A vámnyomozók folytatják az eljárást Leinemann Zsolt ellen

A vám- és pénzügyőrség csütörtökön úgy döntött: folytatja a büntetőeljárást Leinemann Zsolt ellen - közölte az MTI megkeresésére a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága a ScienNet-üggyel összefüggésben. (MTI)

A VPOP az MTI-nek küldött válaszlevelében azt írta: csütörtökön hivatalos tájékoztatást kaptak arról, hogy Leinemann Zsolt a 2010. évi országgyűlési képviselőválasztás során nem nyerte el a képviselői státusz megszerzéséhez szükséges számú szavazatot, ellenben a választókerületben eredményesen zárult a választás. Mint írták, ez alapján Leinemann Zsolt vonatkozásában az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény rendelkezése alapján biztosított mentesség megszűnt.

 

Erre tekintettel a nyomozóhatóság a büntetőeljárás folytatásáról határozott - közölte a VPOP. Leinemann Zsolt ügyvédje csütörtökön azt közölte az MTI-vel: álláspontja szerint ügyfelét nem vehetik újra őrizetbe. Futó Barnabás ezt azzal indokolta, hogy a büntetőeljárási törvény kimondja: "ugyanazon bűncselekmény miatt - ha a körülmények nem változtak - az őrizetbe vétel újra nem rendelhető el".

 

Hozzátette: a körülmények nem változtak, mivel ez idő alatt - épp a mentelmi jogra tekintettel - védencével szemben nem folytathatták az eljárást. Futó Barnabás szerint az előzetes letartóztatásból a képviselőjelöltsége miatt kiengedett Leinemann Zsolt bizonyította: a szökés és elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye - amelyekre a bíróság hivatkozott a kényszerintézkedés meghosszabbításakor - nem áll fenn.

 

A vám- és pénzügyőrség az MTI-nek arra a kérdésére, hogy a nyomozóhatóság szükségesnek tartja-e, hogy a gyanúsítottal szemben ismét kényszerintézkedést rendeljenek el és ha igen, azt milyen módon kívánják megvalósítani, azt közölték: "a nyomozás érdekeire tekintettel a Vám- és Pénzügyőrség jelenleg nem kíván mást közölni". Hozzátették: az ügy további fejleményeiről - amennyiben azok a nyomozás érdekeit nem sértik - a jövőben tájékoztatást adnak.

 

Leinemann Zsolt függetlenként a Hajdú-Bihar megyei 2. számú egyéni választókerületében indult. A választókerületben már az első fordulóban érvényes és eredményes volt a választás, Halász János, a Fidesz-KDNP jelöltje a szavazatok több mint 60 százalékát megszerezve jutott mandátumhoz. Leinemann Zsolt az érvényes szavazatok 2,21 százalékát szerezte meg. A választás eredményét megállapító határozat csütörtökön vált jogerőssé.

 

Leinemann Zsoltot március 30-án helyezték szabadlábra, miután a Fővárosi Főügyészség aznap ezt kezdeményezte. A Hajdú-Bihar Megyei Bíróság ugyanezen a napon döntött arról, hogy - megváltoztatva a területi választási bizottság határozatát - Leinemann Zsolt indulhat Debrecen 2. számú választókörzetében. Az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvény szerint a választáson jelöltként igazolt személyt mentelmi jog illeti meg.

 

A legfőbb ügyész kezdeményezte Leinemann mentelmi jogának felfüggesztését, de az Országos Választási Bizottság azt fenntartotta. A ScienNet nevű, Washingtonban bejegyzett cég magyarországi tevékenysége miatt adócsalás és sikkasztás miatt folyik eljárás. A vám- és pénzügyőrség 2009. november 20-án rendelt el nyomozást a ScienNet törzsvásárlói rendszerével kapcsolatosan. A társaság képviselőjét a bíróság november 27-én helyezte előzetes letartóztatásba.

Közel másfél év után csökkent az alapkamat itthon

Várakozásunknak és a piaci konszenzusnak megfelelően februárban 6,25%-ra csökkentette az alapkamatot az MNB, a kamatfolyosó is 25 bázisponttal változott.
2026. 02. 25. 06:00
Megosztás:

Már csak kevés idő maradt a kata-bevallás benyújtására!

A kisadózóknak 2026. február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.
2026. 02. 25. 05:30
Megosztás:

Magyar kutatók eredményei formálják az autonóm járművek és robotika jövőjét

Lezárult az Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratórium (ARNL) kutatás-fejlesztési programja, amely több mint négy éven keresztül az autonóm – emberi beavatkozás nélkül működő – járművek, robotok és drónok biztonságos, gyors és fenntartható működését vizsgálta. Az Európai Unió 6,2 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatásával megvalósult projekt célja az volt, hogy a jövő közlekedési és ipari rendszerei megbízhatóbbak, energiatakarékosabbak és mindenki számára biztonságosabbak legyenek.
2026. 02. 25. 05:00
Megosztás:

Kötelező felhasználói fiókok a webáruházakban: adatvédelmi kockázatok és lehetséges bírságok

Amikor egy ország felnőtt lakosságának több mint háromnegyede vásárol online, az e-kereskedelem már nem pusztán üzleti trend, hanem jogi kihívás is. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint 2025-ben a 16-74 éves magyar lakosság 77,2%-a vásárolt online, és több mint felük (54,8%) az elmúlt három hónapban is élt ezzel a lehetőséggel. Ez a széles körű online jelenlét szükségszerűen fokozott hatósági figyelmet von maga után, és az illetékes szervek egyre aktívabban vizsgálják a webáruházak jogszerű működését.
2026. 02. 25. 04:30
Megosztás:

Megjöttek az árengedményes új lakások, most éri meg használtból költözni

Az elmúlt fél évben történelmi csúcsra emelkedett a használt lakások ára, miután az Otthon Start program kedvezményes hitele és a hozzá tartozó 1,5 millió forintos négyzetméterár-plafon jelentősen erősítette a keresleti oldalt. Budapesten ennek nyomán a használt ingatlanok árszintje több helyen felzárkózott az új lakásokéhoz, ami azt is jelenti, hogy soha nem volt ilyen könnyű egy használt otthonból egy korszerű, energiatakarékos, új építésűbe váltani. Mindezt a Cordia kínálatában most komoly árkedvezmények is segítik.
2026. 02. 25. 04:00
Megosztás:

Szijjártó Péter: felgyorsítják a magyar-szerb kőolajvezeték építésének előkészítő munkálatait

Magyarország és Szerbia még jobban felgyorsítja a két ország közötti kőolajvezeték építésének előkészítő munkálatait - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a Facebookon.
2026. 02. 25. 03:30
Megosztás:

Sikeres évet zárt a VGP Magyarországon: 65 000 négyzetméter új és bővített ipari ingatlant adtak át 2025-ben

Sikeres évet zárt tavaly a VGP, a logisztikai és könnyűipari ingatlanok európai szolgáltatója Magyarországon. A vállalat összesen 65 000 négyzetméter újonnan készült vagy bővített ipari és logisztikai épületet adott át, öt partner számára. A fejlesztések három új partner kiszolgálását, valamint két meglévő bérlő kapacitásbővítését tették lehetővé.
2026. 02. 25. 03:00
Megosztás:

Trump vámjait jogellenesnek minősítette a Bíróság – hogyan reagálhatnak a piacok?

Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága egyértelműen kimondta, hogy az elnök nem vethet ki vámokat a Nemzetközi Vészhelyzeti Gazdasági Hatáskörökről szóló törvényre (IEEPA) hivatkozva, mivel az adók és vámok kivetésének joga kizárólag a Kongresszust illeti meg. Ez azt jelenti, hogy az eddig bevezetett széles körű „válságvámok” elvesztették jogalapjukat, jelentősen korlátozva az elnök azon lehetőségét, hogy gyorsan és korlátlanul befolyásolja a globális vámszinteket. Akár 180 milliárd dollárnyi potenciális visszatérítés foroghat kockán – a fejlemény piaci hatásait a globális, Magyarországon is elérhető befektetési szolgáltató, az XTB szakértői vizsgálták.
2026. 02. 25. 02:30
Megosztás:

Kutyaadó 2026 – Magyarországon is bevezették: mutatjuk, kinek kell fizetnie

Magyarországon a felelős állattartást nemcsak az állatvédelmi jogszabályok, hanem helyi szinten az önkormányzatok adópolitikája is befolyásolhatja. A köznyelvben kutyaadóként ismert ebrendészeti hozzájárulás egy választható helyi adónem, amely 2026-ban több településen is megjelent. Emiatt fontos tisztázni, kik érintettek, és kik mentesülnek a fizetés alól.
2026. 02. 25. 02:00
Megosztás:

Mi legyen a nyugdíj kezdő időpontja? Jogszabályi döntés

A nyugdíjba vonulás időpontja nem csupán egy dátum a naptárban: komolyan befolyásolhatja a nyugdíj összegét, a későbbi emeléseket és még a 13. havi nyugdíjhoz való jogosultságot is.
2026. 02. 25. 01:00
Megosztás:

250 millió dollárnyi USDC-t bocsátottak ki – Intézményi tőke érkezhet a kriptopiacra?

