miután Békés vármegyei látássérült sorstársainak mutatta meg a minisztériumot Éliás Eszter esélyegyenlőségi és akadálymentesítési államtitkárral és Galambos Katalinnal, a fogyatékossággal élő emberek egyenlő esélyű hozzáféréséért felelős helyettes államtitkárral.
2026. 08. 09. 21:00
Megosztás:

Spanyolország a szokásosnál mintegy félmillióval több turistára számít

Spanyolország az ilyenkor szokásosnál mintegy félmillióval több turistára számít a jövő heti teljes napfogyatkozás miatt.
2026. 08. 09. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 32. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 09. 19:00
Megosztás:

Mastercard: új korszak jöhet a stabilcoin-fizetésekben

A Mastercard és a Borderless új pilotprogramja azt vizsgálja, hogyan lehetne egyszerűbbé, gyorsabbá és biztonságosabbá tenni a határokon átnyúló stabilcoin-fizetéseket. A kísérlet középpontjában nem maga a pénzmozgás, hanem az a bizalmi és megfelelési infrastruktúra áll, amely nélkül a blokkláncos fizetések nehezen válhatnak a globális pénzügyi rendszer szerves részévé.
2026. 08. 09. 18:00
Megosztás:

Egész héten meleg, napos idő várható

Egész jövő héten napos, meleg idő várható, a hét közepén kisebb enyhüléssel; csak a hét elején és a hét végén lehetnek néhol záporok, zivatarok - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 09. 16:00
Megosztás:

Ripple a Fed kapujában: új pénzügyi korszak jöhet

A Ripple látványosan előre készül az amerikai pénzügyi szabályozás következő korszakára. A vállalat már több mint 50 pénzforgalmi engedéllyel rendelkezik, miközben technológiai infrastruktúrája is egyre jobban illeszkedik azokhoz a szabványokhoz, amelyek az Egyesült Államok nagy sebességű fizetési rendszereiben meghatározóak. Ha a PACE Act tervezett szabályozási kerete megvalósul, a Ripple az egyik legjobb helyzetből induló kriptovállalat lehet.
2026. 08. 09. 15:00
Megosztás:

A Vajda-Papír a válsághelyzeti intézkedések egy részét hosszú távon is hasznosítani tudja

Vajda-Papír Csoport egy százalékkal mérsékelheti fajlagos áramfelhasználását azzal, hogy hosszú távon is alkalmazza az elmúlt héten ideiglenesen bevezetett takarékossági intézkedések egy részét - közölte a higiéniaipapír-gyártó cégcsoport szombaton az MTI-vel.
2026. 08. 09. 14:00
Megosztás: