A szélsőséges pártok megerősödnek Európában - mi az ok?

A szélsőséges pártok megerősödését segítik a gazdasági és a migrációs válságra adott elhibázott és lassú válaszok, vagyis párhuzamos válságkezelési kudarc figyelhető meg Európában - mondta Gálik Zoltán, a Corvinus Egyetem docense az MTI-nek.

A szélsőséges pártok megerősödnek Európában - mi az ok?

Emlékeztetett: 2008-2009 óta tendencia a szélsőséges pártok európai megerősödése. A világgazdasági válság európai következményeire adott elhibázott, lassú válaszok a politikai elit ellen bizalmatlanságot szültek - tette hozzá, hangsúlyozva, hogy emellett a tendencia okának tekinthetők azok a gazdasági problémák is, amelyek a válság következtében keletkeztek, és nem oldódtak meg. E problémák között említette, hogy a fiatalok munkanélküliségét főként a dél-európai országokban nem tudták kezelni, ahol szintén több szélsőséges párt jelent meg.

 

Jellemzően szélsőséges, radikális és populista pártok a bal- és a jobboldalon egyaránt kihasználják a helyzetet - mutatott rá, példaként említve Görögországot, Franciaországot, Dániát, Svédországot és Belgiumot. Gálik Zoltán szerint e pártok a társadalmakon belüli törésvonalakat is kiaknázzák: azt, hogy nagyobbak a társadalmi különbségek azokban az országokban, amelyeket a válság jobban érintett. Az elemző hangsúlyozta: a szélsőséges pártokat segítik a migrációs válságra adott elhibázott és lassú válaszok is, vagyis "párhuzamos válságkezelési kudarc" figyelhető meg Európában.

 

Az idegengyűlölő pártok kihasználják a politikai elit gyengeségét, "alternatívát próbálnak kínálni a meglévő politikai rendszerrel szemben". Emellett az Európa-ellenes retorika is nagy szerepet játszik a népszerűségük növekedésében, ami összefügg azzal, hogy nem megfelelő a válságkezelés. Kérdés, hogy mennyire legitimálhatják magukat ezek a pártok, hiszen több kísérletet is tettek már arra, hogy a kormányba bekerüljenek vagy azt kívülről támogassák - magyarázta. Ahhoz viszont, hogy ez megtörténhessen, maguknak is változniuk kell. Több szélsőséges párt, amely korábban idegengyűlöletet szított, most "megpróbál kulturáltabb lenni", a hatalom közelébe férkőzni, és már egyáltalán nem, vagy csak részben követi a korábbi ideológiáját. Ilyen például a francia Nemzeti Front vagy az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A szakértő arra is kitért, hogy a menekültkérdés miatt szinte minden nyugat- és kelet-európai országban teret nyertek ezek a szélsőséges pártok. Gálik Zoltán szerint kérdéses, hogy a szélsőséges pártok teljesen átrendezik-e majd az országokban a választási preferenciákat. Hatalomra egyelőre nem nagyon tudnak jutni ezek a pártok, de "koalícióra kényszeríthetik a hagyományos politikai elitet" maguk között, vagy polarizálhatják a pártrendszert. Utóbbira példa a múlt hétvégi szlovákiai választás, ahol a szélsőségesek megjelenésével "nem tudnak rendesen koalíciót kötni a mainstream pártok", és így destabilizálódik a politikai rendszer - mondta.

 

A szakértő arról is beszélt, hogy Barack Obama elnöksége alatt az Egyesült Államok viszonylag sikeresen kihasználta a válságkezelésben szerzett előnyöket, mégis sokan elégedetlenek a válságkezeléssel. Így ebben az esetben is az elégedetlenség, a politikai elittel szemben érzett düh lehet az oka Donald Trump republikánus elnökjelölt-aspiráns népszerűségének. Bár a demokraták nem igazán megosztottak a Hillary Clinton és Bernie Sanders közötti kiélezett verseny ellenére sem, az látszik, hogy "a konzervatív elitbe vetett hit megroggyant az elmúlt időben", a szélsőség azért tud terjedni, mert az emberek elégedetlenek a pártelittel - mondta. Hozzátette: a mostani helyzetből viszont nem kell következtetéseket levonni, mert az amerikai pártrendszer - az európai helyzettől eltérően - egyelőre stabil.

Jó hangulat, újabb történelmi csúcs a tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1631,31 pontos, 1,35 százalékos emelkedéssel, 122 311,20 pontos új történelmi csúcson zárt pénteken.
2026. 01. 16. 20:00
Megosztás:

Újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben

Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben, a kezdeményezés célja a tervezett gyermekvállalás támogatása mellett a szűrési programok kiterjesztése - közölte Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi és Makói Egészségügyi Ellátó Központ (HMEEK) főigazgatója pénteken.
2026. 01. 16. 19:30
Megosztás:

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Rekordszintre emelkedett az Európai Unióban a turisztikai szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma 2025-ben; az előzetes becslések szerint 3,08 milliárd vendégéjszakát regisztráltak, ami 61,5 millióval, azaz két százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken.
2026. 01. 16. 19:00
Megosztás:

Az iráni helyzetről egyeztetett Putyin és Netanjáhú

Az iráni helyzetről egyeztetett telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnök és Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnök - közölte a Kreml sajtószolgálata pénteken.
2026. 01. 16. 18:00
Megosztás:

A siker pszichológiája: mit tanítanak a sorozatok a döntésekről és az esélyekről

A sikersorozatok mentális feldolgozása alapvetően meghatározza a jövőbeli stratégiai lépések minőségét minden kompetitív területen. Az emberi agy biológiailag hajlamos mintákat keresni ott, ahol valójában csak véletlenszerű események láncolata látható a valóságban.
2026. 01. 16. 17:30
Megosztás:

Együttműködési megállapodást kötött a HungaroControl és az Óbudai Egyetem

Új lendületet ad a légi közlekedés technológiai fejlesztésének és a műszaki felsőoktatás modernizációjának a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. és az Óbudai Egyetem új együttműködése – közölte az intézmény pénteken az MTI-vel.
2026. 01. 16. 17:00
Megosztás:

6 órás leállás a Sui blokkláncon – Konszenzushiba bénította meg a hálózatot

Január 15-én a Sui blokklánc felhasználói drámai pillanatokat éltek át: a hálózat hat órára teljesen leállt, ami komoly aggodalmat váltott ki a kriptoközösségben. A Sui csapata azóta közzétette a hivatalos jelentést az incidensről, amelyből kiderült: egy konszenzusfeldolgozási hiba bénította meg a rendszer működését.
2026. 01. 16. 16:30
Megosztás:

A tőzsde ma már nem kiváltság, hanem versenyelőny

Egyre több hazai középvállalat lát lehetőséget a tőzsdei jelenlétben – derül ki a Duna Capital összefoglalójából. A tőzsdére lépés nemcsak alternatívát jelent a dráguló bankhitelekkel és a kockázati tőkével szemben, hanem új növekedési irányokat is megnyithat. Karaszi Csaba, a társaság ügyvezetője szerint a tőzsdei forrás nem hitel, hanem a cég tőkehelyzetét erősítő megoldás, amely javítja a hitelfelvételi lehetőségeket, és lehetővé teszi, hogy a részvény felvásárlásoknál fizetőeszközzé váljon.
2026. 01. 16. 16:00
Megosztás:

Javult a MÁV pontossága tavaly decemberben

Sok érdekesség olvasható ki 2025 utolsó hónapjának menetrendszerűségi statisztikájából, de a lényeg: bár az ünnepi időszak közlekedési csúcsszezonnak számít nálunk, a pontosságunk nem romlott, hanem még érdemben javult is - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója pénteken a Facebook oldalán.
2026. 01. 16. 15:30
Megosztás:

Kína kész javítani kétoldalú kapcsolatait Kanadával

Kína kész Kanadával együttműködni a kétoldalú kapcsolatok további javítása érdekében - jelentette ki Hszi Csin-ping kínai államfő pénteken Pekingben, amikor fogadta Mark Carney kanadai miniszterelnököt.
2026. 01. 16. 15:00
Megosztás:

A Polygon leépítésekkel reagál az új stratégiára – fókuszban a stabilcoinos fizetések és az „Open Money Stack”

Új irányt vesz a Polygon Labs: a vállalat nagyszabású, 250 millió dolláros akvizíciós csomagja után most munkaerő-leépítéssel folytatja átalakulását. Az új stratégia középpontjában az onchain fizetési infrastruktúra és stabilcoin-alapú megoldások állnak – miközben a cég igyekszik karcsúbbá és fókuszáltabbá válni. A leépítések nem a teljesítményről, hanem a struktúraváltásról szólnak – hangsúlyozza a vezetés.
2026. 01. 16. 14:30
Megosztás:

Az MNB 35 millió forintos bírságot szabott ki a FuturAqua Nyrt.-re

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) piacfelügyeleti intézkedéseket hozott és 35 millió forintos bírságot szabott ki a FuturAqua Nyrt.-vel szemben a piaci manipulációról szóló szabályok és a közzétételi előírások megsértése miatt - jelentette be az MTI-nek pénteken megküldött közleményében a pénzügyi felügyelet.
2026. 01. 16. 14:00
Megosztás:

Duna House: erős évzárás után óvatosabb 2026 jöhet

A budapesti új építésű lakáspiac 2025-ben rendkívül aktív évet zárt: a fejlesztők több mint tízezer új lakást értékesítettek A Duna House értékelése szerint a piac tavaly egyszerre mutatott erős keresletet, rekordközeli árakat és jelentős szerkezeti átrendeződést. A negyedik negyedévben Budapesten az átlagos négyzetméterár meghaladta az 1,8 millió forintot, míg a VI. kerületben átlépte a négyzetméterenként 3 millió forintot, ami történelmi csúcsnak számít - összegezte pénteken kiadott elemzésében az ingatlanközvetítő.
2026. 01. 16. 13:30
Megosztás:

Bitcoinba menekülnek az irániak – Összeomlik a rial, erősödik a kriptovaluta ellenállás

Irán gazdasági krízise és a fokozódó társadalmi feszültségek közepette a lakosság egyre inkább a kriptovaluták, különösen a Bitcoin felé fordul. A helyi pénznem, a rial példátlan mélypontra zuhant, miközben a kormány cenzúrája és az internetes leállások tovább növelik az emberek bizalmatlanságát. A kripto most nemcsak menedék, hanem ellenállási szimbólum is Iránban.
2026. 01. 16. 13:00
Megosztás:

Minden eddiginél többet neteztek és tévéztek a magyarok az ünnepek alatt

Az ünnepi időszakban minden eddiginél többet neteztek és tévéztek a magyarok, új rekordokat mértek a mobilszolgáltatók az adatforgalomban az MTI-nek küldött elemzések szerint.
2026. 01. 16. 12:30
Megosztás:

Bőségesen van gáztartalék

Bőségesen van gáztartalék, az éves fogyasztás messze negyven százaléka feletti tartalékkal kezdtük meg a telet - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
2026. 01. 16. 12:00
Megosztás:

2026-ra is sokan döntenek az éves e-matricák mellett

Az idei évre is sokan választják az éves autópálya-matricákat. Az utazóközönség 2026. január 15-ig összesen közel 670 ezer darab éves érvényességű úthasználati jogosultságot vásárolt, melyek közül mintegy 200 ezer darab országos és több mint 467 ezer darab vármegyei jogosultság – közölte a 2026-os évre érvényes e-matrica-vásárlások alakulásáról Bartal Tamás, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. igazgatóságának elnöke.
2026. 01. 16. 11:30
Megosztás:

Egy hajdúszoboszlói tanítónő tapasztalatai

A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedője több mint egy évtizede segít abban, hogy az iskolások játékos formában, mégis a mindennapokban hasznosítható tudást szerezzenek a pénzről. A program az évek során több mint százezer gyerekhez vitte közelebb a pénzügyi gondolkodás alapjait, most pedig egy olyan pedagógus tapasztalatai kerülnek a fókuszba, aki nap mint nap a gyerekekkel dolgozik: Ungainé Vértesi Tímea hajdúszoboszlói tanítónő szerint a pénzügyi tudás akkor marad meg, ha a diákok saját döntéseiken keresztül élik át.
2026. 01. 16. 11:00
Megosztás:

Néhány nap maradt egy nagyon fontos határidőig, egymillió forintot bukhat, aki nem lép

Keddig jelenthetik be munkáltatójuknál az igényüket azok, akik már meglévő hitelükhöz kapcsolódóan használnák fel a januártól elérhető közszolgálati otthontámogatást – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Nagyon fontos – teszi hozzá –, hogy az egymillió forintos támogatás abban az esetben is járhat, ha a hitel éves törlesztési terhe nem éri el az egymillió forintot.
2026. 01. 16. 10:30
Megosztás:

Többnyire emelkedtek tegnap a főbb európai tőzsdék

Többnyire emelkedtek tegnap a főbb európai tőzsdék; jelentősen emelkedett az ASML; enyhén emelkedett 2025-ban a német GDP a megelőző évi csökkenés után; a vártat meghaladóan nőtt az euróövezet ipari termelése novemberben; elmaradt a várttól a novemberi brit GDP Többnyire emelkedtek tegnap az európai részvénypiacok, amit az AI-chipgyártók ralija vezetett a tajvani Taiwan Semiconductor (TSMC) vártnál erősebb, rekordprofitot hozó gyorsjelentése után. Ráadásul a cég bejelentette, hogy 2026-ban 52–56 milliárd dollárra emelné beruházásait, ami erős bizalmat jelez az AI-kapacitásépítés fenntarthatóságában. A Stoxx 600 0,5%-os pluszban zárt, míg az ASML árfolyama 5,6%-kal ugrott. A TSMC negyedik negyedéves profitja 35%-kal nőtt, felülmúlva az elemzői várakozásokat. Geopolitikai fronton feszültséget okozott az USA, Dánia és Grönland közötti vita a szigettel kapcsolatban, amelynek nyomán néhány tagállam közös hadgyakorlatba kezd a szigeten.
2026. 01. 16. 10:00
Megosztás: