A szerb központi bank sorozatban negyedszer csökkentett kamatot
A NBS márciusban, áprilisban és májusban is 50-50 bázispontos kamatcsökkentésről döntött. Az ismételt kamatcsökkentést a gazdaság gyenge teljesítménye és az alacsony infláció magyarázza. A szerb központi bank 4 százalékban határozta meg az inflációs célértéket, amelytől mindkét irányba másfél százalékponttal lehet eltérni. Az NBS csütörtökön ismét megállapította, hogy a szerb infláció az alsó célérték alatt mozog, illetve közölték azt is, hogy a várakozások szerint az év második felében visszakerülhet a 2,5-5,5 százalékos célsávba.
A jegybank legközelebb július 9-én tart kamatdöntő ülést. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) korábban úgy értékelte, hogy Szerbia gazdasága a tavalyi 1,8 százalékos zsugorodás után idén további 0,5 százalékkal visszaesik, a közelmúltban azonban felülvizsgálta a szerb gazdaság idei esztendőre vonatkozó előrejelzéseit, és stagnálásra módosította a GDP-előrejelzését. (MTI)