Újabb jelentős stablecoin-kibocsátás rázta meg a piacot: 250 millió darab USDC (USD Coin) került frissen kibocsátásra az USDC Treasury címéről. Az esemény nem csupán egy nagyméretű tranzakció, hanem potenciális előjele a közelgő piaci mozgásoknak is, különösen az intézményi szereplők aktivitásának növekedése szempontjából.
2026. 02. 25. 00:30
Megosztás:

Vizsgálat indult a Telegram alapítója ellen

Vizsgálat indult Oroszországban a Telegram üzenetküldő szolgáltatás alapítója, Pavel Durov ellen terrorizmus támogatása címén egy büntetőügy keretében - közölte kedden a Rosszijszkaja Gazeta című kormánylap az Szövetségi Nyomozó Bizottság (FSZB) nyilvános dokumentumaira hivatkozva.
2026. 02. 25. 00:05
Megosztás:

Ismét csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása

Ismét későbbre, ezúttal csütörtökre halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját - közölte a szlovák gazdasági minisztérium kedden a szlovák állami tranzittársaságnak, a Transpetrolnak küldött ukrán információra hivatkozva.
2026. 02. 24. 23:30
Megosztás:

Stratégiai fordulat az Ethereum Alapítványnál: 70 000 ETH stakingbe került

Új korszak kezdődhet az Ethereum ökoszisztémában: az Ethereum Foundation immár nem csupán fejlesztői és támogatói szerepet tölt be, hanem aktív validátorként is részt vesz a hálózat működésében. A szervezet treasury-stratégiájának átalakítása révén több tízezer ETH-t állított stakingbe, ami hosszú távon fenntarthatóbb pénzügyi modellt és erősebb hálózati biztonságot eredményezhet.
2026. 02. 24. 23:00
Megosztás:

Budapest Közút Zrt. azt kéri, hogy körültekintően helyezzék ki a választási plakátokat!

A Budapest Közút Zrt. arra kéri a választási kampányban részt vevő szervezeteket, hogy a közlekedés biztonságát szem előtt tartva helyezzék el hirdetményeiket.
2026. 02. 24. 22:30
Megosztás:

17 hónap tartás után jött a kamatvágás Magyarországon

A Monetáris Tanács mai kamatdöntő ülésén 25 bázisponttal csökkentette az irányadó kamatot. A jegybanki alapkamat így holnaptól 6,25 százalékon áll. A kamatfolyosó két széle hasonló mértékben mérséklődött – 5,25, illetve 7,25 százalékon. A döntés nem okozott meglepetést, megfelelt a széles körű elemzői konszenzusnak.
2026. 02. 24. 22:00
Megosztás:

50%-os zuhanás után: A bitcoin kereskedők további esésre készülnek

Tovább romlik a hangulat a kriptopiacon: a bitcoin árfolyama 50%-kal került történelmi csúcsa alá, miközben a makrogazdasági bizonytalanság és az amerikai vámháborús lépések újabb nyomást helyeznek a kockázatos eszközökre. A predikciós piacok szerint a befektetők többsége további lejtmenetre számít, mielőtt érdemi felpattanás következhetne.
2026. 02. 24. 21:30
Megosztás:

Kibertámadás érte a szlovén kormányfő Instagram-oldalát

Támadás érte Robert Golob szlovén miniszterelnök és pártja, a Szabadság Mozgalom hivatalos Instagram-oldalát, amelyet emiatt ideiglenesen felfüggesztettek. A döntés bírálatokat váltott ki, ezeket azonban a kormányfő kedden visszautasította.
2026. 02. 24. 21:00
Megosztás:

Erős a beruházási kedv, nagy az igény a növekedési tőkére a kkv-knál

A Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-k beruházási hajlandósága erős, több mint 3500 vállalkozás jelentkezett, közülük több mint ezer kapott pozitív előminősítést, a feldolgozott állomány alapján eddig 54,2 milliárd forint értékű beruházásról született döntés - közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) az MTI-vel kedden.
2026. 02. 24. 20:30
Megosztás:

Banki háttérinfrastruktúrára vált a Tether-támogatott Bit2Me

5,3 milliárd eurós forgalommal robbant az európai piacon - A spanyol kriptotőzsde látványos stratégiai fordulatot hajtott végre: a lakossági (retail) fókuszról a banki és hatósági háttérrendszerek kiépítésére állt át. Az eredmény? Nyolcszoros forgalomnövekedés, MiCA-engedély és agresszív európai terjeszkedés.
2026. 02. 24. 20:00
Megosztás: