A válság nyertesei a feltörekvő országok nagy cégei
Az Ernst & Young " Feltörekvő hősök" című jelentésére hivatkozó közlemény szerint a feltörekvő országok legnagyobb cégeinek több mint harmada 20 százalék feletti bevétel- és profitnövekedést ért el az elmúlt három évben. Összességében a vizsgált vállalatok több mint fele könyvelhetett el 10 százaléknál magasabb növekedést bevételeiben, és nyereségében.
A közép- és délkelet-európai régió nagy cégeinek mintegy ötöde 20 százalék feletti, csaknem felük pedig 10-20 százalék közötti bevételbővülést ért el. A régió cégeinek harmada könyvelhetett el 20 százaléknál magasabb nyereségnövekedést, 40 százalék pedig 10-20 százalék közöttit. Mindeközben a Standard & Poor's százas listáján szereplő amerikai székhelyű cégeket átlagosan 2 százalékos bevételbővülés és 20 százalékos profitcsökkenés jellemezte.
A FTSE Euro 100-as listájának európai cégei pedig ennél is nagyobb visszaeséssel szembesültek, 8 százalékos bevétel- és 25 százalékos profitcsökkenéssel - áll a közleményben. A cégek mintegy fele mondta azt, hogy az agresszív növekedésre helyezte a hangsúlyt, ebbe beletartozott az új piacokon való megjelenés, az új termékek bevezetése éppúgy, mint az akvizíciók.
A legsikeresebbek nem szükségszerűen azok voltak, amelyek a nagyon gyors nemzetközi bővítést helyezték előtérbe. A sikeresek sokszor először belföldön növelték az eredményességüket és piaci arányukat. A megkérdezettek 41 százaléka állította, hogy a fokozatos növekedésre koncentrált a termékek és a marketing javításával és mindössze 5 százalék választotta a már meglévő vállalkozás optimalizálását a kiadások lefaragásával, vagy fontos részek kiszervezésével.
A kutatásban megkérdezettek további négy olyan pontot neveztek meg, amelyek elengedhetetlenek voltak a sikerhez. Ezek közé tartozik olyan tőkestratégia felállítása, amelyben a cégek a cash-flow és a tartalékok maximalizálására helyezték a hangsúlyt a növekedés érdekében. Ugyanígy előtérbe helyezték a piaci aktivitást. Emellett a legsikeresebbek növekedésében a már meglévő termékek és piacok játszották a legnagyobb szerepet.
A "feltörekvő hősök" negyedik pontként a végrehajtási folyamatok optimalizálását és a fogyasztókkal való kapcsolatok erősítését jelölték meg, mint a sikerük zálogát. A felmérést 47 ország 547 - köztük hat magyar - vállalatának megkérdezésével az Economist Intelligence Unit készítette az Ernst & Young számára. A megkérdezett cégek mindegyikének árbevétele meghaladta az 500 millió amerikai dollárt.