A termelők közel négyötöde tervez agrárpályázaton indulni a következő években

A következő két évben az agrártárca tájékoztatása szerint mintegy 1500 milliárd forintnyi mezőgazdasági és élelmiszeripari fejlesztési pluszforrásra pályázhatnak a szektor szereplői. Az Agroinform.hu őstermelők és mezőgazdasági vállalkozók körében végzett felmérése szerint a következő öt év során a válaszadók csaknem négyötöde tervez mezőgazdasági, élelmiszeripari pályázaton indulni. A jövőbeli pályázati források iránt érdeklődő gazdaságok háromnegyede gépbeszerzési céllal kíván pályázni.

A termelők közel négyötöde tervez agrárpályázaton indulni a következő években

Az Agroinform.hu felmérése az előző öt év pályázati tapasztalataira és a következő időszak terveire egyaránt rákérdezett. A közel félezer beérkező válasz alapján kiderült, hogy a pályázók főként agrár-környezetgazdálkodási kifizetésére (a pályázók 30%-a) és kertészeti üzemek korszerűsítésére (28%) pályáztak az elmúlt öt év során, de jelentős volt körükben az érdeklődés az állattartó telepek, illetve fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtott induló támogatására is (24-24%). A pályázatok zöme ebben a körben gépbeszerzésre, árbevételt növelő tevékenység megvalósítására, illetve infrastruktúra-fejlesztésre és -korszerűsítésre irányult.
 
Az elmúlt időszakban pályázók 43 százaléka számolt be arról, hogy az előző öt évben összesen 1-10 millió forint közötti összeget nyert pályázaton, további 40 százalékuk esetében 10 és 50 millió forint közé esett ez az összeg, 50-100 millió forint közötti összeget 11, míg 100 millió forint feletti támogatást 6 százaléknyian kaptak. Az ügyintézés összetett folyamatát jól mutatja, hogy mind az alacsonyabb, mind a magasabb támogatási összegre pályázók között magas, 70 százalék körüli volt azok aránya, akik a pályázati adminisztrációhoz igénybe vették külső projektmenedzser szolgáltatását, és a jövőben, az eddig már megszerzett tapasztalatok birtokában is hasonlóan tennének.
 
A projektfinanszírozás módját ugyanakkor erősen befolyásolta a támogatási összeg nagysága. Az 50 millió forint alatti projektek 46 százalékát képesek voltak önerőből kiegészíteni a pályázók, 39 százalékuk vett fel hitelt, miközben 15 százaléknyian nem tudták megvalósítani a projektet. Az 50 millió feletti támogatást nyerők között ugyanakkormindössze 13 százalék volt az tisztán önerővel kiegészített finanszírozás, a pályázók 64 százaléka pedig hitelt vett fel. Ebben a körben a finanszírozás hiánya miatt a projektek 23 százalékát nem sikerült befejezni.
 
A pályázaton elnyert összegek elszámolásával kapcsolatban az érintettek 46 százaléka semmilyen problémát nem tapasztalt, további 20 százalékuk esetében ez a folyamat jelenleg is zajlik. Az ellenőrzések és a kifizetések lassúsága ugyanakkor a pályázók 28 százalékának okozott kisebb-nagyobb gondot.
 
A következő öt év során a válaszadók csaknem négyötöde tervez mezőgazdasági, élelmiszeripari pályázaton indulni, 77 százalékuk gépbeszerzések, 42 százalékuk infrastruktúra-fejlesztések, 40 százalékuk árbevétel-növelő tevékenységek megvalósítását is tervezi ebből a forrásból.
 
A pályázatok megvalósításának számos kockázata közül a válaszadók 65 százaléka azt emelte ki, hogy a pályázati elbírálás olykor hosszú időt vesz igénybe, mely idő alatt a tervezett beruházások költsége és műszaki tartalma, de akár a jogszabályi háttere is változhat, ami előre nem tervezett plusz terhet jelenthet. 50 százaléknyian a megvalósítás előfinanszírozását látják nagy tehernek, hiszen ha van is lehetőség előfinanszírozásra, az a pályázat teljes összegére általában nem vehető fel.
 
A felmérés kitért azok motivációinak vizsgálatára is, akik nem kívánnak pályázni. A távol maradók 48 százaléka szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy tudna-e nyerni. 23 százalékuk az előfinanszírozás lehetősége híján marad távol ettől a forrástól. 15 százalékának a támogatás elégtelen intenzitása miatt nem éri meg a procedúra, a többiek a pályázatíráshoz szükséges ismeretek hiányára hivatkoztak, illetve arra, hogy a szükséges összegeket önerőből is elő tudják teremteni (7-7%).
 
„A következő évek során nagyságrendileg nő az agrárium szereplői által pályázható összegek nagysága – mutat rá Bolyki Bence, az Agroinform.hu ügyvezetője. – A források biztosítása mellett fontos feladat lesz a támogatások további népszerűsítése és az elosztási infrastruktúrájának további fejlesztése is. Az eddigieknél is jobb helyzet kínálkozik arra, hogy  a hazai mezőgazdaság termelési hatékonysága tovább közeledjen a nyugat-európai országokban tapasztalható szinthez, ennek fontos feltétele pedig az, hogy a támogatási összegek eljussanak a támogatásra érdemes helyekre.”

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: