A teljes adatnyivánosság 206 milliárd eurós növekedést hozhat az EU-ban 2020-ig

Egy ma kiadott jelentés szerint 206 milliárd euróval – mintegy 63 ezer milliárd forinttal – járulhat hozzá az Európai Unió gazdasági növekedéséhez 2020-ig a Big and Open Data, a szabad adathozzáférés megteremtése. Ez az EU GDP-jének 1,9 százalékának – a magyar GDP közel kétszeresének – megfelelő értéket jelent - olvasható a Microsoft sajtóközleményében.

Az összes tagországban érzékelhető hatás szemléltetésére a jelentés külön részletezte, hogy milyen mértékű GDP növekedés várható Európa északi felében1 (2,2%), az új tagországokban2 (1,9%), és Dél-Európában3 (1,6%). Az egyes gazdasági szektorok közül a kereskedelemben 47 milliárd euró, a termelésben 45 milliárd euró, a közszolgáltatásokban 27 milliárd euró, az egészségügyben pedig 10 milliárd euró többletet hozhat a teljes adatnyilvánosság. 
 
A „Big & Open Data in Europe: a növekedés motorja vagy elszalasztott lehetőség?” című tanulmányt, amelyet a demosEUROPA rendelt meg és a Microsoft szponzorált, a Varsói Közgazdaságtudományi Intézet készítette el, egy alulról felfelé építkező makrogazdasági modellt követett, amelynek segítségével a 'big and open data' gazdasági hatása jól megbecsülhető. A Big and Open Data Universal Impact Assessment modell (BOUDICA) részletes adatokat tartalmaz az európai gazdaságról, ezeket felhasználva nyújt előrejelzéseket arra vonatkozóan, hogy mekkora hozzáadott értéket jelenthet a 'big and open data' a vállalkozások számára 21 gazdasági szektorban az egyes uniós tagországokban. 
 
A jelentés egyik fontos megállapítása, hogy a 'big and open data' eredményeként javulhat a közszolgáltatások hatékonysága és növekedhet az átláthatóságuk. Egyebek mellett bárki egyszerűen megtervezheti az utazásait a tömegközlekedési eszközökön, illetve olyan információk birtokába juthat, amelyekkel eldöntheti, milyen energiatakarékossági intézkedések szolgálják legjobban a háztartások energiafelhasználásának csökkentését. A jelentés kiemeli, hogy a fejlesztések eredményeként növekedhet a civil kontroll, hiszen az emberek a jövőben jobban véleményt tudnak majd formálni az állami intézkedések és szolgáltatások hatékonyságáról. A kis- és középvállalkozások, vállalkozók ugyancsak haszonélvezők lehetnek, hiszen szabadabban hozzáférnek majd a pénzügyi forrásokhoz, közelebb kerülnek a piacaikhoz, valamint a 'big and open data' eredményként az üzleti folyamataik hatékonysága is javulhat. 
 
A jelentés arra szólítja fel a politikai döntéshozókat, hogy uniós szinten egyeztessék fejlesztési elképzeléseiket például az adatkezelési szabályozás harmonizációja területén az egységes digitális piac megerősítése érdekében. A közös erőfeszítések hozzájárulhatnak a 'big and open data' előnyeinek kiaknázásához, Európa nemzetközi versenyképességének megőrzéséhez, az innováció területén mutatkozó lemaradás felszámolásához, és az innovatív adatkezelési megoldások pénzügyi forrásainak megteremtéséhez.
 
A jelentés bemutatásakor az Európai Parlamentben a Varsói Közgazdaságtudományi Intézet vezetője, egyben a jelentés egyik társszerzője, Maciej Bukowski elmondta: „Európa jelentős előnyre tehet szert az innováció és a növekedés terén a 'big and open data' felkarolásával. Egy valóban egységes, az egész Európai Unióra kiterjedő digitális piac megteremtésével könnyebbé válhat a belépés a big data iparba, ezzel olyan egységes, páneurópai ICT megoldások jöhetnek létre, amelyek az ügyfelek számára olcsóbbá tehetik a közszolgáltatásokat. Fontos, hogy a jövőben a 'big and open data' egy nagyobb léptékű európai reformfolyamat részévé váljon. Egy olyan reform részévé, amely számot vet a válság utáni gazdasági realitásokkal, és új lendületet ad a jövőbeli gazdasági növekedésnek.”
 
Jan Muehlfeit, Microsoft Europe elnöke ehhez hozzátette: „A Big and open data jelentős növekedési potenciált jelent: a költségek lefaragásával, a méretgazdaságossági előnyök kihasználásával, a technológiai újdonságokhoz való hozzáférés biztosításával új munkahelyek, új üzleti lehetőségek teremtődnek Európa számára. Egész Európában láthatóak már a lehetséges előnyök: például Manchesterben, ahol a ‘Transport for Greater Manchester’ Windows Azure-t használ egy új, valósidejű publikus adatkezelő platform működtetéséhez, amellyel az utasok jobban megtervezhetik az utazásaikat. A 'big and open data' a szemünk előtt lejátszó ICT forradalom egyik állomása – egy olyan fontos szakasza, amely hozzájárul ahhoz, hogy az innováció továbbra is meghatározó maradjon Európában, és hogy az Európai Unió megőrizhesse versenyképességét.” 
A jelentés teljes szövege innen tölthető le.
 
Varsói Közgazdaságtudományi Intézet (Warsaw Institute for Economic Studies)
A Varsói Közgazdaságtudományi Intézet egy non-profit elemző központ, amely a politikai intézkedések mikro- és makroökonómiai hatásainak elemzésével foglalkozik. Szakterületeik: államháztartás, munkaerőpiac, a népesség elöregedése, a gazdasági növekedés feltételei, energiamegtakarítási- és klímapolitika.
 

Székelyföldi üzemet vásárol fel az amerikai-kanadai CCL Avery

A címkegyártással foglalkozó amerikai-kanadai CCL Avery felvásárolja a Hargita megyében bejegyzett autóalkatrészeket gyártó ALT Technologies Transylvania SRL-t - írja a profit.ro a román versenyhivatal (CC) közleménye alapján.
2026. 04. 09. 19:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának átlagkoncentrációja a szennyvízben - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a honlapján csütörtökön.
2026. 04. 09. 18:30
Megosztás:

Átadták a Pannon Egyetem nagykanizsai kampuszának felújított épületeit

A biokémiai és a mikroműanyagok kutatása mellett a megújuló energia kutatásait támogató egységek és modern technológiai laborok is helyet kaptak a Pannon Egyetem (PE) mintegy 2,7 milliárd forintból korszerűsített új nagykanizsai épületeiben, amelyet csütörtökön adtak át.
2026. 04. 09. 18:00
Megosztás:

Új üzemirányítás az MVM Démásznál

Éles üzemben elindult az MVM-csoport részeként működő MVM Démász Áramhálózati Kft. kisfeszültségű üzemirányítása márciusban - közölte az MVM csoport csütörtökön az MTI-vel.
2026. 04. 09. 17:30
Megosztás:

Közeleg az szja-bevallás határideje: módosuló szabályok, NAV-fókuszok 2025-re

Több lényeges szabály is módosult, ezért a Deloitte szakértői szerint annak, aki még nem tette meg, érdemes a május 20-ig hátralévő időben alaposan tanulmányozni a személyi jövedelemadó (szja) bevallás tervezetét. Bővült az adókedvezmények köre, változott azok érvényesítési sorrendje, szűkült egyes kedvezményekre jogosultak köre, miközben új előírások jelentek meg többek között a fizetővendéglátás és a kriptoeszközök adózása terén is.
2026. 04. 09. 17:00
Megosztás:

Pénteken és szombaton akár károkozó fagyok is várhatók

Az elmúlt években hatalmas károkat okoztak a tavaszi fagyok, és idén is komoly a probléma: a csütörtöki fagyos reggel után főleg pénteken és szombaton várhatók még akár károkozó fagyok is - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2026. 04. 09. 16:30
Megosztás:

A CERHA HEMPEL bejelentette, hogy 2026. április 1-jétől Márky Gábor és Rajkai Bence partnerré léptek elő

Márky Gábor (indexképünkön) társasági jogi és M&A szakértő, jelentős tapasztalattal rendelkezik hazai és határon átnyúló tranzakciók terén. A CERHA HEMPEL-hez 2024-ben csatlakozott, ezt megelőzően egy vezető nemzetközi ügyvédi iroda partnereként dolgozott Budapesten.
2026. 04. 09. 16:00
Megosztás:

Segítik az inzulinrezisztenciával élők és a tudatosan étkezők mindennapjait

Az inzulinrezisztencia, a cukorbetegség vagy egy szigorúbb diéta követése sokak számára egyet jelent az örökös tervezéssel, és a folyamatos szénhidrátszámolással. Erre a napi küzdelemre hozott megoldást két nagymúltú magyar piaci szereplő stratégiai együttműködése.
2026. 04. 09. 15:30
Megosztás:

A vállalati mobilitás a megvalósítható megoldások irányába tolódik

A vállalatok egyre pragmatikusabban közelítik meg a mobilitást, és az ambiciózus stratégiai célok helyett a ténylegesen működő, üzletileg is fenntartható megoldásokra helyezik a hangsúlyt – derül ki az Arval Mobility Observatory éves felméréséből. A négy kontinens 33 országában, több mint 10 ezer döntéshozó bevonásával készült kutatás alapján a mobilitási döntések ma már elsősorban a gyakorlati megvalósíthatóság mentén születnek.
2026. 04. 09. 15:00
Megosztás:

Az iráni háború várható hosszú távú hatásai

Az iráni konfliktus és a Hormuzi-szoros lezárása nemcsak az olaj- és gázárakra volt rendkívüli hatással, hanem egy új globális energiaválság küszöbét is megnyitotta, amely alapjaiban formálhatja át a világgazdaságot.
2026. 04. 09. 14:30
Megosztás:

Vigyázat, az AI útitervek félrevezethetik az utazókat

Egyre több utazó bízza mesterséges intelligenciára az útitervezést, különösen új, feltörekvő desztinációk esetében. A tapasztalatok szerint azonban ezek a javaslatok sokszor nem tükrözik a helyi viszonyokat és a gyakorlati realitásokat. Szakértők szerint ez különösen olyan országoknál jelent kockázatot, ahol az algoritmusok több ponton is hibázhatnak.
2026. 04. 09. 14:00
Megosztás:

Csökkent a 12 hónapos kincstárjegy aukciós átlaghozama

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 20 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.
2026. 04. 09. 13:30
Megosztás:

A Filecoin forradalmasítja a Web3 adattárolást: egyszeri díjjal örök tárolás

Új korszak kezdődhet a decentralizált adattárolásban: a Filecoin és a Lighthouse együttműködése révén megszületett az egyszeri díjas, örök élettartamú Web3 storage modell. A megoldás nemcsak költséghatékonyabb lehet, hanem jelentősen leegyszerűsíti az eddig sokszor bonyolult decentralizált adattárolási folyamatokat is – különösen az AI-adathalmazok és kritikus rendszerek esetében.
2026. 04. 09. 13:00
Megosztás:

Megjelent a rendelet, de a bankok még nem léptek - csend van a szakaszos finanszírozás körül

Március 6-án megjelent a 40/2026. (III. 5.) Korm. rendelet, amely élénk érdeklődést váltott ki az újépítésű lakások finanszírozásában Otthon Start és CSOK Plusz igénybevétele esetén.
2026. 04. 09. 12:35
Megosztás:

Újra lehet és érdemes is alkudni a lakásokra

A 2025-ös keresleti hullámot követően egyre több túlárazott ingatlan szorul korrekcióra, miközben a reálisan árazott lakások gyorsan és kis engedménnyel kelnek el. A Duna House friss tranzakciós adatai szerint országos szinten ismét nőtt az alku szerepe, elsősorban azoknál az ingatlanoknál, amelyek ára elszakadt a piaci realitásoktól.
2026. 04. 09. 12:00
Megosztás:

WLFI árfolyamzuhanás: partnerségi botrány és likviditási feszültségek rengették meg a piacot

Komoly nyomás alá került a World Liberty Financial tokenje, a WLFI, miután árfolyama közel 10%-ot zuhant, miközben egymást követték a partnerségi aggályok és a nagyszabású treasury-mozgások. A befektetők figyelme most a háttérben zajló on-chain aktivitásra és a projekt stabilitására összpontosul, miközben a DeFi-szektorban is nő a bizonytalanság.
2026. 04. 09. 11:30
Megosztás:

286 millió dolláros USDT-mozgás rázta meg a piacot: bálna utalhatott ki az OKX-ről

Hatalmas, közel 286 millió USDT értékű stablecoin-transzfer kavarta fel a kriptopiacot, miután egy óriási összeg távozott az OKX tőzsdéről egy ismeretlen tárcába. Az ilyen méretű mozgások rendszerint azonnal beindítják a találgatásokat: intézményi átrendeződés, OTC-ügylet, DeFi-fedezetáthelyezés vagy egy nagyobb piaci lépés előszobája? Bár egyetlen tranzakcióból még nem lehet biztos következtetést levonni, a mostani ügylet ismét ráirányította a figyelmet arra, mennyire fontosak a bálnamozgások, a stablecoin-likviditás és az on-chain transzparencia a digitális eszközpiac működésében.
2026. 04. 09. 11:00
Megosztás:

Gyengültek a kamatemelési várakozások, estek a hosszú hozamok

A tűzszünet hatására érdemben csökkentek a kamatemelési várakozások és estek a kötvényhozamok, de igazaból csak Európában. Az USA-ban továbbra is a 2026 végéig változatlan kamatszint a legvalószínűbb forgatókönyv. Európában viszont a korábban várt három-négy helyett már csak két 25 bázispontos emelést vár a piac. A tíz éves amerikai hozamszint vegül 4,3%-on stagnált, a német viszont 15 bázisponttal 2,9%környékére csökkent, a francia és az olasz hosszú hozamok 20-30 bázisponttal zuhantak. A javuló hangulatban ismét jelentősen gyengült a dollár, az EURUSD 0,6%-os emelkedéssel meghaladta az 1,165-ös szintet.
2026. 04. 09. 10:30
Megosztás:

A tűzszünettel kapcsolatos hírekre a tengerentúli piacok is nagyot mentek

Az USA-Iráni tűzszünet bejelentése után tegnap a tengerentúli piacok is jelentősen emelkedtek.
2026. 04. 09. 10:00
Megosztás:

XRP-címek szabadesésben: 41%-os zuhanás után jöhet a mélypont vagy csak most kezdődik a fájdalom?

Látványosan gyengül az XRP hálózati aktivitása, miközben az on-chain mutatók egyre komorabb képet festenek a piaci hangulatról. A Santiment adatai szerint az aktív XRP-tárcacímek száma egy év alatt 41%-kal esett vissza, az MVRV mutató pedig olyan mélypontra süllyedt, amire utoljára az FTX összeomlása után volt példa. A kérdés most az, hogy ez egy újabb gyengeségi hullám kezdete, vagy éppen egy klasszikus kapitulációs zóna, ahonnan az árfolyam később újra erőre kaphat.
2026. 04. 09. 09:30
Megosztás: